Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-06-15 / 24. szám
2 • 20o8. június 15. ÚT/TfiRSm // / Az Oriszigeti Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyházközség Folytatás az 1. oldalról A magyar ökumenikus istentiszteleten Orisziget evangélikus, Alsóőr katolikus, Felsőőr református és katolikus hívei együtt imádkoznak, és dicsérik Istent. Alakult egy kis zenecsoportunk is, rendszeresen próbál tizenkét tagú női kórusunk, melyből hat asszony alig vagy egyáltalán nem tud magyarul, mégis lelkesen énekli a magyar énekeket is. Hogy a felsorolás teljes legyen, van egy tízéves asszonykörünk is (nőegylet), 1993-ban pedig egy, a mai napig sikeresen működő magyar tánccsoport is alakult. Sziget nem egyenlő az elszigeteltséggel. Szívesen látjuk és fogadjuk a hozzánk betérő vendégeket. 2007 májusában kicsiny gyülekezetünk nagyszabású nemzetközi rendezvénynek, a KEMÉLM ötvenedik, jubileumi gyűlésének, illfetve a Magyar Evangélikus Konferenciával tartott közös tanácskozásnak volt a színhelye. Ha pedig a sok jó után s közben bánat is ér, reménykedve énekeljük és valljuk: „Ne félj tehát, kicsiny csapat, / Ha rád felleg borul: / Kegyelmet rejt, s belőle majd / Áldás esője hull. / Bízzál az Úrban, rólad ő / Meg nem feledkezik, / Sorsod sötétlő árnya közt / Szent arca rejtezik.” (.Evangélikus énekeskönyv, 328. ének) Mesmer Otto evangélikus lelkész (Orisziget) EGYMÁS TERHÉT HORDOZZÁTOK...! Testvérek, akik. egyben barátok is Vajon a testvér vagy a barát szó bír mélyebb jelentéssel? A kérdést mindenki maga dönti el, de az biztos, hogy a két fogalom egymás nélkül nemigen létezhet. A Csíkszeredái és a zuglói gyülekezet közötti viszonyt mindkettő egyszerre jellemzi. A folyamatosan erősödő testvér-gyülekezeti kapcsolat a Csíkszeredái és a budapest-zuglói evangélikus gyülekezet között hivatalosan 2001 nyarán kezdődött. „A zuglói egyházközség egy akkor lezárult német testvér-gyülekezeti kapcsolat után arra vágyott, hogy Erdélyből találjon új testvéreket” - írta Tamásy Tamás zuglói lelkész 2006-ban, és a két lelkész házaspár korábbi ismeretsége szerencsésen találkozott a gyülekezetek óhajával. Mi is azon igyekeztünk már 1998-ban, hogy testvér-gyülekezeti viszonyt létesítsünk egy anyaországi egyházközséggel, és hála Istennek, ez sikerült is: a zuglói gyülekezet ideális partnernek bizonyult ebben. Az első konkrét lépést a zuglóiak tették: 2001. augusztus elején ellátogattak Csíkszeredába, amikor is istentisztelet keretében megpecsételtük a két gyülekezet testvérkapcsolatát. Simon Agnes zuglói egyház tag a következőképp ír a találkozóról: „Sok felejthetetlen élménnyel gazdagodva szálltunk ki a buszból, és szívünkben hálás köszönettel Istennek, hogy amiért elindultunk, megvalósulhatott, a testvérkapcsolat megszülethetett. Csodálatos érzés tudni, hogy egy maroknyi magyar evangélikus él tőlünk hétszáz kilométerre, akiket imáinkban hordozhatunk, lehetőségeink szerint segíthetünk.” (Evangélikus Élet, 2001/36. szám) Azóta már több alkalommal találkoztunk Budapesten vagy Csíkszeredában. 2002-ben, a Csíkszeredái gyülekezet tett viszontlátogatást, amelyen csodálatos fogadtatásban és sok nagyszerű élményben volt részünk. „A kellemes élményekhez mindig rövid az idő, bármennyi is az! A távolság nem kevés Budapest és Csíkszereda között - de csak térképen. Lélekben testvéreink itt maradtak egy kicsit, és nagyon reméljük, szívükben, gondolataikban mi is ott maradtunk. Végtelen köszönet az Úrnak, hogy megadta idén is a találkozás örömét” - írja egy gyülekezeti tag lelkes beszámolójában. A bemutatkozó látogatásokat újabb utazások követték: 2005-ben Csíkszeredában, 2007-ben pedig Budapesten találkoztak az egymással immár baráti kapcsolatban lévő hittestvérek. Két gyülekezet testvérkapcsolata azáltal erősödik igazán, ha tagjaik állandó kontaktusban állnak egymással, ha sokszor találkoznak, megosztva a másikkal gondjaikat, örömeiket egyaránt, de mindenekfelett a mindenható Isten kezébe helyezik testvéri kapcsolatukat, életüket, terveiket, elképzeléseiket. Elmondhatom, hogy a partnerség mindenképpen elérte egyik célját: szoros barátságok jöttek létre gyülekezeti tagjaink között. Valóban