Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-05-11 / 19. szám

2 2008. május ii. FORRÁS ‘Evangélikus ÉletS SEMPER REFORMANDA „Fia pedig a Szentlélek nem hirdette- ti és nem kelti életre az igét a szív­ben, hogy megragadja azt, akkor kárba vész.” M Luther Márton Nagy kátéja (Prőhle Károly fordítása) A BIBLIA ÉVE Énekek éneke - a szerelem A magyarul különösen hangzó cím hé­ber szóhasználatot rejt: a legszebb ének­ről van szó, a szerelem költői dicséreté­ről. Olyan dalok gyűjteménye az Énekek éneke, amelyben a szerelmesek felváltva dicsérik egymás szépségét, és vallanak a másik iránt érzett szenvedélyükről. Némelyek szerint itt nem egyszerűen véletlenül egymás mellé került szerelmi énekekről van szó, hanem egy össze­függő, dramatizált elbeszélésről. Esze­rint az egymást követő, erotikus tartal­mú énekek vagy egy több napon át tar­tó esküvői ünnepséget elevenítenek fel, vagy éppen egy gyönyörű fiatal leány történetét beszélik el, aki - noha felesé­gül adták Salamon királyhoz - lélekben hűséges marad gyermekkori szerelme­séhez. Flogy melyik a legvalószínűbb magyarázat, azt minden olvasó maga döntheti el. A hagyományban Salamon nevéhez kötötték ezt a könyvet is; ezzel azt je­lezték, hogy - bár az emberi élet nagyon sajátos területéről szól - az Énekek éneke is a bölcsességirodalomhoz tartozik. Ahogyan a bibliai bölcsességirodalom más alkotásainak is vannak párhuzamai az ókori Kelet népeinek irodalmában, az Énekek énekéhez hasonló írásokat is ta­lálhatunk az ókori egyiptomi vagy a ké­sőbbi arab költészetben. Ezt a közös irodalmi hagyományt ugyanakkor az Énekek éneke szerzője olyan sajátos érzé­kenységgel dolgozta fel, amely később lehetőséget adott a könyv lelki és teoló­giai értelmezésére is. Testi szerelem a Szentírásban? A mai napig sokan megütköznek azon, hogy helyet kaphatott a Bibliában egy olyan dalgyűjtemény, amely költőien, mégis nyíltan és minden hamis szemér­messég nélkül beszél a férfi és nő kö­zötti testi szerelemről. Nem véletlen, hogy már igen korán megjelentek azok az értelmezések, amelyek szerint az Énekek énekében valójában Isten és az ő választott népének szeretetkapcsolatá- ról van szó. jogosnak tűnhet ez a meg­közelítés is, hiszen Isten a próféták könyveiben (például Jeremiásnál, Ezé- kielnél vagy Hóseásnál) többször is a szerelem és a házasság képével beszél Izráel iránti elkötelezettségéről. Ké­sőbb az első keresztények - talán János evangéliuma vagy az Efezusi levél alapján - Krisztus és az egyház eltéphetetlen sze- retetkötelékét vélték felfedezni az Éne­kek énekében. Sok jogos érv szól e lelki értelmezések mellett is, az Énekek éneke legegyszerűbb, szó szerinti értelmezése mégsem méltat­lan a Bibliához. A szerelem ember vol­tunk és teremtettségünk velejárója, Isten egyik legnagyobb ajándéka. A Biblia az Isten által teremtett és megváltott em­berről beszél, akit pedig néha, a legjobb pillanataiban elérhet a szerelem is. , .....erős a szeretet, mint a halál, legyőzhe­te tlen a szenvedély, akár a sír.” (Énekek 8,6b) „Akármiből teremtettek is lelke- ink, az övé és az enyém ugyanabból van.” (Emily Bronté) „Csak szerettem vol­na, ha / Velem is van ilyen / És most benne vagyok / Még sose volt sűrűbb homály...” (Kispál és a Borz) H Magyar Bibliatársulat PUNKOSD ÜNNEPE - Jn 14,23-31 A megtartott ígéret ünnepe Sok templomunkban látható a szószék hangvetőjén a kiterjesztett szárnyú ga­lamb - a Szentlélek jelképe -, amint ép­pen leszállni készül. De megérkezik-e, és talál-e helyet, hogy leszállhasson? Afelől senkinek ne legyen kétsége, hogy ő, a Szentlélek - bár némelyeknek útban van, mégis - úton van hozzánk, mert Jézus Krisztus Urunk megígérte. Pünkösdkor őt ünnepeljük, a Szenthá­romság harmadik személyét, az Atya és Fiú Lelkét, akit sokszor emlegetünk, akire sokszor hivatkozunk - és akivel sokszor nem törődünk. Meglepetten és hálás szív­vel ámulok azon, hogy még nem sértő­dött meg, és nem fordította meg röpte irányát Nem szólhatnánk egy szót sem, ha egyszer csak szószékeink hangvetőjén megfordulva látnánk. Mintha nem érkez­ne, hanem távozna. Mert sokszor beszél­tünk róla, hivatkoztunk rá, emlegettük, de nem vettük komolyan, nem számol­tunk vele, és nem hívtuk napi imádsága­inkban. Az egyház pünkösdkor mégis őt ünnepli: a sokszor megszomorított, a sokszor letagadott és megtagadott Szent­leiket, az Atyának és Fiúnak a Lelkét. Ezen az ünnepünkön sem tehetjük ezt másképp, csak bűnbánattal. Nem mentegethetjük magunkat azzal, hogy őt csak mások szomorftják meg. A más­ként hívők, a másként „lelkesedők", az is­tentiszteletet máshol tartók, más liturgi­át és más bibliafordítást használók, de mi ugyan nem! Isten igéje meggyőzi szí­vünket: mi is a Lélek-szomorítók nagy táborát gyarapítjuk. És mégis remélhetjük, hogy ő ismét, most is úton van hozzánk. Mert bár sok­szor megsértettük, nem sértődött meg. Mert bár számtalanszor megbántottuk, nem fordult vissza. Hogy honnan veszem én ezt? Miért merem - a sok csüggesztő jel, keserű ta­pasztalat és egyházunk nyomorúságai ellenére - állítani, hogy ő úton van hoz­zánk, és meg is érkezik? Mert ezt olvas­suk az evangéliumban. Mert hallgathat­juk az igehirdetést. Mert istentisztelete­inken a kezdőének után az első mondat így hangzik: „Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében." Mert Jézus Urunktól ígére­tünk van! Ezért hihetjük, hogy a Szentlélek való­ban úton van hozzánk. És sóvárogva vár­juk megérkezését. Mert akkor nem hull porba imádságunk; akkor nem összeve­rődött társaság, hanem Isten egy és szent népe vagyunk, az anyaszentegyház, amelyről az ősi hitvallás szavai így tanús­kodnak: egy, szent, egyetemes és apostoli. Ahova ő megérkezik, ott megvaló­sul, amit hiszünk: egyház születik. Mint ahogy az első keresztény pünkösdön Jeruzsálemben a háromezerrel, úgy ma is megtörténhet a csoda. Ezért hívjuk őt, könyörgünk jöttéért. Mert ő a leg­főbb, a legnagyobb, a legdrágább aján­dék, akiben miénk minden, és aki nél­kül semmink sincs. Minden általa a mi­énk, és semmink nincs, amit ne ő hoz­na nekünk. Ezen a pünkösdön Jézus Urunk sza­vaiban a Lélek szülte tanítványok és a Lélek teremtette egyház négy vonása je­lenik meg előttünk. Ahol a Szentlélek munkálkodik, megszületik a szívekben a Jézus iránti sze­retet. A Genezáret partján (Jn 21,15-17) Péternek tette fel a kérdést - tudjuk, há­A VASÁRNAP IGÉJE romszor is - a feltámadott Úr: .....sze­re tsz-e engem?” A kérdés nemcsak az egy­kori tanítványnak, mindannyiunknak szól. És akiknek szívét a Szentlélek munkába vette, ma is elmondják: Igen, Uram, szeretlek téged. Nem kell fogadkoz- ni, ország-világ előtt harsány, melldön­gető nyilatkozatokat tenni! Ezt a csen­des, alázatos vallomást várja tőlünk is a Mester. S ha kimondjuk, ő tudja, igazat szóltunk-e. A Szentlélek meggyőzi szívünket, hogy Jézus Urunk igéje nélkül nem élhetünk. Szava nem egy lesz a vélemények kö­zött, amellyel alkudozni lehet, s amely­ből ezt vagy azt - az éppen esedékes helyzet és ízlésünk szerint - kihagyha­tunk, kiválogathatunk. A Szentlélek ál­lítja helyre az ige tekintélyét. O teszi ha­tékonnyá az igehirdetést. A keresztről szóló beszéd őáltala lesz életújító hata­lommá. Nélküle falra hányt borsó a leg­jobb szándékkal kimondott szavunk is, de ha ő úgy akarja - amint az Ágostai hit­vallás mondja: ahol és amikor Istennek tet­szik -, a hirdetett törvény pöröly és a hir­detett evangélium sebeket gyógyító, bű­nösöket vigasztaló balzsam lesz. Ahol a Lélek munkálkodik, ott a „Bé­kesség nektek!” - a Feltámadott első szép szava (Reményik) - teremtő hatalom, gyógyító erő lesz az övéi életében. A békétlenség, nyugtalanság fejedelmét legyőző Úr győzelméből részesíti a benne bízókat. Kell-e bizonygatni, hogy napjainkban - amikor mindannyian szenvedünk a bé­kesség és a megértés hiányától - milyen nagy szükségünk van erre az ajándékra? A világi kísérletek kudarca talán végre észhez térít bennünket, és belátjuk, csak benne és általa lelhetjük meg békessé­günket. S végül a reménység! A sokat idézett mondások - például: „Amíg élek, remé­lek” és „A remény hal meg utoljára” - is mutatják, á szíve mélyén mindenki érzi, . reménység nélkül valóban nem lehet él­ni. De nekünk nem is kell! ígéretünk van arra, hogy ő, aki ígéreteit számon tartó és beteljesítő Úr, ezt az utolsót is, amely még hátravan, valóra váltja: visszajön, és magához veszi az övéit. Hát csoda-e, hogy az öreg János apostol szavaival 0el 22,20) oly sokan imádkozzák-jó lelkiis­merettel mondom, én is közéjük tarto­zom -: „Jöjj, Uram Jézus!" Ezért ne lankadjon szívünk, amikor ezen az ünnepen ezt énekeljük: „Legdrá­gább ajándékodért / Könyörgök, Iste­nem, / Vigasztaló Szentlelkedért. / Ó, add meg énnekem!” (EÉ 241,1) ■ IttzÉS JÁNOS Imádkozzunk! Mennyei Atyánk, aki egykor az első pünkösdön és egyházad történetében azóta is számtalanszor beteljesítetted szent Fiad, a mi Urunk ígéretét, és kiárasztottad népedre Szent- lelkedet, szánj meg bennünket! Add meg ne­künk is legdrágább ajándékodat, hogy bízhas­sunk'benned, szeretni tudjuk Urunkat, Jézus Krisztust, megtarthassuk igéjét, és békességünk legyen őáltala! Ámen. Oratio oecumenica Örök Istenünk, mindenható Urunk! Várjuk Szentlelked életet és hitet teremtő, erőt adó, megragadó, inspiráló ajáncfékát. Ne hagyj minket a fantáziátlanság, a re- ményvesztettség, lemerültség állapotában megragadni. Add, hogy megtapasztaljuk elképzeléseinket messze meghaladó hatalmadat. Drága Krisztusunk! Gyámoltalanok és tehetetlenek vagyunk a Pártfogó jelenléte, támasza nélkül. Emberi lehetőségeink és elgondolásaink szűkre szabottak, kép­telenek vagyunk kitömi korlátáink közül. Sok a kérdé­sünk és a kétségünk. Add, hogy mégis, újra és újra bele tudjunk kapaszkodni ígéreteidbe, és megtapasztalhas­suk ma is a megújító Lélek jelenlétét közösségeink éle­tében. Jöjj, Szentlélek Isten! Új látásra van szükségünk, hogy ne beszűkült látóterünk határozzon meg minket. Te add, hogy észrevegyük ebben a világban, a környe­zetünkben, az egyházunkban azt, ami előrevisz, ami az életet szolgálja. Jöjj, Szentlélek Isten! Új hallásra van szükségünk, hogy meghalljuk üzeneted a rengeteg zaj és lárma kö­zepette; elérjen hozzánk, és mértékké legyen a szá­munkra Isten igéje. Jöjj, Szentlélek Isten! Új mozdulatokra van szüksé­günk, hogy egymás felé bizalommal legyünk. Taníts minket nyitottságra, szeretetre, bölcsességre, türelem­re. Vezess egyetértésre, hogy az evangélium drága kin­csét az emberek elé tudjuk élni nap mint nap. Őrizd, bátorítsd, emeld fel népedet, egyházadat, gyü­lekezeteidet. Tégy bennünket békességed, mindent át­járó szereteted tanúivá. Vigasztald azokat, akik az életük gondját, terheit ci­pelik, az egyedüllét nehéz útját járják, gyásszal, veszte­séggel küszködnek. Hallgasd meg kiáltásunkat, és áraszd reánk mennyei erőd kibontakozó ajándékait. Ámen. Jövel, Szentlélek Úristen! ► A Szentlélek kitöltésének ünne­pén érezheti meg a gyülekezet, hogy a mai egyház és az egykor Je­ruzsálemben megtért háromezer ember egyazon közösségnek a ré­sze. A Szentlélek ébreszti a hitet: ő képes Isten igéjévé tenni az igehir­detés emberi szavait, és hit által válhat szentséggé az, amit Krisztus Urunk egyházára hagyott. Pünkösd ünnepének epistolája ApCsel 2,1-13, mely a jeruzsálemi közösséget felkavaró élményt írja le. Az evangélium 0n 14,23-31) központi gondolata: „A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevem­ben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek." (26. vers) A vasárnap graduáléneke a Jövel, Szentlé­lek Úristen (EÉ 229), melynek első verssza­kát konfirmációs istentiszteleteken, tan­évnyitókon és máskor is gyakran éneklik gyülekezeteink; egyszer egy évben mind­három versszakát végigénekelhetjük. A Komm, Heiliger Geist, Herre Gott forrá­sa egy, a középkori egyházban is hasz­nálatos német strófa, mely latin előkép­re vezethető vissza: Antiphona in vigília pentacostes, amelyet Németországban a ii. század óta énekeltek. Ezt a versszakot Luther Márton két új versszakkal egészí­tette ki; az ének valószínűleg 1524 pün­kösdjén keletkezett. Az Asztali beszélgeté­sekben úgy fogalmaz: maga a Szentlélek sugallta a szöveget és a dallamot. A kö­zépkori strófa nyolcsoros (+ Alleluja) szerkezete megmaradt, a szótagszám pedig már nem ingadozik: az utolsó ki­vételével nyolc szótagosak a sorok. A legkorábbi magyar forrás az Eperjesi gradual (1635). Az itt található versfordí­tás a 17. század nyelvének szép és erőtel­jes példája; megfelelően tükrözi az ere­deti mondanivalót, a Szentlélek egybe- gyűjtő erejét, valamint Krisztus tanításá­nak kizárólagosságát. A magyar nyelvű énekeskönyvek, egyedülálló módon, nem az eredeti dal­lamot veszik át, hanem egy dór/eol ma­gyar dallammal párosítják Luther költe­ményének fordítását. Ennek szerkezete más, mint a németé, a szótagszám és a rímképlet viszorit megegyezik. (Az Eperjesi-dallam néhány ponton eltér az általunk ismert verziótól.) A dallam a d-a-d’ hangok köré rende­ződik. A kvinten indulva a felső váltó­hanggal bővíti a hangkészletet, majd az alaphangon zár. Később kimozdul eb­ből a szűk ambitusból: a kvintről fellen­dül a csúcshangra, amelyet azzal is ki­emel, hogy mindkét hang hosszabb érté­kű, ellentétben az addigi sorokkal. A zárlat méltóságteljesen a szeptimről ereszkedik alá. Elmondhatjuk: ez a ma­gyar kompozíció méltó arra, hogy Lu­ther szövegét hordozza. Jelenlegi énekeskönyvünk a dallamot Kolozsvár, 1744-re hivatkozva, valójában az 1774-es debreceni énekeskönyvet követve adja közre. A különböző ütemmutatók­kal való próbálkozás azt bizonyítja, hogy ezek a régi magyar dallamok ellenállnak minden ilyen törekvésnek. Éppúgy, mint a Luther-dallamok többségénél, csak az egy sor - egy egység jelenthet valódi tagolást. Az ének eredeti dallamára J. S. Bach két nagyszabású orgonaművet írt: egy fan­táziát, amely virtuóz zenei szövet alatt a pedálban hozza a dallamot; és egy imitá­ciós szerkesztésű feldolgozást, melyet díszített cantus firmus koronáz meg (Lipcsei korátok, BWV 651-652). Pünkösdi énekünk 18. századi változa­ÉNEKKINCSTÁR tával kívánunk áldott ünnepet! „Jövel, Szentlélek Úristen, / Töltsd be szíveinket éppen / Mennyei szent ajándékkal, / Szív­béli szent buzgósággal, / Melynek szent- séges ereje / Nyelveket egyező hitre / Egy- begyűjte sok népeket, / Kik, mondván, így énekeljenek: / Alleluja, alleluja. //Te, szentségnek új világa, / Igédnek vezérlj útjára, / Taníts téged megismernünk, / Is­tent Atyánknak neveznünk. / Őrizz ha­mis tudománytól, / Hogy mi ne tanul­junk mástól, / És ne légyen több más sen­ki, / Hanem Krisztus, kiben kell bízni. / Alleluja, alleluja. // Ó, mi édes vigaszta­lónk, / Légy kegyes megoltalmazónk, / Hogy maradjunk dolgaidban, / Meg ne szűnjünk háborúnkban. / Erőddel el­ménket készítsd, / Gyenge szívünket erő­sítsd, / Hogy halál és élet által / Hozzád si­essünk hamarsággal, / Alleluja, alleluja.” (Új zengedező mennyei kar, 1743,179) ■ Ecsedi Zsuzsa f. LAPUNK A VILÁGHÁLÓN A WWW.EYELET.HU CÍMEN OLVASHATÓ.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents