Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-07-06 / 27. szám

12 2008. július 6. ‘Evangélikus ÉletS 1 HÍREK, KÖZLEMÉNYEK, ESEMÉNYEK HIRDETÉS Isten iránti hálával tudatom, hogy július 12-én, szombaton 10.30-kor a szakonyi evangélikus templomban tartandó ünnepi istentiszteleten Fü­zes János, a Magyarországi Evangéli­kus Egyház elnök-püspöke lelkésszé szentel. Szeretettel várom Önt és kedves -családját ünnepünkre és az azt követő szeretetvendégségre. Hasza Mónika HIRDETÉS Isten iránti hálával tudatom, hogy július 12-én 15.30-kor a kőszegi evangélikus templomban Ittzés János püspök lelkésszé avat. Szeretettel meghívom Önt és családját erre az ünnepi alkalomra és az azt követő szeretetvendégségre. Lackner Eszter HIRDETÉS* , Isten iránti hálával tudatom! hogy dr. Fabiny Tamás, az Északi Egyházke­rület püspöke július 13-án 16 órakor a miskolci evangélikus templomban lelkésszé szentel. Erre az ünnepi is­tentiszteletre szeretettel hívom és várom. Balázs Viktória HIRDETÉS ÖT hr Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány és a Luther Kiadó tiszte­lettel meghívja az Asztali beszélgetések sorozat első köteteként megjelent Öt párbeszéd című könyv bemutató­jára. Az alapítvány célkitűzéseinek megfelelően a bemutató alkalmából egy újabb beszélgetést rendezünk a kötetben szereplők részvételével: Heller Agnes, Jókai Anna, Csepregi And­rás és Fabiny Tamás beszélget Közös gyökereink: a párbeszéd lehetősége cím­mel július 3-án 18 órától a Pilinszky János irodalmi kávéházban (Buda­pest V., Váci utca és Szabad sajtó út sarka). A kötetet Obeifank Pál mutat­ja be. Megtisztelő jelenlétére számít­va, tisztelettel: Galambos Adám, az alapítvány kuratóriumának elnöke és Kendeh K:Péter, a Luther Kiadó igazgatója HRFIFTFS__________________________________________________________________________________________________________________________________________ Nyári angol-, hittan- és zenei tábor a szarvasi angol iskolánál Július 28-tól augusztus t-jéig tartjuk idei táborunkat, melyre ez évtől kezdve vidé­kieket is fogadunk szállást és teljes ellátást biztosítva. Korcsoportonkénti foglal­kozásokat tartunk óvodáskorúaktól kezdve felnőttekig. Ifjúsági csoportok és családok jelentkezését is várjuk. Jelentkezni lehet július 25-ig címünkön vagy te­lefonszámunkon: Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Evangélikus Általános Is­kola és Óvoda, 5540 Szarvas, Kossuth u. 43.; 66/313-131,20/770-0202. HIRDETÉS Álláshirdetés A Sylvester János Protestáns Gimná­zium (www.sylvester.hu) gazdasági ve­zetőt és számvitelben jártas munka­társat keres augusztus folyamán tör­ténő belépéssel. Alkalmazási feltétel a közoktatá­si törvénynek megfelelő végzettség és iskolai gyakorlat: bérezés a köz­alkalmazotti törvény besorolása szerint. Jelentkezés Bibó István igazgató­nál: igazgato@sylvester.hu; 1/363- 2612 vagy 20/533-2405. A jelentke­zettek meghallgatása előrelátható­lag július 24-én vagy 25-én lesz az iskola címén (1149 Budapest, Pillan­gó park 3-5.). 50 ÉVE HARANGÖNTÉS ŐRBOTTYÁNBAN GOMBOS MIKLÓS aranykoszorús harangöntőmester Kiváló magyar szakemberek által készí­tett, külföldön is elismert magyar termé­keket gyártunk a harangokkal kapcsola­tos bármely munkához. Referencia: www.harangontes.hu. Levélcím: 2162 Őrbottyán, Rákóczi u. 121. Tel.: 28/360-170; mobil: 30/948-9575. E-mail: gombosmi@harangontes.hu; gombosmi@invitel.hu. APRÓHIRDETÉS Az égre mutató kereszt alatt a templom- torony legszebb dísze a toronyóra. Ön­nél működik? Toronyóra-, harangjáték-, haranglengető-, vezérlőóra-készítés, -ja­vítás.- 5 év garancia. Konkoly Művek Toronyóragyára, 1102 Budapest, Állomás u. 14., telefon: 1/260-7065,30/949-2915. VASÁRNAPTÓL VASÁRNAPIG Ajánló a rádió és a televízió műsoraiból július 6-dtól június 13-áig VASÁRNAP 8.30 / Civil rádió Evangélikus félóra az Evangélikus Missziói Központ szerkesztésében 9.50 / mtv Evangélikus magazin (25') (ism.: m2,13.05) 10.55 / mtv Beszélgetés a Bibliáról (15') 11.10 / mtv Finnugor evangélikus lelkésztalál­kozó (15') (ism.: m2,14.20) 12.00 / Duna II. Autonómia Umapi református istentisztelet Makádról (2007) (6i*) 12.05 / Duna Tv Elő egyház (26') 16.00 / m2 A Nosztyfiú esete Tóth Marival (magyarfilm, 1937) (79') 21.15 / Bartók rádió A Biblia éve 2008, 28. rész (45') HÉTFŐ 13.30 / Kossuth rádió Krisztus közöttünk! A görög katolikus egyház félórája 16.45 / Duna II. Autonómia Ahogy Munkácsy se látta soha Együtt a trilógia (magyar dokumentumfilm, 2003) (28') 18.30 / PAX Van egy név minden egyéb név felett Isten bemutatkozik Evangélizáció a Pesterzsébeti Evangélikus Egyházközség­ben (ZMC - 30') 20.04 / Kossuth rádió Mdrai Sándor: Egy polgár vallo­másai (2000) 1. rész (20') 20.40 / Duna Tv Zsinagógát vegyenek (magyar dokumentumfilm, 2006) (47') KEDD 7.30 / Duna Tv Isten kezében (ism.) (26') 13.30 / Kossuth rádió Tanúim lesztek! A római katolikus egyház félórája 16.10 / m2 Levelek a zárdából (magyar tévéfilm, 1989) (62') 18.30 / PAX Van egy névjninden egyéb név felett Isten neveden szólít Evangélizáció a Pesterzsébeti Evangélikus Egyházközség­ben (ZMC-27') 20.35 / Duna Tv Utazások a Föld középpontjából (angol ismeretterjesztő sorozat, 2005) 6/3. rész: Művészet (50') 23-45 / mtv Goriot apó (francia-belga-román tévéfilm, 2004) (100') SZERDA 13.30 / Kossuth rádió „Tebenned bíztunk eleitől fogva... ” A református egyház félórája 14.05 / Kossuth rádió Arcvonások Kiss Gábor, a Tinta Kiadó igazgatója (30') 15.35 / m2 Képernyőre írt könyvék _ A lőcsei fehér asszony (magyar tévéfilm, 1977) (92') 18.30 / PAX Van egy név minden egyéb név felett Tudod-e, kicsoda Jézus? Evangélizáció a Pesterzsébeti Evangélikus Egyházközség­ben (ZMC -25') 20.40 / Duna Tv Lélek a fényben Eleonora Duse emlékére (olasz dokumentumfilm) (46') CSÜTÖRTÖK 14.30 / Duna II. Autonómia Mindentudás Egyeteme Ormos Mária: ' Van-e történelem? (67') 15.50 / m2 Erdély aranykora (magyar tévéfilm, 1989) 1. rész (80’) 18.30 / PAX Van egy név minden egyéb név felett Nincs más név Evangélizáció a Pesterzsébeti Evangélikus Egyházközség­ben (ZMC - 20') 19130 / Kossuth rádió Nyelv-ész ■ Öt perc az anyanyelvről 19.55 / Duna II. Autonómia Setétpatak új lakói Sára Ferencéknél a Gyimesek- ben (magyar dokutpentumfilm, 2007) (58') PÉNTEK 8.40 / Duna Tv A pálya szélén (magyar dokumentumfilm­sorozat, 2008) 6/3. rész: A befogadó falu (25’) 13.28 / Bartók rádió A Biblia éve 2008 100/29. rész (32') 13.30 / Kossuth rádió „ Az Úr közel! A baptista egyház félórája 15.55 / m2 Képernyőre írt könyvek Erdély aranykora (magyar tévéfilm, 1989) 2: rész (78') 18.30 / PAX Van egy név minden egyéb név felett Nevére minden térd meghajol Evangélizáció a Pesterzsébeti Evangélikus Egyházközség­ben (ZMC -30’) SZOMBAT 7.30 / Rádió C (FM 88,8) Evangélikus félóra az Evangélikus Missziói Központ szerkesztésében 9.00 / PAX A bennünk élő mítosz A világ 10.40 / Duna II. Autonómia Kis Berlin (magyar dokumentumfilm, 1998) (37') 12.05 /Duna Tv Isten kezében (26') 12.10 / mtv A beszélő köntös . (magyarfilm, 1968) (78') 16.30 / m2 A vén bakancsos és fia, a huszár • (magyar tévéjáték, 1985) (81') 20.15 / Duna Tv Moliére • (francia játékfilm, 2007) (16') VASÁRNAP 8.30 / Kossuth rádió Tetten ért szavak (10') 9.20 / Duna Tv Nyelvőrző (2003) (21') 9.45 / mtv Református magazin (25') 10.04 / Kossuth rádió Református istentisztelet közve­títése Túrkevéről. Igét