Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-04-06 / 14. szám

2 2008. április 6. FORRÁS ‘Evangélikus ÉletS A BIBLIA ÉVE Eszter könyve - az öröm Nem minden zsidó tért vissza Jeruzsá­lembe Nehémiással és Ezsdrással. So­kan maradtak azon a földön, ahol már két generáció is felnövekedett. A zsidó­kat sajátos vallásuk és szándékos elkü­lönülésként is értelmezhető hagyomá­nyaik miatt már a Perzsa Birodalomban is gyanakvás övezte. Részben róluk, részben az azóta is diaszpórában élő zsidóság évezredes történetéről beszél Eszter könyve. A történet névadója Eszter, a szépsé­ges zsidó hajadon, akit a világhódító Xerxész király (a bibliai Ahasvérós) fele­ségéül választ, és aki bátorságával, is­tenfélő állhatatosságával egész népét menti meg a pusztulástól. Az esemé­nyek középpontjában áll még Hámán, a király egyik főembere, aki halálosan gyűlöli a szintén az udvarban szolgáló zsidó Mordokajt, Eszter rokonát és gyámját. Hámánnak az a terve, hogy az ural- • kodó bizalmát elnyerve fondorlatos módon kieszközölje nem csak Mordo- kaj, de az egész „különc” zsidóság* el­pusztítását. Hámán azonban nem tudja, hogy Eszter, a király kedvenc felesége is a kiirtandó néphez tartozik, és ez a tu­datlansága a vesztét okozza. Eszter a ve­szélyekkel és az ármánnyal dacolva fel­fedi származását a király előtt, és köz­benjár népéért. Hámán bukása egyszer­re személyes veresége és az elnyomott, megbélyegzett zsidóság győzelme „gyű­lölőik” felett. E rövid bibliai könyvben egyszer sem szerepel Isten neve: ezzel sokszor érvel­tek Eszter könyvének bírálói, sőt emiatt a könyv kanonikus volta is többször megkérdőjeleződött a történelemben. Mégis, a szöveg kimondatlanul is tanús­kodik a gondviselő és megszabadító Úr­ról, aki titokzatos „véletlenek” során át vagy akár a benne hívők hősiességét is felhasználva megmenti övéit a pusztu­lástól. Az öröm ünnepe Eszter könyve egy fontos tavaszi zsidó ün­nep, a purim eredetmondája. Hámán sorsvetéssel (akkádul „púrral”) választot­ta ki a zsidók elpusztításának napját. A megjelölt napon azonban éppen ő bu­kott el, és a zsidók arattak fényes győzel­met ellenségeik felett. A purim a zsidók igazi felszabadult örömünnepe mind a mai napig. A Xerxész uralkodása óta eltelt évszá­zadok világosan megmutatták, hogy Hámánnal korántsem halt ki a zsidó­gyűlölet és az antiszemitizmus. Az örökké fenyegetett Izráel a purim éven­kénti megünneplésével újra és újra átél­heti a szabadulás örömét. „...ne hidd, míg száll sóhajod, / Hogy Teremtőd nincsen ott, / És ne hidd, ha könnyezel, / Hogy Teremtőd nincs kö­zel. II Belénk oltja örömét: / Hogy ba­junk ő zúzza szét, / És míg meg nem enyhülünk, / Mellénk ül és sír velünk." (William Blake) H Magyar Bibliatársulat SEMPER REFORMANDA „Joggal mondják a jogászok, hogy ha va­laki homályosan beszél, bár egyértelmű­en is szólhatna, önmaga ellen tanúsko­dik. Itt kell »modemjeim« finomkodását a tanítás és a megismerés érdekében - gorombán szólva - figyelmen kívül hagynom. Isten szava és munkája az, ami örök üdvösséghez vezet, melyet az em­beri akarat elé tár, hogy azokhoz odafor­duljon, vagy azoktól elforduljon. Isten­nek ezt a szavát nevezem törvénynek és evangéliumnak." H Luther Márton: A szolgai akarat (Jakabné Csizmazia Eszter, Weitler Ödön és Weitler Sándor fordítása) HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 2. VASÁRNAP (MISERICORDIA DOMINI) - Ez 34,10-16.31 A jó pásztor A jó pásztor vasárnapjának evangéliumá­ban hangzik el Jézus kijelentése, mely­ben küldetésének tartalmát így határoz­za meg: „Én vagyok a jó pásztor.” (Jn 10,11) Jézus korában a pásztort megvetették, tisztátalannak tartották. Óriási volt a szakadék a kifejezés hétköznapi