Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-03-02 / 9. szám
6 Mt 2008. március 2. MELLÉKLET ‘Evangélikus ÉletS Evangélikus gimnáziumok . őrs. Igen Tisztelt Jelenlevők! Kedves Testvérek! Az Északi Egyházkerület püspökeként szeretettel köszöntöm a kórustalálkozó résztvevőit. Nagy örömömre szolgál, hogy - a legnemesebb lutheri hagyományokat is követve - evangélikus iskoláink szinte mindegyikében magas szintű zenei élet folyik, és színvonalas kórusok működnek. Egy-egy ilyen kórustalálkozó lehetőséget kínál a megmérettetésre, de még inkább a közös szolgálatra, valamint testvéri, baráti találkozókra. Kérem, éljenek, éljetek a közösségépítés ilyen eszközeivel! Köszönöm, hogy a Luther Márton Kollégium és az evangélikus általános iskola vezetése is magáévá tette ezt az ügyet. Világunkban annyi a zaj, a zörej, a fülsértő lárma, a disszonáns hang. Mi a harmóniát, a tiszta hangzást képviselhetjük. Ebben segítségünkre lehet a „musica sacra”, a szent zene. A tavaly száz- huszonöt éve született Kodály is azt hangsúlyozta, hogy bizonyos titkok csak a zene segítségével tárulnak fel. így ír: ,A zene - lelki táplálék, és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele, lelki vérszegénységben hal meg. Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek olyan régiói, amelyekbe csak a zene világít be." Hiszem, hogy a zene segítségével nemcsak önmagunkról, hanem főképpen Istenről is többet tudhatunk meg. Lehetnek neki olyan titkai, amelyek nem az ige, hanem a zene, illetve a közös éneklés nyelvén szólalnak meg. Istenről sokféleképpen lehet beszélni. Mondhatjuk őt szentnek, tökéletesnek, jónak, hatalmasnak. Talán szokatlan őt szépnek nevezni. Egy evangélikus kórustalálkozón azonban így is fogalmazhatunk: az esztétika is Isten szolgálatában áll. Isten maga a Szépség. (...) Isten: a szépség Istene. Ezért dicsőíthetjük őt énekkel ma este is. Kedves Jelenlevők! Fogadja áldáskívánásomat a kórustalálkozó minden résztvevője és szervezője. Erős vár a mi Istenünk! ■ Dr. Fabiny Tamás püspök Nováky Andrea, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium kórusának karnagya, a rendezvény szervezője: Amikor országos tan- tárgygondozó lettem, azon töprengtem, mire van szükségük a kollégáimnak: információcserére, szakmai továbbképzésre. A második gondolatom pedig az volt, hogy minek örülnének az én gyerekeim: ha találkozhatnának a többi kórussal, hogy lássák, ők milyen munkát végeznek. Az első perctől fogva szükségtelennek tartottam, hogy ez a találkozó verseny legyen; az élményeket, az éneklés közös örömét tartom elsődlegesnek. Amúgy is versengő a világ, s a vetélkedésnek nemcsak nyertesei, hanem vesztesei is vannak... Kultúrát és élményeket akartam nyújtani, s ehhez Nyíregyháza kitűnő környezetet ad, a helyi evangélikus általános iskola dísztermének az akusztikája páratlan, szoros szomszédságában a Luther Márton Kollégium pedig minden egyéb feltételt biztosít. Az az ötlet is felmerült, hogy milyen jó lenne egy összkari produkció a Nagytemplomban, de olyan fantasztikus, hogy itt olyan sok evangélikus közösség.van, és a papok mind ragaszkodtak hozzá, hogy náluk is, náluk is énekeljünk... Úgyhogy ahány kórus, annyi templomban énekelt vasárnap. Ez pedig azért fontos, mert így a gyülekezetek is láthatják, hogy van evangélikus ifjúság, van éneklő evangélikus ifjúság. Bence Gábor, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium karnagya: Amióta visszakaptuk az iskolát, azóta van énekkarunk. Eleinte női kar volt, most már - amikor sikerül — néhány fiúval vegyes karrá tesszük, hogy legalábbis háromszólamú műveket is tudjunk énekelni. Általában zeneileg jól képzett gyerekek jönnek az iskolánkba, kottaolvasásban jók, de megfigyeltem, a hangképzéssel több munka van mostanában: nem olyan természetes, hogy „tisztára éneklik a hangjukat” az óvodában vagy az általánosban. Most is itt tartunk: éppen nyiladoznak az énekhangok, és élvezzük, hogy hirtelen szép együtt énekelni. Iskolánkban emelt óraszámban, végig, tizenkettedikig van énekoktatás; az alsósoknak komoly, hetvenfős énekkaruk van. Ide most az ifjakkal jöttünk, nagyon jól érzik magukat. Jó látni, hogy a többiek mivel foglalkoznak, olykor ötletet is kapunk egymástól, s jó egyáltalán kiszabadulni Pestről. Császár Ilona, a Budapest-Fasori -Evangélikus Gimnázium nyolcadikosa: Főként a humán tantárgyak érdekelnek, rajz, irodalom, de a testnevelés és az ének is. Varga István (cselló) és Csalog Gábor (zongora) Most óvó néni szeretnék lenni, régebben pszichológusnak készültem, majd meglátjuk... Nem tudok minden kóruspróbán ott lenni, mert néha egybeesik más órámmal. De járok zeneiskolába is, öt éve fuvolázom, zenekarban is, és ezek segítik egymást. Mind a kettőnél ugyanaz a lényeg, figyelni kell a másikra, a másik szólamra. Jó énekelni. A fellépések is jók. Most nyáron Erdélybe készülünk az énekkarral. Itt már másodszor vagyok - néhány osztálytársammal együtt -, az előzőről is szép emlékeket őrzök. Szabó Márta, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium tizedikese: Én Pilisborosjenő- ről járok be mindennap az iskolámba, még szerencse, hogy központi helyen van, így könnyen megközelíthető, mert én mindenképp itt akartam tanulni. Jó ez a rendezvény; más iskolák diákjaival még nem ismerkedtem meg, de minket közelebb hoz egymáshoz, jobban összeráz. Én nem énekelek, a kísérő zenekarhoz tartozom. Klarinéton játszom most már hét éve, de ezalatt hat tanár tanított, így azért elég nehéz, mert mire megszoknánk egymást, már búcsúzunk is... Szerintem a tanároknak is jó alkalom ez, miért itt megmutathatják egymásnak, mit sikerült összerakniuk, és el is leshetnek egymástól fortélyokat. Nagyon érdekes volt a péntek esti koncert, mert közel jöttek hozzánk a művészek: meséltek a műről, magyaráztak, de nem azt mondták meg, hogy mit kell gondolnunk, hanem csak azt akarták elérni, hogy figyeljünk és gondolkodjunk. Kendeh K. Gusztáv, az Országos Zenei Bizottság vezetője: Eddig zeneiskolában dolgoztam, csak 2007-től veszek részt a megújult összetételű egyházzenei bizottság munkájában, így talán érthető, miért nem tudtam eddig erről a hagyományról, a gimnáziumi kórusok országos találkozójáról. Nagyon örvendetesnek tarkát, mert a következő ülésen döntünk a támogatandó célokról. Simon Attila, az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziuma és Kollégiumának iskolalelkésze: Még nem vagyok megválasztva, de valóban iskolalelkészként tevékenykedem. Amikor általános iskolás voltam, még nem voltak egyházi intézmények, de középiskolába már a fasori gimnáziumba jártam, a diploma kézhezvétele után pedig ezt az állást foglalhattam el. „Első generációs” iskolalelkésznek mondhatom magam; az iskolalelkészség az én szolgálatommal egy időben kezdődött, hiszen 2007-től egyházunk minden olyan oktatási intézményében, ahol háromszáznál tóm, hogy van, és csak a legnagyobb elismeréssel szólhatok a kezdeményezésről. Talán abból indulhat, alakulhat ki a sokkal szélesebb alapokon nyugvó gyülekezeti énekkari munka, ha ezek a fiatalok megszeretik az éneklést, s közösségükbe kerülve szorgalmazzák, esetleg még áldozatot is hoznak érte. Bizottságunk a gyülekezetek zenei életének segítésére hivatott, van egy szerény anyagi keretünk is, hogy támogatást tudjunk nyújtani az orgonák felújításához, a gyülekezeti énekkarok utazásához, különböző terveik megvalósításához. Március közepéig közzé is tesszük pályázati felhívásuntöbb diák tanul kötelező betölteni az is- kolalelkészi állást. Igyekszem a hittanórákon kívül is kapcsolatot keresni a diákokkal. Az, hogy most az énekkarban látni engem, remélem, csak alkalmi feladatvállalás, mert megerősödik annyira a fiúrészleg, hogy az én tenoromra már nem lesz szükség. Egyébként gyerekkorom óta énekelek, a nagyapám lelkész volt, a nagymamám kántor, egész kis korunktól kezdve ott ültünk a testvéreimmel együtt az orgonapadon. Aztán talán éppen a fasori évek alatt fordult komolyra a zenei érdeklődésem a Lutheránia énekkar és az orgonatanulmányaim révén.
