Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-05-18 / 20. szám

„Az idősebbek még emlékezhetnek rá, hogy a magyar színművészet különleges színfoltjaként színre lépő teátrum Lessing esztétikai-filozófia elveivel igyekezett bizonyítani létét: a protestáns egyházak nem »vallási« színházat igyekeznek működtetni a fővárosban, hanem olyan színteret, amelyen - Weöres Sándor szavaival élve - a föld és ég között lévő ember-létra tágasabb, s ha úgy tetszik, magasabb is, mint a hagyományos színházaké.”

!► Bölcs Náthán az Evangélium Színházban - 5. oldal

„A tudományosság igényének maximális megőrzése ellenére Cserháti Sándor kommentárja nem száraz és szikár akadémikus szövegtenger.”

► Egy újabb út a Könyvhöz - 8. oldal

„Örök kérdés: lehet-e alkudni Istennel? Szabad-e gyapjúfürtöket kitennünk mindennapjainkban ahelyett, hogy hittel kimondanánk: »... legyen meg a te akaratod...«?”

!► Kitett gyapjúfürtök - 9. oldal

A Biblia éve Erdélyben !► 4. oldal Bajor-magyar egyházvezetői találkozó ► 4. oldal Születésnapi beszélgetés Páll Lajos köröndi festővel és költővel !► 6. oldal Pünkösdi oltárképszentelés !► 7. oldal Sátoros ünnep Vargabokorban !► 7. oldal

•ti I

1 B i j Bll«..- j

Gáncs Péter püspök fasori diákok és az egyházak képviselőinek sorfala előtt mond ünnepi beszédet

A reformáció üzenetének négy oszlopa

A Reformációi emlékpark ünnepélyes átadása a Fasorban

► Mivel a terület egy evangélikus gimnázium, valamint egy református és egy evangélikus templom közelében helyezkedik el, Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata az elmúlt esztendőben úgy határozott, hogy a helyi protestáns gyülekezetekkel közösen rendezi, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium és a fasori templom melletti elhanyagolt földsávot. A borongós őszi napon született elképzelés május 12-én, verőfényes tavaszi időben vált valósággá. Pünkösd hétfőjén Bogár- di Szabó István református, Gáncs Péter evangélikus püspök és Mészáros Kálmán baptista egyházelnök egyúttal felavatta a parkban emelt emlékművet is, Lestyán Goda János szarvasi szobrászművész alkotását. Már a monumentális emlékmű alapkőletétele is ünnepélyes keretek között történt tavaly október 31-én, amikor az eseménnyel a lutheri reformáció kezdetének 490. évfordulójára emlékeztek.

Az erzsébetvárosi önkormányzat területrendezési szándéka egyetértésre talált a kerület protestáns egyházközségeinek vezetőségében. Az alapötlet, hogy a reformáció egyházainak közös üzenetét kifejező műalkotással díszített emlék-- parkot kellene létrehozni az addig kutyafuttatónak használt területen, Aradi György fasori evangélikus lelkésztől származik, de a kialakítás költségeit teljes egészében a VII. kerületi önkormányzat állta. Hunvald György polgármester elmondása szerint a szobor 20 millió, a parkrendezés pedig 51 millió forintba került.

A Reformációi emlékpark átadása és a reformációi emlékmű felavatása a pünkösdi protestáns fesztivál elnevezésű, egész napos programsorozat keretében zajlott, amelyen a Luther Kiadó, a Kálvin Kiadó és a Magyar Bibliatársulat kedvezményes könyvvásárral állt az érdeklődők rendelkezésére.

A program 10 órakor ünnepélyes kapunyitással vette kezdetét, majd játszótéri gyermekfoglalkozások és a Palinta társulat kicsiknek szóló zenés műsora töltötte ki a délelőtt hátralévő részét. (A park egyik felén játszótér fogadja a gyermekes családokat, a tulajdonképpeni emlékparkot pedig a tér másik felén, az emlékmű körül alakították ki.)

A közönség térzenehallgatás közben bográcsételeket fogyaszthatott ebédre; 14 órától megtekinthették a MárkusZín- ház társulatának előadásában Petőfi Sándor A helység kalapácsa című művének feldolgozását, majd pedig gyermekek bábjáték-előadása szórakoztatta a résztvevőket.

A reformációi emlékmű átadására és felavatására 16 órakor került sor ünnepi ökumenikus liturgia keretében. Ennek megkezdése előtt Hunvald György polgármester avatóbeszéde hangzott el, amelyben köszönetét mondott a protestáns gyülekezeteknek, lelkészeknek, egyházvezetőknek, valamint minden érintettnek, aki valamilyen formában részese volt az emlékpark létrehozásának.

!► Folytatás a 3. oldalon

Iskolában ritkán jó az 1 -es

Az evangélikus iskolák tanulói most mégis örülnének egynek. Az Ön 1%-ának.

Technikai szám: 0035

O Magyarországi Evangélikus Egyház

Életközeiben vagyunk!

Dicsérendő' Szentháromság

■ Hafenscher Káro.ly (ifj.)

Sokan nem tudnak mit kezdeni Szent- háromság ünnepével. Mit is ünnepiünk ma? Mi közük van a kereszténység korai századaiban megfogalmazott tanításoknak a mai élethez? Nem kellene újrafogalmazni az egyház nehezen megragadható dogmáját a Szentháromságról? Megtelik-e tartalommal az ősi, de sok esetben formálissá váló ünnep? Hajlandók vagyunk-e nyitott szívvel kísérletet tenni arra, hogy átéljük az ünnep igazi tartalmát és élményét?

Különleges ünnepet ülünk ma - Isten a maga teljességében mutatkozik be. Az emberiség története, azon belül a vallások története arról tanúskodik, hogy az ember megsejtett, felismert, megértett valami apró kis részletet Isten titkából. A kereszténység kezdettől fogva ámulattal élte meg, hogy nem neki kell kutatnia a végső valóságot. Isten maga mutatkozik be népének, gyermekeinek: az embernek. S nem is kódolásra váró jelekben, hanem érthető, emberi fül által meghallható, emberi értelemmel megragadható szavakkal. Ritkán, de élőszóban is megtette ezt. Né- hányan - kiváltságosok - hallhatták Isten hangját: Mózes, (ákób, a próféták némelyike, a Jézus keresztelésénél jelen levők. Ugyanakkor szava elérhetővé vált, hiszen tanúi leírták, s írásban továbbadták.

A Szentírás könyveiben számtalan bemutatkozást, isteni önvallomást olvashatunk. Érdemes lenne egyszer ebből a szempontból végiglapozni a Bibliát. Isten népe - az egyház - ezeket a bemutatkozó vallomásokat összegezte. Ezek alapján formálta meg, imádkozta ki, tu- sakodta végig a Szentháromság-tanról szóló hitvallást-. Az egy Isten - akit Atyaként, Fiúként, Szentiélekként ismerhetünk meg - bemutatkozása alapján.

Nem emberi találmány ez; hogyan is lehetne, hiszen messze meghaladja a mi logikánkat, elképzeléseinket: hogyan lehet az egy három, és a három egy? Nem értjük, de tudjuk, s a tapasztalataink - alapján el is fogadjuk: Isten három, egy- lényegű személy, az Atya, Fiú, Szentlélek, Szentháromság egy Isten. Nem a hogyanja az izgalmas, annak megválaszolására kevesek vagyunk; a bemutatkozás és a találkozás élménye nyomán beszél az egyház, beszél a hívő ember a Szent- háromság Istenről.

Már önmagában nagy ajándék, hogy az ember beszélni tud Istenről. Az Istenről való beszéd sohasem volt egyszerű feladat. Mégis lehetséges, hiszen Isten maga adta meg a módját. Belealázkodott emberi kategóriákba, megengedte, hogy úgy beszéljünk róla, mint Alkotóról, mint Gondviselőről, mint ítélőbíróról, mint szerető mennyei Atyáról, mint gondoskodó Édesanyáról. O maga mutatkozott mint Atya, ő jelent meg mint Fiú, őt ismerték fel a tanítványok mint Lelket. S ha botladozik is a nyelvünk, és minden igyekezetünk ellenére sem tudjuk megfogalmazni csupán a legfontosabbakat, a részletben mégis ott az egész, á töredékesben a teljes. O adta a mandátumot, hogy megszólítsuk, hogy megismerjük, hogy ismertté tegyük, hogy hirdessük. Nem minden titkot feltárva - ez lehetetlen vállalkozás a halandó ember számára -, mégis az egészet megmutatva.

Nem feledhetjük azonban azt, hogy a Szentháromságról szóló tanítás „harci helyzetben”, a tévtanításokkal szemben született. Akkor, amikor tudatosan próbálták egyoldalúan elmondani, hogy kicsoda Isten, vagy próbáltak arról szólni, hogy ő nem az, akinek a kereszténység megismerte. Az egyház határozottan, konzekvensen állta a tévtanítások támadását, ferdítő okoskodását. Megküzdötte önmagával és másokkal a tiszta tanítás minden egyes mondatát és gondolatát. Imádságban érlelte meg a hitvallás minden egyes sorát. Az istentiszteleti közösségben és a mindennapok hitharcában mélyítette el a hit téziseit - életté váltva a tanítást, amely mindig a megmerevedés és az élettől való elszakadás veszélyét hordozta. Az egyház Szentháromságról szóló bizonyságtétele nem volt könyvtárakban maradt dogma, hanem az élet vallomása lett az élő Istenről.

A „harci helyzet” nem ért véget a kereszténység első évszázadaival. Az egyháznak ma is résen kell lennie, hiszen a kísértő éppen úgy tőrbe akarja csalni az embert: el akarja ferdítem, meg akarja hamisítani, át akarja festeni Isten-képét. A hívő ember számára örök veszély, hogy engedjen a kellemes vagy látványos tévtanításoknak. A mindent megmagyarázni akaró racionális gondolkodás oldaláról éppen úgy támad a gonosz, mint a kegyesnek látszó, szélsőséges, szektás gondolatokéról. Józanul kell figyelnünk a Szentírás tanúságára, az egyház hitvallására, a bizonyságtevők fellegének ma is hangzó szavára, hogy el ne tévedjünk.

Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk: bármennyit tudunk, bármilyen éles logikával rendelkezünk is, nem tudjuk megérteni és megmagyarázni a Szentháromság titkát. Nem véletlenül fogalmazódott meg nemegyszer az egyháztörténet során, hogy ezt a titkot nem érteni, hanem imádni kell.

Ma újra meg újra megkörnyékezi a kereszténységet az az igény, hogy igazodjunk a világhoz, próbáljuk összehangolni hitünket a világban található és megismerhető folyamatokkal. Ezért a sok kísérlet, hogy úgy mondjuk el hitünket, hogy az valami jelen világban való dologhoz hasonlítson. Ám a kereszténység Istenről, Szentháromságról szóló tanítása nem fér bele igazodási programjainkba! Nem azért, mert nem akarjuk érthetővé tenni, hanem azért, mert nincs minta erre a világban. Páratlan valóságról, mindent meghaladó csodáról, emberfeletti hatalomról, mindent átfogó szeretetről, tökéletes közösségről van szó - a világban nincs ilyen.

A helyzet fordított: minden, ami jó, értékes, jövőt építő, közösséget létrehozó és megtartó, az a Szentháromság példáján, mintáján, modelljén kell, hogy tájékozódjon, épüljön, erőt kapjon. Minél közelebb kerülünk a háromszemélyű egy Istenhez, annál inkább kezdünk ráébredni, hogy az igazi élet a vele való közösségben van adva;

A Szentháromságot imádva és dicsérve összegződik a karácsonytól pünkösdig terjedő időszak minden áldása, és a Szentháromság titkában elmélyedve indulhatunk neki a hitünk titkait életté váltó időszaknak, az egyházi esztendő második felének.

Az ősi kollekta imádság kísérjen minket a továbbvezető úton: „Mindenható örök Isten, ki megadtad szolgáidnak, hogy az igazi hit megvallásában az örök Szentháromság dicsőségét megismerhessük, és nagy hatalmú fölségében az egységet imádhassuk: kérünk, hogy ezen erős hitünk minden bajtól őrizzen meg minket!”