és kulti­kus értelme között. Az akkori emberek mégis úgy gondoltak az aranykornak tartott régi időkre - ma úgy monda­nánk, hogy a történelem előtti korra mint amikor a pásztorok a legtiszteletre­méltóbb tagjai voltak az emberi közös­ségnek. A hagyomány szerint akkor élt jó és igazságos királyokat méltán nevez­ték népük pásztorának. Uralkodásukra az volt jellemző, amit Ezékiel próféta a maga korában már csak Istenről mint Iz­rael pásztoráról tud feltételezni: „En le­geltetem'juhaimat, és én keresek nekik pihenő­helyet - így szól az én Uram, az Úr. Az elve­szettet megkeresem, az eltévedtet visszaterelem, a sérültet bekötözöm, a gyengét erősítem, a kö­vérre és az erősre vigyázok; úgy legeltetem őket, ahogy kell.” Ezékiel, a babiloni fogság idejének prófétája pontosan tudja, hogy Isten ép­pen azért adta népét pogányok kezére, mert királyai kezdettől fogva nem úgy uralkodtak, mint az aranykor pásztor ki­rályai. Pedig a pásztor szó kultikus tar­talma ezekből az időkből ered. Az a gondolat rejlik mögötte, hogy az embe­riség eredetileg a teremtő Isten földön élő nyája, melynek élére Isten a pásztor királyokat állította. A babiloni fogság utáni időre Ezékiel joggal gondolhatott azzal a várakozás­sal, hogy az népe számára új aranykor kezdete lesz: Isten végre igazi pásztor ki­rályokat ajándékoz népének. Ám re­ménységét messze felülmúló próféciát kap Istentől, aki azt ígéri, hogy kiveszi a nyájat, azaz választott népét a pásztorok (értsd: királyok) kezéből, és maga lesz pásztorukká. Jézus kijelentését - „Én vagyok a jó pász­tor” - nem is érthetjük másként, mint az ezékieli prófécia beteljesüléseként. Jézus a jó pásztor, akiben a hivatásukban rendre elbukott pásztor királyoktól ma­ga Isten veszi át nyája kormányzását: vá­lasztott népéét és az egész emberiségét, élőkét és holtakét. A feltámadt Jézus nyilvános hatalom- átvétele azonban várat magára. A benne nem hívő világot megjelenése napjáig Is­ten jobbja által, de hatalmát elrejtve kor­mányozza. Addig csak a hívők nyáját, egyházát kormányozza közvetlenül, Lelke erejével. Az egyház kétezer éves történetét vagy akár a mi egyházunk közelmúltját és jelenét vizsgálva ez elég hihetetlenül hangzik. Úgy tűnik, hogy - az apostoli kort és a közvetlenül azt követő egy-két évszázadot leszámítva - az egyházi struktúrák egyszerűen nem engednek teret a Szentlélek kormányzásának. A nyáj Urának és jó pásztorának akarata egyházkormányzati kérdésekben mint- t ha nem tudna érvényesülni. A tanítás kérdéseiben is bőven van meghasonlás az egyházban. Mintha az egyház intéz­ményesülése vált volna a legfőbb akadá­lyává annak, hogy a jó pásztor minden­ben érvényesíteni tudja akaratát. Hitem szerint közelebb járunk az igazsághoz, ha ennek okaként az embe­ri bűnt jelöljük meg. Az egyházban ve­zetők és vezetettek egyaránt bűnös em­berek. Bár Krisztusban kegyelmet nyert bűnösök, akik hit által mindig bizonyos­ságot nyerhetnek bűneik bocsánatáról, és a Szentlélek ajándékaiban is részesül­hetnek, de az egyház népének hite nem mindig lángol a legmagasabb hőfokon, és valljuk meg, hogy az énekszerző pa­naszát - „Hitem pedig, mint a változó hold, / Hamar elfogy, tölte alig hogy volt: / Hol felhat égig, / Hol meg elhal, s a homályban késik” (EÉ 383,3) - mind­annyian a magunkénak is érezzük. Urunk dicsőséges második eljöveteléig ezért nem nyilvánvaló, hogy az egyház Ura és pásztora Krisztus, aki nyáját Lei­kével vezeti és kormányozza. Pedig mégis így van! Ezékiel ősi próféciája vigasztaló evangélium: a meghalt és föltámadt Jé­zus Krisztusban Isten közvetlenül vette kezébe népe pásztorolását! Ha az egy­A VASÁRNAP IGÉJE ház intézménye nem tükrözi is ezt, aki hisz, megtapasztalhatja az életében. Mert egyetlen hívő sincs védtelenül ki­szolgáltatva többé se a maga bűneinek, se mások bűnének. Még akkor sem, ha gyakran így érezzük. Aki kitartóan ragaszkodik a hithez, hogy az érte meghalt és föltámadt Jé­zusban élő pásztora van, aki sosem hagyja el őt, aki mindig hallja, ha segít­ségül hívja, és akinek a hűségében nem csalódhat, az végül biztosan meg fogja tapasztalni, hogy a jó pásztor vele is megteszi mindazt, amit Ezékiel próféci­ájában ígér: „Majd én magam keresem meg juhaimat, és én viselem gondjukat. (...) Ki­szabadítom őket mindenünnen, ahová csak szétszóródtak egy felhős, borús napon. (...) Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszaterelem, a sérültet bekötözöm, a gyengét erősítem, a kövérre és az erősre vigyázok; úgy legeltetem őket, ahogy kell." Végül „beviszem őket a saját földjükre", az új földre, amely már készen van, csak most még a dicső­ség felhője rejti. ■ Véghelyi Antal Imádkozzunk! Urunk, pásztorunk, könyörülj rajtunk! Soha ne engedj letérni utadról, tarts meg nyájadban, és vezess országodba minket. Ámen. Oratio ascumenica [Lelkész:] Úr Jézus Krisztus, egyházunk pásztora! Ke­zedbe ajánljuk gyülekezeteinket, te munkálkodj mind­azok szívében, akik hétről hétre együtt hallgatják az igét. Bármerre hangzik is a te evangéliumod ebben az országban, légy jelen Szentlelkeddel, érintsd meg szí­vünket, s adj újjászületést mindannyiunknak. Kérünk téged... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Áldd meg azokat, akiket szolgálatra hívtál el egyházadban. Segítsd meg a lelkészeket, add, hogy rád, az igazi pásztorra figyelve pásztorolják népedet. Áldásod kísérje azokat, akik tőled kapott szolgálatot végeznek gyülekezeteinkben. Kezedbe ajánljuk a fel­ügyelőket, gondnokokat, presbitereket, kántorokat és azokat is, akikre a kisgyermekek pásztorolását bíztad. Istenünk, igédben azt mondtad, hogy a pásztorok el­len fordulsz. Meg is érdemelnénk, Urunk, de kérjük megújító erődet: ne fordulj el tőlünk, hanem töltsd meg élettel és tűzzel szolgálatainkat. Kérünk téged... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Imádkozunk azokért, akiknek most arra van szükségük, hogy jó pásztorként a válladra vedd őket, mert egyedül már lépni sincs erejük. Vigyázz azokra, akiket a gyász fájdalma bénít, vigyázz azokra, akik kórházban vannak. Áldd meg azokat, akiket senki nem vár otthon, és egyre inkább érzik a magány bénító erejét. Öleld át őket, Jézus, jó pásztorunk, s adj erőt ne­kik elhordozni a gyász, a betegség és a magány fájdal­mát. Kérünk téged... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor] Kezedbe tesszük le, Urunk, fiataljaink életét is. Gyökértelenül, mindenfelé csapódva élnek sokan közülük, nekik is szükségük van a pásztor útmutatásá­ra. Szükségük van arra, hogy az, élet völgyeiben is lás­sák pásztorbotodat, amely mutatja a helyes irányt. Ké­rünk téged... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Urunk, Istenünk, Szentlelked építse gyü­lekezeteinket, formáljon minket egyetlen testvéri kö­zösséggé. Most még sok az akol, és sok a különbség köztünk, de te megígérted: egy lesz a pásztor, és egy lesz a nyáj. Formálj minket a te nyájaddá, Urunk, s pásztorként vezess minket minden napon országod teljessége felé. [Gyülekezet:] Ámen. Az Úr az én hű pásztorom ► A húsvét utáni vasárnapok nevüket - egy kivétellel - a bevezető zsoltár keretversének latin kezdősoráról kapták. A mai vasárnap, Misericor- dia Domini sokrétű jelentését mu­tatja a fordítások gazdagsága. Bibli­ánk szerint: „...az Ur szemetével tele van a föld." (Zsolt 33,5) A Liturgikus könyvben ez áll: „Az Úr kegyelme be­tölti a földet...” Az ünnep másik neve A jó pásztor vasár­napja: a kijelölt igeszakaszok egymást erősítve szólnak Jézusról, az önfeláldo­zó pásztorról. Az evangélium, Jn 10,11-16 legfontosabb mondata: „A jó pásztör életét adja a juhokért.” (11. és más formában 15. vers) Az epistola, iPt 2,21-25 központi gondolata: bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak él­jünk: az ő sebei által gyógyultatok meg.” (24. vers) Az utóbbi ige konkrétan utal a nagypénteki eseményre, az előbbi pedig az egyház ökumenikus jellegét és a missziói nyitottság lehetőségét is elénk állítja. A vasárnap graduáléneke a „jó pász­tor” gondolatból következik: Azúr özén hűpásztorom (EÉ 334) a 23. zsoltár parafrá­zisa, ötstrófás verses átdolgozása. A Der Herr ist mein getreuer Hirt Augsburgban je­lent meg 1531-ben (költője feltételezhető­en, de nem bizonyítottan Wolfgang Meus- lin). Az eredeti német szöveg számos he­lyen szó szerint követi Luther bibliafordí­tását, a versek tagolása is majdnem meg­egyezik. Az utolsó strófa végén - a ke­resztény zsoltárparafrázisokra jellemző módon - Jézus Krisztus is megjelenik. A magyar fordítás a legjelentősebb 18. szá­zadi énekeskönyv, az Új zengedező mennyei kar (ÚZMK1743) verzióját követi, jelentő­sebb átdolgozásokkal. A dallamot vizsgálva érdekes jelen­séggel találkozunk. A német énekes­könyvben johann Walter 1524-ből szár­mazó, számunkra ismeretlen dallama szerepel. Johann Sebastian Bach 112. kantá­tája A menny Urának tisztelet (EÉ 43) dalla­mát alkalmazza ugyanehhez a vershez. A mi énekeskönyvünk az Eljött hozzánk az üdvösség (EÉ 320) dallamával kapcsolja össze a költeményt. A többszörös dal­lamcsere úgy jöhetett létre, hogy mind­egyik Bar-formájú strófának azonos, ÉNEKKINCSTÁR :cp­Eged Wen diczeriinc. 8,7, 8, 7, 8, 8, 7 a szótagszáma. Mindhá­rom dallam a reformáció első időszaká­ból (vagy még korábbról) származik. Bach korálkantátája 1731-ben készült. Az öttételes mű kezdete nagyszabású kó­rustétel, ahol koncertáló zenekari anyag­ba építve, soronként hangzik el az ének első versszaka a szopránban, amelyet a három alsó szólam imitálva támaszt alá. A művet egyszerű, négyszólamú korái zárja az ötödik strófa szövegével. Az általunk használt dallam eredeti­leg húsvéti zarándokének, amely idővel véglegesen összekapcsolódott az Es ist das Heil uns kommen her szöveggel, Paul Speratus kiemelkedő jelentőségű költe­ményével. (Speratus 1523-tól Luther munkatársa Wittenbergben. Luther né­hány írását fordítja le latinról németre, többek között a Formula missaet, amely az istentisztelet megújulásának egyik alap­műve.) Az 1524-es Achtliederbuchban erre a dal­lamra nyomtatják ki Luther mindhárom korai zsoltárparafrázisát is: a 12., 14. és 130. zsoltárt (később aztán más dallamo­kat rendelnek hozzájuk, például Mélysé­ges mélyből kiáltok - EÉ 402). Az EÉ 334 C-jón/mixolíd dallama nép­szerűségét és elterjedtségét (többek kö­zött a 9. liturgia Glória-éneke) annak kö­szönheti, hogy igen arányos, kiegyensú­lyozott a vonalvezetése. A hangterjede­lem közepén indul, kimozdul felfelé és lefelé, érinti az alsó és a felső rokon hangnemet is. A dallam második fele a legmagasabb hangtól fokozatosan egy oktávot ereszkedik a záróhangig. (E dal­lam feldolgozásairól majd az eredeti szöveg előfordulásakor, hetvened vasár­napján olvashatnak.) Lépjünk tovább a húsvét utáni úton az ének 18. századi magyar fordításának legszebb versszakával, elénekelve erre az erőt sugárzó dallamra: „Tiszta vizekre vezérel, / Hogy engem megújítson, / Vi- dámít ő Szendéikével, / Hogy szívem el ne fogyjon, / Igazság ösvényén vezet, / Melyen lábam bátran mehet / Az ő ál­dott nevéért.” (ÚZMK 1743, 241,2) ■ Ecsedi Zsuzsa

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents