Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-06-22 / 25. szám
„...nem a lelkészek alkotják a »csapatot«, és nem „Tudom, hogy a felekezetek a hit nélkül „Mosonmagyaróváron közel kétszázötvenen Mert keresztények » 4. oldal a gyülekezet a »közönség«. A gyülekezet egész semmit sem érnének, de én akkor is örülök, ismerked hettek meg két elhivatott ember munkájával, Evangélikus szertartással búcsúztatták közössége a csapat, a közönség pedig az egyház hogy evangélikus lehetek. ” eredményeivel. Sokakat megérintett az a határozottság Fejtő Ferencet & 4. oldal falain kívül van.” és alázat, amely kettejüket erre a pályára állította.” Finnugor lelkészkonferencia 6-7. oldal A barcasági csángók kálváriája » 8. oldal ' !► Kettős lelkésziktatás Orosházán - 3. oldal Útlevél egy örök életre - 9. oldal 1^- „Ilyeneké az Isten országa” -10. oldal Toliforgatók is a titkárok 10. oldal „Tóbiás könyvéről ugyanazt mondhatjuk, mint Juditéról. Ha történet lenne, tiszta és szent történet volna; ez azonban vers, valóban igen szép, üdvös és hasznos vers, egy szellemdús poéta játéka. Márpedig sejthetjük, hogy a zsidóknál sok ehhez hasonló, ragyogó szép vers és játék teremhetett, mert ezekkel készültek az ünnepekre és a sabbát napjára, és fiaiknak gyönyörűséggel tanították Isten igéjét és cselekedeteit, kiváltképpen ha békességben és jó kormányzás alatt éltek. Pompás embereik voltak ugyanis; próféták, énekmondók, poéták és egyebek, akik Isten igéjét buzgón mindenféle módon hirdették.” H Luther Mártott: Előszó Tóbiás könyvéhez (Szita Szilvia fordítása) A hit anyanyelve Finnugor lelkészkonferencia Révfülöpön Múlt vasárnap számos hazai gyülekezetünkben hangzott finn nyelven (is) az igehirdetés. A vendégszolgálatra azok közül a pásztorok közül vállalkoztak jó néhányan, akik június 10. és 14. között részt vettek Révfülöpön A hit anyanyelve címmel tartott finnugor lelkészkonferencián. A tanácskozásra Finnországból harmincán érkeztek az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központba, rajtuk kívül pedig négy észt és öt inkeri evangélikus lelkész is képviselte nyelvrokonainkat. Északi testvéreink delegációját mintegy nyolcvan főre egészítették ki a magyarországi, illetőleg erdélyi és felvidéki gyülekezetekből érkezett szolgatársak. A hitükben osztozó keresztények örömmel vállalják a határokon és nyelvi korlátokon átívelő testvéri szeretetközösséget. A finnugor nyelvet nyelvet beszélő népek lutheránus lelkészei 1981 óta találkoznak egymással rendszeresen a négyévente megrendezett finnugor lelkészkonferenciákon; legutóbb a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház látta vendégül a résztvevőket Kolozsvárott. Idén a Magyarországi Evangélikus Egyház volt a házigazda. A visszhangok alapján leírható: a távolról érkezettek is felettébb jól érezték magukat a Balatoi* partján, ahol - „a magyar tenger” nyújtotta lehetőségek mellé - igazán változatos, tartalmas programot állítottak össze részükre a szervezők. A nyitó istentiszteleten dr. Fabiny Tamás püspök ApCsel 16,9-10 alapján hirdette Isten igéjét a révfülöpi evangélikus templomban. A konferencia hivatalos, ám családias légkörű megnyitójának színhelye már az oktatási központ ebédlője volt. Itt elsőként az intézmény igazgatója, Hafen- scher Károly üdvözölte a vendégeket, majd Jari Vilén finn nagykövet, dr. Bereczki András tiszteletbeli észt főkonzul, Lasztovicza Jenő, a Veszprém megyei közgyűlés elnöke és íttzés János elnök-püspök mondott rövid köszöntőt. I*- Folytatás a 6. oldalon Vakdcióóó! Ballagással egybekötött ünnepi fanévzáró istentiszteletet tartottak június 14-én a Szarvas-Otemplomi Evangélikus Egyházközség oktatási intézményében, a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és Óvodában. Ez alkalommal Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke Zsolt 85,8 alapján hirdette Isten igéjét. A-tanévzáró kapcsán kiemelte: „Nem annak örülünk, ami véget ér, mert ez a vég nem az elmúlásról szól”, hanem arról, hogy „ki jut tovább”, ki folytathatja egy magasabb szinten. A püspök az Európa-bajnokságra utalva, a labdarúgás világából kölcsönzött szavakkal szólt arról, hogy köszönet illeti az „edzőket és a szakvezetőket” - a pedagógusok, lelkészek segítették a diákokat játékban maradni és továbbjutni. Hálát adott a „játékvezetőkért” - az iskola, a gyülekezet és a város vezetőinek hűséges munkájáért, akik azért dolgoznak, hogy a város intézményeiben gazdagabb, tartalmasabb életet lehessen élni. Végül köszönetét mondott a „pályáért” is, azért, hogy rendezett körülmények között, szép, tiszta épületekben tanulhatnak a szarvasi diákok. ■ Petri GÁBOR/elvétele A lassú gyógyulás jelei Tanévzáró és hálaadó istentiszteletek Nyugat-Békésben ► Tanévzáró ünnepi istentiszteletet tartottak június 15-én az Ambrózfal- va-Csanádalberti-Pitvarosi Evangélikus Egyházközség mindhárom társult gyülekezetében. Az egyházkerületi elnökség hétvégi nyugat-békési kőrútjának - Szarvas és Orosháza után harmadik állomásán, Ambrózfalván az imaház külső-belső felújításáért is hálát adott a gyülekezet. A három társult egyházközség istentiszteletein Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke szolgált igehirdetéssel. A viharsarki régió gazdasági és szociológiai szempontból legnehezebb helyzetben lévő falvait tömöríti az ambróz- falva-csanádalberti-pitvarosi gyülekezeti társulás. A térségben három évvel ezelőtt indult el a lelki építkezés, amikor Csonka Zsuzsanna helyettes lelkészként megkezdte szolgálatát a három - rendkívül súlyos nehézségekkel küzdő - községben. Maga a tény, hogy ezeken a településeken tanévzáró istentiszteletek megtartására nyílik lehetőség a helyi óvodás és iskolás gyermekek fellépésével, már önmagában is az éledezésnek, a közösség élni akarásának egyértelmű-és mindeddig nem is remélt, váratlan - jele. A lelkésznő hűséges és áldozatos szolgálatának gyümölcseit, a gyermek- és ifjúsági munka terén elért eredményeit mi sem példázza jobban, mint hogy az istentiszteleteken több gyermek ült a templompadokban, mint felnőtt. A gyülekezetek jövőjének biztató záloga lehet, hogy a gyermekmunka „friss hajtásai” idővel szárba szökkennek, és a gyerekeken keresztül a felnőtt evangélikus lakosságból is egyre életképesebb gyülekezeti közösség szerveződik. Folytatás a 3. oldalon Ambrózfalvi búcsú Nyári lélekápolás ■ Szabó Lajos „Az ember lelke az Úrtól kapott mécses, egészen átkutatja a test belsejét." (Péld 20,27) Gyanítom, hogy sokan és szívesen érezzük ugyanazt, amit 1,7 millió diák, akik hazánkban a múlt hét péntekén befejeztek egy iskolaévet. Szinte szeretnénk melléjük ülni az utolsó hétre az iskolapadba és jelezni magunknak is napról napra a táblán: jön a vakáció. Olyan jó érzés egy-egy betűt felírni az élet szép dolgainak közeledtéről! Nem tudom, szokás-e még ma is naponta egy betűvel többet felírni a vágyott szóból: „Vakáció!”, de arra élesen emlékszem, hogy a hatvanas évek végén lelkesen éltünk ezzel a diákhagyománnyal. Az is igaz, hogy a kőszegi gimnáziumban bizony nagyon vegyesen fogadták a tanáraink a szünetre utaló, díszes betűket az egyébként félelmetesen nagy zöld tábla jobb felső sarkában. A köztudottan szigorú világnézettanár külön előadást tartott a munka értékéről és fontosságáról, és gazdaságtalan energiapazarlásnak minősítette műalkotásunkat. Az idős, de örökdi- ák-lelkű, egyébként jó evangélikus matektanárnő humorosan még égy-két feladattal többet is számoltatott ki velünk ilyenkor, ahogy ő szokta mondani: gyorsan, frissen és fejben... A város több kórusát is vezénylő énektanárunk egyébként meg nem engedett tananyagot, könnyűzenei csemegéket tanított az év utolsó óráin, bonuszként. Osztályfőnökünk néha bizony le is töröltette a felírást, mert szerinte minden küzdelem az utolsó percig ugyanazzal a komolysággal és elszántsággal tart, és semmi szükség a lazaságra. Ilyenkor a távozása után mindig nagy műgonddal rajzoltuk újra a felírást, csak azért is jóval nagyobb, díszesebb betűkkel. Talán azért is volt fontos számunkra ez akkor, mert mindig rengeteg tervvel indultunk a nyárnak.- Pénzt is akartunk keresni, barátokhoz és rokonokhoz is terveztünk utazásokat, és véget nem érő pihenést is álmodtunk magunknak. Természetesen mindezt egyszerre és azonnal. Egy egészen más, csodás világba siettünk, amely szeptember elejéig tart. Azt gondolom, hogy erre az érzésre és váltásra mindenkinek nagy szüksége van a nyár elején. Különbözőek a lehetőségeink. Rövidebb vagy hosszabb pihenésre jut időnk. Lehet olyan is közöttünk, akinek még pár napot is nehéz szabaddá tennie. De az erőt adó ki- kapcsolódás fontosságát egyre jobban elismerjük. Talán azt a szabályt szeretjük legjobban, hogy most úgy tölthetjük az időnket, ahogy egyébként nem szoktuk. Beszélgessünk azokkal, akikkel nem nagyon tettük ezt korábban. Induljunk útra oda, ahová már régóta vágyódtunk. Érkezzünk meg oda, ahol már régóta várnak ránk. Olvassunk mást is, mint amit eddig. Szakadjunk el teljesítménytől, stressztől, küzdelmektől és félelmektől. Aludjunk át nyugodtab-' ban néhány nyári éjszakát. A naptárunkba véssünk be legalább néhány naphoz egy számunkra kedves és kellemes színt, a pihenés jelzéseként. Hiszem, hogy nagy szükségünk van erre az egyértelműen pozitív időszakra, a nyár kezdetére. Lehetőség ez arra is, hogy újra tanuljunk örülni megkopott értékeknek. Hogy rá tudjunk csodálkozni egymás színeire és szavaira. Oda- figyeljünk arra, akire nem volt elég energiánk év közben. Legalább a szabadság idején belső vagy külső szorítások nélkül, nyugalomban üljünk a napi étkezésekhez. Fel lehet hagyni ilyenkor a túlzott indulatokkal, tán még a gyűlölködéssel és a másik életének megke- serítésével is. A leállás még ebben az értelemben is léiekápoló. Legalább ennyire gyógyító a kitekintés is. Kicsinyes és sajátosan szűk látókörű szemléletünket felcserélhetjük ilyenkor egy kicsit nagyvonalúbbra, mondhatni széles sávúra. Saját várainkból-is kirándulhatunk, kissé tán távolabbra is, hogy meglássuk és érzékeljük, személyes életünk alakulása szervesen összefügg embertársainkéval. Észrevesszük talán azt is, hogy Európa nyara nehéz kérdésekkel van tele, Ráébredünk arra is, milyen veszélyt jelenthet a tervezett hatvanórás munka-, hét, túlóradíjaival együtt. Megbánhatjuk azt is, hogy hihetetlen vehemenciával, túl sokat foglalkoztunk saját egyházi életünk apró- cseprő belső ügyeivel, ahelyett hogy szélesebb körben megszólaltattuk volna a keresztény hangot, például a hétvége és a szabadidő védelmében. De közös fájdalmunk lehet az is, ahogyan például a Zimbabwében élő keresztény testvéreink szenvednek az agg Mugabe elnök demokráciát és ellenzéket eltipró diktatúrája alatt; az elnök épp a napokban jelentette ki, hogy amíg él, megtartja hatalmát. Tudunk-e legalább egy őszinte imádsággal minderre gondolni? A nyár felszabadítja és kitágítja a perspektívát: messzebbre látunk, és érzékenyebbek vagyunk. Végül hadd áruljam el, hogy egy felirat indította el gondolataimat ezeken a nyár eleji napokon. Mindig is szerettem a labdarúgó-Európa-bajnokságot, mert csodálatosan, különleges módon találkozik ez alkalommal a játék, a sport és az ünneplés. Tanúsíthatom azt is, hogy még az osztrák kalauzok is kedvesen, vendégszeretően viselkednek ezekben a napokban, nem is beszélve a bécsi belváros sajátos futballkavalkádjáról. De számomra egy, a svéd-spanyel mérkőzés kezdetén magasan lobogtatott felirat volt idén a csúcsélmény: Sweden loves Espana. Vagyis: Svédország szereti Spanyol- országot. Svéd szurkolók hirdették így, hogy nem a dühödt kiabálás, nem az ellenfél becsmérlése és a legdurvább nyelvi fordulatok felvonultatása egy mérkőzés, hanem öröm, szurkolás, játék és ünneplés. A kék-sárga és a piros-sárga-piros színek kellően összekevereűve voltak láthatók a stadionban. De mindvégig békében és ünneplésben. Igaz, az a csapat nyert itt is, amelyik a mérkőzés legvégéig kitartott amellett, hogy nem elég döntetlenre játszani, hanem még a hosszabbítás alatt is küzdeni kell a győztes gólért. Ebben az értelemben igaza volt a másnapi tudósításnak: mivel a svédek belenyugodtak a döntetlenbe, megérdemelten veszítettek. A szurkolótáboruk azonban a felirattal mégis győztes lett. Egy ilyen mondatot talán érdemes lenne személy szerint is megfogalmaznunk és a tantermi táblára odaírni a külső változást hirdető vakáció mellé a belső tartalom szavaként a szere tetet.
