Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-05-11 / 19. szám

‘Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2008. május ii. 3 PÜNKÖSD 2. NAPJA - )ti3,16-21 A Szentlélek Krisztus tanúja A lápra épült templom... Az egykori mocsár helyén épült hajlék viszont a vizesedés miatt hamar pusztult, ezért az elmúlt év nyarán a modem kor technológiáját segítségül hívva fogtak újra a renoválásához. Dr. Kráhling János egyete­mi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudo­mányi Egyetem Építészettörténeti és Műemléki Tan­székének vezetője és Mekota Ervin, egyházunk Építési és Műemléki Osztályának vezetője sietett a somló- szőlősiek segítségére: a helyszínen kidolgoztak égy szellőző burkoló- és vakolatrendszert. A közel ki­lencmillió forintos beruházás költségeihez a pályá­zatokon nyert összegeken túl az egyházmegye és az országos egyház is hozzájárult. A helyi evangéliku­sok és a Sorrilószőlősről elszármazottak hétszázezer forinttal támogatták a renoválást. Az ünnepi istentisztelet szentelési szolgálatait Ittzés János püspök végezte. Jer 31,31-34 alapján tar­tott igehirdetésében hangsúlyozta, hogy a templom megújulása nem azonos a gyülekezet szívbeli meg­újulásával. Fel kell ismernünk, hogy egyedül Isten az idő, a vele való szövetség és a szívek ura. Az istentiszteletet követően Fehérvári Károly presbi­ter, nyugalmazott történelemtanár ismertette a gyüle­kezet és a templom történetét, Polgárdi Sándor helyi lel­kész pedig a jövőről, a tervekről szólt. Amint mondta, készítettek egy tanulmányt a teendőkről; e szerint a következő lépés a torony, a tetőszerkezet, a külső homlokzat, végül az oltár megújítása lesz. De ezt már utódja fogja elvégezni, mert Polgárdi Sándor augusz­tus i-jétől a pápai gyülekezetben folytatja szolgálatát. ■ Menyes Gyula Újjáéledő remények Harkán ► Az osztrák határ mentén, az egykori határsávban fekvő Harka község evangélikussága az utóbbi időben több szempontból is mérföldkőhöz érkezett. Az egykor államosított iskolájukért kapott kárpótlási összegből mintegy huszonötmillió forint­ból - elsőként gyülekezeti termüket renoválták, majd a lel­készlakást újították fel. Tették mindezt annak reményében, hogy közel három évtized után saját lelkészük újra beköltöz­het a parókiára... Folytatás az i. oldalról Az évszázadok alatt a kornak megfelelően moder­nizálták, orgonát, harangot, új oltárképet kapott. Komolyabb felújítása 1933-ban és 1992-ben zajlott. Pünkösd második napjának evan­géliuma a Szentleiket, Isten Lel­két nem is említi Ezzel szemben Jézus arany evangéliumként (Jn 3,16) ismert szavait halljuk, majd azokat a mondatokat, amelyek­kel Urunk az Atyától kapott kül­detését magyarázza. Ezt a tex­tust az egyházunkban óegyházi perikópa néven ismert rend jelöli ki, amelyet a reformáció korá­ban.is használt, a 14. század első feléből származó régi MissaleRo- manum tartalmaz. Semmiképpen sem fogható rá, hogy a pünkösd csodájával mit kezdeni nem tu­dó felvilágosodáskori raciona­lizmus vagy a 20. századi liberá­lis teológia választása. Inkább arról van szó, hogy már a régi idők egyházatyái is vallották: a Szentlélek soha nem önmagát prédi­kálja, hanem mindig Krisztusról és Krisztus megváltó művéről tanúsko­dik. Mindarról, aminek az arany evangélium és az azt követő né­hány mondat a legtömörebb foglalata. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta...” - A Szentlélek nélkül kétszeresen is érthetetlen, értelmetlen kijelen­tés. Hogy Jézus valóban Isten egyszülött Fia, senki sem tudja hittel vallani, amíg a Szentlélek meg nem győzi róla. Mint ahogy azt is csak a Szentlélek segítségé­vel ismerhetjük fel, hogy Jézus szenvedésre és halálra való oda­adása valóban Isten irántunk va­ló szeretetének a műve. .....hogy aki hisz őbenne, el ne ve sszen, hanem örök élete legyen." - Hogy kell lennie valaminek a ha­lál után, arra a következtetésre a Szentlélek nélkül is sokan eljut­nak. Csak a hit erejét megtagadó, hitüket vesztett (volt vagy névle­ges) keresztények vélik, hogy a halállal mindennek vége... Ezzel szemben gondoljunk arra, hogy az emberiség szám szerint na­gyobbik fele hisz ma is a reinkar­nációban. Ez alatt a testben való születések sorozatát értik, ame­lyek mindegyike újra halállal végződik. Az élet ilyen értelem­ben való elpuszt.íthatatlanságá- nak vélelme szánalmasan sivár vigasz a halállal szemben, és tá­vol áll az örök élet reménységé­től, amellyel Isten a Jézusban hí­vőket ajándékozta meg. A meg­ragadásához szükséges hitet azonban csak a Szentlélek tá­maszthatja szívünkben. Ez az a hit, amely nélkül mindannyian örökre elveszettek vagyunk. Hogy.egyedül a Jézusban való hit által menekülhetünk meg, azt ésszel nem lehet belátni, a Szentlélek mégis teljes bizo­nyosságot ad róla. „Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ álta­la.”-A világot megvető, a világot gyűlölő, a világgal ellenséges ér­zületű kereszténység Szentlélek nélküli kereszténység, és mint ilyen, fából vaskarika. Ennek egyáltalán nem mond ellene Já­nos apostol kijelentése: „Ne sze- ressétek a világot, se azt, ami a világ­ban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretne. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.” (íjn 2,15-17) És Jakab fi­gyelmeztetése sem, hogy tisztán kell megőriznünk magunkat a világtól (Jak 1,27). Ezeknek az apostoli intelmeknek nem akkor teszünk eleget, ha bosszúvágytól fűtött gyűlölettel fordulunk a vi­lág felé, és a világ minél előbbi el­ítélését kívánjuk. Ugyanakkor a világot való­ban nem szabad világi módon való szeretettel szeretnünk, amelynek tartalma a kívánság, a birtoklási vágy, a világ javainak élvezetére való sóvárgás. Isten sem így szereti a vele szembe­fordult, iránta ellenséges vilá­got. De nem is viszonozza a vi­A VASÁRNAP IGÉJE lág véle szemben tanúsított el­lenséges indulatát, hanem en­nek ellenére mégis szeretettel fordul a világ felé, és megmente­ni akarja. „Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítél­je a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa.” Ha Jézusban hiszünk, Isten­nek ebben a mégis szeretetében kell osztoznunk. Nem a velünk ellenséges, gyakran bennünket üldöző világ mielőbbi elítélését, pusztulását és nemlétét kell kí­vánnunk, hanem Isten oldalán állva küzdenünk a megmentésé­ért. És eközben kell vigyáznunk arra, hogy magunk is be ne mocskolódjunk. Mint aki ragá­lyos beteget ápol teljes odaadás­sal, de közben vigyáz, hogy meg ne fertőződjék. Ha így munkálkodunk együtt Istennel a világért, a világban a szeretet hatalmával még ment- hetetlenségükben is menthető embertársainkért, akkor az en­nek érdekében véghezvitt csele­kedeteinkkel nem kell a sötét­ben bujkálnunk, hanem bátran a világosságra mehetünk velük, azzal a bizalommal, hogy a Lé­lek örök szeretetet sugárzó fé­nyében fog kitűnni tetteinkből, hogy Isten szerint cselekedtük őket. ■ Véghelyi Antal Imádkozzunk! jöjj, Szentlélek Isten! Töltsd be szívünket, világítsd meg ér­telmünket, hogy Krisztusban mind- végig higgyünk, őt követve minden­ben mindenkor az Atya akaratát cse- lekedjük, és végül elnyerjük az örök életet, amely az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel való közösségben van. Ámen. A harkai evangélikusság az el­múlt év végéig a soproni egyház- község társgyülekezete volt. Az egyházkerület őszi közgyűlése határozatban támogatta önálló­sulási szándékukat. Reménysé­gük akkor látszott beteljesedni, amikor 2007 szeptemberétől Wagner Szilárd a soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola iskolalelkésze lett, és egyben ki­nevezést kapott a harkai gyüleke­zetbe helyettes lelkésznek: És vá­gyuk akkor valósult meg, amikor a gyülekezet megállapodást kö­tött az iskolával, vállalva, hogy a lelkészi szolgálat ellátása fejében a fiatal lelkésznek lakást biztosít a megújult harkai parókián. Az épület felszentelésének ünnepe májas 4-én, vasárnap délután volt. Az alkalom isten- tisztelettel kezdődött a temp­lomban. Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püs­pöke Lk 19,1-10 alapján elmon­dott igehirdetésében kiemelte, hogy nem Istennek, hanem ne­künk van szükségünk arra, hogy épületeink állapota rend­ben legyen. Az istentiszteletet közgyűlés követte, majd a gyülekezet kivo­nult a templomkertbe, ahol Cabnai Sándor esperes felszentelte a harkai- ak megszépült gyülekezeti házát. ■ M. Gy. „Konfirmáló” Szélrózsa Pár hete a növekvő „Szélrózsa-bimbó­ról” olvashattunk lapunkban; a képza­vart fokozandó, miért ne beszélhet­nénk „konfirmáló Szélrózsáról" - akár kettős értelemben is? Egyrészt az or­szágos evangélikus ifjúsági találkozó az idén nyáron lesz tizenkét éves, tehát lassan valóban felserdül, konfirmandus korba lép. Másrészt két hónappal a kő­szegi, immár hetedik (!) nagy fesztivál előtt legfőbb ideje tisztázni a kérdést: vajon miről is szól, és miről nem szól a Szélrózsa? Miben, mire erősíthet, kon­firmálhat minket - életkorunktól füg­getlenül? Közös gondolkodásunknak különös kontextust adhat pünkösd közelsége. Ez a jeles nap éppen a feltámadó „Szél” ünnepe, amikor a szélrózsa minden irá­nyából Jeruzsálemben összeverődő sokszínű tömeget szíven találta a Krisz­tusról szóló evangélium élő és ható sza­va. Vajon milyen esély van az idén nyá­ron Kőszegen ennek a pünkösdi csodá­nak a megélésére? Jézus figyelmeztet: „A szél arra fúj, amerre akar..." (Jn 3,8) Megrendelni, meg­szervezni nem tudjuk a Lélek munkáját, de a bennünk élő reménység szent joga és kötelessége - szélcsend idején is - elő­készíteni, felhúzni a vitorlákat. A Szélrózsa nem klasszikus értelem­ben vett, hagyományos evangélizációs rendezvény, de gerincét Kőszegen is az evangélium hirdetése adja a határokat átlépő, átszakító, megnyitó Jézusról. Erre lehet majd személyesen reflektálni esténként a „Nikodémusok óráján”, ahol reménység szerint éltető széljárás lesz... A Szélrózsa nem tévesztendő össze a jól bevált csendesnapokkal sem. Egyik fő alkotó- és kötőeleme éppen a gazda­gon, sokszínűén, nem ritkán meglehe­tősen hangosan szóló ének és zene. Ugyanakkor csendsátor kínál frissítő oázist a hallgatásra, illetve meghallga­tásra szomjas betérőknek. Továbbá a Szélrózsák spirituális különlegessége az esti csendséta, amelyen mécsesek és igék fénye mutat irányt az útkereső za­rándoknak. 1996-ban Váralján még nem is sejthet­tük, hogy az első Szélrózsa megrendezé­sével különleges, új munkaág született egyházunkban. Most, hogy a gyermek lassan felcseperedik, felnő, talán itt az ideje, hogy megfogalmazzuk: mi lett, mi lesz belőle? Magam, mint aki abban a ki­váltságos helyzetben vagyok, hogy im­már a hetedik Szélrózsámra készülhe­tek, sok szép emlékre és tanulságos ta­pasztalatra visszatekintve hármas vá­laszt próbálok adni a kérdésre. A Szélrózsa - divatos idegen szavak­kal megfogalmazva - többek között a ÉGTÁJOLÓ holisztikus rekreáció lehetőségét kínál­ja. A testi, lelki, szellemi töltekezés, fel­frissülés, megújulás ajándékát élhetjük át közel négy napon át. A kreatív fantá­ziával összeállított programok valóban az egész embert igyekeznek megmoz­gatni, a szó szoros és átvitt értelmében. Sport, játék, ének, zene, tánc mind-mind egy célt szolgálnak: átélni, megélni, to­vábbadni az Istennel és egymással való közösség felszabadult örömét. Azt az egészséges vidámságot, amelyről éne­keskönyvünk 68. dicséretében így val­lunk: „Felüdülés, sport, zene, játék, / Zengjetek Istennek új éneket!” Másodsorban a Szélrózsa egyházunk legmerészebb, határokat feszegető missziói vállalkozása. Váralja, Bodajk, Debrecen, Kismaros, Tata és Szolnok után a kőszegi találkozó végre mottójá­ban is megfogalmazza a nagy dilem­mát: „Hol a határ?” Ez egyben igazi pünkösdi kérdés is, hiszen ezen az ünnepen a Lélek füzével dinamizált evangélium minden elkép­zelhető határt átszakít. S egyben szédítő világtávlatokat nyit Krisztus tanúi, a szü­lető gyülekezet és egyház előtt. Komoly teológiai, elméleti és gya­korlati kérdés a szervezők számára, hogy ma hol a határ. Mennyire, meddig lehet megnyitni egy evangélikus ifjúsá­gi fesztivál határait? Nyilvánvaló, hogy a szent cél sem szentesíthet minden eszközt, de nem szabad megriadni az evangélium továbbadásának szokatlan, új formáitól sem. Ilyen merész, nem kockázatmentes kísérlet lesz, amikor - Deo volente - július 18-án, pénteken es­te kivisszük a Szélrózsa programjait Kőszeg főterére. így igazi városmissziói alkalommá tágulhat a találkozó: „A szél arra fúj, amerre akar..." Végül, de nem'utolsósorban öröm­mel tapasztalom, hogy a tizenkét éves Szélrózsa igazi mozgalommá, önálló munkaággá nőtte ki magát egyházunk­ban. Amint erről lapunkban is beszá­moltunk (2008/15. szám), a tavaszi kő­szegi előkészítő hétvégén közel száz önkéntes munkatárssal tekintettük át közös feladatainkat. A csapatot egy szintén önkéntesekből szerveződött team, a „tízek” gárdája koordinálja Smi- déliusz Gábor „Szélrózsa-atya” vezetésé­vel. Mindez - szerényebb magyar mé­retekben, de - határozottan emlékeztet a német Kirchentag-mozgalom műkö­désére, amelyben szintén döntő szere­pet játszik az elkötelezett önkéntesek aktivitása. Mit hoz a jövő? Akik Váralján még ti­zenévesek voltak, mára érett, talán már családos felnőttek. De teljesen érthető­en továbbra is igénylik az egész embert megszólító, megmozgató nagy találko­zás, töltekezés legalább kétévenkénti élményét. így a Szélrózsa, megőrizve if­júsági jellegét, egyre inkább kinyílik az érettebb korosztályok felé is. Hála is­tennek, itt nem fenyeget a „kikonfirmá­lás” veszélye, sokkal inkább egészséges növekedést, tudatos építkezést tapasz­talunk. Hol a határ ebben a fejlődésben? A már többször is idézett pünkösdi válasz nyitva hagyja a kérdést: „A szél arra fúj, amerre akar...”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents