Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-04-13 / 15. szám
„»Régi álmom vált valóra« - fogalmazott beszélgetésünk kezdetén D. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök, akit abból az alkalomból kerestünk fel, hogy március jo-án véget ért az első gyülekeze- timunkatárs-képző tanfolyam.” Valóra vált álom - 3. oldal „1829-től lakott Pesten, és lett tagja a pesti evangélikus gyülekezetnek. Gyülekezeti, egyházi tisztséget sohasem vállalt. Ő »fedezte fel« azonban Székács Józsefet - kétszeresen is.” !► Százötven éve hunyt el Bajza József- 5. oldal „Azt a feladatot tűztem ki magam elé, hogy a kommentár egyszerre legyen segítség a teológusnemzedék számára, és az Isten igéje után vágyakozó gyülekezeti tagok is találjanak benne a maguk számára eleven mondanivalót. Tudományos és népszerű magyarázatot szerettem volna írni.” !► Beszélgetés dr. Cserháti Sándor teológiai tanárral - 7. oldal Középpontban az iskolalelkészi szolgálat !► 3. oldal Quo vadis, evangélikus értelmiség? !► 6. oldal A pokol tornácán !► /.oldal Börtönmissziós imahá !► & oldal Tisztesség és hitelesség & 9. oldal Növekszik a Szélrózsa-bimbó !► 10. oldal Tartani a lelket ► Közel hét év után ismét lelkipásztorok - köztük egyházvezetők - népesítették be a Parlament felsőházi termét. 2001. június 28-án A vidék lelke az egyház címmel rendezett tanácskozást az Orbán-kor- mány miniszterelnöki kabinetje. Az elmúlt héten a Polgári Magyar- országért Alapítvány és a Baranko- vics István Alapítvány szervezésében invitálták a felekezetek képviselőit az Országházba - többségükben - a hét évvel ezelőtti rendezvény életre hívói. Az április 2-i konferencia címe így hangzott: Az ország lelke és az egyház. !► Folytatás a 4. oldalon Képünkön a nyitó előadást tartó Orbán Viktor és az ülést vezető Balog Zoltán Állam és egyház viszonya norvég és magyar tükörben Dies Academicus a hittudományi egyetemen ► Egyházi harc és biztonságpolitika egykor és ma címmel rendezték meg április 2-án az Evangélikus Hittudományi Egyetemen (EHE) a már hagyományosnak számító Dies Academicust, a tudomány napját. Az idei konferencia tematikus keretét a norvég egyháznak a náci megszállókkal folytatott harcát feldolgozó, a Luther Kiadó gondozásában frissen megjelent könyv nyújtotta - így az előadások mindegyike valamilyen módon az állam és egyház viszonyát elemző örökzöld kérdésekre igyekezett reflektálni. A konferenciát dr. Korányi András, az EHE Egyháztörténeti Tanszékének adjunktusa nyitotta meg. Ezután dr. Csepregi Zoltán rektor saját egyháztörténeti kutatásainak a kontextusába ágyazva meggyőzően érzékeltette a téma jelentőségét, utalva arra, hogy pont a Norvégiában lezaj-' lőtt események tükrében miképp váltak a skandináv teológiai reflexiók ma már megkerülhetetlenné Luther politikai teológiájának az értelmezésében. Politikai vallások Az első előadó - dr. Balogh László, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara Politikatudományi Tanszékének oktatója - a probléma vizsgálatát megalapozó elméleti háttérnek, a totalitárius rendszerek politikai természetrajzának a bemutatását tűzte ki célul Politikai vallások című prezentációjával. Érdeklődésének homlokterében az a kérdés állt, hogy a hagyományos leírások - történelmi alapú levezetés, démonizálás és így tovább - kudarcával szembesülve mégis miképpen kerülhetnénk közelebb a totalitárius ideológiák megértéséhez. Az értelmezés kulcsát az előadó - elsősorban Eric Voége- lin politikai filozófiájának gondolataira építve - ezen rendszerek vallásos vonatkozásainak a felfejtésében találta meg. A totalitárius ideológia vonzereje eszerint abban áll, hogy az ember legitim vallásos várakozásaira épít, ezeket a vágyakat azonban a saját politikai céljainak megfelelően csatornázza. Ezeknél az úgynevezett belső világú vagy politikai vallásoknál a transzcendencia kikapcsolódik, megtörténik „Isten lefejezése”, helyére pedig a mozgalom áll. Míg tehát a vallás szekularizálódík, a politikai szféra szakralizálódik: a történelem helyébe egyfajta szekularizálódott üdvtörténet lép. A politikai vallás az emberi történelmet már befejezettnek tudatja, hiszen a megváltás helye átkerült a mennyből a földre - ahol kizárólag a politika válthat meg. !► Folytatás a 6. oldalon A kommunikáló egyház és szellemi műhelyei ► A mai magyar közélet viszonyai között, az egyház és a szekuláris világ egymáshoz való viszonyulására tekintettel egyházunk értelmiségi tagjainak speciális feladatokkal és kihívásokkal kell szembesülniük. A 2005-ben alakult Magyar Evangélikus Értelmiségi Társaság (Mevét) egyik fő céljának tekinti, hogy az egyházi közélet legaktuálisabb témáiról konferenciák keretében szervezzen előadásokat és fórumbeszélgetéseket. Az evangélikus értelmiség idei találkozóját április 5-én rendezték meg az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. A konferencia előadásai és fórumbeszélgetései két nagy témakört igyekeztek körüljárni Egyház és kommunikáció, valamint Evangélikus szellemi műhelyeink címmel. A tanácskozást megnyitó áhítaton Ördög Endre, a Veszprémi Egyházmegye esperese szolgált igei alapozással. Az első előadást Krámer György, az Északi Egyházkerület püspökhelyettese, a Dél-Pest Megyei Egyházmegye esperese tartotta. Az evangélikus egyház kommunikációjának elemzését a másik két keresztény felekezettel való összehasonlítással kezdte: megállapította, hogy a római katolikusok és a reformátusok sokkal komolyabban, szervezettebben és magasabb színvonalon foglalkoznak ezzel a témával (katolikus médiakonferenciák, a Károli-egyetem kommunikáció szakja és így tovább). Az evangélikus egyház lépéshátrányból indul ezen a téren. Isten és ember - kommunikációs helyzetben Krámer György két nagy területet különített el a témán belül: a kommunikáció teológiáját és a kommunikáló egyházra vonatkozó ismérveket. Referátumában kifejtette, hogy a teológia felől közelítve Isten a teremtés aktusában eleve kommunikációs szituációba helyezte magát és az általa önkifejezésként teremtett világot, illetve az embert. A kommunikációelmélet alapfogalmai minden további nélkül - ám fontos többletjelentéssel - alkalmazhatók a teológiai alaphelyzetre is: az adó (Isten) és a vevő (ember) között egy sajátos tartalmat hordozó kód, egy speciális nyelv a közvetítő, amelyet a teológia „Isten igéjének” nevez. Ez nem egyszerűen szó, hanem cselekvéssel együtt járó szó (cselekvő szó, ezért hívjuk a magyarban igének). Az Isten és ember közötti kommunikáció nem önmagáért való, célja a szere- tetközösségnek a teremtő és a teremtmény közötti helyreállítása, valamint ember és ember közötti megteremtése. A kommunikáció ezért szervesen összefügg a kommunió teológiai fogalmával. Folytatás a 6. oldalon Galilei galaxisa ■ Dr. Prőhle Péter Napilapokban röppent fel az a hír, hogy a Vatikán emlékművet készül állítani Galileo Galilei olasz csillagász-fizikus- matematikusnak, akit 1633-ban VIII. Orbán pápa vezetésével elítéltek. Szárnyra kelt az a hír is, hogy a Vatikán honlapján ezt cáfoló nyilatkozat olvasható. A röpködő híresztelések ellenőrzésébe bele sem kezdtem, mert van viszont egy régi tévedés, amely ezekkel kapcsolatban ismét lábra kapott. Napilapokban terjed ismét, félrevezeti az embereket a tudomány és hit kapcsolatának kérdésében, táplálva a tudományos ateizmust. Idézem: „A heliocentrikus világkép szerint a Nap az Univerzum központja, s körülötte kering a bolygónk. Az egyház a kopernikuszi elképzelést mint matematikai modellt elfogadta. Galilei azonban túlmenve ezen nem matematikai eszközként, hanem a valóság leírásaként tekintett a tanokra.” Ez utóbbi mondatnál nehéz tömörebben összefoglalni azt a tévedést, amely melegágya a tudományos ateizmusnak. Tévedés összekeverni egy matematikai modellt, egy matematikai eszközt a valóság leírásával, a valósággal. Érzékelteti a tévedést, ha példaképp a valóságos időjárásra gondolunk. A mai időjárás éppen olyan, amilyen, és a milyenségéről sok, de nem mindenre kiterjedő adatunk van. Korábbi napok időjárásával hasonló a helyzet, de évszázados messzeségben már kevesebb adattal kell beérnünk. A holnapnak is megvan a maga valóságos időjárása, de ez csak holnap lesz valóságszerűen hozzáférhető, a távolabbi jövő pedig még tovább várat magára. Az időjárás-előrejelzés, pontosabban -előretalálgatás nagy üzlet. Az egymással versengő szolgálatok különféle matematikai modelleket használnak. Mindegyik abban reménykedik, hogy rövid távon az ő modellje a versenytársaknál jobban megközelíti a valóságot. Hosszabb távon már nem egy-egy adott nap időjárása a kérdés, hanem az éghajlat alakulása. Közismert, hogy e tekintetben milyen mértékű a bizonytalanság. Az eltérő vélemények mögött eltérő matematikai modellek vannak A ma emberében fel sem merül, hogy „nem matematikai eszközként, hanem a valóság leírásaként” tekintsen egy meteorológiai modellre. A modell nem azonos a valósággal. A holnapra vonatkozó előrejelzés nem a holnapi valóság mintegy „látnoki” megvizsgálása útján készül, hanem a már ma is létező modell alapján. Éppen ezért lehetséges, hogy az előrejelzés „mellétalál”. Ráadásul több modell is létezik, így a mellétalálás lehetősége is többféle. A modellek csak bizonyos mértékig hasonlítanak a valóságra, és jelentős pontokon jelentős mértékben eltérhetnek tőle. A jövő felől a múlt felé fordulva matematikailag nincs igazi változás; a modellek általában nemcsak a jövő megjóslására, hanem a múltbeli hiányzó adatok „megtippelésére” is alkalmasak. De a jövő felől a múlt felé fordulva az emberek ösztönös hozzáállása megváltozik, és ezt a tudományos ateizmus ki is használja. A múlttal kapcsolatos szemléleti csapda működése pofonegyszerű. A múlt valahogyan megtörtént. A vizsgált kérdéssel kapcsolatban van egy modell, amely minden hozzáférhető ténnyel egybevág. Mond valamit a nem hozzáférhető tényekkel kapcsolatban is. Ha a hozzá nem férhetőség oka a jö- vőbeliség lenne, akkor az emberek ösztönösen éreznék, hogy a kezünkben csak modell van, és a jövő nem feltétlenül a modell jóslata szerint fog bekövetkezni. A múlt esetén viszont, amikor tehát a múltbeli adatok hiánya miatt nem férünk hozzá egyes tényékhez, sokan már hajlamosak arra gondolni, hogy a modell végre tudósít az eddig hozzáférhetetlen tényekről. Ráadásul megtörtént tényként kezdik tisztelni a modell szolgáltatta választ. Azaz úgy tekintenek a modellre, mintha közvetlenül magát a múlt valóságát látnák. Ha egy témakörben két modell is van, akkor egy kicsit jobb a helyzet, mert legalább az egyikkel kapcsolatban felmerül a gyanú, hogy az nem azonos a valósággal. Azonban mennél átfogóbb a modellezendő kérdéskör- például az élővilág vagy a fizikai világ a maga teljességében annál inkább kénytelenek vagyunk beérni több helyett egyetlen modellel is, mert már az is hatalmas tudományos előrehaladásnak számít, ha a tudósok képesek legalább egy lehetséges modellt felállítani. Ha hatalmas, az egész tudományos világra kiterjedő közös erőfeszítés eredményeként végre megszületik egy lehetséges modell, akkor kevesen vannak, akik rögtön felvetik, hogy keressünk egy másik lehetségesei is. A tudományos erőfeszítéstől lenyűgözött emberek hajlamosak megfeledkezni arról, hogy az erőlködés eredménye csupán egy lehetséges modell. A megtalált modell az „egy lehetségeséről átminősül „az egyetlen lehetséges”-sé, és az ember alkotta modell hamarosan a „valósággal azonos” szerepében tetszeleg. A modellben hívők pedig kissé hasonlatossá válnak az ember faragta bálványokban hívőkhöz. Keresztény családok fiataljai válhatnak kételkedővé iskolai tanulmányaik során. A kémiaórán tanultakba nem fér bele a víz borrá válása. Az iskolai fizika sem teszi érzékletesebbé a vízen járást. De az evolúció vagy az ősrobbanás modelljét sem tekinthetjük az iskolai misszió csodafegyverének. Nem az iskolai tananyaggal, nem a tudománnyal van baj, hanem a helytelen magyarázatával, a modell és a valóság összekeverésével. Zárszóként hitvallom, hogy a természettudomány a teremtéshez tartozó isteni gondoskodás. Hívő kötelességünk a természettudomány felhasználása és továbbfejlesztése. Amit a tudós újszerű ötletként, meglátásként él át, az valójában Teremtőnk személyes és jelenbeli segítsége. Ahogy Jézust egyesek félreértették, úgy ma is vannak tudósok, akik Teremtőnk segítségét saját ötletnek hiszik, ráadásul őellene magyarázzák, őellene fordítják. Hívő őrállói szolgálatot teljesít, aki a természettudományokat az Istent dicsőítő egzaktsággal műveli, és tudományos őrjáratai során felfedi a pontatlanságból adódóan tudományosnak tűnő tévhiteket.
