Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-04-06 / 14. szám
‘Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2008. április 6. ■P1 3 Emlékezetes találkozás Kitűnő gondolatnak bizonyult az a kezdeményezés, amely az Északi Egyházkerület területén élő vagy ott szolgált nyugdíjas lelkészeket invitálta egy napsütötte márciusi délutánon közös találkozóra. Az egyházkerület püspöke, dr. Fabiny Tamás szívélyesen köszöntötte a hatvan és kilencvenöt év közötti kollégákat és kol- leginákat. Áhítatában megszólította a nyugalomban élő lelkész testvéreket - három lelkésznőt és mintegy harminc lelkészt írják le szolgálatuk emlékeit, gazdagítsák vele az utánuk jövő nemzedéket. Nagyon színes együttest alkottak, akik március 26-án eleget tettek a püspök és Benczúr László egyházkerületi felA jelenlevők szinte mindegyike volt hosszabb-rövidebb ideig szórványgondozó lelkész. A fiatalabb nyugdíjasoknak van még részfeladatuk gyülekezetben vagy a közegyházban. Amikor az életutak rövid felvázolására került sor, akkor döbbentünk meg: van közöttünk, aki két év orosz fogságot szenvedett, másik társunk hat évig vegyi üzemben dolgozott kényszerűségből, s van olyan is, aki Csehszlovákiába „disz- szidált” tíz hónapra 1956-ban, aztán hazatérhetett. Van köztünk, aki még „faka- russzal” - azaz Csepel gyártmányú, fapados munkásszállító autóbusszal - járta a szórványfalvakat. felolvasnia vasárnap a szószéken - ők ezt lelkipásztori bölcsességgel vagy „elfelejtették”, vagy átírták a levelet, néhány kivételtől eltekintve. A falvakból az elvándorlás már ekkor megkezdődött, a hagyományos földszeretet és a fizikai munka megbecsülése aláhanyatlott. Nem volt kevésbé kockázatos a lelké- szi szolgálat a városokban sem. Ma már tudjuk, mekkora hálózat figyelte minden lépésünket és prédikációinkat. Akkor csak sejtettük. A hivatalos, kötelező világnézet árnyékában egyedül az egyházak szólhattak másként, gondolkozhattak másként az evangélium alapján. Bár a hatalom ezt is szerette volna „árAz egyházkerületi nyugdíjaslelkész-találkozó résztvevőinek egy csoportja ügyelő szíves meghívásának. Műszaki egyetemi tanárként dolgozó diakónus lelkész, Dániában szerzett lelkészi oklevéllel Venezuelában magyarok között több évig szolgáló kolléga; ketten Genf- ben töltöttek közel tíz esztendőt a világ evangélikusságának, illetve az ökume- nének a szolgálatában... A legtöbben a legfontosabb küldetésünknek tettünk eleget: az evangéliumot hirdettük falvakban vagy városokban, ahova az egyház Ura rendelt minket. Két nyugalmazott püspök, két kettős doktorátussal rendelkező kolléga, teológusotthon- igazgató és esperes is ült sorainkban. Volt közöttünk néhány szolgatárs, aki több mint negyven éven át gondozott egy-egy gyülekezetét elismerésre méltó hűséggel. Ebben a nemzedékben még kevesebb volt a lelkésznő; édesanyai és lelkészi hivatásuk együttes gyakorlása különösen tiszteletet vált ki mindnyájunkból. Egyik idős lelkésztársunk pedig a papnék odaadó mellénk állását említette. Nélkülük sokkal töredékesebb maradt volna lelkészi hivatásteljesítésünk. Nehéz politikai korszakban gyakoroltuk lelkészi hivatásunkat. Az idősebbek még fel sem ocsúdtak a II. világháború életeket pusztító, templomokat és parókiákat rommá bombázó időszakából, amikor ránk köszöntött az ötvenes évek csengőfrászkorszaka, a többezres deportálások ideje a Hortobágy melletti tanyákra és dél-alföldi falvakba, a mondvacsinált koncepciós perek, amelyek börtönben töltendő ítélettel végződtek, s aztán 1956 a maga tragikus végkifejletével, a hazájukat elhagyni kényszerülő „disszidensek” mintegy kétszázezres tömegével. S közben prédikálni, vigasztalni, pásztoraim kellett a megfélemlített lelkeket. Az életkörülmények szűkösek, a parókiák komfort nélküliek voltak. Majd az ötvenes évek végén a mező- gazdaság szovjet típusú kollektivizálása következett. A kolhozokba kényszerí- tett földműves réteg megaláztatása, a falusi lakosság fenyegetése, sokszor fizikai bántalmazása ma is megrendítő emléke az akkor élt generációnak. A lelkésznek pedig egyházi vezetők körlevelét kellett nyalni”, meggyőződésem szerint nem nagy sikerrel tehette. Hogy egyikünk- nek-másikunknak milyen megaláztatásban, háttérbe szorításban volt része, arról a beszámolókban senki sem szólt - pedig aligha lehet elfeledni -, csak a hordozó és megtartó kegyelemről, családi örömökről, gyermekekről és unokákról. Az idős ember egyre jobban megtanul Isten kegyelméből élni. Voltak persze, akiket betegség vagy más akadályozott meg abban, hogy eljöjjenek; lélekben azonban köztük voltak, s szeretettel gondoltunk reájuk. Jó volt egymást megölelni, meghallgatni. Kértük is, hogy legyen folytatása a kitűnő kezdetnek. Együttlétünk a püspöki tájékoztatóval és a kérdésekre adott főpásztori válaszokkal újra igazolta, hogy barátságos egyházkerület vagyunk, őrizzük és megújítjuk ezt a tradíciót. Végezetül a Biblia éve kapcsán a vizsolyi Bibliáról szóló rövid film zárszava biztatta a megjelenteket az ige hűséges hirdetésére és hallgatására. ■ D. SzebikImre Első fokon döntött az egyházi bíróság Az egyházi bíróság első fokon ítéletet hirdetett az országos ügyész, dr. Hidas János által benyújtott választási panasz ügyében március 26-án. A bíróság az országos irodaigazgatói állás betöltésére vonatkozó teljes eljárás megismétlésére kötelezte a zsinatot. A bírósági tárgyalás után Smidéliusz Zoltán, a zsinat lelkészi elnöke lemondott egyházkerületi zsinati mandátumáról. A Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának elnöksége március 28-ai ülésén úgy döntött, hogy fellebbez az egyházi bíróság első fokú ítélete ellen. N Forrás: Evangélikus Hírlevél tlRDETÉS--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Médiaszolgálatunk mint az evangélium tükre Az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) következő havi összejövetele április 10-én, csütörtökön 17 órától lesz az országos iroda utcáról nyíló földszinti termében (Budapest Vili., Üllői út 24.). Ez alkalommal a Lelkipásztor című lelkészi szakfolyóirat (Szabóné Mátrai Marianna) és a Duna Tv vallási műsorai (dr. Fabiny Tamás) mutatkoznak be. Értékelést t-art Véghelyi Antal, áhítattal dr. Fabiny Tibor szolgál. MELEIÉS----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Me ghívó kerületi közgyűlésre Az Északi Egyházkerület közgyűlését április 11-én, pénteken 14 órától - várhatóan 18 óráig - a budahegyvidéki gyülekezet templomában (1123 Budapest, Kék Golyó u. 17.) tartjuk. A közgyűlést megnyitó áhítat szolgálatát Lajtos János lelkész végzi. Isten áldása legyen együttlétünkön! Dr. Fabiny Tamás püspök, Benczúr László egyházkerületi felügyelő HIROFTÉS______________________________________________________________________________________________________________________________ Meghívó kerületi közgyűlésre A Déli Egyházkerület közgyűlése idei tavaszi ülését a Szegedi Evangélikus Egyházközség Luther-házának gyülekezeti termében (6721 Szeged, Osztrovszky u. 5.) rendezi meg április 18-án 10 órai kezdettel. Az egyházkerület elnöksége erre az alkalomra szeretettel hívja és várja a Déli Egyházkerület közgyűlésének tagjait. Erős vár a mi Istenünk! Gáncs Péter püspök, Radosné Lengyel Anna egyházkerületi felügyelő Pályázat lelkészi állásra Megüresedett a Péteri Evangélikus Egyházközség lelkészi állása. A lelkészválasztást előkészítő folyamat a meghirdetés szakaszába lépett. Az egyházközség várja azoknak a lelkészeknek a jelentkezését, akik szolgálatukat szívesen folytatnák Péteriben. Az elvégzendő szolgálatról, a körülményekről és a díjlevélről részletes információ kérhető a Dél-Pest Megyei Evangélikus Egyházmegye Esperesi Hivatalában (2721 Pilis, Kossuth Lajos u. 34.). E-mailt a gyorgy.kramer@lutheran.hu címre kérünk; személyes kapcsolatfelvétel a 20/824-2966-os egyházi mobilszámon vagy a 30/626-8309-es telefonszámon lehetséges. A pályázatokat (önéletrajz pályaképpel, motiváció ismertetése, a gyülekezeti szolgálatra vonatkozó tervek, elképzelések) postai úton 2008. április 30-ig (postabélyeg kelte) a Dél-Pest Megyei Evangélikus Egyházmegye Esperesi Hivatalába kell megküldeni. A gyülekezet presbitériuma fenntartja a jogot, hogy a pályázatokat előzetesen értékelje. Az új lelkész megválasztásáról a törvényben meghatározott eljárás szerint a gyülekezet közgyűlése dönt. Statisztikák Szeretemé statisztikákat, mert a számok, a tényszerű adatok, ábrák, grafikonok mögött ott az élet meztelen valósága. Szeretem a statisztikákat, az összehasonlító, viszonyító számokat, mert értékelésre, továbbgondolásra, netán őszinte szembenézésre ösztönöznek. Néha, bár ez hihetetlennek is tűnhet, kellemes ki- kapcsolódást jelent eljátszani a száraznak tűnő adathalmazokkal, megfejtve a rejtett összefüggéseket. Jó ideje elszoktam attól, hogy Magyarország vonatkozásában pozitív statisztikákat olvassak; megjegyzem, nincsen ez így rendjén - nem tudom e tényeket indulatmentesen értékelni. Ám mit ad Isten, egy esti híradóban - nem tudnám megmondani, melyik adón - végre egy jó hír: a Turisztikai Világszervezet adatai szerint Magyarország a világ százötven országa közül a harmincharmadik turisztikai célország, Budapest pedig a hatodik kiemelt helyen szerepel a konferenciaturizmus ranglistáján, megelőzve ezzel sok más rangos európai várost és közvetlen versenytársait, Prágát és Bécset. Tudom, hogy minden statisztika'rela- tív, mégis tartalmaz bizonyos részigazságokat. Nagy dolognak tartom, hogy a Trianon óta elveszett csodálatos természeti adottságok ellenére a meglévő kevéssel Magyarország jól gazdálkodott. Az adatelemzés kitér arra is, hogy a magas hegyek, óriási erdők, meleg tengerpartok hiányát pótolja az országban feltárt 1372 termálkút és a 385 településen működő gyógy- és termálfürdő, az egyre fejlődő infrastruktúra és a bővülő minőségi szolgáltatás. De hogy az örömbe egy kis üröm is keveredjék: ami az „emberi tényezőt” illeti - vendégszeretet, viselkedés, kedvesség, udvariasság, jó kedély, tisztesség -, sajnos az „elegáns” száznegyedik helyet érte el az ország. Az adat elgondolkodtató, de még ennél is elgondolkodtatóbb volt a KSH szakemberének, „értelmes megállapítása”, aki szerint nem kell ezeket a negatív észrevételeket halálosan komolyan venni, ez nem más, mint néhány Magyarországon élő elfogult külföldi szubjektív véleménye. Hála a sorsnak, 2004. december 5. óta én is hivatalos „külföldiként” járok-kelek Magyarországon, és egyre inkább arról győződtem meg, hogy ha nem is halálosan komolyan, de nagyon komolyan kell venni ezeket a kósza, szubjektív véleményeket, mert fájdalmas valóságot takarnak. Igenis komoly baj van az „emberi tényezővel”, ahogyan a statisztika udvarias bikkfanyelvén fogalmaz, „a személyes attitűdök kevésbé pozitívak”. A statisztikai adatoknál maradva egy másik nemzetközi program még egy ÉGTÁJOLÓ szomorú adatot közölt a magyarokról, nevezetesen azt, hogy minden harmadik boldogtalan vagy kiábrándult, hogy a magyar a világon az egyik legboldogtalanabb nemzet. Kérdem én: nem kellene-e ezeket a jelzéseket igenis nagyon komolyan venni, nem pedig könnyelműen elsiklani felettük, mondván, hogy ezek csak felületes adatok...? Szerintem igenis ideje magunkba szállni, ideje szembenézni a szomorú tényekkel, és komolyan akarnunk kell a változást. Ebben pedig, mintegy katalizátorként, óriási szerepe lehet az egyháznak. Mert az „emberi tényező” ilyen méretű megromlása, ez a rengeteg önzés, agresszivitás, elbizonytalanodás, rossz közérzet, rossz hangulat, amely a magyarországi társadalmat jellemzi, és amely kihat a határon túli magyarok életére is, nem egyszerűen turáni átok, nem a trianoni trauma következménye, nem kizárólag a negyvenévnyi kommunizmus hozadéka. Nem a jelen rossz gazdasági, politikai környezete váltotta ki az emberekből. A dolog ennél sokkal mélyebb és egyszerűbb. A fő ok az élet transzcendens vetületének az elvesztése, Isten elvesztése. Ahol az ember és Isten között megszűnik a kommunikáció, ahol az ember lelkében meghal Isten, ott meghal az ember is, tönkremegy a lélek, károsul a józan ész, az emberség, céltalanná, kilátástalanná válik az élet. Ahol Krisztus nincsen, ott nincs szeretet, ahol nincs szeretet, ott befészkeli magát az önzés és a gyűlölet, ott mélyre süllyed az ember, sérül a humánum. A magyar társadalom jelentős része elveszítette az élet, a lét „centrumát”, aki az élő Isten, és ezt semmilyen pótcselekvés nem tudja kompenzálni. Mert ezen a helyzeten nem segítenek a pozitív gazdasági mutatók, ezt nem lehet reklám- és politikai kampánnyal, piacnövekedéssel, nagy profittal megoldani. Ennek a beteg társadalomnak valami egészen más kezelésre van szüksége: nem a tünetet, hanem a baj gyökerét kell kezelni, és ebben nekünk, Istenben hívő keresztény embereknek óriási feladatunk és felelősségünk van. Én hiszek a munkánk, szolgálatunk értelmében, hiszek Isten ígéretében. Hiszek abban, hogy nagyon sokan megtaláljuk őt, az áldott orvost, aki helyreállítja, meggyógyítja kificamodott életünket. De ezen a nehéz és fájdalmas úton végre el kell indulnunk. Kierkegaard írja: „Keresztyénnek lenni nem könnyű, hanem nagyon is nehéz... A hit nyugtalan dolog, annak pulzusát éreznünk kell az életünkön. Ha nem ver, akkor baj van. A hit egyedüli megtartónk, nélküle a szalmában is megbotlunk, de vele hegyeket mozdíthatunk meg. Merjetek hinni: ez nem ismeret, hanem az a meggyőződés, hogy sem élet, sem halál nem választhat el Isten szere- tetétől. Gyakoroljátok a keresztyén életet. Krisztust nem bámulni kell, hanem követni. A szimpatizálás nem elég. Ti nem szeretitek a keresztyénséget, mert olyan, mint egy radikális kúra. Halogatjátok az alkalmazását, pedig az emberiség teljessége a keresztyénség.” Adorjáni Dezső Zoltán püspök Erdélyi Egyházkerület
