Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-05-11 / 19. szám

‘Evangélikus ÉletS KULTÚRKÖRÖK 2Ó08. május II. 7 Rogate - zenekarra és énekhangra Költői imádságok Kákay István megzenésítésében 0 $ * t * ÖKUMENIKUS SZÍNHÁZ ALAPÍTVÁNY EVANGÉLIUM SZÍNHÁZ BEMUTATÓ: 2008. május 2. 19 óra Duna Palota - 1051 Budapest, Zrínyi u. \tt I* v«„ vev.° v/ ellet Náthán \ drámai költemény két részben írta: Gotthold Ephraim Lessing fordította: Lator László Történik: Jeruzsálemben és...hic et none SZEMÉLYEK: Szaladin Szittah Náthán Recha Daja Egy ifjú templomos lovag Egy dervis A jeruzsálemi pátriárka Egy szerzetes barát Egy diák Áron László Varga Szilvia Blaskó Péter Karádi Borbála e.h. Szoboszlai Éva O. Szabó Soma Mucsi Sándor Bánffy György Kiss Gábor Doktor Stella Zeneszerző: Peter Ogi Díszlet- és jelmeztervező: Kabar Vivien Hang,- és fénytechnika: Lakatos József .. Súgó: Budai Ilona Ügyelő: Varga György Asszisztens: Szabó-Lencz Péter Rendezd: O. ► Lutheri idézettel köszöntötte ápri­lis 27-én, Rogate vasárnapján Bence Imre esperes, budavári lelkész gyü­lekezetének tagjait, valamint a pestszentlőrinci egyházközségből érkezett vendégeket. A Lőrinci Grádicsok énekkarával kibővített Sonore, illetve Poézis együttes ezen a vasárnap estén a vezetőjük - Kákay István - által szerzett ének- és zene­számokkal gazdagította a budavári templomban megjelenteket. Az idézet szerint az Istenhez szóló ének és zene kétszeres imádság. Az imádság vasárnapján a budavári templomban ez többszörösen beigazolódott, mivel Ká­kay István - akit két nappal korábban ik­tattak be országos irodaigazgatói tiszté­be - hét magyar költő versbe foglalt imádságait zenésítette meg. Mondhat­juk tehát, hogy nagyon szép zenébe fog­lalt, tizennégyszeres imádság hangzott el ezen az estén a tíztagú vonós- és fú­vószenekar, valamint a kibővített ének­kar előadásában, A Poézis együttesben szerepelt a zeneszerző felesége és két lá­nya, ugyanakkor a pestszentlőrincíek énekkarában ott láthattuk a gyülekezet lelkészeit, felügyelőjét, presbitereit is. A hét megzenésített imádság előtt ugyancsak Kákay István által szerzett ze­Tavaly nyitotta meg kapuit a világ legna­gyobb úgynevezett teremtésmúzeuma az amerikai Petersburgban (Kentucky ál­lam). Több mint ötezer négyzetméteren mutatják be itt a föld történetét - úgy, miként az a Bibliában meg van írva. (A múzeum honlapja: www.creationmuse- um.org.) Az alapító, Ken Ham súlyt helyez a ki­állítás tudományos megalapozottságá­ra. Bevallott célja nem csupán a terem­téstörténetnek megfelelő világkép ter­jesztése, hanem az is, hogy a látogatókat megnyerje a keresztény hit számára. névéi adta elő á7. együttes Reményik Sán­dor Pilátus című költeményét. A csodála­tos vers kifejezi Pilátus lelki vívódását: nem-látja bűnösfiek Jézust, ugyanakkor enged a nép - amely Jézusban nem a Messiást látja - követelésének. Végül is a helytartó - nagy lelki harc árán - felírat­ja Jézus keresztfájára a „király” szót. A Poézis együttes zenéje és éneke meg­döbbentő dallammal fejezi ki Pilátusnak e versben megírt gyötrődését. Dr. Korányi András igehirdetése után - mely szintén az imádságról szójt - kö­vetkezett a hét, zenébe foglalt fohász elő­Ham ötletét nem fogadták osztatlan lelkesedéssel. Nyolcszáz természettu­dós tiltakozó okiratot írt alá, és a meg­nyitó idején több tucat tüntető volt