hirdet Gacsályi Zsolt lelkész. (56') 12.00 / Duna Tv Elő egyház (26') 15.05 / Bartók rádió Beszélgetések az egyházzenéről Az orgona az európai kultúr­történetben, 1. rész 17.40 / m2 Ábel a rengetegben (magyar tévéfilm, 1994) 1-2. rész 21.15 / Bartók rádió Á Biblia éve 2008,100/30. rész Új nap - új kegyelem Vasárnap Mert Isten megítél minden tettet, minden titkolt dolgot, akár jó, akár rossz az. Préd 12,14 (iKor 4,5: Jn 6,1-15; ApCsel 2,41-47; Zsolt 139) A Prédikátor könyvének zárómondata ez. Mint- egy igazolja, megerősíti a könyv bevezető sóhajtását: „Igen nagy hiábavalóság - mondja a Prédikátor -, igen nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság!” (Préd 1,2) Hiszen akár jó, akár rossz, akár nyíltan, akár rejtve ment végbe egy cselekedet: Isten megítéli. Ne legyen kétségünk: ez elítélést jelent. A Prédikátor nem kevesebbet állít, mint hogy az ember az Isten szerinti jó cselekvésére képtelen. De akkor mit tehetünk? Essünk kétségbe? A Prédikátor bár a realitás talaján áll, mégsem pesszimista! „De én mégis tufiom, hogy az is­tenfélőknek lesz jó dolguk, mert őt félik" - vallja (8,12). „Mindezt hallva a végső tanulság ez: Féld Istent, és tartsd meg parancsolatait, mert ez minden embernek kötelessége!” - mondja (12,13). A Prédikátor ezzel a hit által való megigazulást prédikálja: bár cselekedeteink - jók és rosszak egyaránt - ítéletet vonnak a fejünkre. Isten megkegyelmez az őt félőknek, mert nem cselekedeteiket, hanem hitüket veszi figyelembe. Hétfő Micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Zsolt 8,5 (íjn 3,1a; 2Krón 30,13-22; 2MÓZ 33,1-23) Luther a zsoltáros szavait Krisztus-prófécia­ként értelmezi. Ő az az „emberfia", aki Istennel való egységét félretéve, halandó test­ben jött el, de akire Istennek mindvégig gondja van. Bár kis időre elhagyja őt, kiszol­gáltatja földi ellenségeinek, a halálnak és a sátánnak, mégis gondja van sorsára. De ez csak akkor derül ki, amikor húsvétkor előhozza a sírból, majd jobbjára emelve még­dicsőíti: úrrá teszi minden tereijitinényén, és ellenségeit lába alá veti. (Zsolt 8,6.7) Kedd Te pedig ujjongani fogsz az Úrban, dicsekedni fogsz Izrael Szentjével! Ézs 41,16b (Róm 5,11; Mt 22,1-14; 2MÓZ 34,1-16;) Ez a prófécia az ószövetségi korbán nem teljesedett be, mert nem a test szerinti, hanem a lelki Izraelnek szól, és az utolsó időkre utal, amikor az egész föld az Istennel szemben álló gonosz hatalom uralmát fogja nyögni. Isten akkor végső ítéletet tart ellenségei fölött, övéinek pedig, akik mindvégig hűek maradtak hoz­zá, diadalt ad. Őket kiragadja az ítélet tüzéből és örökre megdicsőíti. Rajtuk teljesíti be a próféta szavát: „Te pedig ujjongani fogsz az Úrban, dicsekedni fogsz Izrael Szentjével!" Szerda Jertek, és lássátok Isten tetteit! Félelmesek dolgai az emberek között. Zsolt 66,5 (Mk 5,34; Zak 8,9-17; 2MÓZ 34,17-28) A zsoltáros Istennek a természetben véghezvitt csodáit ma­gasztalja, amelyeket Egyiptomban, a Vörös-tengernél és a pusztában népe megmen­tésére vitt véghez. Anern hívők Isten csodáit természeti erőknek és törvényeknek tu­lajdonítják, és mindegyikre ésszerű magyarázatot próbálnak adni. A hit mégis meg­látja bennük Isten cselekvését. Csütörtök Ez az én szolgám, akit támogatok, az én választottam, akiben gyönyörködöm. Ézs 42,1a (Róm 9,4-5; iKor 10,16-17; 2MÓZ 34,29-35) Sok írásmagyarázó kutatja az ismeretlen ószövetségi sze­mélyt, akiről ez a prófécia szól. Számunkra a mennyei Atya Fiáról szóló bizonyságtétele visszhangzik benne: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, reá hallgassatok!” (Mt 17,5) * Péntek Pereld peremet, és válts meg, ígéreted szerint tartsd meg életemet! Zsolt 119,154 (2Pt 1,19; Lk 22,14-20; 2MÓZ 40,1—17) A zsoltáros imádkozik így üldöztetése idején. Hitünk szá­mára mégis Jézus utolsó szavai visszhangoznak benne: .Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!” (Lk 23,46) Jézus pere a nagypénteki kereszthalállal csak látszólag ért véget. Isten húsvétkor mondta ki ügyében a maga ítéletét, felülírva a nagytanácsét, Pilátusét és mindenki másét. Hitünk szerint ezzel felülírta a mi kárhoztató ítéletünket is. Szombat Csak azt kérdezhetitek egymástól, egyik ember a másiktól, hogy mit válaszolt az Úr, vagy hogy mit szól az Úr! Jer 23,35 (iThessz 5,11; Jel 19,4-9; 2MÓZ 40,34-38) A próféta szavait a meg­előző versek magyarázzák: „Van-e valami a hazugságot prófétáló próféták szívében, akik sa­ját szívük csalárdságát prófétálják? (...) Ezért rátámadok az olyan prófétákra, akik egymástól lop­kodják igéimet! (...).'. .csak a szájukat járatják, és azt állítják, hogy az kijelentés. (...)... hazug álmaikat beszélik el (...), és félrevezetik népemet... Pedig nem küldtem őket, nem adtam paran­csot nekik, és használni sem tudnak..." 0er 23,26 kk.) ■ Véghelyi Antal Fogadóórámat minden hónap első hétfőjén tartom. Mindenkit szeretettel várok 'délután három órától öt óráig a Déli Egyházkerület székházában (1088 Budapest, Puskin u. 12.). Erős vár a mi Istenünk!, Radosné Lengyel Anna országosfelügyelő-helyettes, a Déli Egyházkerület felügyelője ‘Evangélikus ÉletB A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja E-mail: evelet@lutheran.hu Nyomdai előállítás: F.gri Nyomda Kft. EvÉlet on-line: www.evelet.hu 3300 Eger, Vincellériskola u. 3. Hirdetésfelvétel: hirdetes@evelet.hú Felelős vezető: Kopka Viktor vezérigazgató Szerkesztőség: 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 1/317-1108; 20/824-5519, fax: 1/486-1195. Szerkesztőségvezető: Boda Zsuzsa (zsuzsa.boda@lutheran.hu). Szerkesztőségi titkár (előfizetési és hirdetési ügyek referense): Vitális Judit (judit.vitalis@lutheran.hu). Főszerkesztő: T. Pintér Károly (karoly.pinter@lu- theran.hu). Olvasószerkesztő: Dobsonyi Sándor (sandor.dobsonyi@lutheran.hu). Korrektor: Huszár Mariann (mariann.huszar@luthéran.hú). Tervező- szerkesztő / EvÉlet on-line: Nagy Bence (bence.nagy@lutheran.hu). Főmunkatárs: Gazdag Zsuzsanna (zsuzsa.gazdag@lutheran.hu). Rovatvezetők: Ecsedi Zsuzsa - ÉnekKincsTár (ezsu@lutheran.hu), Kendeh K. Péter - Oratio oecumenica (peter.kendeh@lutheran.hu), Kőháti Dorottya - Új nap - új kegyelem (dora.kohati@lu- theran.hu), Véghelyi Antal - A vasárnap igéje (antal.veghelyi@lutheran.hu). Kiadja a Luther Kiadó (kiado@lutheran.hu) 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 1/317-5478,1/486- 1228; 20/824-5518, fax: 1/486-1229. Felelős kiadó: Kendeh K. Péter (peter.kendeh@lutheran.hu). Árusítja a kiadó és a Magyar Posta Rt. (ÜLK) INDEX 25 211, ISSN 0133-1302 Előfizethető közvetlenül a kiadónál vagy postautal­ványon. Az előfizetési díj belföldön negyed évre 2585 Ft, fél évre 5170 Ft, egy évre 10340 Ft, szomszé­dos országba egy évre 35 100 Ft (137,5 euró), egyéb külföldi országba egy évre 41 000 Ft (161 euró). Csak a minden hónap 15-ig beérkező lemondásokat tudjuk az azt követő hónap elsejével töröltetni, el­lenkező esetben még egy hónapig jár az újság. Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem kül­dünk vissza. Az adott lapszámba szánt kéziratokat a megelőző hét csütörtökéig kérjük leadni! A hétfő dél­utáni,lapzártakor kizárólag a hétvégi eseményekkel összefüggő (és a szerkesztőséggel előzetesen egyezte­tett) írásokat tudjuk figyelembe venni. Az e-mailben küldendő kéziratokat az evelet@lutheran.hu, a hirdetéseket a hirdetes@evelet.hu címre várjuk.

Next

/
Thumbnails
Contents