Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-12-23 / 51-52. szám
12 2007. december 23-30. FORRÁS ‘Evangélikus ÉletS Karácsonyi crescendo SZENTESTE - Ézs 9,1-6 Minden karácsonyeste meghallgatja Händel Messiásának u. tételét. Azt a kórust, amely Ézs 9 próféciáját dolgozza fel. Rádióinterjúban mesélte, jól emlékszem rá. Érdekes, hogy nem a személyére, csak a mondanivalójára. Biztosan azért, mert ma is könnyű felidéznem a régi, fekete lemez Messiását. Nálunk is minden karácsonyeste ugyanott recs- csent a lemez ütemesen, a karcolás mentén, az alt ária kellős közepén. De a 11. tétel - meséli - mindent elmond a karácsonyestéről. Gyermek születik. Kisfiú. Olyan leheletfinom a zene, hogy alig mer az ember lélegzetet venni, el ne rontsa, el ne riassza. A dallam is könnyed, egyszerű, mint valami gyermekdal. Hegedűk kísérik, de épp csak érinti a vonó egy pillanatra a húrt. Legföljebb egy újszülött lehet ilyen törékeny. A pólyában. De leginkább a barlangistálló falába vájt jászolban. Kőből lehetett - olvasom - vagy agyagból. Fából biztosan nem, mert az túl drága volt abban az időben. A vonó közben szinte súlytalanul hozzáér a húrhoz. De már csak néhány pillanatig, mert elemi erejű crescendo következik. Húzza a tekintetet a dallam fölfele, megtelik a tüdő levegővel: és az uralom az ő vállán lesz. Már fényes trombiták fújják, dallam és hangerő a csúcsra ér, és szinte kirobban a név: Csodálatos, Fenséges, Örök. Nem lehet jobban kifejezni karácsony tartalmát. Törékeny Finomság, szinte suttogás - és csillogó, fényes csúcsok. Újszülött gyermek és erős Isten. Történés és szó. Esemény és magyarázat. A történés óriási csoda: gyermek születik. Ám ha nincs a szó, semmit sem tudunk róla. Hússzor is megszülethetett volna - mondja Luther egy szentesti prédikációban -, ha hírül nem adják nekünk, hogy kicsoda. Ha meg nem magyarázzák. Ha nem követi szó az eseményt. Aki itt megszületett, az az Úr, aki Isten hiánytalan békéjét és felülbírálhatat- lan igazságát hozza. A maradéktalan békét, amely nemcsak megtámadhatatlan, hanem a belső egyenetlenségek és görcsök teljes kisimulását is jelenti. Igen, pontosan azt az állapotot, amelyet nem tudunk egészen elképzelni, mert semmi tapasztalatunk nincs róla. És azt az igazságot, amely nem részben az, vagy nem egy bizonyos szemszögből az, hanem teljes és hibátlan. Amellyel mindenki számára helyrezökken az élet. Nem a győztesek és nem a legyőzöttek igazsága. Nem a megmagyarázott, csűrt-csa- vart igazság. Hanem éppen az, amit ugyanúgy nem tudunk elképzelni, mint a maradéktalan békét. Mert ugyancsak nincs róla tapasztalatunk. Szikrányi se. Az ellenkezőjével viszont tele van a házunk, és háborog tőle a lelkünk. Esemény és magyarázat találkoznak. Történés és ige segítenek egymásnak. Ha csak a szó lenne, legföljebb szépet ígérne. Akár illúzió is lehetne. De nem csak a szó van, ott a Gyermek! S ha csak a gyermek lenne, nem is tudnánk, mit hordoz magában. De ott a Szó, és elénk tárja. Esemény és magyarázat így segítik egymást, hogy mi hírt kapjunk róla: megnyílt a menny, Isten elküldte egyszülött Fiát, hogy ne legyen többé elképzelhetetlen a béke és az igazság. Hanem benne valóság legyen, a szívünkben pedig ígéret, hogy meg fogjuk látni. Át fogjuk élni. Eljön az idő, amikor nem fogalom, nem prófécia, hanem valóság lesz. Átélhető valóság. Amikor nemcsak a csírája lesz jelen egy három évtizednyi életben, egy brutális halálban és egy példátlan fölemeltetésben, hanem a teljessége is, amely kézzelfogható, átélhető minden ember számára. Sorsa és része az embernek. Mert így szerette Isten a világot. Karácsonyban csoda a jelen: gyermek született. Benne rejlik a jövő ígérete: ez a kisgyermek az, aki majd megvalósítja Isten békéjét és igazságát. És karácsony örök: ez a béke és igazság ki fog teljesedni - túl az időn, Isten örök országában. Ezért ne tiltakozzunk, gondolatban sem, ha bárki azt mondja: karácsony a legnagyobb ünnep. Igen, az, mert kezdete annak a crescendónak, amelyet többé már nem lehet megállítani. Ami elkezdődött és feltartóztathatatlan. És ne tiltakozzunk a „fehér karácsony” giccses frázisa ellen sem, mert fehér, hiszen magában hordoz minden színt. Éppen emiatt olyan érzelemdús, hogy furcsa reakciókat vált ki az emberből. Ilyenkor valahogy felszínre kell törniük az érzelmeknek. És mert nemcsak Händelek éltek, és nemcsak Messiás szintű zenék vannak - feltartóztathatatlanul ömlik a giccs. Mert a szeretet számára nem mindig tudunk megfelelő csatornát AZ ÜNNEP IGÉJE / I \ találni vagy létrehozni, áramlik furcsa gomolyagokban is. Mert jót tenni muszáj, ezért mindig lesznek, akik visszaélnek az ünnep kitömi akaró érzelmeivel. És mert ennyire bensőséges, szinte nem lehet elhordozni a veszteségeket, a hiányokat, a változásokat, a gyászokat. Karácsonykor nem csak a gyermek törékeny és sérülékeny. Mindenki az. Mindnyájan sebezhetőek vagyunk. Ezért nekünk szól Ézsaiás próféciája: az a nép lát világosságot, amely egyébként sötétben jár, és küzd az árnyakkal (9,1). Az a nép kap hírt gyermekről, születésről, életről, amelyre szüntelenül ráveti árnyékát a halál. Sérülékenyek, gyengék és sebezhetők vagyunk. Sérülékennyé, gyengévé és sebezhetővé vált az Isten, hogy mellettünk legyen. Ám épp innen, a legmélyebb és legsötétebb pontról indul fölfelé. Az ég felé és az élet felé. Mint a kórusmű crescendója. Elindult - és már nem lehet megállítani. Ezért szól a glória, ezért csillognak a trombiták, és ezért indul el a vigasztalás, sőt az öröm felénk karácsony éjjel. ■ Szabóné Mátrai Marianna KARÁCSONY ÜNNEPE - Lk 2,1-14 Rész helyett az egész AZ ÜNNEP IGEJE Werner Heisenberg atomfizikáról írott könyve ezt a címet viseli: A rész és az egész. Lukács evangélista monumentális karácsonyi tablója egyértelműen az „egész”-et akarja átfogni. Az angyali szózat így hirdeti meg ama nagy örömöt: „.. .az egész nép öröme lesz..(2,10) A folytatásban pedig ezekkel a szavakkal noszogatják egymást a pásztorok:,Menjünk el egészen Betlehemig...” (2,15) E teljességigénnyel szemben a modern ember sokszor kénytelen beérni a résszel. Ady szerint „minden Egész eltörött” (Kocsi-út az éjszakában), Kosztolányi pedig így ír: „Ezer darabra törtelek, te tág / Elbírhatatlanul zavart világ. / Jobb is nekem nem nézni az egészbe, / Beléfo- gózni egy-egy csonka részbe (...)” (Kétségbeesés) A Nobel-díjas tudós a makro- és mikrobiológia területén valóban a részecskéket kutatja. A tudományok is egyre specializálódnak, sokszor tapasztaljuk meg a „nem látni a fától az erdőt” Karácsony másnapja sem kisebb ünnep! Ha az ünnep igazán elért minket, mi pedig elértük az igazi ünnepet, akkor nem két napig tart a hatása, nem két napra szól az élmény. Az esemény folytatódik, s ha az ünnepi kulisszák el is tűnnek, és visszatérnek a hétköznapok, a lényeg megmarad, az emberré lett Isten velünk van - mint Immánuél -, velünk van minden napon a világ végezetéig. Karácsony másodnapjának evangéliuma igazi, mai embernek szóló leírás. Szimpatikus, ahogy a pásztorok utánamennek a szavaknak: elgondolkodtató, ahogyan a hírek és az események összhangban vannak; sokatmondó, ahogyan Mária megőrizte és szívében forgatta azt, ami történt. Példamutató, ahogyan a pásztorok eseménynyugtázása nagy Isten-dicséretté alakul át. ,Menjünk el egészen Betlehemig...” Egymást biztatták a pásztorok. Mindannyian hallották a jó hírt: Megváltó született, és az angyali ének is szívükben visszhangzott még: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” (14. vers) Mi is hallottuk a jó hírt a Megtartó születéséről. Hányszor álltunk már meg szólás igazát. A karácsonyra megjelent könyvek, folyóiratok, filmek sokaságát szinte át sem lehet tekinteni. Általában jellemző ránk az ünnepi szétszórtság: szétaprózzuk magunkat, ahelyett hogy az egész átfogására törekednénk. Néhány évvel ezelőtt legalább karácsony éjjel csönd ült a nagyvárosokra is, manapság azonban a „csendes éjben" is lüktet a forgalom, sokan önmagukat szinte szétszakítva ingáznak csonka családok, a darabra hullott részecskék között. Szíve mélyén minden ember az egészre vágyik. Mert igaz, hogy „most töredékes az ismeretem” (iKor 13,12), ám vágyom a teljességre, a színről színre látásra. Lukács evangélista, aki festői módon ábrázolja Jézus születését, a részeknek ezt a csodálatos egésszé rendeződését tárja elénk. Az ünnep evangéliuma azt tartalmazza, hogy karácsonykor Isten az egész élményét akarja nekünk megadni. Az elbeszélésből karácsony egésze bontakozik ki. a karácsonyfa alatt, és hányszor vettünk- vehettünk részt a Jézus születését hirdető karácsonyi istentiszteleten! De vajon merünk-e a pásztorokkal vagy a nyomukban elindulni, és merjük-e végigjárni az utat? A megismerés, a befogadás, az együttélés útját. Isten emberré lett, Krisztus megszületett, a Megváltó földre jött. De válik-e belőlem ember? Be tudom-e fogadni azt a Jézust, akit eddig (sokáig) csak kívülről szemléltem? Karácsony eseménye és következménye hatással lesz-e az életemre? Menjünk el egészen Betlehemig. Ne álljunk meg félúton. Ne elégedjünk meg azzal, hogy hallottunk valamit. Ne érjük be azzal, hogy évek, évtizedek óta mondják nekünk lelkészek és karácsonyi hírnökök, hogy „megtartó született ma nektek”! Nekünk személyesen. Érintettek vagyunk. Nemcsak a hír szól nekünk, az esemény is rólunk szól. Miért állunk meg félúton, miért elégszünk meg a hírrel, s megyünk tovább, mintha mi sem történt volna? Karácsony a történelem fordulópontja. Isten emberré lett, hogy én is emberré lehessek, és ember maradhassak. Isten képére teremtett ember, Isten gyermeke. Mire tanít minket a „menjünk el egészen Betlehemig!” lelkülete? Először is arra, hogy nekünk is személyesen részt kell vállalnunk az eseményekből. Győződjünk meg mindarról, amit hallottunk. Lukács, a történész pontosan utánajárt mindennek. Az ő igényességével, továbbá a pásztorok őszinte kíváncsiságával menjünk előre. Nem elég, ha másodkézből kapunk információkat. Kevés, ha csupán felszínesen találkozunk az ünneppel. Megnézhetünk egy Jézus születéséről szóló filmet, sok mindent elolvashatunk karácsonyról - de semmi sem pótolja a személyes találkozást. Menjünk el egészen Betlehemig, járjuk végig az utat, hogy ne csak halljunk Jézusról, ne csak jól informáltak legyünk, hanem el is érkezzünk hozzá, találkozzunk vele, s az utunk végleg összefonódjon az övével. Karácsony akkor válik igazi ünneppé, ha bennünk is megszületik a betlehemi gyermek. Karácsony akkor ünnep, ha nem szakad el az azt követő hétköznapoktól, hanem a találkozás folytatódik, s az Isten Fiával való életközösség természetessé válik. Hogyan juthatunk el egészen Betlehemig? Ebben segítsen Mária személye - úgy, ahogyan Luther tanított rá. Mária a Bibliában nem az ég királynője, hanem Jézusra mutató, Jézustól tanuló, Jézust hordozó és Jézushoz vezető személy. Mária példa mindannyiunk számára. Ötletet, módszert, utat ad. Utat Jézushoz. Lukács azt írja, hogy Mária megőrizte és szívében forgatta mindezeket a dolgokat. Megőrizzük-e a karácsonyi örömhírt december 27. után is? Örömhír vagy rossz hírek sora mozgatja mindennapi gondolatainkat, döntéseinket, lépéseinket? Megőrizni ezeket a dolgoMásodszor arra tanít, hogy ne álljunk meg félúton. Ha csak karácsonyi hangulatot, ünnepi idillt keresünk, akkor még távol vagyunk a céltól. Csupán a megszokás még korántsem nyújthatja az ünnep csodáját. Benned ragyogjon fel a csillag fénye! Benned és körülötted legyen több fény és melegség. Ne ragadj le a kis Jézusnál, Jézuskánál, hanem fogadd pl: „Üdvözítő' született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (2,11) Harmadszor arra kötelez ez az elbeszélés, hogy fogadjuk el a másik embert is a jászol körül. Jaj nekünk, ha bárkit is kire- kesztünk. Az amúgy szűk betlehemi istállóban jól megfértek egymással pásztorok és királyok, mezítlábasok és bíborba öltözöttek. Az egyházban, a gyülekezetekben is sokfélék vagyunk, más és más kegyességet és teológiai irányzatot képviselünk, ám el kell fogadnunk egymást. A hitben erősebb segítse a hitben gyengébbet, erre is kötelez karácsony evangéliuma. így kát azt jelenti, hogy az ember az ünnep után is tudatosan számol azzal, hogy Megtartó született. Amikor lehúznak a gondok, amikor elsodornak a negatív energiák, tudhatom, hogy van Megtartóm, mert megszületett. Amikor beleszédülök a világ zajába, van, aki megtart. Amikor érzem, hogy lehetetlenné válik az élet, akkor a szeretet Ura megtart az életben. Amikor nincs kiút az ördögi körökből, s a mókuskereket taposva nem jutok semmire, van, aki megvált ettől a kényszerpályától. Szívében forgatta. Mária foglalkozott az Úristen dolgaival. De vajon téma-e, sőt így kérdezem: mindennapi téma-e az Úristennel való kapcsolatom? Foglalkoztatnak-e a dolgai? Fontos-e a véleménye? Izgat-e, hogy mi az akarata? Tele a fejünk ezerféle információval, gondolattal, tennivalóval. Tele a szívünk érzésekkel, indulatokkal. Hogy mi minden fordul meg az ember fejében és szívében, azt csak az Úristen látja. De mit forgatok én a fejemben, és mi forog a szívemben? Karácsony evangéliuma akkor éri el a célját, ha témává lesz számomra az, hogy Isten emberré lett. Témává lesz, hogy a szeretet lehet emberszabású; télesz csak valósággá, hogy az evangélium az egész nép öröme lehet. Negyedszer abban is a rész helyett az egészet kínálja a karácsonyi történet, hogy Jézus születésében az ég és a föld találkozik. Mert Jézus az ég küldötte, azaz valóságos Isten, ugyanakkor a föld gyermeke is, valóságos ember. Ezért szólhat így az evangélium: dicsőség a mennyben és békesség a földön. Önmagában egyik is, másik is csak a részt jelentené. Együtt az egészet kínálják. Jézusban összeér az ég és a föld. Ő a teljességet kínálja. Soha ne elégedjünk meg a résszel, keressük mindig az egészet. ■ Fabiny Tamás Imádkozzunk! jézus Krisztus! Te, aki valóságos Isten és valóságos ember vagy, ajándékozz meg minket a rész helyett az egésszel. Köszönjük, hogy születésedben összeért az ég és a föld. Amen. AZ ÜNNEP IGÉJE mává lesz, hogy mit tett értem Isten. Szeretném, ha 2007 karácsonya után többet forgatnám a szívemben Isten nagy dolgait. Ünnepi programnak is beillik. Történetünk azzal fejeződik be, hogy „a pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik”. Ha el tudunk menni egészen Betlehemig, ha utánajárunk Isten életünkben, környezetünkben végbevitt nagy tetteinek, ha szívünkben megőrizzük, sőt forgatjuk ezeket, önkéntelenül is felcsendül a dicséret hangja. Akkor már nem a panasz fogja uralni mindennapjainkat, hanem az a végső öröm, amely Isten karácsonykor, az ünnepen és életünk minden napján megtapasztalt szeretetére épül. ■ Hafenscher Károly (ifj.) Imádkozzunk! Urunk, add nekünk karácsony örömét a hétköznapokban is. Add, hogy szívünkben forgassuk a nagy felismerést: te olyannyira szerettél bennünket, hogy vállaltad embersorsunkat. Köszönjük, hogy karácsony óta újra méltóság embernek lenni. KARÁCSONY 2. NAPJA - Lkz, 15-20 „Menjünk el egészen Betlehemig... ”
