Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-07-13 / 28. szám
‘Evangélikus Élet®? PANORÁMA 2008. július 13. *► 7 A félévi bizonyítvány: jeles Gyorsértékelés a Biblia éve 2008 félidejében ► Egy egész éves rendezvénysorozat esetében fél év elteltével időszerű egy pillanatra megállni, visszatekinteni, a történteket értékelni. Ezzel a céllal rendeztek sajtótájékoztatót a Biblia éve 2008 első központi rendezvényének, a június 23. és 26. között Esztergomban rendezett nemzetközi ökumenikus biblikus szimpóziumnak a nyitónapján a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) székházában. A képzeletheli „félévi bizonyítványba" a megszólaló egyházi vezetők egyöntetű véleménye szerint „jeles osztályzat” kerülhet... D. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök, a Magyar Bibliatársulat elnöke örömmel adott számot arról, miként fogadták az evangélikus egyházban a Biblia évét. Mint fogalmazott, „nem várt” rendezvények soráról kapott hírt - a helyi gyülekezetek, közösségek, lelkészek, hívek bibliaszeretetének és kreativitásának köszönhetően. Több helyütt a polgármesterek is bekapcsolódtak az eseményekbe; van olyan kisvárosi gyülekezet, ahol tíz előadásból álló sorozat segítségével mélyíthetik el bibliaismeretüket a hívek. A Biblia éve kitűnő alkalom a keresztény álláspont megfogalmazására, a Szentírás és az irodalom, a zene, a festőművészet, az építészet és más művészeti ágak közötti szoros kapcsolat felfedezésére, a Biblia ihlette műalkotások révén az ihletet adó szent szöveg mélyebb tanulmányozására. Országszerte bibliakiállítások sora nyílik az év folyamán; nemcsak templomokban, hanem például közösségi házakban, ahová azok is elmennek, akik a templom küszöbét valamilyen okból nem szívesen lépnék át. ■ Szebik püspök rámutatott: a cél a közös gondolatok artikulálása. Ha a biblia- fordítások közötti különbségeket, illetve egyezéseket százalékosan szeretnénk kifejezni, akkor az előbbiek öt százalékával az utóbbiak kilencvenöt százaléka állítható szembe. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek elmondta; A protestáns egyházak által létrehívott Biblia éve programsorozatba a katolikus egyház örömmel és szívesen kapcsolódott be. Az első fél év összefoglalásaként várakozásokon felüli eredményekről számolhatnak be; sokak érdeklődésének középpontjába került a A BIBLIA EVE 2008 Szentírás kiállítások, rendezvények,.ver- . senyek segítségével, könyvek megjelentetése által. Áldásos a kezdeményezés: sokan olyanok is kezükbe veszik, olvassák a Bibliát, fölfedezik Isten igéjét, akik korábban nem tették. A katolikus egyház június 29-ével, Pé- ter-Pál napjával meghirdette Szent Pál apostol évét, az apostol születésének kétezredik évfordulójára emlékezve..Ezt nevezhetjük akár a Biblia éve „meghosszabbításának” is - mondta Bábel érsek -; a katolikusok testvéri szeretettel hívják a protestáns egyházakat és híveiket, hogy továbbra is olvassák és ünnepeljék együtt a Bibliát. Tarjányi Bélával, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzorával, a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat elnökével az esztergomi konferencia szünetében beszélgettünk.- Hálásak vagyunk az Úristennek a Bibliáért, és azért a lehetőségért is, hogy magyar keresztény egyházak együtt ünnepelhetnek ilyen szeretet- ben, igazán baráti hangulatban - kezdte értékelését a professzor. - Hasonlóképpen nagy öröm, hogy a különböző egyházi rendezvények szinte „elárasztanak” minket. 'Fontos, hogy ezek által tudatosíthatjuk magunkban a Szentírás értékét, azt, hogy belőle táplálkozik mindennapjaink erkölcse, lelki világunk. Számtalan rendezvény - országostól az egyházmegyei szinten át a plébániákig - mutatja azt, hogy nemcsak az egyház vezetősége tudja, hanem a hívek, a keresztény emberek is rádöbbennek, hogy milyen érték van a polcukon... Ha egyáltalán ott van - ha nincs ott, akkor vásároljuk meg, és vegyük kézbe. Azt mondhatom, az első fél év alapján igazán meg lehetünk elégedve, és biztosak vagyunk abban, hogy az év további része is hasonlóan gazdag lesz. Még be sem fejezzük a Biblia évét, máris elkezdtük a Szent Pál-emlékévet.- Professzor úr, a Szent Pál-év rendezvényein mi, evangélikusok is részt vehetünk? — Ahogyan mi, katolikusok örömmel csatlakoztunk a protestáns egyházakhoz a Biblia éve kapcsán, most a legújabb hírek arról szólnak, hogy protestáns testvéreink pedig be fognak kapcsolódni a Szent Pál-évbe. Nem is csoda, hiszen tudjuk, hogy Pál apostolt különösen tisztelik, szeretik, olvassák és prédikálják, ezért minden bizonnyal sok közös rendezvényen vehetünk részt. Kézenfekvő kérdés lehet végül: vajon érezhető-e a Biblia - egyébként minden idők legnagyobb példányszámban eladott könyve - évének első fél évében, hogy többen vásárolnak Szentírást maguknak, illetve az Ajándékozz egy Bibliát 2008-ban akció keretében szeretteiknek? Tapasztalható-e az eladott példányszámok emelkedése? Válaszukban az előadók mind katolikus, mind protestáns oldalról megerősítették, hogy jelentősen nőtt a kereslet ebben az értelemben is a Szentírás iránt: a tavalyi év azonos időszakához képest az idén mintegy ötször annyi Biblia talált gazdára - s reményeik szerint (új) olvasóra... ■ Kőháti Dóra sináltam semmit A csend nem tart sokáig, Kicsi jelzi, hogy elfogyott a reggeli táplálék, kéri az újat. Békekötésre szólítom fel Nagyot és Középsőt, hogy amíg Kicsit etetem, nyugalom legyen. Csend van, tényleg. Nagy mesét olvas Középsőnek, sajnálom, hogy nem látom, csak hallom, ahogy magyarázza a képeket - úgy, ahogy a felnőttektől látta. Hamar végzek Kicsivel, lemegyünk ebédelni. Viszonylag könnyen asztalhoz kerülünk, talán már mindegyik túl éhes és fáradt ahhoz, hogy külön műsorba kezdjen. Evés alatt csak egyszer ömlik ki a leves, két kis husi repül csak le a földre, és a lehullott rizsszemek száma sem jelentős. A céklafolt már bajosabb, de a mai modern mosóporok még ezzel is elbánnak. Ebéd végén újra kiosztom a cseppeket. Középső megint kér rózsaszínt, de higgadtan elmagyarázom, hogy ő nem köhög, ezért csak zöldet kap. Gyorsan elkészülünk a fogmosással, pelenkázással. Mindenki pihenni vágyik, én magam is, csak Kicsi tűnik úgy, mintha játszani szeretne: felfordítósat, piros kendőset, hoppázósat. Betakarom a nagyobbakat, elköszönök, de Nagy még kikérdez, mi lesz délután, érdemes-e aludni ezért, és hogy mikor mehet újra óvodába. Elmagyarázom, hogy ha már nem köhög, megint mehet, de addig itthon gyógyulgat (bár szerintem semmi baja). Középső félig elaludt, az ujját szopja, néha kinyitja szemét, de hangja már nincs. Végre szabadulok Nagy kérdéseitől, közben Kicsi hívja fel magára a figyelmet: tényleg játszani szeretne. Jaj, babám, én is pihennék valamit... Beszélgetünk egy keveset, hasra teszem, még méltatlankodik egy sort, végül beletörődve elalszik. Újra rendet rakok a lakásban, na nem nagyon, csak utat török « játékok között az ablakig, szellőztetek, virágot locsolok (végre eszembe jutott), a konyhát megint rendbe teszem, kiteregetem a tiszta ruhákat. Sajog a hátam, szeretnék ledőlni pár percre. Pihenek. Már kilenc perce fekszem, félig elszundítottam, telefon ébreszt, marketinges felmérést végeznek. Szó nélkül leteszem, inkább nem mondom el a véleményemet. Hogy lehetne letilta- tni a számunkat? Ezen gondolkodom, miközben visszafekszem, de már nem tudok elaludni. Nem is baj, pár perc múlva megjelenik Nagy, hogy ő már kialudta magát. Megpisiltetem, kikészítem neki a festőkészletét, hátha erre vágyik, de figyelmeztet, hogy tegnap azt ígértem, ma finom sütit sütünk. Tényleg ezt ígértem, nem hittem, hogy ilyen jól emlékszik majd rá. Megpróbálok időt nyerni, kérem, várjuk meg vele Középsőt. Az engedélyt megadja, és inkább robo- tos mesét szeretne nézni. Felajánlom, olvassunk mesét, ebben kiegyezünk. Leültetem az ágyra, rögtön az ölembe mászik, kiélvezi a helyzetet, hogy egyedül van. Az első mese után meghalljuk Kicsi gagyogását. Nagy segít megetetni Kicsit, közben Középső megint ágypróbát tart, Nagy bemegy hozzá, nagyokat visítanak egymásnak. Újra visszatér az élet a lakásba, Apa is megjön közben mindenféle szatyrokkal. Nagy és Középső boldogan szaladnak elé, Apa is ölelgeti őket. A csomagokat becipelik a konyhába, segítenek kipakolni. Kicsi sikongat, mert hallja a többiek hangját, játszani szeretne. Együtt vagyunk a nappaliban, szanaszét a konyha, de olyan jó kacarászni, örülni egymásnak. Nagy nem felejt, megemlíti a süteményt, Középső rákontráz, nem menekülök, és összedobok egy gyors piskótát. Nagy buzgón kavarja a tojásokat, Középső ül a székében, gondosan ellenőrzi a munkát. Amíg a meglepetés megsül, megetetem a családot. Már nem is tudom, mit lehet enni, csak kiömlesztem az asz- talra, amit a hűtőben találok. Aprónépem válogatás nélkül mindenből kér, a nutellás kenyér után tepertőt, majd lekváros joghurtot, feltekert csirkesonkát, vitorla alakú sajtot, apás vizet, mamás vizet, szörpikét, mézet. A vacsora végeztével Nagy és Középső szinte egyszerre emlékeztetnek a frissen sült süteményre. Megcsodálják az egyszerű piskótát, kenek rá egy kis lekvárt, és mennyei boldogsággal majszolják el. Imádkoznak, az ámen után őrült sebességgel másznak ki székükből, és a következő pillanatban már Apával autóbuszoznak, ami nem más, mint az apa térdein való heves ugrándozás hangos berregéssel. Amikor Apa már nyögni is alig bír, felszólítom az egyre izzadtabb gyereksereget, kíméljék Apát, in-. kább fent folytassák a tombolást, míg Kicsit megfürdetjük. Kicsi nyűgösködik, de amint csiklandozni kezdem a talpát, tátott szájjal kacagni kezd, rám ölti nyelvét, és azt mondja, gháj-gháj. Ezalatt Apa megfékezi a nyüzsgő apróságokat, betereli őket a szobájukba, vizet ereszt Kicsinek, aki boldogan ugrándozik a kezemben, és amint vizet ér a talpa, két lábbal csapdossa, örömben ázik az egész fürdőszoba. Megállók egy pillanatra, megcsodálom egyre formásabb hurkáit, nyiladozó értelmét, és átsuhan a fejemen, milyen jó is, hogy épp hozzánk pottyant ezp, tündér. Közben a gyerekszobában tombol a harc egy teljesen jelentéktelen játékért, de Nagy addig rángatta Középső orra előtt, míg az végre észrevette, és elkérte. Nagy nem adja, miért is adná, és habár soha nem játszik vele, most nagyon megszeretgeti, majd magasra emeli, és elrohan vele, Középső sivalkodva utána. Kiosztok egy szerető anyai fenekest Nagynak, majd Középsőt eltávolítóm a veszélyzónából, és bilire ültetem. Nagy duzzog, nem hajlandó fogat mosni, de egy újabb segítség hatására legalább letolja a ruháit. Kezdem megunni az aznapi harcokat, és átveszem Apától Kicsi öltöztetését. Apa bosszúsan dobálja be a két nagyot a kádba, közben párszor feltörli a padlót, békét teremt a vízi csatában, felfújja a lufikat, kiszedegeti az elázott lurkókat. Mire mindegyik gyerek végzett a fürdéssel, én is elköszönök Kicsitől, becsukom az ajtaját. Végre pizsamában a két nagyobbik, Középső már csak ujját szopva ül a földön, de Nagyban még tombol az energia. Leülünk a földre, olvasok két-három fejezetet Pinocchio kalandjaiból, énekelünk a zöld könyvből, apró fénynél imádkozunk. Nagy kifaggatja Apát, hogy mit dolgozott ma, Apa sorolja, merre járt, kikkel tárgyalt, milyen fontos döntéseket hozott, mennyi mindent hozott a piacról. „És te mit dolgoztál, mama?” - kérdezi