csodálatosak ezek a találkozások, hiszen sok új élmény részesei lehetünk, de mindenekfelett erősödünk hitben és szeretetben testvéreink hite és szeretete által. Áldott legyen mindezért a mi Urunk, Istenünk. Tóth Károly evangélikus lelkész (Csíkszereda) ÚTITÁRSUNK, A BIBLIA Minden hiábavaló? A Prédikátor könyve Nem mindenki szereti olvasni az Ótestámentum legfurcsább és legnehezebb iratát, a Prédikátor könyvét. Sokan és sokszor kérdezték is már, hogy egyáltalán való-e a Szentírásba. A kérdést nem szabad félvállról vennünk, hiszen ennek a tizenkét fejezetes könyvnek a legfontosabb szava a harmincötször előforduló hiábavalóság, fáradozás, szélkerge- tés. (Gondolhatunk itt a mi boron- gós Kölcsey Ferencünk szatirikus versére, amelynek Vanitatum vani- tas, azaz hiábavalóságok hiábavalósága a címe.) És vajon nyerhet-e az olvasó valamit is az ilyen, mindent hiábavalóságnak tartó szerző könyvéből? A kérdésre adandó feleletünket jól meg kell gondolnunk. Mégpedig három okból. Az első: ebben a könyvben legalább kéttucatnyi helyen Isten áll a középpontban. O adja a jó életet, a kutatás és az alkotás vágyát, mindent, amit birtokol az ember, a halál gondolatától elterelő örömöt s a minden hatalomnál többet érő bölcsességet. Az embert ő teremtette bölcsnek, a munkát is ő adta. Nehéz lenne most már úgy beállítani a szerzőt, mintha nem lenne istenhívő! És hogy valós képet adjon az emberről is, bevallja, hogy az ember nem foghatja föl Isten tetteit, sőt úgy tesz, mintha nem Isten ruházta volna fel őt ajándékaival. A második: Isten egyenesnek, becsületesnek teremtette ugyan az embereket, de ők újra meg újra esztelen és végtelen bonyodalmakba keverednek. Nem is lehet tőlük csupán jót várni, mert mind vétkeznek is. A Prédikátor könyve olyan időből való, amikor a zsidóság még nem sokat gondolkozott az örök életről. Istennel most kell számolni, és most kell rá hallgatni, ez volt az általános vélemény és tanítás. Mit hoz a jövő? - az mind bizonytalan. Ezzel szemben szerzőnk szilárdan hisz abban az Istenben, akihez végül még az élet lehelete is visszatér. És hogy amit Isten tesz, az örökre megmarad, ahhoz nem kell semmit hozzátenni, de elvenni sem belőle. Ugyanakkor fáradhatatlanul biztat is: az istenfélőknek jó dolguk lesz, s ennek felismerése végett is menjenek el „megfontoltan” Isten házába. Ott rájöhetnek, hogy Isten irányít mindent, s nem az ember. A harmadik: akárcsak Jób vagy a Példabeszédek könyve, a Prédikátor is tele van mély értelmű, „bölcs” mondásokkal, amelyek mai életünkben is érvénnyel tanácsolhatnak. Ilyenek például: „. ..nincs jobb, mint ha örül az ember a munkájának... ”(3,22);„Élhet valaki kétezer évig is, ha nem tud gyönyörködni ajóban!” (6,6); „Aki vermet ás, beleesik abba...” (10,8) - és a sort folytatni lehetne. Mindez persze csak nehezen tudja a prédikátor fanyar, sőt megkeseredett életszemléletét ellensúlyozni. Aki harmincöt szándékra, gondolatra, elképzelésre, tervre és tettre harmincötször üti rá a „hiábavalóság” sötét bélyegét, azt bizony igen nehéz nem pesszimistának, sőt inkább talán nihilistának nevezni! Kutatók is úgy ítélik meg, hogy könyvünk az akkoriban igen elterjedt bölcsességirodalom „keserű lábjegyzete”. A székében elterjedt vallási elbizonytalanodás idejének nem éppen szívderítő emléke. Mégse tévesszen meg bennünket az, ahogy szerzőnk kíméletlen következetességgel kérdez, és nem elégszik meg felszínes, „beszajkózott vallásos” feleletekkel. Nyugodtan mondhatjuk, hogy szinte a mai, hasonló helyzetünkből kérdez. Kutat, és nyílt, igaz feleletekre vár. Igaz, neki sincs receptje a kérdések által felvetett gondokra, de tagadhatatlan, hogy amilyen szenvedélyesen kérdez, ugyanúgy keresi kora szellemi-lelki zűrzavarában Istent - és az emberi lét értelmét. Hisz Isten igaz voltában, ha nem tudja is mindig összeegyeztetni a lépéseit saját véleményével. Heve- sen védi Isten feltétlen hatalmát, függetlenségét a döntéseiben, de nem méltatlankodik, nem lázit Isten ellen. Csak utat sem mutat a kérdések tömkelegében! Nem csodálkozhatunk ezek után, hogy iratunk azok közé' az ótestámentumi könyvek közé tartozik, amelyből újtestámentumi könyveink egyetlenegy mondatot nem idéznek! Vannak átfedések, hasonló szavak, a szóhasználatban azonosságok, de ez a legtöbb, amire az Újtestámentum szerzői a Prédikátor könyvét méltatják. Sőt ha komoly összehasonlítást végzünk, Pál apostol legalább kétszer kimondottan kijavítja a prédikátor „bölcsességét”. Érdemes összehasonlítani Préd 1,2-t Róm 8,20-szal vagy 7,20-at Róm 3,10-zel! Ez a Kr. e. 3. századból származó furcsa könyvecske azonban - meglepő módon - mégis mindig igen keresett olvasmány volt. Egy példányát még a kumráni iratok között is megtalálták, tehát a „pusztai szerzeteseknél” is szerepe volt. Keresztény körökben inkább három, költői szárnyalásé és mély értelmű részlete miatt örvend ma is nagy népszerűségnek. Préd 3,1-8 csodálatos vallomás arról, hogy mindennek rendelt ideje van. A könyv mély hitére vall, hogy például az időre nem mondja azt, hogy az is hiábavaló lenne. De aki a születést és a halált, az ültetést és az irtást, a sírást és a nevetést, a gyászt és a táncolást stb. elfogadja az időben, annak hinnie kell abban, aki az idő szuverén Ura is! Megragadó és elgondolkodtató a társtalanság nyomorának és a kölcsönös támogatás szépségének a megrajzolása Préd 4,7-12-ben. Tudjuk, hogy utolsó mondata - „A hármas fonál nem szakad el egyhamar” - akkori, közismert közmondás volt, és a zsidó magyarázók a tóra, annak magyarázata és az általános erkölcs hármasságára gondoltak itt. Nem kevés keresztény esküvőn hangzott már el azonban, hogy jó, ha a házasulandó két fél nem csupán a kölcsönös hűségre építi föl közös életét, hanem az azt tartósító, megerősítő isteni hűségre is. Téves magyarázat lenne ez? Végül utolérhetetlen az, ahogy a prédikátor a jövő nemzedékeit emlékezteti az öregkor és az elmúlás „nemszeretem” témájára 12,1-7- ben. Ezekkel a háttérben biztatja őket az élet jókedvű, szívük vágya szerinti élvezésére. De ha csupán ez lenne az egyetlen életcéljuk, bizony igen hamar csalódniuk kellene. Mert minden oda torkollik, ahonnan jött: a porba. Sőt vissza is tér annak kezébe, akitől eredt. Már cSak ezért sem lehet az egész élet hiábavalóság. A prédikátor még nem tudhatta, amit Krisztus követői már bizalommal vall- hatnak: „Halál, hol a te fullánkod? (...) De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által.” (iKor 15,55-57) Ez ad mindennek értelmet az életünkben. S mi ezt Jézus .Krisztus Urunk feltámadása óta hihetjük és hisszük is. Gémes István AZ ÉLET KENYERE Ne légy hitetlen, hanem hívő! „ Jézus ezt mondta neki: (...) »Minden lehetséges annak, aki hisz.« Erre azonnal felkiáltott a gyermek apja, és így szólt: »Hiszek, segíts a hitetlenségemen!«” (Mk 9,23-24) Ha hitben akarunk járni, a hitetlenséget kell legyőznünk. Amikor az űrhajót a rakéta magasba emeli, akkor a föld vonzóerejét győzi le. Itt a földön állandóan az a mi dolgunk, hogy a bűn vonzóerejét, azt a szörnyű lehúzó erőt legyőzzük. Pál apostol azt mondja, hogy az „odafelvalókat” keressük, ne a földieket. De mi az „odafelvaló”, és mi a földi? A földi az alulról való, az erőtlen. Az az Istentől elszakadt ember, aki a maga erejével próbálja pótolni az elveszített isteni erőt. Ez az ember a másoktól elvett erővel, az összefogás erejével is próbálja ezt az erőt megszerezni. A felülről való ember belátja, hogy nincs ereje, ezért segítségül hívja az Úr nevét. Jézusnak így mondja ezt az igénkben a gyermek apja: „Hiszek, segíts a hitetlenségemen!” A bennünk lévő, Istennel szemben álló magatartás teszi nehézzé a hitet. Ezért mondja Luther Márton, hogy bűnbánat nélkül nem lehet hinni. Csak; üres kézzel, saját szegénységünk, hitetlenségünk meg- vallásával lehet közelíteni Istenhez, a mi mennyei Atyánkhoz. Isten az éhezőket betölti javakkal, a gazdagokat üresen küldi el. Ezt énekelte Mária az ő hálaadó énekében. Ezt az éneket nekünk is meg kell tanulnunk, mert ez valóság. Ha valaki meg akarja Istent ismerni, alázza meg magát. O csak a szegényeknek, alázatosaknak ad új erőt. Ezért kell kérnünk őt, hogy adjon nekünk hitet, és szabadítson meg a bennünk lévő hitetlenségtől és kételkedéstől „Egyedül tebenned bízom, / S egykor téged, én Jézusom, / Ott, hol bánat nincs többé, / Láthatlak mindörökké.” Ámen. Köncze G. Árpád