az épület előtt; egy repülő pedig - a Védje­tek meg az alkotmányt! elnevezésű kezde­ményezés megbízásából - „Ne hazudj!” feliratú transzparenssel húzott el a mú­zeum felett. Az evolúcióelmélet bigott hívei aggo­dalommal látják, hogy a bibliai teremtés- történetet egyre több amerikai tudós tart­ja természettudományos szempontból is hitelesnek. A lakosság ötvennyolc száza­adása. Ady Endre Köszönöm, köszönöm, kö­szönöm, Rónay György Jelenés, Hajnal Anna Mondd, mit adjak néked, Weöres Sándor Ima, Bródy László Zsoltár az örök kegyelemről, Ap­ály Lajos Menedék és Sík Sándor Te Deum cí­mű verse a bűnvallást, a kegyelemkérést és a hálaadást kifejező imádság. Monda­nivalójukat mélyrehatóan fejezte ki a muzsika, illetőleg a közreműködők nagyszerű előadása. így az ünnepi gyüle­kezet az imádság erejébe vetett hitben megerősödve köszönhette meg áz estét a szerzőnek és művei tolmácsolóinak. ■ Dr. Juhász Géza léka kinyilvánította: szeretné, ha az isko­lákban az evolúció mellett a kreacioniz- must (teremtéstudományt) is tanítanák. Európában is találunk hasonló kezde­ményezést. Svájcban, a Zürich melletti Aeugst am Albisban székel a ProGenesis nevű evangelikál egyesület (http://www.pro- gencsisxh/), amely egy úgynevezett Gene- sis-Land létrehozását tervezi. Ennek kö­zéppontjában egy rendezvénycentrum állna, amely 138 méter hosszú, 22,5 méter széles és 13,8 méter magas lenne, mint a Szentírásban szereplő Noé bárkája. M Forrás: ideaSpektrum Ritka, még a drámairodalom kincsei kö­zött is kivételes lehetőséget kínál Lessing Bölcs Náthán című drámája. Az ember igazságkereső vágya oltha- tatlan. Míg igazságát sajátjaként szeret­né birtokolni, fegyverként használja esz­közül, hol védekezésre, hol támadásra; így kudarca elkerülhetetlen. Vallási, faji, nemzeti, családi közösségek tagjaiként vagyunk azok, akik vagyunk. Civilizációnk, kultúránk egyszerre átok és áldás. Mi az ember? Ki vagyok én? Ismerd meg önmagad! - hangzik a sok ezer éves, immár átélhetetlen közhellyé silá- nyított igazság. Minden igazságot ismerünk. Kiváló képességgel használjuk ezeket önigazo­lásul vagy hivatkozási alapként, de éle­tünket előítéleteink, korlátozó hitrend­szereink között, méltóság nélkül éljük. Lessing drámai költeménye misztéri­Szabó István um; az átkot áldássá emeli. Átélhető va­lóságként tárja elénk a példát, ahogy az ember képessé lesz az igazságot egysze­rűen, belülről vezérlő, természetes vá­gyaként élni meg. Előadásunk ennek a lelki élménynek a katarzisát osztja meg nézőivel; úgy, aho­gyan csak a színház képes a jelenben, élő igazságként megnyilvánítani az embert; az ember igazság! Előadásunkat különböző vallási, nem­zeti és egyéb közösséghez kötődő bará­tunk igényli, s kívánja lelkesen sikerét..., szeretnénk, hogy látva lássanak. Az Evangélium Színház üzenetében ez az örömhír! ■ O. Szabó István További előadások a Duna Palotában: május 17., szombat, 15 óra; május 20., kedd, 19 óra; május 29., csütörtök, tg óra, valamint 2008 őszétől. T eremtésmúzeum Középen (gitárral kezében) a művek szerzője, Kákay István Dezső ► Lapunk környezetvédelmi rovatá­nak vezetője, Jerabek-Cserepes Csil­la ezúttal képekben üzen az Ara- rátról. Április 17-én A természet könyve címmel nyílt fotókiállítása a Corvin Művelődési Házban (Erzsé- betligeti Színház, Budapest XVI. kér., Hunyadvár u. 43/B). Az aláb­biakban Zászkaliczky Zsuzsanna művészettörténésznek a tárlatot megnyitó beszédét közöljük. Állunk a természet könyve előtt, amelyet ezúttal Jerabek-Cserepes Csilla nyitott ki nekünk. Belátunk a lapok közé. Betűzge- tünk. Olvasni próbálunk. Nehéz a dol­gunk, mert egykor a természet, az élő és az élettelen mindenség az ember házá­nak a küszöbéig ért - de mi van ma a mi küszöbünk előtt? És még sincs nehéz dolgunk, mert Csilla képei - ezek a fénnyel és áhítattal átitatott „világszelet- kék” - nagyon közel hozzák a teremtett világ, benne a mi teremtettségünk titkait. Miben is állna a fénykép? Olyan szé­pen kifejezi magyar szavunk a dolog lé­nyegét: fénnyel rajzolt-festett kép. Amit történetesen vegyszerekkel rögzítenek. Hihetetlen, hogy mégis van ebben a - szigorú fizikai és kémiai törvényszerű­ségek által 'meghatározott - történés­ben, mégis van benne valami misztéri­um. Pontosan, beállítás szerint működik a gép objektíve - a képben gyakran még­is lesz valami szubjektív, valami lélek. A fényképezés története nemcsak technikatörténet, nemcsak művészet- történet, nemcsak sajtótörténet vagy a dokumentálás története, hanem - és ez helyezi áz alkotóra a megfelelő „címkét" - a hozzáállás története. Van, akit az iz­gat, milyen eszközökkel, vegyületekkel lehet mind tökéletesebb képet készíteni. Van, aki a megörökített jelenségeket át­formálja, új jelentésekkel, nézőpontok­zött mindössze három felvételen jelenik meg az ember. Tűnő alakok, zarándo­kok, vándorok, alkonyi fényben fürdők. Olyanok, akiknek testvérei a víz, az ég, a hegyek, akiknek fivére a nap és nővére a hold. Akik ugyanolyan mulandók, mint a természet elemei. Akik tudatában is vannak múlandóságuknak. Néhány napja a kertben levágtam az elhervadt nárciszokat. Megrázó, ahogy ezek a már egész hidegben kinyíló, nap­sárgán ragyogó virágok mennyire gyor­san, szinte pillanatok alatt lesznek az enyészeté. Saját magamra gondoltam. Arra, hogy „elhull a virág, eliramlik az élet” - most bármilyen korhelyesnek tű­nik is. És túl finomnak is, hiszen egy em­beri - történetesen asszonyi - test herva- dása hosszadalmasabb, és igen, talán fáj­dalmasabb is, mint a nárciszoké. Mégis: ezek azok a pillanatok, amikor felfogha­tunk valamit a növények, a természet költészetéből, amikor megérthetünk va­lamit a teremtés, benne saját teremtett­ségünk titkaiból. Hogy azzal, hogy szü­letünk és szülünk, virágzunk és herva­dunk, szeretünk és elmúlunk, egy nagy misztérium részei és részesei vagyunk. Most játszanék még kicsit a szóval. A meghívón látható, talán legszebb felvé­tel címével: csendélet, csend - élet, csenddé lett... Állunk a természet könyve előtt. Ál­lunk a fényben, az alkonyatban. Va­gyunk a didergő, a megbújó, a szembe­sülő, a tükröződő, a vándor. Vagyunk a rög, a vízcsepp, a hulló levél, a hervadó virág. Vagyunk a mozduló, s vagyunk a mozgás. Teremtettek vagyunk, lakói, művelői, felelősei, részei a természetnek, polgárai az univerzumnak és meghívott­jai a Teremtőnek. A kiállítás május 13-ig, naponta 9 és 20 óra között tekinthető meg. Csend - élet kai ruházza föl. Trükközik, montíroz, kivág, ráfest, komponál, átkomponál, belenyúl. Van, aki a valóság mind pon­tosabb visszaadására törekszik, látszóla­gos vagy hűvös tárgyilagossággal. Van, aki a tudomány, a hírközlés, a politika szolgálatába állítja. Van, aki a láthatóban a láthatatlant keresi. Vagy az alig látha­tóra hívja föl a figyelmet. Csilla számára a fényképezés - úgy gondolom - nem cél, csupán eszköz. Nem hiszem, hogy saját homlokára ra­gasztva a „természetfotós" címkét, hol- mi.divathullámnak hódolna. Számára a fényképezés a szelídség és az alázat esz­köze. És persze saját szelídségének és alázatának tükre. Mert van a termé­szetnek egy szelídebb rétege: lankás tájak, csörgedező forrás, tojásain ülő madár, nyíló virág, havas hegy­oldal. És van egy másik arca is: a kí­méletlen, a brutális. A vihar a tenge­ren, a mindent betemető lavina, az antilopot marcangoló gepárd ke­gyetlen élni akarása, az útszélen he­verő macskatetemen lakmározó zöld legyek elégedett zümmögése vagy a pókhálóba akadt légy tehe­tetlensége. Csilla szelídsége témaválasztásai­ban és képkivágásaiban is megnyil­vánul. Nyoma sincs hántásnak, bán- tódásnak, kizsákmányolásnak. Ta­lán csak a Hallstattban készült Vonu­latok láttán érezzük valami őserő su­gárzását, és szomjazunk fájdalma­san az egyre gyakrabban aktuális Esőváróval. . Csilla a szelídségen túl rendkívüli alázattal közelít a témához. Remé­lem, nem értik félre: talán nem is a fotózás, hanem a megpillantás, a megra­gadás a kiállított művek lényege. Az, hogy alkotójuk észrevette és - nem utol­sósorban - jó kompozíciós érzékkel ki­metszette a teljességből a figyelemre méltót, a megörökítendőt, az üzenet- hordozót. A rész, a részlet néha egészen kicsi (Fényfürdőben, Domborzati tanulmány), máskor tágasan levegős (A cél felé, Zarán­dokút). Hol a táj fensége, hol a vegetáció tökéletessége, hol a csillanás a jégen, hol -egy állat földhöz kötő tekintete, hol egy növényi részlet látszólag önmagában való szépsége ragadja meg figyelmét. Alázata néha odáig megy, hogy cím­adásában a botanikai pontosság a leg­fontosabb. Igaz, ezek a címek magyarul nagyon is beszédes növénynevek: Bíbor nebáncsvirág, Szöszös ökörfarkkóró vagy Me­zei gólyaorr. Vannak viszont példák arra is, hogy a kultúrtörténeti üzenet „felülír­ja” a természetrajztudós precizitását; így születhetett Az égő csipkebokor és a Canta­ta profana. Magam a költői címadásokat érzem leginkább Csilla sajátjának. A pillanat, Alom, Hűség, Emlékezés. A világnak, a lát­ványnak ezek az elkapott, kimerevített pillanatai valóban a költészet közeli ro­konai. Testvérei annak a látásmódnak, ahogyan Tóth Árpád, Radnóti vagy épp Re­ményik el-elmélázott egy rovar, virág, fa­levél, máskor a fények különös játé­ka láttán. „A költészet nemcsak az, amit a költők versben írnak. Valami rögzí- tettebb is, ami él a nők mozdulatá­ban, az állatok nézésében, az utcák világításában, egy madár fejtartásá­ban, egy éjszakai fénysugár üzeneté­ben. Mindez vers, íratlan vers. Néha igazabb, mint az írottak és rímesek.” (Marái) Csilla olvasni és olvastatni képes ezeket a le nem írt verseket. Szabó T. Anna duruzsolja egy herbáriumról szóló szonettben a háromszáz éve lepréselt kakukkfű fölött: „Eleven. Mintha mi sem volna könnyebb. / Ha lapozod a növénytömte könyvet, / megcsap a régi rétek illata. / És ben- ■nük saját élményedre ismersz: / pré­selt kakukkfű, Isten-írta kis vers, / ha van, ki olvas, nem hervadsz soha.” Feltűnik a képekben, hogy Csilla hozzáállásában van valami Szent Fe- renc-i attitűd is. A harminc fotó kö­

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents