Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-03-30 / 13. szám
‘Evangélikus ÉletS PANORÁMA 2008. március 30. !► 7 szállt fel nagy batyuval. Beszélgetni kezdtek arról, hogy milyen jó lenne egy szép szelet zsíros kenyeret enni vöröshagymával. Vegyes érzelmekkel hallgattam a beszélgetésüket, majd leszálláshoz készülődtem. Az egyik utas egy marék aprót nyomott az egyik férfi markába. Az ember örömmel nyugtázta az adományt, nagyot sóhajtott, mire a barátja rázendített a Zsíroskenyér-indulóra az „Esik eső karikára” dallamára: „Hull a hagyma karikára, hajléktalan kalapjára, sej, akárki dobja rája, ezer áldás szálljon rája...” ■ Gergely Judit Adomány otthontalanoknak Sajtótájékoztató keretében nyújtotta át Pápai Lajos győri római katolikus megyés püspök a győr-likócsi hajléktalanszállón március 19-én, nagyszerda délutánján azt a 204 ezer forintos pénzadományt, amelyet a történelmi egyházak és a város vezetése az elmúlt év adventjében gyűjtöttek az otthontalanok javára. A győri önkormányzat - az evangélikus és a római katolikus püspökség, valamint a Pápai Református Egyházmegye vezetőivel közösen - a városháza előtti téren egy faházat állított fel; az adventi vásár ideje alatt az itt elhelyezett perselybe várták az adományokat. A város egyházi iskoláinak diákjai is szolgálatot vállaltak a^,jótékonysági házban”. Az adomány átadásakor Simon Róbert Balázs alpolgármester elmondta, hogy Borkai Zsolt polgármester saját hivatali keretéből ötvenezer forinttal kiegészíti a felajánlott összeget. A támogatásért Sütő Csaba, a győri Hajléktalanokat Segítő Szolgálat vezetője mondott köszönetét, hozzáfűzve, hogy az összegből nagyobb teljesítményű mosógépet szeretnének vásárolni. Az eseményen jelen volt Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke, valamint Lentulai Attila, a Pápai Református Egyházmegye esperese. ■ Menyes Gyula Jókedvű adakozás Az egyik barátnőmmel beszélgettünk a minap a hajléktalanokról. Aki Budapest utcáin jár-kel, tartogat a tarsolyában néhány élményt róluk, hiszen a belvárosi utcákon és aluljárókban nagyon sokukkal találkozhatunk. Az utca porában, szemetében élik mindennapjaikat, koszos, feslett ruhában ülnek-fekszenek, és örömmel fogadnak minden forintot. Ahány hajléktalan, annyiféle stílusban kéri a pénzt. Van, aki újsággal a kezében, a járókelőket megállítva, van, aki kullancsként rátapad „áldozatára”, és hosszasan kíséri, miközben nehéz sorsáról próbálja meggyőzni a mellette elhaladót. Számomra a legfontosabb értékek közé tartozik az őszinteség és az alázat. Hányszor előfordult már, hogy jött felém mosolyogva a koldus, majd amikor nem adtam neki egy kis aprót, trágár szavakkal illetett. Ilyenkor előbújik belőlem a gonoszkodó, és megjegyzem, hogy az ilyen nem is érdemel egy forintot sem. Aztán elszégyellem magam, hiszen Jézus mindenkinek jó szívvel segített. O ezeknek a felvágott nyelvű embereknek is nyújtaná a kezét, ha elmenne mellettük. Ez a gondolat mindig segít nekem abban, hogy kritika nélkül próbáljak meg segíteni. Segítségre pedig mindig szükség van, és annyiféleképpen lehet jót tenni: egyjó tanáccsal, egy kedves mosollyal, a néni zebrán való átkísérésével vagy egy-két szendviccsel... Igen, aki igazán nyomorúságos helyzetben van, annak mindenképpen szüksége van ételre. Egy szombat délután elhatároztam: ételt fogok adni néhány, az aluljáróban kolduló rászorulónak. Kint hideg eső esett, a cudar hideg a huzatos helyen még inkább érezhető volt. A jéghideg, vizes lépcsőn egy meggyötört arcú bácsika ült, aki szomorú, nagy szemekkel nézett a mellette elrohanó, rezzenéstelen arcú emberek után. Közelebb lépve hozzá egy régi emlék ugrott elő az agyam hátsó zugából: néhai nagybátyám kiköpött mását véltem látni a lépcsőn ülőben. Megfájdult a szívem. Nehéz sorsú volt a nagybátyám is, de Isten segítségével soha nem került ilyen helyzetbe, mint ez a rá emlékeztető, szomorú sorsú férfi. Néhány pillanatig döbbenten álltam, és elemezgettem a hasonlóságot, majd egy kis gyorséttermi élelmiszercsomagot adtam a férfinak. Nagyon éhesnek látszott, hálás volt az ételért, azonnal nekilátott az elfogyasztásának: mohón és kissé ügyetlenül kezdte harapni a hamburgert. Lelkesedésemben a néhány méterre álló koldusasszonynak is adtam a gyorséttermi szerzeményemből, ám az ő lelkesedése nem volt igazi, ugyanis hiába vette át hálálkodva, amikor visszanéztem, épp a kukába helyezte az ételt, ki sem csomagolta. Észrevette, hogy látom, mi történik, ám erre csak annyit mondott, hogy ha rántott húst vittem volna hasábburgonyával és szilvabefőttel, talán azt szívesen megeszi, de a legjobb az lett volna, ha pénzt kap. A meglévő örömöm szappanbuborékként szétpukkant: ez a kis affér megmérgezte a boldogságomat. Lógó orral felmentem a buszmegállóba, hogy haza- zötyögjek. Út közben két hajléktalan Jegyzetlapok Napló - 2008 Milyen szép megfogalmazás: az idő sebei. Amit rajtunk ejt fényévek nyilaival, hogy ezen a hasadékon át naponta becsempésszen egy darabkát az örökkévalóságból. * * * „Imádkozni annyi, mint meghalni” - írta Simone Weil. Hogy utána - megfürödve az örökkévalóságban - megtisztulva szülessünk újjá a szeretet gyermekeiként. * * * A Békesség Háza. A gondviselés otthona Kőszegen. Sok előkészítés után megnyitotta kapuit az evangélikus egyház segítségével. Riadt arcú öregeket látok, akik a reggelfényben tündöklő kertben sétálnak, várakoznak az ablak mellett. Pedig nem jön hozzájuk senki. Akiknek van gyermekük, azok is magányban hallgatnak. Elfeledték őket, zavarják a rohanó világot. De itt, Isten gyógyító csendjében jól érzik magukat, még nevetni is tudnak a nem szűnő szeretetben. * * * Isten és a hit. Időnként meg kell vizsgálnunk, hogyan is viszonyulunk a Teremtőhöz. Méltó-e a viselkedésünk? Imádságunk? Meggyőződésem, Isten nem szereti az álszent hangoskodókat, a templomból elkésőket, akik kopogó cipőben vonulnak végig az első sorokig. Elnézem a másokra figyelő arcokat, amint értéktelen filléreket préselnek a perselybe, szemben az idős nénikkel, akik „csak” könnyeiket tudják odaadni, szívnémaságukat. Az igaz hit az ő szomorúságuk, magányosságuk, virrasztó szegénységük a csillagtalan éjszakában. * * * Hamvas Béla könyve. Tisztább, egyszerűbb szavakkal nem is lehet a Teremtőről beszélni. „Életemben egyetlen lényeges, döntő, egész sorsomat megrázó élmény volt, amikor azt mondtam: »Uram, nem tudok keresztény lenni, mert nem tudom gyűlölni a világot.« Erre a következő választ kaptam: »Nem a világot kell gyűlölni, hanem Istent szeretni, s aki szereti, az nem gyűlölhet semmit.«" * * * Naplók. Jegyzetek. Márai idézi 1950 körül Greent és Giáe-et, ahogy az oldalakat számolják. Az angol író hetvenöt centinél tart, a híres francia kötetei mintha nyolc méterhez közelítenének! Én 1986 óta - anyám halálának a napjától — vetem papírra a gyors gondolatokat. A napló szent és átkozott műfaj; mindent felfal éhsége. Afféle íróbetegség, s nem lehet kigyógyulni belőle. * * * Olaszországi úti beszámoló. Zs. G. barátom most jött haza Nápolyból, s lelkesen mondja, mit látott, és mi minden történt az egy hónap alatt. A több száz éves házak, az ezeréves kövek mind beszélnek, az emberek kedvesek, és tele vannak reménnyel. És a fény bearanyozza az állapotos nőket. Sokan jönnek, mosolyogva gurítják áldott terhüket, boldogan mutatják, hogy rugdal a kis bambino. Milyen jó is lenne újból fiatalnak lenni, örök szerelmesnek, harmincnegyven gyermek apjának, hogy szaporodjon ez az öreg nemzet! * * * Koldusok. A téren, a templom előtt, lent a metróban. Jönnek-mennek, akikben még van erő, ténferegnek délelőtt a piac környékén, rossz sapkában, színes rongyokban és újabban nagy éhes kutyákkal együtt. Kéregetnek italra, cigarettára, de nem úgy, mint régen. Türelmetlenül és hangosan. Ez a fenyegetés nem a szegények hangja, nem, ez a vádoló hang a züllött koré, az új évszázadé. * * * Másképpen élni. Egyszerűen és tisztán, ahogy a szegények beszélnek és hisznek. A szomszédomban az asztalos, ahogy javítja a régi, beteg bútorokat, és időnként újat fabrikál, egy gyönyörű gondolkodószéket. Vagy ahogy a kertész a tavaszi földet csinosítja. Összekuszált és bonyolult lett az életünk. Isten nélkül küszködünk legtöbben. Jézus hívó szavát nem halljuk, pedig milyen jó lenne feltöltekezni üzenetével. Róla beszélni és őt idézni. Vele a csekélyke magamét mondani, ami észrevétlenül megsokszorozódik és fölragyog. Jézus Krisztus azt mondta: „Ha csak a magamét hirdetném, hallgatnék róla, de az Atyámét kell mondanom, és ez meg is fog engem dicsőíteni.” * * * Szegénység. A föld szegényei. A sovány, napszítta arcúak. Akikhez eljött Jézus, és örökké ott is marad, mert mindig lesznek megváltásra váró nyomorgó milliók. Az Ószövetség is említi a „lélek szegényét”, akinek üres templom a lelke, tehát tud várakozni Istenre, és az megvigasztalja elhagyatottságában. Menedék és szabadító a kedves vendég. Elmondhatatlanul szép és fájó történet: jön egy elesettekhez hasonló szegény, és hirdeti a boldogságot. Ettől számítva föl-fölra- gyog. Kitágul és elmélyül, és szeretet- ként tündököl a későbbiekben. A megalázónak és megszomorítottak végtelen menedéke lesz a menny, körbeülik az Atyát, boldogok, és hallgatnak hosszan. * * * Végidő. Ebben élünk most. A lemondásban.. De aki forgatja az evangéliumokat, az tudja, hogy a pusztulásban is megmaradhatunk. és növekedhetünk. Mint a búza. Jézussal, mert hit nélkül nem lehet élni. Az eltelt kétezer év bizonyság arra, hogy ő falat kenyérként is táplálni tudta a lelket, korty friss vízként itatni a mindig szomjazó szellemet. Hogy ez elveszett? A fiatalok sokszor ösvényt se találnak? Nincs más, mint a teljes visszafordulás és az újrakezdés. A megszámlálhatatlan kérdésre a dadogva megfogalmazott válasz. A veszteségek számbavétele és a keresés, mert együtt a hószakadást is kibírjuk, erőnket megsokszorozzuk. * * * Apácák. Mindkettő idős, és most egy vak fiatalembert vezetnek a metróban. Régóta ott állt a világtalan, de mindenki kitért előle, mintha fertőző beteg lenne. Talán szólt is,’ segítséget akart kérni, de az állandó zajban senki nem hallotta meg. A fekete kendős, fehér ruhás apácák, ők igen. Belekaroltak, beszéltek hozzá, még meg is nevettették. „Nem nagy kerülő az az egy óra!” - hallom kedves, szívmeleg biztatásukat, azután csapódik az ajtó, és elrobog velük a szerelvény. ■ Fenyvesi Félix Lajos A pénz beszél... Az Ománi Szultánság támogatta a hollandiai bibliamúzeumot „Átstrukturálták” Hollandiában azt az Európa-szerte évek óta egyedülálló bibliamúzeumot, amelyet 1911-ben Arnold Suys katolikus pap alapított azzal a céllal, hogy egyfajta zarándokhelyet hozzon létre azoknak a keresztényeknek, akiknek nem állt módjukban a Szentföldre utazni. A bibliamúzeum ezentúl a vallások sokszínűségét kívánja bemutatni. Megváltozott a Nijmwegenben lévő intézmény neve is: Museumpark Orientalisnak hívják. A változás hátterében az áll, hogy az Ománi Szultánságból - amelyben az iszlám az államvallás - ötszázezer euró adomány érkezett a múzeum részére. Az intézmény területén ebből a pénzből Mohamed-házat, Korán-házat, valamint egy mecsetet is építenek. A múzeumban egyébként az utóbbi években főként a zsidóságot, illetve az iszlámot ismertető tárlatokat láthatott a közönség, elősegítendő a vallások közti párbeszédet. Az igazgató, Pieter-Matthijs Gijsbers emlékeztetett arra, hogy kiállításaik már a hetvenes évek óta nem csupán a Szentírásra alapoznak. Van, aki nehezményezi is ezt, olyannyira, hogy 2002 óta bírósági eljárás folyik az intézmény ellen. Antonius Hurkmans katolikus püspök ugyanis azt követeli, hogy az eddiginél sokkal inkább koncentráljanak Krisztusra. Az a tény, hogy a múzeum az Ománi Szul- tánságtól elfogadta az említett az összeget, mindenesetre sokakat megbotránkoztatott. H Az ideaSpektrum híre nyomán Pályázat A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma megbízásából az Oktatási Osztály pályázatot hirdet a Magyarországi Evangélikus Egyház budapesti kollégiumai Középiskolai Kollégiumának (1077 Budapest, Rózsák tere 1.) kollégiumigazgatói állására. Képesítési és egyéb feltételek: egyetemi szintű pedagógus-oklevél; legalább ötéves pedagógusi vagy egyetemi oktatói gyakorlat vagy evangélikus lelkészi végzettséget igazoló oklevél és legalább ötéves, közoktatási intézményben szerzett oktatói, hitoktatói gyakorlat; evangélikus vallás, a jelentkező öt éve feleljen meg az egyházközségi tagság feltételeinek; konfirmáció, lelkészi ajánlás. Juttatások, illetmény, pótlék, egyéb: az állás elfoglalásának ideje: 2008. augusztus 1. A megbízás hatévi időtartamra szól. A pályázat benyújtásának határideje: az Oktatási Közlönyben való megjelenéstől számított harminc nap. A pályázat elbírálásának határideje: 2008. május 31. Juttatások a közalkalmazotti törvénynek megfelelően. A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó jelenlegi munkahelyét, beosztását; önéletrajzát; részletes szakmai életrajzát; az intézmény vezetésére vonatkozó szakmai programját; szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzelését. A pályázathoz mellékelni kell a legmagasabb iskolai végzettségét igazoló irat(ok) hiteles másolatát; érvényes erkölcsi bizonyítványt; lelkészi ajánlást a pályázó gyülekezeti lelkészétől, lelkész esetében az illetékes püspöktől; a konfirmációi emléklap hiteles másolatát vagy a konfirmáció igazolását. A részletes pályázati feltételekről Mihályi Zoltánná osztályvezetőtől kapható felvilágosítás (telefon: 1/429 2035). A pályázat címzése: Magyarországi Evangélikus Egyház országos iroda„ Oktatási Osztály, Mihályi Zoltánná, 1085 Budapest, Üllői út 24. A borítékra írják rá: „Igazgatói pályázat”, és tüntessék fel az intézmény nevét.