tőlem. Végiggondolom a napomat, és hosszas mélázás után nem jut eszembe semmi, amit fel tudnék neki mutatni. Mosogatás? De hiszen toronyban áll a szennyes edény a konyhában. Mosás? Tele a szennyesláda annak ellenére, hogy naponta legalább egyszer zúg a mosógép. Takarítás? Tegnap porszívóztam, de egymást kergetik a porcicák az asztal alatt. Rendrakás? A gyerekszoba és a nappali inkább csatatérhez hasonlít, rendrakásnak nyoma sincs. Sütés-főzés? A piskóta már majdnem elfogyott... „Már megint nem csináltam semmit” - mondom Nagynak, aki furcsán néz rám, és megkérdezi, hogy miért nem, majd megdorgál, hogy holnap legyek egy kicsit szorgalmasabb. Megígérem neki, aztán betakargatom őket, jóéjt-puszit adok nekik. A fürdőszobában kiteregetem a törölközőket, elmosom a fogkeféket, elpakolom a szétdobált ruhákat, leeresztem a kádból a vizet. A konyhában letakarítom az asztalt, a szennyes edényeket a mosogatógépbe teszem, a cumisüvegeket elmosogatom, vizet forralok, kiveszem a fagyasztóból Kicsi holnapi menüjét. Még pár telefont el kell intéznem, nagyszülőknek beszámolni a kis unokák mai alakításairól, Kicsi újabb fogairól, a gyerekszáj legaranyosabb elszólásairól. (A minap Nagy a zebrán azt mondja, milyen házias volt ez a bácsi, hogy átengedett bennünket. - Talán inkább udvarias, nem?) Amikor végleg le szeretnék fordulni a székről, Kicsi jelzi, hogy itt az utolsó evés ideje. Elbúcsúzom Apától, aki még mindig a monitor előtt ül, habár szeme már rózsaszín, és figyelme sem a régi. Nem hiszem, hogy észleli távozásom, én mindenesetre végeztem a mai nappal. Ölbe veszem Kicsit, aki fel sem ébred, és percek alatt kiissza a cumisüveget. Homályos a tekintetem, nem látok már jól, a fejem is szétpattan, annyira fáradt vagyok Elgondolkozom a mai napomon: tényleg nem csináltam semmit. Mikor lesz vajon újra szabadságom, mikor tudok végre elmélyülten dolgozni valamin, hobbijaimmal foglalkozni, leülni olvasni egy izgalmas könyvet? Mikor? Felháborodva veszekszem magamban magammal, hol itt az igazság, egész nap talpalok, és a végén semmi látszata, miért kell nekem mindig szélmalomharcot vívnom? Ekkor Kicsi félálomban megsimogatja a karom, az arcom után nyúl, s én érzem, hogy könnyeimmel küszködöm, mert íme, itt a gyors válasz néma számonkérésemre. Három tündérem van, Nagy, Középső és Kicsi, akik most már elnyúlva fekszenek az ágyban, s ahogy végignézek rajtuk, szívem megtelik hálával, és rögtön abbahagyom pörölésemet, hiszen rádöbbenek: három csodával megáldott életem van! Minden nehézség és lemondás ellenére áldott az életem! Hogy is lehet, hogy enyém a főnyeremény, mikor meg sem érdemeltem? Megtörölni a majszos képeket, figyelni a csetlő-botló lábakat, hallgatni az első szavakat... - amit fáradtan, kimerültén nyűgnek érzek, az nem más, mint a kegyelem. Előkapom a Bibliát, és megtalálom benne a nekem szóló mondatokat. Az egyik Jakab levelében: „. ..minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá...” A 94. és a 128. zsoltárban pedig: „Mikor azt gondoltam, hogy roskad a lábam, szereteted, Uram, támogatott engem. Ha megtelik szívem aggodalommal, vigasztalásod felüdíti leltemet.” „Kezed munkája után élsz, boldog vagy, és jól megy sorod." A127. zsoltárban: „Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.” így van jól, ahogy van. Fáradt vagyok, de fáradt- boldogan azt is látom, hogy három tündérem gyó- gyítóan fáraszt és dolgoztat. Már nem tragédia a ruhakupac a szoba közepén, majd hplnap elpakoljuk. De ma játszunk, kacagunk, énekelünk, olvasunk, együtt gondolkodunk, szeretjük egymást. Nem tudok többet olvasni, szemeim leragadnak, csak arra gondolok, milyen jó nekem, hogy feladatom van a világban. Nagyon jó nekem. Lassan elalszom. Moccanni sem bírok. ■ — MA-M.4-SZEK —
