Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-05-18 / 20. szám

2 2oo8. május 18. FORRÁS ‘Evangélikus ÉletS A BIBLIA ÉVE Ezsaiás könyve - a kiválasztottság Ézsaiás (vagy másként Izajás, illetve Jesá- ja) négy jeruzsálemi király uralkodása idején prófétáit Kr. e. 736 és 701 között. Akkoriban Asszíria egyre nagyobb hata­lomra tett szert a Földközi-tengertől ke­letre, és Júda királyságának el kellett dön­tenie, hogy Asszíria hűbéreséül szegődik- e, vagy megkockáztatja a reménytelen­nek tűnő ellenállást, összefogva a partvi­déki szír városokkal és Egyiptommal. Ézsaiás a királyi udvarhoz és Jeruzsá­lem vezető köreihez tartozott: gyakran volt bejárása a királyokhoz, akik nemcsak hogy eltűrték kritikus hangú próféciáit, de válságos helyzetekben útmutatást és Istennél való közbenjárást is vártak tőle. Ézsaiás élesen elutasította az Asszíria-el- lenes koalíció gondolatát, és arra biztatta a nép vezetőit, hogy feltétlenül bízzanak Istenben, aki meg tudja őrizni a várost, a templomot és a kiválasztott népet. Az Újszövetségben Ezsaiás könyve - a Zsol­tárok mellett - a legtöbbet idézett ószövet­ségi könyv, különösen Pál leveleiben, aki Ezsaiás könyvéből értette meg, hogy ki is volt Jézus Krisztus. Ezsaiás kiemelkedő tekin­télyét mutatja az is, hogy a Kr. e. 8. századi próféta beszédei mellett más, későbbi pró­féciák is helyet kaphattak a könyvben, amely így megközelítőleg négyszáz év alatt nyerte el végleges, mai formáját. Itt vagyok, engem küldj! Ézsaiásnál egészen világossá válik Isten egyik különleges tulajdonsága: hűsége, amely először mindig abban mutatko­zik meg, hogy kiválaszt... .. .egy népet a sok közül, és hűséges marad hozzá mindvégig - függetlenül alkalmatlanságától vagy hűtlenségeitől. ...néhányakat (például Ézsaiás prófé­tát), akiket felkészít arra, hogy az értet- len nép számára tolmácsolják az akara­tát - függetlenül attól, hogy mások vagy éppen önmaguk szerint alkalmasak-e erre a feladatra. ...és végül az idők csomópontján egy embert, egy szolgát, aki olyan volt, mint bármelyikünk. Nem volt különösebben vonzó, nem tisztelték az emberek, sok fájdalmat is hordozott, bajában minden­ki elfordult tőle, sőt azt hitték, hogy meg­érdemli a szenvedéseit. Pedig ez a kivá­lasztott szolga éppen miattunk szenve­dett, hogy nekünk békességünk legyen. A keresztények hite szerint Istennek ez a végső kiválasztottja - Fia és Szolgája egy­szerre - a názáreti Jézus Krisztus volt. „A kiválasztott nép. Ez talán a legjob­ban fájó és dühítő tüske a többi nép sze­mében. Miféle gőg, a magásabbrendűség igénye árad abból, amikor Isten kivá­lasztott népének tartják magukat. A va­lóságban Isten kiválasztottjának lenni nem dicsőséget, hanem szenvedést je­lent. (...) Híres régi zsidó mondás: »A ne­héz élet az Isten bókja« (a »te olyan erős lelkű vagy, hogy ezt is elbírod« érteimé« ben). Vagy a Pálról mondott újszövetsé­gi sorok: Választott edényem ő nekem, hogy az én nevemet hordozza népek, ki­rályok és Izráel fiai között. És én majd megmutatom neki, mennyit kell az én nevemért szenvednie.” (Popper Péter) M Magyar Bibliatársulat SEMPER REFORMANDA „Ő az Isten, akinek akarata semmiféle in­doklásra vagy igazolásra nem szorul, semmilyen szabálynak vagy mércének nem vethető alá, mivel nincsen semmi vele egyenrangú és fölötte való. Minden dolognak ő, az Isten a mértéke! Ha akara­tát bármilyen rendszer, szokásjog, indok vagy érdek határozná meg, úgy az már nem lehetne Isten akarata.” N Luther Márton: A szolgai akarat (jakabné Csizmazia Eszter, Weltler Ödön és Weltler Sándor fordítása) SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE - Rom 11,33-36 Jézus Krisztusban nyílik a Szentháromság titka Szentháromság ünnepe dogmatikus ün­nep. Nem áll mögötte olyan üdvösség­történeti esemény, mint például kará­csony, vízkereszt, nagycsütörtök, nagy­péntek, nagyszombat, húsvét és pün­kösd mögött. Igehirdetési alapigének is nehéz lenne olyan bibliai szakaszt talál­ni, amelyben szó szerint előfordul a Szentháromság. Próbálkozók ugyan mindig akadnak, akik az ároni áldásban vagy a mai ótestamentumi lekció „há­romszor szent”-jében utalást látnak a Szentháromságra. De legfeljebb utalást vagy értelmezési lehetőséget. A keresz­tény hit azonban mindig az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben való hit. Ak­kor is az volt, amikor nem emlegettek Szentháromságot. Szentháromság ünnepén a keresz­tény egyház egységbe foglalja az Atya, Fiú, Szentlélek Isten szétbonthatatlan közösségében és munkájában való hi­tét. Ennek a jelei az úgynevezett „öku­menikus hitvallások” is, amelyeket az evangélikus hitvallások gyűjteményé­nek elejére helyezve egyházunk is a ma­gáéinak vall. A keresztény tanításból csak az ele­ven igazán, ami az istentisztelet szöve­geiben is megszólal. A 8. század köze­pén már találkozunk az úrvacsora nagy hálaadó imádságában, a praefatióban a Szentháromságra való utalással, majd körülbelül ötven évvel később olyan is­tentiszteleti rendet is találunk, amelynek a Szentháromság a „témája”. A nyugati kereszténység végérvényesen 1570-ben fogadta be Szentháromság ünnepét, amelyet az evangélikus egyház kezdet­től fogva magától értetődően ünnepel, mivel a Szentháromságról való tanítás­ban soha nem volt vita a római katolikus egyház és a reformátorok között. Szentháromság ünnepe azonban sokkal nagyobb kincsünk annál, hogy a történetére vonatkozó információk át­tekintésével beérhetnénk. Arra sem va­ló ez a vasárnap, hogy hagyományos képekkel, hasonlatokkal vagy mai „tu­dományos” analógiákkal próbáljuk hi­telesíteni a Szentháromság Istenben va­ló hitünket vagy akár az ünnep jogo­sultságát. Szentháromság ünnepén az Isten gaz­dagságán és bölcsességén ámuló apostol imádságához csatlakozunk. Az már első hallásra vagy olvasásra nyilvánvaló, hogy alapigénkben Pál nem értekezik, nem magyarázkodik, hanem imádko­zik. Imádja Isten gazdagságát, miközben megéli annak a titoknak a nyomasztó fájdalmát, hogy az egyistenhívő Izrael és az egy Istent Jézus Krisztusban hívő és valló keresztény közösség szétválik ugyan, de a Krisztusban való egység re­ménységét Isten gazdag és kifürkészhe­tetlen bölcsességére bízza. Mintha megfeledkeztük volna Isten gazdagságáról, a magunk szegénysége miatt kesergünk, szinte belelovalva ma­gunkat szegénységünk változtathatat- lanságába. Az Atya gazdagsága, hatalma és bölcsessége fölé a földi szülő korláto­zott lehetőségeinek, illetve tehetetlensé­gének a sötét árnyékát vetítjük. A Fiú gazdagságát és teljhatalmát, amelyet az Atyától kapott, a kiskorú korlátozott le­hetőségeivel súlytalanjuk. Saját fülem­mel hallottam egy „komoly bibliahívő­nek” már-már az istenkáromlás tudatos­ságával elmondott „hitvallását”: „Hogy­ha az Öreggel van dolgom, nem állok le az udvaron a gyerekkel tárgyalni.” Ilyenkor köszönhetjük meg igazán az előttünk Krisztus-hitben járt atyákat, akiknek bátor volt a hitük Krisztust „egylényegűnek” vallani az Atyával és Krisztusban látni Isten mindent egybe­fogó gazdagságát. Volt mire támaszkod­niuk, amikor erre a hitvallásra merész­kedtek. Emlékeztek Jézus Krisztus sza­vára: „Aki engem lát, látja az Atyát." (Jn 14,9b) A Szentlélekről is ő maga mondta: A VASÁRNAP IGÉJE „Ó engem fog dicsőíteni...” 0n 16,14a) Péter apostol pünkösdkor nem Szentlélek- prédikációt mond, hanem azt a Krisz­tust hirdeti, aki az Atyának engedelmes- kedve meghalt és feltámadt értünk. A Szentlélek a Krisztus-prédikációban működik. Isten gazdagsága és bölcsessége a megfeszített és feltámasztott Jézus Krisztus irgalmas hatalmában tárul fel. A Szentlélek Úristen Krisztushoz gyűjt, benne egyesít, és általa viszi teljességre egyházát és az egész mindenséget. Szentháromság ünnepén nem szá­molni tanulunk, hogy az egy hogyan le­het három, és fordítva. Nem Isten gaz­dagságának mértékét és lehetőségeinek a határait próbáljuk megrajzolni, hanem odatérdelünk Pál apostol mellé. De már nem csupán az ő imádóimádságát ismé­teljük, hanem az úrvacsora anamnézisé- nek („Emlékezzél meg...”) záró dicsőíté­sébe foglaljuk Pál imádóimádságát: „Imádunk és dicsérünk téged Jézus Krisztus által, mert őáltala, ővele és őbenne tiéd, mindenható Atyaisten, a Szentlélekkel egységben minden tiszte­let és dicsőség most és mindörökké.” ■ Fehér Károly Imádkozzunk! „Dicsőség légyen Atyának / És egyetlenegy Fiának, / Ezeknek ajándékának, / A dicső Szentháromságnak!” (EE 285,6) Oratio oecumenica [Lelkész:] Mennyei Atyánk! Fel nem foghatjuk gazdag­ságod, bölcsességed, ismereted mélységét, mégis Atyánkként szólíthatunk meg. Köszönjük, hogy hatal­madban, fenségedben közel jöttél hozzánk, és te ma­gad biztatsz arra, hogy életünk eseményeit, kérdésein­ket, kétségeinket, félelmeinket és örömeinket, hálaadá­sunkat eléd vigyük. [Lektor:] Atyánk, te bölcsen megteremtetted és fenn­tartod világunkat. Otthonunkká lehetett földünk, és ránk bíztad felelős gondozását. Könyörgünk azért, hogy élni tudjunk ezzel a felelősséggel. Bocsásd meg rövidlátásunkat, amellyel a jövő nemzedékek elől szív­juk el a tiszta levegőt, pocsékoljuk a tiszta vizet, tesszük tönkre a tiszta élelem lehetőségét. Bocsásd meg, hogy önzésünkben nem tudunk mások nélkülözésén enyhí­teni, és fogyasztunk feleslegesen is, miközben mások a legalapvetőbb életfeltételeknek is híján vannak. Kö­nyörgünk emberségért azoknak, akik feleslegben él­nek, könyörgünk az igazságosság lelkületéért azoknak, akik önzésükben sokakat taszítanak nyomorba. Ké­rünk azokért, akiknek a kárán mi éljük egyre magasabb színvonalon az életünket: állj te melléjük, ha már a mi szolidaritásunk nem segíthet rajtuk. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Atyánk, te egyházat gyűjtöttél ebben a vi­lágban, hogy eszközöd legyen abban, ahogy megkere­sed az elveszettet, Összegyűjtőd a szétszóródottat. A keresztség ajándékában otthonunkká tetted a veled va­ló közösséget, igéd által megszólítasz, figyelmeztetsz és vigasztalsz minket, Fiad testében és vérében mélysége­sen közel jössz hozzánk. Könyörgünk e minden értelmet meghaladó közössé­gért, egyházadért. Segíts, hogy ne legyünk felszínesek mindabban, amit rólad hirdetünk, és amit egymással cse­lekszünk. Elhívásod azzal a lehetőséggel ajándékoz meg bennünket, hogy közöttünk lehet más rend, mint az em­beri világ sokszor embertelen és igazságtalan rendje. Ké­rünk, te építsd közöttünk ezt a más rendet. Add nekünk a szeretet és a békesség Lelkét, hogy az egyházadat is megosztó emberi gyengeséget legyőzve hiteles tanúid le­hessünk ebben a világban. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Atyánk, könyörgünk minden szenvedőért. Azokért, akiknek az élete saját hibájukból, bűneik mi­att tört össze. Segítsd őket, hogy az összetöretettségben meglássák a kegyelmed felé vezető utat. Könyörgünk azokért, akik mások igazságtalansága, gonoszsága mi­att szenvednek. Adj erőt nekik elhordozni az igazságta­lan szenvedés terhét, és őrizd meg őket az ellened való lázadás terhétől. Könyörgünk a magányosokért, a bete­gekért, a halállal viaskodókért. Közelségeddel enyhítsd szenvedésüket, és mutasd meg nekik, hogy minden szenvedésben és mélységben is életet adó közösséged­re találhatunk. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Atyánk, hálát adunk neked, hogy minde­nünket a te kezedbe helyezhetjük, mert tőled, általad és érted van minden: tiéd a dicsőség mindörökre. [Gyülekezet:] Amen. Téged, Úristen, mi, keresztyének dicsérünk és áldunk ► A pünkösdöt követő első vasár­nap a Szentháromság napja. A ke­resztény hit ünnepélyes megvallá- sa, a teremtő, megváltó és meg­szentelő Szentháromság Isten di­csőítése áll ennek a vasárnapnak a középpontjában. Á vasárnap óegyházi evangéliuma (Jn 3,1-15) - Jézus beszéde Nikodémussal az újjászületésről - az Atya, Fiú és Szentlé­lek együttes munkáját hirdeti. Az episto- la (Róm 11,33-36) arra figyelmeztet, hogy a Szentháromság titka megfejthetetlen: „Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és mi­lyen kikutathatatlanok az ő útjai!” A titok vizsgálata, magyarázata helyett Isten fe­lé kell fordulnunk imádattal és dicsőítés­sel: „Bizony, tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké. ” Szentháromság ünnepének graduál- éneke (EÉ 41) a 4. századból származó Te Deumra vezethető vissza. A legenda szerint amikor Szent Ambrus megke­resztelte Szent Ágostont, mindketten megteltek Szentlélekkel, és soronként váltakozva énekelték el a gyülekezet előtt ezt a Szentháromságot dicsőítő éneket. A recitáló stílusú, ritmikus pró­zában íródott, 28 sorból álló himnusz anyanyelvű változatát szinte vala­mennyi 16-17. századi graduálunk megőrizte. Minden ünnepélyes alka­lomkor énekelték, például templom felszentelésekor, püspökválasztáskor, zsinaton, az iskolai év bezárásakor. Lu­ther 1529-ben fordította le (Herr Gott, dich loben wir), ma is ezt a változatot éneke­lik a németek. A Te Deum rövidített, gyülekezeti énekké formált, kilenc versszakos vari­ánsa először Huszár Gál 1574-es graduál- énekeskönyvében (HG) jelent meg „A Te Deuntlaudamus summa szerént” címmel, dallamközlés nélkül; nótája: „Felséges Is­ten, hozzád kiáltunk nagy keserűséggel". Az ének kisebb átdolgozásokkal (példá­ul Sántha Károlyéval) folyamatosan meg­jelent énekeskönyveinkben. A régi ma­gyar irodalomban ritka versformában - aiő (5,5,6) an (5,6) - íródott ének szerző­jét nem ismerjük. Nem eléggé megala­pozott az a feltevés, mely szerint Benczé- di Székely István írta a verset. A 3+2 ütemre osztott ének moll dalla­ma a magyarországi O gloriosa, 0 speciosa kezdetű Mária-himnuszra vezethető vissza, amelynek szlovák és népzenei variánsai szintén ismertek. Énekes­könyvünk a 18. századi református éne­keskönyvekben megjelenő egyik válto­zatot adja. A harmadik ütemben nyug­vópontra jutó dallam oktávugrással emelkedik himnikus magaslatokba, majd tér vissza a kezdőhangra. A forrá­sok közötti érdekes különbség, hogy a kolozsvári énekeskönyv a voltaritmus- nak jobban megfelelő hármas ütemben (a volta gyors, páratlan ütemű táncfajta), a debreceni énekeskönyv páros ütem­ben (ezt veszi át a mi közlésünk) adja az ének ritmusát. A Huszár Gál-féle énekeskönyv 16. századi szövegéből énekeskönyvünk hét versszakot közöl. A szöveg keretét, az 1. és 7. versszakot a Szentháromság­hit megvallása adja. Az égiek és a földi emberek dicsőítő énekét (2. és 4. vsz.) az Istenhez legméltóbb dicséret, a Sanctus (Ézs 6,3) kapcsolja össze. Az ének középpontjában az Atya, Fiú és Szentlélek magasztalása áll (4. és 5. vsz.). Érdemes lenne a 16. századi fenn­maradt hosszabb, kilenc versszakos változatból nemcsak a 4. versszakot (vö. GyLK 643), hanem a hetediket is visszaemelni énekünkbe. Ez a versszak a Szentháromság személyei közül újra ENEKKINCSTAR m >3 Eged Itten diczeriinc, visszatér a megváltó Krisztushoz. Ő az a 24. zsoltárban már megjövendölt „di­csőség királya”, az Atyával egylényegű Fiú, aki megnyitja az örökkévalóság ka­puját: „Te dicsőségnek, Úr Jézus Krisz­tus, vagy örök királya, / Atya Istennek egyetlen egy fia.” Hozzá fordulhat a hí­vő ember bizalommal: „Oltalmazzad meg veszedelemtől a te népeidet, / Ol­talmazz bűntől mindenkoron minket.” (HG, II/22r, 7-8.) A Szentháromság Isten megvallását és dicsőítését tartalmazó ének hívő örö­met ébreszt, jó lenne, ha mind gyakrab­ban énekelnénk! Az eredeti Te Deumot számos zene­szerző feldolgozta (mint például Berlioz, Bruckner, Dvorák, Händel, MendSlssohn, Mo­zart, Verdi). Kodály Zoltán Budavári Te Deu- ma 1936-ban, Budavár töröktől való visszafoglalásának a 250. évfordulójára készült. ■ H. Hubert Gabriella

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents