Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-05-18 / 20. szám
‘Evangélikus Élet3 EVANGÉLIKUS ÉLET 2008. május 18. 3 A Reformációi emlékpark ünnepélyes átadása a Fasorban Hálaadás a „reménység templomában” ■« Folytatás az 1. oldalról Az ünnepi istentisztelet liturgiáját Aradi György evangélikus lelkész vezette, és az egyházvezetőkkel együtt leplezte le a Reformációi emlékpark emlékművét. Bogárdi Szabó István református püspök a reformáció üzenetét egy páli intelem és egy zsoltárvers segítségével fogalmazta meg. A szobor talapzatán is olvasható a páli ige: „Az igaz ember hitből él”, s az istenkeresés során bontakozik ki számára a keresztény élet titka: a világ egyetlen és végső, isteni erőforrásából táplálkozva juthat - a zsol- táros szavaival - erőről erőre, hogy képes legyen a szelídség, az alázat, az irgalom és a szeretet krisztusi példáját embertársai elé élni. Mindez csakis hitből fakadhat, és a reformáció legnagyobb felismerése éppen ez: hit nélkül nincsen igazi élet. Gáncs Péter evangélikus püspök a Reformációi emlékpark létrejöttét és pünkösdi felavatását a megújulás közös reménységének távlatába helyezte: talán egy prófécia valóra válásának tanúi vagyunk, ahogy azok a hívek is, akik az első pünkösd csodáját átélve az egyház kialakulását és gyökeres belső megújulást tapasztalhattak még a kommunikációt és kommuniót teremtő, kapcsolatokat szülő Szentlélek munkája révén. Az emlékmű oszlopai útjelzők a számunkra - fogalmazott a püspök -, amelyek mutatják egyházaink megújulásának irányát (utalva ezzel a talapzatra vésett mondatra: „Az egyház állandó megújulásra szorul”), kijelölik számunkra a találkozás helyét, a reformáció ma is érvényes alapigazságaival utalnak közös gyökereinkre, és indítanak bennünket a közös nyelv keresésére. A sokszínű együttműködés és a közös építkezés üzenete pedig a világnak szól, hiszen ennek az országnak égető szüksége van a sikeres összefogás bátorító példáira. „Nem csupán egy szoboravatáson vagyunk jelen” - mondta Mészáros Kálmán baptista egyházelnök. Leszögezte, hogy ezen a pünkösdi eseményen fókuszpontba kerül a krisztusi örömüzenet, amelyet az egyházaknak tovább kell adniuk. Lestyán Goda János alkotását, a reformációi emlékművet ár. Harmati Béla László művészettörténész, az Evangélikus Országos Múzeum igazgatója méltatta és mutatta be a közönségnek. „Mi a reformáció üzenete a 21. század emberének?” - tette fel a kérdést azzal a szándékkal, hogy a műalkotás értelmezésének segítségével válaszolja meg. Harmati Béla László három nagy európai reformációi emlékművet sorolt fel és jellemzett röviden: az 1868-ban állított worm- sit, az 1883-ban felavatott lipcseit és az 1917-ben átadott genfit. Az egymástól sok tekintetben eltérő műalkotásoknak van egy közös vonásuk: mindegyikük a reformáció meghatározó alakjainak ábrázolásával próbálja kifejezni a reformáció nagyságát. A fasori emlékparkban azonban - hangsúlyozta az evangélikus múzeum igazgatója - nem ilyen emlékművet látunk. Lestyán Goda János más utat választott: nem személyeket akart megformálni, hanem a reformáció alaptanításait próbálta formába önteni a művészi kifejezőkészség eszköztárával. A felülné- zetből keresztet formázó négy oszlop a reformáció tanításának négy alappillérét szimbolizálja: „solus Christus” - egyedül Krisztus; „sola Scriptura” - egyedül az írás; „sola fide” - egyedül a hit; „sola gratia” - egyedül a kegyelem. A „négy sola” alapjaiban változtatta meg Európát a 16. századtól kezdve. Ez az emlékmű arra is figyelmeztet: ember, nézz föl! Annak az embernek szól ma ennek a négy felkiáltójelnek az intése, aki életét leginkább a horizontalitás egydimenziós világában éli, és arra van szüksége, hogy megnyíljanak előtte a vertikális isteni dimenzió spirituális távlatai. Ez a négy oszlop nem tárja fel mondanivalóját azonnal: közeledésre, körbejárásra és feltekintésre van szükség ahhoz, hogy mélyebb üzenete eljusson a művet továbbgondoló emberhez. Az ünnepi istentisztelet emlékműavatását követően Márk evangéliumának szabadtéri felolvasása következett, majd az este folyamán egyházzenei koncerten, a Luther című film vetítésén, valamint a moldvai csángó táncház programján vehettek részt az ünneplő látogatók. A harmincöt tonnányi kőből készült emlékművet éjszaka megvilágítják, így éjjel is emlékeztetheti az arra járókat a reformáció vívmányaira, értékeire és kőbe vésett üzenetére. ■ Petri Gábor A protestáns egyházak képviselői leleplezik a reformációi emlékművet ► A Győr-Mosoni Egyházmegyében található bodonhelyi gyülekezet kevesebb mint negyven evangélikust számlál, múlt szombaton mégis kicsinek bizonyult a templomuk. Jó páran a templomkapun kívülre szorultak azok közül, akik eljöttek, hogy részt vegyenek a templom felépítésének ötvenedik évfordulójára emlékező hálaadó istentiszteleten. Az akkor még het- venlelkes gyülekezet Bárány Gyula lelkész és Szilágyi József gondnok vezetésével két év alatt építette fel templomát. Az evangélikus közösség 1955 tavaszán fogott hozzá a munkához; az építőmestert Szendy Károlynak hívták. Az új épületet a már meglévő templomtorony mellé építették. tek. Az építkezés idején a gyülekezet férfi tagjainak heti két napot kellett az építkezésnél eltölteniük. Szilágyi József gondnok pedig alig volt otthon, szinte minden idejét az új épületnél töltötte. A jubileumi hálaadó istentiszteleten Kiss Miklós, a Győr-Mosoni Egyházmegye esperese hirdette Isten igéjét a meghívón szereplő igevers alapján: „Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel. Adjatok hálát neki, áldjátok nevét! Mert jó az Úr, örökké tart szere tele és hűsége nemzedékről nemzedékre.” (Zsolt 100,4-5) A liturgiái szolgálatban Kardos Zsuzsanna helyi lelkész segített. Az ünnepi istentisztelet után díszközgyűlés következett, amelyen először Kardos Zsuzsanna ismertette röviden a templom építésének történetét, majd a köszöntések hangzottak el. Elsőként Szabó András vanyarci lelkész, a Nógrádi Egyházmegye esperese szólt, ügy is, mint aki korábban három és fél évet A bodonhelyi templom oltáránál Kardos Zsuzsanna helyi lelkész és Kiss Miklós esperes Nem kevés hit és elszánás kellett ahhoz, hogy abban az időben templomépítésre szánja el magát egy gyülekezet. A bodonhelyiekben megvolt ez a hit és elszánás. Dombi Sándor akkori presbiter így szólt erről a templomszentelésre írt versében: „Nekünk, unokáknak jutott az a magasztos feladat, hogy áz árva tornyunk mellé felépítsük a templomot.” A templomépítéshez kapcsolódóan a régi torony is a temploméval megegyező új külsőt kapott. A gyülekezet családjai átlagban 2800 forintot adományoztak, ezenkívül pedig legkevesebb húszezer forintot tett ki az az összeg, amelyet fuvarban és segédmunkában teljesítetszolgált Bodonhelyen. Őt követte Bede Tamás, a Győr-Mosoni Egyházmegye felügyelőhelyettese, majd Kenesei Ferenc polgármester. Énekszolgálattal köszöntötte a szép ünnepet a mórichida-árpási gyülekezet vegyes kara. Amikor ötven évvel ezelőtt Szabó József püspök felszentelte a bodonhelyiek templomát, igehirdetésében így fogalmazott: „Nevezzétek ezt a templomot mostantól fogva a reménység templomának.” A szombati hálaadó istentiszteletet - látva az ünneplőkkel megtöltött templomot - jogosan lehetett a reménység ünnepének nevezni. ■ K.M. Szicíliai szinódus Amikor április 30-án délután négy óra körül repülőgépünk földet ért a szicíliai Palermo repülőterén, és a szükséges formaságok után kiszállhattam a gépből, számomra kétszeresen is ismeretlen területre tettem a lábam. Egyrészt földrajzi, másrészt egyházdiplomáciai értelemben. Még sohasem jártam ugyanis Szicíliában, és látogatóban sem voltam még az olaszországi evangélikus egyháznál. Most az egyház vezetői, Holger Milkau dékán (azaz esperes) és Franco Negri zsinati elnök hívott meg a szicíliai Paler- móhoz tartozó Terrasini nevű üdülőhelyen tartott zsinati ülésszakra. Mindkét értelemben valóban újdonságot jelentett ez az utazás a számomra: földrajzilag és a testvéregyházzal való ismerkedés tekintetében is. Képekről, földrajzkönyvekből szerzett ismeretek alapján ugyan volt elképzelésem az Afrika északi partjai közelében fekvő sziget éghajlati, növényzeti viszonyairól, de mi tagadás, azért mégis meglepett, hogy április végén már sárgán érő gyümölcsüket kínáló citromfák, három méternél magasabb, terebélyes, virágzó leanderbokrok, csodálatos pálmák és hatalmasra nőtt kaktuszok uralják a vidéket. S mindezt az egyik oldalról a kék tenger, a másik oldalról a meredeken magasba szökő csupasz sziklahegyek keretezik. Szép vidék, de szépségével, különlegességeivel együtt azért idegen volt a számomra. És az ott töltött mindössze két és fél nap alatt csak futó benyomások szerzésére jutott idő. A vendéglátó egyházzal ennél azért alaposabban ismerkedhettem. Olaszországban élő hittestvéreink magukat lutheri teológiai és hitvallásos örökséget valló, szórványhelyzetben élő kisebbségi egyházként határozzák meg. 2004- ben elfogadott egyházi alkotmányuk szerint külön hangsúlyozzák, hogy egyházuk kétnyelvű közösség, amelyben a német és az olasz nyelv egyenrangú. Ezt magam is tapasztaltam a zsinati üléseken, nemcsak a két nyelv közötti folyamatos szinkrontolmácsolás biztosításában, hanem abban is, hogy a résztvevők túlnyomó többsége olykor magától értődő természetességgel váltott egyik nyelvről a másikra. így érthető, hogy kiadványaik, tájékoztató anyagaik is két- nyelvűek, sőt a hivatalos megnevezésüket is így használják: Chiesa Evangelica Luterana in Italia (CEL1) - Evangelisch- Lutherische Kirche in Italien (ELKI). Az ELKI-nek összesen néhány ezer tagja van, akik - a mostani zsinaton felvett két gyülekezettel együtt - az egész ország területét lefedő tizennégy gyülekezetbe szervezetten élnek a 94%-ban római katolikus Olaszországban. 1995 óta az olasz állam és az evangélikus egyház kapcsolatát törvény szabályozza. Ökumenikus kapcsolatai sokszínűek. A valdens, a metodista, a baptista közösségekkel és az Üdvhadsereggel együtt alapító tagja az Olaszországi Evangéliumi Egyházak Szövetségének. Sokoldalú kapcsolatai vannak a római katolikus egyházzal is. Tagja a nemzetközi egyháÉGTÁJOLÓ zi szervezeteknek, többek között a Lutheránus Világszövetségnek is. Hivatalos partneri, testvéregyházi megállapodást kötöttek a szlovéniai és az osztrák evangélikus egyházzal. Meghívásomnak - részükről nem titkolt - célja volt az is, hogy kezdeményező lépéseket tegyenek egy, a mi egyházunkkal létrejövő testvéregyházi kapcsolat érdekében. A zsinat által elfogadott, hivatalos szándéknyilatkozat is született erről. Remélem, hogy 2008 őszén sor kerülhet - az általam átadott meghívás alapján - a viszontlátogatásra is. Érdemes talán - ha csak nagyon vázlatosan is - áttekinteni a számunkra oly ismeretlen egyház történetét. Meglepő adatokat is találhatunk benne. Például azt, hogy a legrégebbi, a velencei gyülekezetük története a reformáció koráig nyúlik vissza. A trieszti gyülekezetét 1778-ban alapították, a bolzanóit 1889- ben - amikor az északi területek Habs- burg-uralom alatt voltak. Vajon ki tudta azt közülünk, hogy Rómában már 1819, Nápolyban pedig 1826 óta él evangélikus gyülekezet? És hogy Milánóban a Svájcból áttelepülő evangélikusok és reformátusok közösen szervezték meg 1850- ben gyülekezetüket? Az ELKI/CEL1 hivatalos megalapítására a második világháború után, 1948- ban került sor, amikor a tragikus háborús tapasztalatok következtében egyre erőteljesebben fogalmazódott meg a vágy az összes német nyelvű gyülekezet összefogására és olaszországi integrációjára. Attól kezdve az EKD-val, a német- országi protestáns egyházakat összefogó szervezettel egyetértésben végezték az Olaszországban élő német nyelvű evangélikusok lelkigondozását. A Nápolyi-öböl partvidékén élő három gyülekezet 1957-ben csatlakozott az egyházhoz. Ezeket egy olasz nemzetiségű lelkész alapította, aki két óvodát és általános iskolát is létrehozott. Szicílián pedig 1991 óta szerveződött a gyülekezet, amelyik 1996-ban csatlakozott az ELKI-hez. Szoros kapcsolatai vannak az olaszországi evangélikus egyháznak a németországi Gustav-Adolf-Werkkel és Martin- Luther-Bunddal. A tőlük érkező rendszeres támogatás mellett a gyülekezetek jelentős áldozatkészsége és az állami jöve- delemadó-rész átutalása teremti meg azt a külső biztonságot, amely lehetővé teszi e maroknyi közösség rendezett életét. (Zárójelben írom, de egyáltalán nem zárójeles gondolatnak szánom a következő mondatot: érdemes lenne elgondolkod- nűnk azon, hogy legutóbb a körülbelül hétezer tagot számláló ELKI/CELI javára negyvenkétezren rendelkeztek a jövedelemadó megfelelő részének átutalásáról, nagyjából ugyanannyian, mint a mi - náluk több mint harmincszor több bejegyzett gyülekezeti tagot számon tartó - egyházunk javára!) Alkalmat kaptam arra, hogy köszöntést mondjak, amelyben egyházunk történetéről és mai életéről adhattam rövid tájékoztatást; az egyik reggeli áhítat szolgálatát is én végeztem. A német precizitás és az olaszos spontaneitás együttesen jellemezte az ELKI/ CELI zsinatának munkáját. Fontos határozatokat hoztak: meghallgatták és elfogadták az esperes és a munkaágak jelentéseit, két gyülekezet felvételéről döntöttek, tisztségviselőket választottak. És eközben mindig - a feszültség nélküli tárgyalások, de az élesebb viták közben is - érezni lehetett, hogy akik a zsinaton együtt vannak, mind azért fáradoznak, hogy az olaszországi evangélikus egyház minél hatékonyabban végezhesse missziói szolgálatát... Lehet tanulni tőlük. A magam részéről reménységgel várom látogatásom őszi viszonzását. Itlzés János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
