Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-12-23 / 51-52. szám
‘Evangélikus Élet®; ÉLŐ VÍZ 2007. december 23-30. 9 Advent fényei, karácsony ragyogása ■ Ribár JÁNOS Rövidülnek a nappalok, és már a szomorkás délután közepétől csendesen lopódzik a sötétség otthonainkfalai közé, villanyt gyújtunk a szám- la várható összege ellenére, mert mégis látni szeretnénk. Vajon mit szeretnénk látni? A természet világában átmenetileg átveszi a sötétség az uralmat, s most elképzelni is alig tudjuk, hogy nyáron még késő este is világos van, ha lement is a nap a maga járásán. Most pedig délután négy óra felé beszürkül és elkomorul minden, lassan itt a koromsötét, és ha ezt még esőterhes felhők is koronázzák, akkor igencsak felidéződ ik bennünk az „egyiptomi sötétség” írott emléke, ahogy az írás mondja: „.. .tapintani lehet a sötétséget!" (2MÓZ 10,21 kk.) A természetes sötétség az évszak függvénye: ahogy megyünk bele a decemberi, adventi időszakba, egyre rövidebbek a nappalok, és napról napra hosszabbak az éjszakák, megnyúlik a sötétség ideje. A természet sötétsége emberi lelkünkre is ráborul, és szenvedünk a következményétől, ahogy az igében olvassuk, magunk között pedig szomorú módon tapasztaljuk. Amikor bekövetkezett a kilencedik csapás - a sötétség - Egyiptomban, akkor egyik végzetes és félelmetes következménye az volt, hogy jxz emberek nem látták egymást” (ugyanott a 23. vers). Ez egy veszedelmes, félelmetes, sőt borzalmas diagnózis, elkeserítő megállapítás; minél mélyebben értelmezzük, annál inkább jeges félelmet érzünk a lelkűnkben. Ha belegondolunk ennek a diagnózisnak a lelki mélységébe, megrettenve érzékeljük: az emberek nem látják egymást. Nem látjuk egymást! Az utcán elmegyünk egymás mellett egy felületes „Jó napot!" köszönésszerűséggel, s még ha kényszeredetten meg is állunk a kötelező pár szóra, elnézünk a másik válla fölött, talán a kirakat felé, talán terminusaink felé. Nem látja a férj a feleség, a feleség a férj szomorú szemeit, mert mindkettejüknek fontosabb a tükör visszatükröző valósága (tükröm, tükröm, mondd meg nékem...). Nem látja a gyerek a szülő fáradtságát, amikor már a sokadik értelmetlen és nyegle rosszalkodását sza- kasztja rá, és nem látja a szülő a gyermek magányát, aki valami buta bandába keveredik ahelyett, hogy egyedüllétének kesernyés hétköznapjait élné. S látja-e a testvér a testvért, a barátnak mondott cimbora a gondterhelt barátot, munkatársat, szomszédot? JSz emberek nem látták egymást...’’ Mert sötétség volt, rettenetes sötétség. Sötétség fenyeget, rettenetes sötétség! Vagy már el is nyelt minket, és nem látjuk egymást? Nemcsak a természet világában növekszik a sötétség, de az embervilágban is. A természet világában ez így természetes, évszakfüggő. S embervilágunkban? Jó nekünk, hogy nem látjuk meg egymást? Pedig adventben éppen látni kellene: egy kicsit jobban a másikat, mint magunkat! De milyen fényben? Mert mesterséges fényeink nem segítenek. Kevésnek tartjuk a gyertyafényt, hideg reklámnak a neonfényt, sápadt a villanyfény, veszedelmes a lézerfény. Lélekkel látni csak különleges fényben lehet. „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága” - mondta a názáreti Jézus (Jn 8,12). Ennek is növekvőfénynek, világosságnak kell lennie; ahogy napfelkeltétől kezdve növekszik a világosság, lelki életünkben is úgy kell növekednie. Követhetjük a természetben is a világosság útját, kibontakozását, ahogy elűzi a sötétséget, és így élhetjük meg ezt a folyamatot a lelki életünkben is. Ezt jelképezik az adventi koszorúk gyertyái. Számuk négy; adventi vasárnapról adventi vasárnapra mindig eggyel több gyertyát gyújtunk meg „örökzöldből” készült koszorúnkon, jelképezve, hogy így növekszik a Lélek fénye az életünkben. Krisztus Lelkének fénye ragyoghatja be az életünket, és aki ezt átéli, az „nem jár sötétségben". Nem kell eltévednie, falba ütköznie, szakadékba zuhannia, karamboloznia, hanem „övé lesz az élet világossága", és ebben a fényben lát- nifogja a másik embert. Azt a másikat, aki mellé eddig közömbösen ült le tévézve vacsorázni, mert észre fogja venni a szemsarokban bujkáló könnyesepp időnkénti megcsillanását, a görcsösen kapaszkodó kezet, a másik fáradt járását. S növekvő lehet a fény, ahogy ezt nagyon szépen jelképezik az adventi koszorúk gyertyafényrí. Végül eljön a szenteste: az örökzöld karácsonyfán meggyulladnak a gyertyák, csillagszórók, ragyognak a karácsonyi fények. Most ennek a szent ünnepnek lehessen a csodálatos titka az, hogy a lelkűnkben is fokozatosan növekszik Krisztus világossága a Szentlélek által, hogy meglássuk a másikat. Hogy azokat is igazán lássuk, akiket Isten közvetlenül mellénk állított, és azokat is, akiket a Lélek titokzatos módon utunkba hoz. Erre a különleges, természetfeletti világosságra van nagyon nagy szükségünk. Erre a mennyei fényre. ,A nép, amely a sötétségben lakott, nagy világosságot látott, és akik a halál földjén és árnyékában laktak, azoknak világosság támadt." (Mt 4,16) Advent növekvő fénye teljesedjék be számunkra a karácsonyi ragyogásban, hogy egészen más fényben lássunk mindent és mindenkit. Hogy Istenfényében lássunk mindent és mindenkit. S akkor nem csak kellemes, hanem boldog és áldott karácsonyunk lesz! Erre garancia van! Nem mi garantáljuk, hanem a mennyei világosság, aki egészen személyesen mutatkozott így be: ,£n vagyok a világ világossága ...’’De azt is ott találjuk a legszentebb írásban, hogy nekünk be kell fogadnunk az életünkbe ezt a világosságot. „Ti vagytok a világ világossága.” (Mt 5,14) Cseppek a Gödörben Egy csepp - bármilyen anyagból legyen is - önmagában nem sok. De ha a cseppek összegyűlnek, számottevő mennyiséget tehetnek ki. Aki vett már részt a Lengyel Anna és Rados Péter szervezte Egy csepp emberség esték sorozat valamelyik alkalmán, az bizonyára egyetért azzal, hogy ezek a cseppek üdítően hatnak a lélekre. Anna igazi háziasszonyként teremt családias hangulatot az olykor százfős közönség között. A meghívott vendégek közül néhányat kihív, megszólaltat. S a hallgatóság közben úgy érzi, a mikrofont tartó előtt nincsenek titkok - sok olyat is elárul beszélgetőpartneréről, amit az szerényen elhallgatna. Az „interjúalanyok” sokfélék: van közöttük író, költő, képzőművész, irodalom- és művészettörténész, jogász, orvos, természettudós, lelkész, előadóművész, újságíró, sportoló, egyetemi hallgató, és még hosszan lehetne folytatni a sort. Egy azonban mindegyikükben közös - emberséget, értéket és hazaszeretetet sugároz a velük eltöltött idő. De egy-egy ilyen klubesten nemcsak szavak hangzanak; nagy szerepet kap az énekszó, a muzsika is. A házigazdák jóvoltából mindig helyet foglal a vendégek között egy-egy énekművész - a résztvevők többször is gyönyörködhettek már például Sebestyén Márta, Lovász Irén vagy Pálya Bea hangjában -, vagy akár egy kórus éneke jelenti a zenei „aláfestést”. Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány támogatását élvező programsorozat első klubestjére ez év márciusában a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium dísztermében került sor, majd a főváros egyik központi helyén, a Gödör Klubban talált új helyre a sorozat - Filep Ákos igazgató, építész jóvoltából térítésmentesen. Az esteket segítő alapítvány támogatására eddig minden alkalommal neves hazai művészek ajánlották fel árverezésre, illetve eladásra egy vagy több művüket. Ezek közül a világhálón, a http://egycsepp.luthe- ran.hu honlapon is lehet vásárolni. A legutóbbi, december 13-án tartott rendezvényt nemcsak az adventi koszorú meggyújtott gyertyái tették ünnepivé, hanem egy könyvbemutató is. A Luther Kiadó gondozásában ugyanis megjelent az Egy csepp emberség esték című könyv Rados Péter szerkesztésében. A Csermák Zsuzsa és Kondella Mihály fotóival gazdagon illusztrált kiadvány nemcsak dokumentálja az eddigi három este eseményeit, és próbálja visszaadni a rendezvények baráti légkörét, de ötvennégy személyes vallomás - közöttük hét evangélikusé - is olvasható benne az életről, emberségről, hitről, hazáról. Ezek az egy-egy idézet köré csoportosított gondolatok ugyan csak „cseppnyi” hosszúságúak, de üzenetük felüdítő, és azokhoz is közelebb hozzák a klubestek hangulatát, akik eddig még nem tudtak elmenni a Gödörbe. ■ Boda Zsuzsa Egy csepp emberség esték. Luther Kiadó, Budapest, 2007. Kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), a Huszár Gál papír- és könyvesboltban (Budapest V., Deák tér 4.) és a Libri könyvesboltokban. Ara 2550 forint. CSEPP emberség Esték Szemelvény a kötetbe foglalt vallomásokból: Jó pár éve találkoztam C. S. Lewisszal, de nem személyesen, hanem gondolatilag és lelkileg. Szórakoztató és elgondolkodtató, hihetetlen komplex az a világ, amit őelém tárt. És csináltam egy színdarabot az életéből, Le- wisnak és Joynak tragikusan szép szerelmi történetéből, és most egy nem olyan régen megjelent könyvéből szeretnék idézni: Amíg arcunk nem lesz. A cím az, ami megragad, és ami mostanában leköt ésfoglalkoztat, s maga a kis idézet: Mogyan is akarhatnánk szemtől szembe találkozni (Istennel - a szerk), hogyan is provokálhatnánk ki akár egyetlen pofont, míg arcunk nem lesz?” Az, ahogyan indulattal élnénk, hogy íme Isten magunkra hagyott minket, dühöt vált ki bennünk. Itt éppen annak a felismeréséről van szó, hogy szó nincs arról, hogy Isten hagyott volna magára minket. Isten nem tud mit tenni a személytelenséggel, nem tud mit tenni azzal az emberi attitűddel, amely arra törekszik, hogy minél arctalanabb legyen, minél jellemnélkülibbé váljon, elveszítse azt a személyes jegyet, amit végül is születésekor kapott. Hiszen mindannyian magunkban hordozzuk a Megváltó és a megváltás kettős terhét, ami végtelen kín és valami csodálatos gyönyörérzet egyben. Csak hát ezt ki-ki a maga módján nagyon nehezen tudja feldolgozni. A mai világ, ez az egész trend tulajdonképpen a művészetével, az intellektusával és a kommercializálódásával afelé visz, hogy: legyél boldog, ne törődj semmivel, foglalkozz.a mával, nincsen semmi problémád az égadta világon, csak fogyassz, termelj, oldódj fel mindabban, ami van - és ettől elveszítjük arcunkat. Ahhoz, hogy valódi arcot tudjunk találni, ahhoz szeretni kell. ■ Dér András filmrendező „Dicsó'ség a magasságban Istennek, aki lejött a földre - egészen az én mélységemig.” Elmar Gruber Adventi gyertyák - a kép fotópályázatunkra érkezett’a kőszegi Evangélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi, Informatikai Szakképző Iskola és Kollégium kollégiumának diákjaitól Nem várunk hiába Egy kedves ismerősöm szomorúan bevallotta nekem a minap, hogy igazából nem szereti a karácsonyt. „Unalmas és lehúzó” - mondta, s ahogy végignéztem az ízléstelen bizsuktól és förtelmes giccsektől roskadozó „ünnepi vásáron”, bevallom, hirtelen nem is tudtam mit felelni. Csak álltam ott némán, s azon tűnődtem, hogy nagyon nincs ez így jól. íme, ilyenek vagyunk mi: az imádság házát rablók barlangjává tesszük, az adventi várakozás csendes örömét piaci forgatagra cseréljük (vö. Mt 21,12-13). És erről ma már írni sem lehet, hiszen megírtuk már tavaly is, azelőtt is, tudja már mindenki, a közhelyek közhelye, unalmas és lehúzó ez is. Igazából egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy kortársaink többsége nem tud mit kezdeni Megváltónk születésének ajándékával, hiszen sokan úgy hiszik: ha nem vagyok bűnöző, bűnös sem vagyok. Tényleg nem? Nem kell ahhoz embert ölni, hogy az ember felfogja: „hűtlenül eltértünk Istenünktől”,,szívünk hazug beszédet gondolt és szólt", mert belefásultunk az Isten Fiába vetett bizalomba, mert elhagytuk a törvényből „az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget; pedig ezeket kellene cselekedni” (Ézs 59,13; Mt 23,23). Csak néhány válasz az értetlenség miértjeire, a teljesség igénye nélkül, hiszen a sor alighanem végtelen. Csodálatost Tanácsosunk, erős Istenünk, örökkévaló Atyánk neve helyett a mammont tömjénezik idén is a szupermarketek pogány tolongásában, immár rutinszerűen megfeledkezve arról, hogy ezeket a „kincseket” úgyis a moly és a rozsda emészti meg (vö. Ézs 9,5; Mt 6,19-21.24). Mi, keresztények persze nem így várunk - gondoljuk önelégülten. És közben miféle példát mutatunk? Bágyadtan menetelünk együtt a széles úton bolyongókkal, ugyanúgy - vagy még bódultabban; arcunk fakó, szemünkben ugyanaz a fáradt, csüggedt mélabú, amely már szinte természetes, sőt normális tekintetnek számít ebben az országban. Hát ilyenek azok a napok, melyeken az ember vár? Ilyen lenne az igaz istentisztelet, amelyen az ember a Messiás érkezésének örül? „Lehajtja fejét, mint a káka”, s ezt nevezi az Úr kedves születésének? SZÓSZÓRÓ Ifjúságirovat-gazda: Győré Balázs Pedig mi „ismerjük az Úr félelmét, embereket győzünk meg, Isten előtt nyíltan állunk", hogy legyen mit felelnünk azoknak, „akik azzal dicsekednek, ami csak látszat, és nem azzal, ami a szívben van” (2Kor 5,11-12). Krisztus vagy Beliál? - El kellene már dönteni! Mert az Ámen, a hű és igaz tanú tud a mi cselekedeteinkről, hogy ámbár sokan keressük Jézust, hitünk gyakran csak langyos, s így könnyen utolérhet minket is az ítélet: „...mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból." (Jel 2,16) Ezért eldöntöttem, hogy idén előnyben részesítem majd az egyszerű és szerény, otthon készült ajándékokat. Nem leszek „a hitetlenekkel felemás igában”, s e hetekben szigorú számvetéssel gondolkodom el azon, mi a bűn, az igazság és az ítélet (vö. 2Kor 6,14; Jn 16,9-n). Elmélkedem Isten erejének kincséről, mely „cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak”: szorongatnak, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe, s ha üldözöttek vagyunk is, nem elhagyatottak. Az Úr Jézus Krisztus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy születése és élete is látható legyen testünkben. (Lásd 2Kor 4,7-10!) S hogy milyen az igazi várakozás? „Ha majd senkire sem raksz jármot, nem mutogatsz ujjal, és nem beszélsz álnokul, ha kenyeret adsz az éhezőnek, és jól tartod a nyomorultat, akkor fölragyog a sötétben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli napfény. (...) Ha nem jársz kedvteléseid után a nyugalom napján”, ha az Úr szent napját „azzal dicsőíted, hogy abbahagyod munkáidat, nem keresed kedvteléseidet, és nem tárgyalsz ügyeidről, akkor gyönyörködni fogsz az Úrban", ő pedig a föld magaslatain fog hordozni téged (Ézs 58,9b-io.i3-i4). És akkor advent idején gondolkodás nélkül is tudjuk majd őszinte örömmel hirdetni: mi nem várunk hiába. ■ Andriska János HIRDETÉS Fakutyás hétvégék Balatonszárszón 2008. február 1-3. és 2008. február 15-r7. Intézményünk szeretettel várja mindazokat, akik szívesen eltöltenének egy nyugodt, csendes, a tél szépségeiben gazdag hétvégét a Balaton partján. A hétvégi pihenésre pénteken, a délutáni órákban várjuk a vendégeket. Péntek vacsorától vasárnap ebédig teljes ellátást nyújtunk a jelentkezőknek, amely felnőtteknek összesen 8300 forintba, 14 év alatti gyermekeknek 6000 forintba kerül. (Hároméves kor alatt ingyenes.) Az előzetes jelentkezéseket a 20/824-3143-as telefonszámon várjuk. A jelentkezési lapokat e-mailen, faxon, illetve postai úton várjuk. Honlap: http:/jbalatonszar- szo.luthcran.hu.
