Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-07-13 / 28. szám

„Az egyház közelében élők, illetve a nők nagyon gyakran az alkalmazkodást választják, háttérbe szorítják érdekeiket, csendben tűrik a következményeket - miközben egyre sértet- tebbnek, boldogtalanabbnak, szorongóbbnak érzik magukat.”„Mi lenne, ha egy evangélikus vállalkozó először a gyülekezetében keresne alkalmazottat, munkaerőt? Lehet, hogy van ilyen, csak mi nem tudunk róla?”

.....a gyülekezetek sokszor inkább elzárkóznak

az idegenektől, és sok férfi emiatt kerül olyan társaságba - például az italozók közé -, ahol viszont rögtön befogadják.”

Mindennapi ütközeteink - 4. oldal

Mit tehetnek a helyi közösségek? - 4. oldal

Férfiak ha újra összejönnek... -10. oldal

jézus hívatlan prókátorai 2. oldal

„Miklósi csoda” 3. oldal

Már megint nem csináltam semmit 6-7. oldal

Fenyvesi Félix Lajos jegyzetlapjai 8. oldal

Születésnapi beszélgetés dr. Reuss Andrással ^ 8. oldal

A missziói gyülekezet » 11. oldal

„Mit tesz az anya a gyermekével? Először tejet ad neki, azután kását, azután tojást és lágy ételeket, hogy először hozzászokjék az ételhez. Ha rögtön szilárd ételeket adna neki, akkor nem válnék a gyerekéből semmi jó. Ugyanúgy kell tennünk testvérünkkel is, türelmet gyakorolni vele egy ideig, eltűrni gyengeségeit és segíteni neki azokat elhordozni, neki is tejes ételeket adni - ahogy nekünk is anyatejet adtak először -, míg ő is meg nem erősödik.”

M Luther Márton: Nyolc böjti prédikáció (Szebik Zsófia fordítása)

Hálaadás és élő reménység

Parókiaszentelés Tolnanémediben

► Egyházunk egyik legkiterjedtebb szórványvidéke Tolna megyében található. Az itteni településeken egykor népes gyülekezetek éltek, amelyeknek gazdasági ereje lehetővé tette, hogy saját templomuk legyen. A kitelepítések után megfogyatkozott gyülekezetek többsége helyben lakó lelkész nélkül maradt, és szórványsorsra jutott. Leginkább emiatt számít különleges eseménynek ezen a vidéken, hogy egy kis tolnai közösség a templom után a parókiáját is teljesen felújította. A Tolnanémedi Evangélikus Egyházközség megújult lelkészlakát július 5-én szentelte fel Gáncs Péter, a Déli Egyház- kerület püspöke.

A tolnanémedi evangélikusok 2006-ban újították fel templomukat, ahová a szomszédos Tamásiból jár át Honthegyi Zsolt, a Tamási és Környéke, valamint a Tolnanémedi Evangélikus Egyházközség lelkésze. Két év elteltével a templom mellett álló parókia külső-belső felújítására is sor kerülhetett.

Az ünnepi istentisztelet liturgiái szolgálatát Honthegyi Zsolt végezte, Gáncs Péter püspök pedig 2Kor 4,6 alapján hirdette Isten igéjét. Prédikációjában megosztotta a hívekkel püspöki szolgálatának azt a tapasztalatát, amely ellentmond a természetes elvárásoknak: vannak nagy gyülekezetek, amelyekben hosszú évekig nem történik semmi, és vannak kis közösségek, amelyekben rendszeresen történik valami. Ilyen kicsi, látszólag erőtlen gyülekezet a tolnanémedi, amely most a parókiát is felújította temploma után. De felmerül a kérdés: minek, illetve kinek renoválták - hiszen az egyházközségnek évtizedek óta nincs helyben lakó lelkipásztora.

A tolnanémedi evangélikusok várják lelkészüket, és ez az, amiben a leginkább példamutató lehet e közösség más, nehéz helyzetben lévő gyülekezetek számára. Egy ilyen felújítási projekt ugyanis az elő reménység kifejeződésének legtisztább formája, hiszen nem tudhatják, lesz-e lakója a parókiának: a hívek bíznak abban, hogy gyülekezetüknek lesz saját, helyben lakó lelkésze.

A Déli Egyházkerület püspöke rámutatott, hogy az egyházban és a világban egyre több a megkeseredett ember, akik képtelenné váltak a hálaadásra, de a hála ennek ellenére nem válhat ismeretlen aktussá, „idegen szóvá” az egyházban. „Amit látunk, hálával tölti el a szívünket, és az igehirdetési alapige alapján azt mondhatjuk: a hála abban a kegyelmi pillanatban ébred fel bennünk, amikor a szívünkben kigyúl a krisztusi fény. A hála nemcsak érzés, hanem életszemlélet. Aki meglátja életében a legnagyobb ajándékot, Krisztust, az az ő fényében képes lesz észrevenni a többi ajándékot is. Akinek szíve pedig megnyílik a hálaadásra, az más szemmel látja a világot, és észreveszi Isten szeretetének a jeleit a jelenben is, amelyekre spontán válaszként nyilvánul meg a hálaadás az ember szívében" - fejtette ki Gáncs Péter.

Az istentisztelet után kezdődő ünnepi közgyűlést dr. Győri Józsefi, a Tolnanémedi Evangélikus Egyházközség felügyelője nyitotta meg. Beszámolójában elmondta, hogy a parókia felújítását a gyülekezet kezdeményezte, és a presbitérium az egyházközség által kapott kárpótlásból hatmillió forintot szavazott meg az épület külső és belső renoválására: a végösszeg 6,6 millió forint lett. Köszönetét mondott mindazoknak a helyi közreműködőknek, segítőknek, mesterembereknek, akiknek a társadalmi munkája nélkül nem lehetett volna ekkora összegből finanszírozni a félújítást.

A Déli Egyházkerület nevében Rados- né Lengyel Anna egyházkerületi felügyelő, a Tolna-Baranyai Egyházmegye nevében pedig Andorka Árpád egyházmegyei felügyelő köszöntötte a tolnanémedi gyülekezet tagjait. A község önkormányzata nevében Miklós Lajos polgár- mester üdvözölte az egyházközséget. Lőrinczi Károly református lelkész a református testvéregyház jókívánságait tolmácsolta, majd Kecskeméthy György, a helyi általános iskola nyugalmazott igazgatója mondott köszöntőbeszédet.

■ Petri Gábor

Boldogító igen

m Fabiny Tamás

Ha nyár, akkor az esküvők évadja. És az ordinációké. Sajnálatos módon mindkettőnek a száma csökkenő tendenciát mutat: egyre kevesebben kötnek házasságot, illetve a rendszerváltás utáni boomhoz képest az elmúlt években visszaesett a lelkészszentelések száma.

E kettőben az ember két legfontosabb döntése, a hivatás- és a párválasztás ér össze. Az egyházban ez különösen is megindító lehet, hiszen gyakran megtörténik, hogy valaki - akár egészen rövid időn belül - ugyanannál az oltárnál térdel egyszer társával az oldalán, másszor pedig ordináló püspökével szemben.

Közös elem a két szertartásban, hogy a nyilvánosan kimondott szó erejével életre szólóan vállalni kell: az előbbiben a másik embert, az utóbbiban a lelkészi hivatást. Mindkét esemény az igen ünnepe lehet egy olyan korban, arriely szívesebben mond nemet, vagy csak úgy általában tartózkodik a hosszú távra, sőt örökre elkötelező döntésektől. Jellemző, hogy a mozik egyik nyári filmslágere - amely a plakátok alapján házassági bonyodalmakról szólhat - A boldogító talán címet viseli.

Mind az esküvőre, mind a lelkészszentelésre az jellemző, hogy ott az embernek el kell köteleznie magát, egyértelmű igent kell mondania. A „talán” a dolgok gyáva vagy éppen önző elkené- sét jelenti. Érdekes, hogy az Újszövetség különféle rétegeiben egyaránt felbukkan az „igen - igen, nem - nem” egyértelműségére vonatkozó elvárás. Jézus így tanít erről a Hegyi beszédben:.....a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van.” (Mt 5,37) Jakab a következőket mondja

ugyanerről:

.....legyen a ti igenetek igen és a

ti n

emetek nem, hogy ítélet alá ne essetek.” (Jak 5,12b) Pál apostol pedig így érvel a ko- rinthusiaknak: „Isten a tanúm, hogy beszédünk nálatok nem volt »igen« és »nem«. Mert az Isten fia, Krisztus jézus (...) nem lett »igem- né is meg »nem«-mé is, hanem az »igen« valósuk meg őbenne." (2Kor 1,18-19)

A házasságkötésre és az ordinációra is vonatkozik ez a pofonegyszerű elvárás: az igen legyen igen, a nem legyen nem. Senkit sem lehet kötelezni sem egyikre, sem másikra, de aki önként vállalja ezt az életformát és ezt a hivatást, az mondjon egyértelműen igent. A német nyelvben ismeretes egy sajátos szóötvözet, a „jain”. Ezt akkor használják, ha sem igent, sem nemet nem tudnak mondani. Sajnálatosan sok házassági és hivatásbeli kudarc mutatja azt, hogy a „jairí'-ra bizony nem lehet építeni. Olyan ez, mint médiaiskolákban is tanított egyszeri párbeszéd, ahol a riporter faggat egy szűkszavú embert: „Bátyám, hogy érzi magát?” „Jól.” „Kicsit bővebben?” „Nem jól.”

Nos, nagy baj, ha a „kicsit bővebben” átgondolt válasz kioltja a hivatástudat vagy a házastársi hűség tüzét. Végzetes következményei lehetnek annak, ha összemosódik a határ az igen és a nem között. Olyan ez, mint minden paradoxon őse, a „most hazudok” mondat. Mert ilyen nincs. Ha hazudok, akkor nem mondhatnám meg, hogy hazudok, ha igazat mondok, akkor nem állíthatom azt, hogy hazudok. Szavunk legyen „igen - igen” és „nem - nem”. A boldogító talánokat felejtsük el. Az ellentétes fejmozdulatokat pedig hagyjuk meg a

bolgároknak, akik tudvalevőleg bólin- tással jelzik a nemet és fejcsóválással az igent...

Életünk nagy kérdéseivel kapcsolatban - mint amilyen például a hivatás- és a párválasztás - gyakran bizonytalanok vagyunk, és másokat is bizonytalanságban hagyunk. Két-három éves lehettem, amikor szüleim szemészetre vittek. A rendelő falán egymás alatt álló ábrákat kellett volna felismernem. Valószínűleg sokáig tétováztam, mert az asszisztens így szólt rám sürgetőleg: „Kisfiam, mondd már, hogy látod vagy nem látod!” Erre én nagy levegőt vettem, és így szóltam: „Látod vagy nem látod!”

Az igen legyen igen, és a nem legyen nem. Közkedvelt társasjáték a barkoch- ba, amelyben csak igennel és nemmel szabad felelni. Nem árt tudni, hogy mögötte véresen komoly dráma húzódik. A 2. századi Róma-ellenes zsidó felkelés híres vezére volt Bar Kochba, akinek egy harcosát elrabolták a rómaiak, és brutális kínzások között kitépték a nyelvét. A kérdésekre csak fejbólintással, igennel és nemmel tudott válaszolni. így magasztosult hőssé, hiszen vállalta a mártíriumot. Mi alighanem „csak” egészen hétköznapi helyzetekben kell, hogy megmaradjunk az „igen - igen” és a „nem - nem” mellett. A legbonyolultabb számítógépeket is ez a kettes számrendszer élteti, amelyben csakis igenek és nemek vannak.

Egyik kedves professzoromnak volt egy szellemes mondása annak érzékeltetésére, hogy ő minden felkérést el szokott fogadni: „Van egy kis logopédiai hibám. Nem tudok nemet mondani...” Pedig az „igen - igen” jézusi és jakabi és Pál apostoli parancsa azzal is együtt jár, hogy bizonyos dolgokra nemet kell mondani. Ma is érvénye Huh István négysoros verse: „Jézus markába szöget vertél / Dózsa húsából ebédeltél, / Hitler- taktusra meneteltél / Nemet mondani sose mertél.” Jézus a pusztában radikálisan nemet mondott a kísértőnek: „Távozz tőlem, Sátán!" Az ördög ajánlatát nem mérlegelni kell, hanem habozás és alkudozás nélkül elutasítani. Az egyház ősi liturgiájában is ismert a formula, amelyben a hívek közössége ellene mond az ördögnek.

Igent mondani talán még nehezebb. A „jain”-ok és a boldogítónak vélt „talárí’-ok világában hit és bátorság kell az egyértelmű igenhez. Urunk talán még arra is esélyt ad, hogy korábbi rossz döntéseinket így felülírjuk. Péter, Jézus tanítványa háromszor tagadta meg mesterét. Háromszor koppant keményen a tagadás szava: „Nem ismerem őt... nem tartozom hozzá... nem vagyok a tanítványa.” (Jn 18,17-27) Ám Jézus feltámadása után lehetőséget kapott arra, hogy a három nem után három igent mondjon: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek... Igen, szeretlek... Igen..." (Jn 21,15-19) Mindez olyan volt, mint egy rendhagyó gyónás és feloldozás, amelynek végén Jézus új mandátummal látja el tanítványát: „Őrizd az én juhaimat!... Kövess engem!”

Ha életünk nagy döntéseit nem a Krisztús-követés szándéka határozza meg, akkor ránk is érvényes a laodiceai gyülekezetre hulló vád: „...nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál vagy forró! így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból." (Jel 3,15-16) Boldogok, akik hallgatják és megtartják Isten igéjét. Jó a boldogító igent kimondani - nem csak esküvő vagy lelkészszentelés alkalmával.