Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)

2007-12-23 / 51-52. szám

io -«M 2007. december 23-30.

KULTÚRKÖRÖK

‘Evangélikus ÉletS

Magyar költők karácsonya

Karácsonykor valóra válik az ígéret - Isten maga jelent meg Jézus Krisztusban, „az Ige testté lett” (Jn 1,14). Jézus születésével új korszak köszöntött az emberiségre, ahogyan azt Mikeás prófétálta: „Te pedig, efrátai Betlehem, bár a legkisebb vagy Jú- da nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog Izraelen. Származása visszanyúlik a hajdankorba, a távoli múltba. Csak annyi időre szolgáltatja ki őket, amíg a szülő asszony szül, de megmaradó honfitársai hazatérnek Izrael fiaival együtt. A nyáj elé áll, és legelteti az Úr hatalmával, az Úristen fenséges nevével. Akkor nyugodtan élnek, mert hatalma kiterjed a föld határáig.” (Mik 5,1-3) Juhász Gyula versében is a gyermek Jézus aranykort ígérő látomása jelenik meg:

„Csöndes az éj és csöndes a világ is,

Caesar Augustus aranyos mosollyal Zárta be Janust, Mars fegyvere rozsdás: Béke a földön.

Hallgat a germán és hallgat a pártus,

Néma az indus és néma a hellén,

Herkules távol oszlopa se rendül,

Thule se mozdul.

Már az aranykor új eljövetének Hírnökeit, a szomorú szibillát S a szűzi Virgilt födi földi sír és Hír koszorúja.

S messzi mezőkön nyájaikat őrző Pásztori népek nézik a derengő Új csillagot, mely aranyát elönti Jászoli almon,

Hol mosolyogva és fázva az éjben, Szőkehajú és szelíd anya keblén,

Most mutatod meg magad a világnak, Isteni gyermeki"

(Karácsonyi óda)

Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy a valóság teljesen más - aranykor helyett néha reménytelen valóság:

,A gyolcs ködökben puha varjak ülnek, csüggedt borókán fészkel a homály.

Tömpe szobácska vert földjére dűlnek két botos pásztor és három király.

Az asszony leszáll a kamrai létrán, - Mennyből az angyal! - zeng öt atyafi.

Az öreg kapás az ólban ganét hány, kántálnak sírva lompos tyúkjai.

Fagyos szalmában sáros krumpli gubbaszt borostás állal komorul a zsupp s fodor leveske szaga áraszt vigaszt, mely a danával mennyezetre fut.

Jézus, kinek szállása sárga irka, heverő papírbarmok közt örül s a tűz fényénél a jámborok mintha ugrándoznának a jászol körül.

De ez nem igaz. Részes-szalmát hajszol az úri szél ésgőzlik a magyar s a két pásztor fonott kalácsot majszol s a három király pálinkát nyakai."

(József Attila: Betlehem)

A világ nagy beteg:

„Ma tán a béke ünnepelne,

A Messiásnak volna napja,

Ma mennyé kén’ a földnek válni,

Hogy megváltóját béfogadja.

Ma úgy kén’, hogy egymást öleljék Szivükre mind az emberek - De nincs itt hála, nincsitt béke:

Beteg a világ, nagy beteg...”

(Ady Endre: Karácsony)

A sötétségtől nem látni a betlehemi csillagot:

„Szelíd, szép betlehemi gyermek:

Az angyalok nem énekelnek S üvöltenek vad emberek.

Boldog, víg betlehemi jászol:

Sok börtön és kórház világol És annyi viskó bús, sötét.

Jó pásztorok és bölcs királyok:

Sok farkas és holló kóvályog S nem látjuk azt a csillagot!

Békés, derűs karácsony éjjel:

A nagy sötét mikor száll széjjel S mikor lesz béke és derű?"

0uhász Gyula: Karácsonyi ének)

Az ember kiüresedett, nem hisz már a karácsonyban, csupán szép regének tartja a karácsonyi csodát, és semmi másnak. Pont ezért nem tud mit kezdeni az ünneppel.

„Mit akarsz? Hová sietsz? Talán azt várod hogy a fal aminek nekirepülsz mint gyermekjátékot rugója, visszadob utódnak elejére ahelyett hogy az Időfenéktelen gödrébe suhintana?

Karácsony csenget a szörnyű télben.

Alig hallom csengését. Sárga arcokat látok a hóverésben s koldus kezeket reszkedni, ujjaikon kékül a gyűrűk nyoma, s torkomat fojtja az ünnepek kalácsa.

Nézd ezt a kort amelynek legnagyobb

s elérhetetlen éden-álma hogy

enni legyen kinek-kinek

elég! nézz a gonosz nyájra mely

naiv báránykora múltán

nem vél többé magáról semmi jót

Nem kell neki szalag és csengő.

A gyermek megnőtt s szép játékait elrúgta. Nézd, milyen üres ünnep ez!

A szív hideg és kemény mint a föld.

Tudjuk már hogy ölni s halni születtünk. Nézd a bedugult időt s hazug tereket:

a földet mely a sírok rothadását s csontok pőreségét takarja, s az eget, a Mennyek csillagos homlokzatát, a kivilágított Potemkin-Jfontot, mely mögött nincsen még levegő sem..."

(Babits Mihály: A felnőtt karácsony)

Jézus nélkül a karácsonynak nincs mondanivalója. Jézus nélkül nincs karácsony.

„Testvéreim, itt mind vak, aki balgán Tűnő örömben üdvöket kutat,

Ki istent vár a múló gyönyör arcán:

Mind vak szegény, ki nem talál utat.

Es nem vak az és ő megfogja látni Istent magát mind, kinek lelke fény,

Minden világi pompák csillogási Kialszanak, ha Isten fénye kél."

(Juhász Gyula: Betlehemi üzenet a vakoknak)

De él bennünk, valahol mélyen, a vágyakozás a gyermeki hit után.

I.

„Harang csendül,

Ének zendül,

Messze zsong a hálaének,

Az én kedves kisfalumban

Karácsonykor

Magába száll minden lélek.

Minden ember Szeretettel

Borul földre imádkozni,

Az én kedves kisfalumba A Messiás

Boldogságot szokott, hozni.

A templomba Hosszú sorba Indulnak el ifjak vének,

Az én kedves kisfalumban Hálát adnak A magasság Istenének.

Mintha itt lenn A nagy Isten

Szent kegyelme súgna, szállna,

Az én kedves, kisfalumban

Minden szívben

Csak szeretet lakik máma.

II.

Bántja lelkemet a nagy város Durva zaja,

De jó volna ünnepelni Odahaza.

De jó volna tiszta szívből - Úgy mint régen - Fohászkodni,

De jó volna megnyugodni.

De jó volna mindent, mindent,

Elfeledni,

De jó volna játszadozó Gyermek lenni.

Igaz hittel, gyermek szívvel

A világgal Kibékülni,

Szeretetben üdvözülni.

III.

Ha ez a szép'rege Igaz hitté válna,

Oh, de nagy boldogság Szállna a világra.

Ez a gyarló ember Ember lenne újra,

Talizmánja lenne A szomorú útra.

Golgota nem volna Ez a földi élet,

Egy erő hatná át A nagy mindenséget,

Nem volna más vallás,

Nem volna csak ennyi:

Imádni az Istent ' És egymást szeretni...

Karácsonyi rege,

Ha valóra válna,

Igazi boldogság Szállna a világra..."

(Ady Endre: Karácsony)

Karácsony a kimondhatatlan öröm ünnepe. Isten Fia szegény gyermekként megszületett a földre, hogy mi Isten gyermekei lehessünk. Ha ezt hisszük, ha teljes bizalommal fordulunk Isten felé, ha teljes szívvel hisszük, hogy velünk az Isten, akkor önfeledten ünnepelhetünk, boldogan borulhatunk le a kis Jézus előtt. Gyermeki áhítattal mondhatjuk:

„Tegnap harangoztak,

Holnap harangoznak,

Holnapután az angyalok Gyémánt-havat hoznak

Szeretném az Istent .

Nagyosan dicsérni,

De én még kisfiú vagyok,

Csak most kezdek élni.

Isten-dicséretre Mégiscsak kiállók,

De boldogok a pásztorok S a három királyok.

Én is mennék, mennék Énekelni mennék,

Nagyok között kis Jézusért Minden szépet tennék.

Új csizmám a sárban,

Százszor bepiszkolnám,

Csak az Úrnak szerelmemet Szépen igazolnám.

(így dúdolgattam én Gyermek-hittel, bátran,

1883

Csúf karácsonyában.)”

(Ady Endre: Kis, karácsonyi ének)

Jézus előtt koldusok vagyunk. A három napkeleti bölcs aranyat, tömjént és mirhát vitt a betlehemi gyermeknek; mi nem merjük, nem akarjuk odaadni azt a kincset, melyet Istentől kaptunk: a szívünket, az életünket. Azt az életet, mely csak Jézus Krisztusban teljes.

De Jézus így is értünk jött el, és melegséget hoz nyomorult életünkbe:

„Legalább húsz fok hideg van,

Szelek és emberek énekelnek A lombok meghaltak de született egy ember, Meleg magvető hitünkről Komolyan gondolkodnak a földek Az uccák biztos szerelemmel Siető szíveket vezetnek,

Csak a szomorú szeretet latolgatja,

Hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot-,

Fa nélkül is beful az emberektől;

De hová teszik majd a muskátlikat? Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég S az újszülött rügyező ágakkal Lángot rak a fázó homlokok mögé." (József Attila: Karácsony)

Ha a karácsonyt megelőző adventi időszakban nem tudtunk igazán elcsendesedni, ha nem tudtunk elszakadni a hétköznapoktól, még most sem késő. Gyújtsuk meg az adventi koszorú gyertyáit, vagy legalább egy kis mécsest helyezzünk az asztalra, és csendesedjünk el. Imádkozzunk bátran Istenhez, hiszen azt ígérte, hogy meghallgatja imáinkat. Hiszen egyszülött Fiát küldte értünk, aki nem szégyellt földi ruhába bújni értünk, aki nem volt rest otthagyni az égi birodalmat, az angyalok kórusát, hogy minket megmentsen, hogy mi is a mennyország részeseivé lehessünk. A betlehemi gyermek képes lángra gyújtani a kihűlt szíveket is.

„Mért fekszel jászolban, ég királya? Visszasírsz az éhes barikára.

Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt: mégis itt rídogálsz, állatok közt.

Bölcs bocik szájának langyfuvalma jobb tán mint csillag-ür szele volna?

Jobb talán a puha széna-alom, mint a magas égi birodalom?

Istálló párája, jobb az neked, mint gazdag nárdusok és kenetek? Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt: kezed csak bús anyád melléért nyúlt...

Becsesnek láttad te e földi test koldusruháját, hogy fölvetted ezt? s nem vélted rossznak a zord életet? te, kiről zengjük, hogy »megszületett«!

Szeress hát minket is, koldusokat! Lelkűnkben gyújts pici gyertyát sokat. Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk törékeny játékunkat, a reményt."

(Babits Mihály: Karácsonyi ének)

Karácsonykor még a magányos szív is vigaszt talál Jézus Krisztusban.

„A szent estén majd eljövök ide.

Almaim szekerébe fogatok És szólok fantáziám táltosához:

Hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok,

És álomhintón eljövök - ide.

Itt minden fehér lesz, -fehér s halott.

Csak egy hang lesz a halott rengetegben:

A zúgó patakok.

És én fenyőtől fenyőhöz megyek Es minden fenyőt megsimogatok.

És megkérdezem: virrasztótok még?

És megkérdezem: hogy aludtatok?

Es aztán feltűzöm a szívemet A legmagasabb fenyő tetejére, —

S imába kezdek: Magány, Mi Anyánk... Néked ajánlom égő szívemet...

Olyan lesz, mint egy karácsonyfaláng." (Reményik Sándor: Karácsonykor)

De a magány helyett Jézust szólítsuk meg, őelé tegyük le lángoló szívünket. Karácsonykor gondoljunk a kisdedre, aki mindnyájunkért megszületett:

„O, emberek, gondoljatok ma rá,

Ki Betlehemben született ez este A jászol almán, feis hajléktalan,

Szelíd barmok közt, kedves bambino.

0, emberek, gondoljatok ma rá:

Hogy anyja az Úr szolgáló leánya És apja ács volt, dolgozó szegény S az istállóban várt födél reájuk.

0, emberek, gondoljatok ma rá,

A betlehemi kisded jászolára,

Amely fölött nagyobb fény tündökölt,

Mint minden várak s kastélyokfölött.

0, emberek, gondoljatok ma rá,

Ki rómaihoz, barbárhoz,.zsidóhoz,

A kerek föld mindegyikgyermekéhez Egy üzenettel jött: Szeressetek!

O, emberek, gondoljatok ma rá!"

(Juhász Gyula: Betlehemes ének)

Hagyjuk, hogy ő vezessen, ahogyan Reményik Sándor versében József is hagyta, hogy szent gyermeke vezesse:

„Magasságos,

Te tudod: nehéz ez az apaság,

Amit az én szegény vállamra tettél.

Apja volnék, - és mégsem az vagyok Ez a gyermek... ha szemébe tekintek,

Benne ragyognak nap, hold, csillagok Anyja szemei s a Te szemeid,

Istenem, a Te szemeid azok

Gyönyörűséges és szörnyű szemek Oly ismerősek s oly idegenek...

Ez az ács-műhely... ezek a forgácsok...

Mit tehettem érte?... mit tehetek?

Én tanítottam fogni a szerszámot,

Mégis ráfogják majd a kalapácsot.

Úgy félek: mi lesz?

Most ki tudja, merre kóborog,

Tekintetétől tüzet fog a műhely,

Tüzet a világ, s egyszer ellobog.

O, jó volt véle Egyiptombafutni S azután is óvni a lépteit,

Fel a templomig, Jeruzsálemig,

Míg egyszer elmaradt...

0, jó volt, míg parányi rózsaujja Borzolta szürkülő szakállamat.

Ezüst nyomot hagyott már akkor is,

Komoly nyomot parányi rózsaujja.

S most olyan más az útja...

Vezetném és 0 vezet engemet.

Csak azt tudom, a Te utadon jár, Magasságos,

De ki tudja a Te ösvényedet?

Te vagy az atyja, - én senki vagyok Az Evangéliumban hallgatok S hallgat rólam az Evangélium." (Reményik Sándor József, az ács, az Istennel beszél)

Hagyjuk, hogy a betlehemi gyermek hitet, szeretetet gyújtson a szívünkben, és őrizzük meg ezt a kis lángot - „ne csak így decemberben”:

„Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben.

A szeretetnek csillagára nézek Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben.

. ..Bizalmas szívvel járom a világot S amit az élet vágott,

Beheggesztem a sebet a szívemben Es hiszek újra égi szeretetben,

Ilyenkor decemberben.

...És valahol csak kétkedő beszédet Hallok, szomorúan nézek A kis Jézuska itt van a közelben,

Legyünk hát jobbak s higgyünk rendületlen S ne csak így decemberben."

(Juhász Gyula: Karácsony felé)

Boruljunk le boldogan, örömmel Jézus előtt!

De ha a hit útjába gördülő számos akadály miatt nem érhetünk oda a betlehemi jászolhoz, leborulhatunk a kereszt előtt. Hiszen a jászolbölcső mögött már ott látszik a kereszt, mely bűneink bocsánatát hirdeti.

„Ülök életunt szobámban, hideg teát kavarok...

Körülöttem fájás-félés ködhálója kavarog.

Kikelek tikkadt helyemből, kinyitom az ablakot s megpillantok odakint egy ' Ígéretes csillagot.

0 ha most mindent itthagynék, mennék a csillag után, mint rég a három királyok betlehemi éjszakán!

Gépkocsin, vagy teveháton - olyan mindegy, hogy hogyan!

Aranyat, tömjént és mirrhát vinnék vinnék boldogan.

Mennék szfz országon át, míg utamat szelné a vám.

»Aranyad tilos kivinni!« szólna ott a vámos rám.

»Tömjéned meg, ami csak van, az mind kell, az itteni hazai hatalmak fényét méltón dicsőíteni.«

Százszor megállítanának - örülnék ha átcsúszom: arany nélkül, tömjén nélkül érnék hozzád, Jézusom!

Jaj és mire odaérnék, hova a csillag vezet, te már függnél a kereszten és a lábad csupa seb,- s ahelyett hogy bölcsőd köré szórjak tömjént, aranyat, megmaradt szegény mirrhámmal keserüszagu mirrhámmal kenném véres lábadat.”

(Babits Mihály: Csillag után)

■ Összeállította Kerepeszki Anikó