Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-12-23 / 51-52. szám
‘Evangélikus ÉletS • EVANGÉLIKUS ÉLET 2007. december 23-30. 3 Hálaadás templomért és lelkészért ► „Emberileg csak egy társaság lennénk, de ha az ige köré gyülekezünk, Isten megvigasztalt népévé válunk” - hangsúlyozta igehirdetésében Ittzés János püspök azon a hálaadó istentiszteleten, amelyet a tatabánya-bánhidai evangélikus templom felszentelésének hetvenedik évfordulója alkalmából tartottak advent harmadik vasárnapján az egykori bányászvárosban. A püspök ezzel egy 1970-ben készült felmérés eredményeire utalt, mely szerint a bányászat révén 1947-ben várossá fejlesztett Tatabányára a szélrózsa minden irányából, az ország mintegy négyszázötven településéről költöztek be evangélikusok. AII. világháború előtti években az akkori bányavállalat vezetősége jelentős mértékben támogatta a történelmi egyházaknak a a városban élő gyülekezeteit. Több ideiglenes hajlék használata után az ő segítségükkel sikerült a Jókai utcában felépíteni az evangélikusok ma is álló templomát. A hálaadásra egybegyűlt gyülekezet zsúfolásig megtöltötte a kicsiny istenházát. Sokan eljöttek az időközben Tatabányáról elszármazottak közül is. Az istentisztelet utáni közgyűlésen - rendhagyó módon - néhányan bizonyságot tettek arról, hogy az elmúlt évtizedekben mit jelentett számukra a gyülekezet közössége és a templom. Az ünnepi alkalmon került sor néhai Lábossá Lajos esperes-lelkész, püspökhelyettes emléktáblájának felszentelésére, aki lelkészi munkájának teljes idejét ebben a templomban szolgálta le 1953 és 2001 között. 1997-ben az önkormányzat díszpolgári címmel köszönte meg neki hűségét és a városért tett fáradozásait. Az egyházközség - Schermann Gábor helyi lelkész szerkesztésében - az évfordulóra kiadványt jelentetett meg A Tatabányai Evangélikus Egyházközség vázlatos története címmel. ■ M. Gy. Lelkésziktatás és parókiaszentelés Kemenesalja fővárosában ► A nagy múltú - egykor artikuláris - celldömölki evangélikus templomban huszonnegyedik alkalommal tartottak lelkésziktató istentiszteletet december 15-én délelőtt. Ez alkalommal állította hivatalába Rác Dénesi és Rác Dénesnét, az egyházközség megválasztott lelkészeit Rostáné Piri Magda, a Vasi Egyházmegye esperese. Az ünnepi alkalom igehirdetője Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke volt. Ézs 63,19 és Ézs 64,3 alapján arra hívta fel a szolgálatukat Celldömölkön folytató lelkészek figyelmét, hogy egyszer már megnyílt a menny, és Isten leszállt közénk Jézusban. Itt az idő, hogy nyomorúságos helyzetünkben végre szívünkből feltörjön az imádság. Róla kell tehát tanúskodnunk, és amíg vannak róla tanúsko- dók, addig nem reménytelen a helyzetünk. „Tanúskodjatok róla, hogy Jézus közöttünk van!” - helyezte a jelenlévők szívére a bizonyságtételt a püspök. A beiktatási liturgia után Rác Dénesné lépett a szószékre; Jn 3,30 alapján elmondta: szeretné, ha szolgálatuk során nem ők kerülnének előtérbe, hanem a hívek Krisztust látnák meg bennük, szavaikban, cselekedeteikben. „Formálódjunk, hogy ebben a városban, ebben az országban Krisztus-arcú közösség lehessünk!” - kérte gyülekezete tagjait a lelkésznő. A beiktatott lelkipásztorok mindketten lelkészcsaládba születtek; évfolyamtársak voltak a teológián, ahol 1995-ben végeztek. Megyaszai Enikő ezután Balassagyarmatra, Rác Dénes pedig Nagygeresdre került segédlelkésznek. Két évvel később, 1997-ben, a lelEzután Rác Dénes beiktatta az új gyülekezeti tisztségviselőket, majd az ünnepi közgyűlés után az egybegyűltek átvonultak a parókia elé. Ott az egyházmegye esperese megáldotta a tetőtől a lábazatig megújult épületet, amelyet a gyülekezet tagjainak jelentős adománya, valamint külső támogatások révén, közel 14 millió forintból az utóbbi hónapokban renováltak. készvizsga után házasodtak össze, majd Vadosfára kerültek. Tízévi szolgálat után ez év nyarán választotta meg őket a celldömölki gyülekezet, ahol augusztus i-jétől látják el a szolgálatokat. Egyelőre a segédlelkész-lakásba költözhettek be, de hamarosan - hároméves kisfiúkkal együtt - birtokba vehetik a megújult parókiát. ■ Menyes Gyula „Szárnyakon” prédikál az új oltárkép ► A Pestszentlőrinci Evangélikus Egyházközség istentiszteleti helye, az Élő Kövek temploma 2007- ben töltötte be hetvenötödik születésnapját. A jubileum alkalmából egész rendezvénysorozattal ünnepelték a templomépítés eseményét; ezek sorában az alapkőletétel évfordulóján, július t-jén tartott ünnepi istentisztelet volt az első. A féléves ünnepségsorozat záróalkalmán - amelyre igazi születésnapi és karácsonyi meglepetéssel készültek a gyülekezet lelkészei - december 16-án a Déli Egyházkerület püspöke, Gáncs Péter hirdette Isten igéjét. Az ünnepi istentisztelet liturgiái szolgálatát Győri Gábor pestszentlőrinci lelkész, a Pesti Egyházmegye esperese és Korányi András helyettes lelkész végezte az előtt az új, különleges ajándék előtt, amelyet a gyülekezet erre a jubileumi záróünnepségre kapott. A lőrinci oltárképet ugyanis egyedülálló módon szárnyas oltárrá bővítették; becsukott állapotában az új szárnyakon Ryszard Zajac lengyel evangélikus fafaragóművész Érce homo című reliefje látható. Az új egyházművészeti alkotást Gáncs Péter püspök szentelte fel. A Déli Egyházkerület lelkészi vezetője Ézs 40,3.16 alapján prédikált az ünneplő gyülekezetnek. „A hetvenöt éves Élő Kövek templomában igazi előkarácsonyi ajándékot kaptunk” - mutatott rá a püspök, és hozzátette, hogy nemcsak a gyülekezet, hanem a kerület, sőt az egész evangélikus egyház lett megajándékozva ezzel az egyházunkban nagyon ritka oltáréípussal. (Evangélikus templomaink közül csak Nagytarcsán van szárnyas oltár - ahol egyébként a kerület püspöke hosszú éveken át szolgált.) A szárnyas oltár különlegessége, hogy miközben nyílik és forog, több képet mutat meg egymás után, így dinamikus módon tesz láthatóvá, vizuálisan megragadhatóvá fontos mozzanatokat mindabból, amit Krisztus tett értünk küldetése során. Gáncs Péter igehirdetésének tanúsága szerint a lengyel képzőművész egy egész prédikációt képes volt belefaragni az új oltárképbe, ebbe a spirituális mélységeket hordozó műalkotásba: a tövisektől övezett, kínok közt gyötrődő főpap, aki egyszerre út és híd a számunkra, a szenvedések útvesztőjéből kiutat nem találó embert összeköti Isten mennyei világával. Az ünnepi díszközgyűlést Horváth Miklós, az egyházközség felügyelője nyitotta meg. A templomépítő lelkész, So- koray Károly alakját Korányi András idézte a hallgatóság elé visszaemlékezésekből összeállított beszámolójában. Az oltárkép megrendelésének történetéről és az új műalkotásnak a régi oltárképpel meglévő összefüggéseiről Győri Gábor szólt a gyülekezetnek. A köszöntések sorát Radosné Lengyel Anna, a Déli Egyházkerület felügyelője nyitotta meg; őt követte dr. Léránt István egyházmegyei felügyelő, aki a Pesti Egyházmegye üdvözletét tolmácsolta. Dr. Sokoray Béla, a templomépítő lelkész fia édesapjára emlékezett vissza hozzászólásában. A testvérgyülekezetek közül Edwin Pech esperes, a lengyel Karpacz evangélikus lelkésze köszöntötte elsőként az ünneplő pestlőrincieket, majd Mami Pit kánén helsinki esperes szórakoztatta a közösséget nem kis derültséget keltő történeteivel. Az erdélyi Nagybánya testvéregyházközségéből Köncze Geréb Árpád, a Kolozsvári Egyházmegye esperese mondta el köszöntő szavait. Dr. Mester László XVIII. kerületi polgár- mester köszöntése végén egy különleges fakeretben lévő festményt ajándékozott a gyülekezetnek. A záró oltári szolgálat rendhagyó módon a köszöntések után következett, amelyet a három testvérgyülekezetből érkezett esperesek végeztek - ki-ki a saját nyelvén. Az ünnepi istentisztelet egy rendkívül szép dallamú, finn nyelven énekelt áldással ért véget. ■ P.G. Mérleg 2007 Jó volt-e ez a nap vagy rossz? Dicsérhe- tem-e nyugtával? Eszembe jut egy régi német óra s a nyolc sor a talapzatán: Ne dicsérd napodat, míg nem lett este! És estédet, mielőtt éjjé vált; Ne szólj az éjszakáról, míg a reggel Ködűző színeivel fel nem szállt. Hallgass, és várd meg, mivel jött a nap. Jó sorssal jön-e, segít-e, vagy rest-e, Ne átkozzad, míg fényeiből tart, És ne dicsérd, amíg csak nem lett este! Ezekkel a sorokkal fejeződik be messzire szakadt hazánkfiának, a joggal polihisztornak tartott Lénárd Sándornak az Egy nap a láthatatlan házban című esszéregénye. Évtizedek óta egyik kedves olvasmányom. S amikor most a szerkesztői intenció szerint (így jött az eligazítás: „Adv. 4. + karács. + óév”) az összevont lapszámban esedékes Egtájoló rám eső penzumának sorait írom, megint - mint oly sokszor az elmúlt évtizedek folyamán - felidéződött bennem ez a pár sor. Hiszen, íme, este lett megint, de nem is csak ezé a napé, hanem az egész évé. Ezek szerint itt az idő, hogy átkozzuk vagy dicsérjük. No, nem a mai napot, amikor én írom, kedves Olvasóink meg majd olvassák e sorokat, hanem az egész évet, ezt a hamarosan múlttá váló, végérvényesen mögöttünk maradó 2007-et. Az elmúlt napokban megkérdezte tőlem egy újságíró, mit tartok a lassan véget érő év legnagyobb sikerének. Nem állítom, hogy nem tudtam volna egy-két akár sikeresnek, eredményesnek is ítélhető eseményt említeni, de némi töprengés után mégiscsak ezt kellett mondanom: az a legnagyobb siker, hogy még megvagyunk. S rögtön hozzá'kellett tennem, hogy ez nem a mi sikerünk, mert most igazán érvényes ránk a jól ismert ige: Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. (JSir 3,22.23a) És ezt nemcsak egyházunkra, gyülekezeteinkre értem, hanem nemzetünk, hazánk életére is. Sok minden történt, történik ebben az országban, ami nem az egész nemzet javát, hanem csak egyes csoportok érdekét szolgálja. Az úgynevezett társadalmi olló nyílása, a gazdagok és szegények életlehetőségei közötti különbség további növekedése, milliók életkörülményeinek drámai romlása, a napi feszültségeket generáló, a kistelepülések életét még nehezebbé tevő kormányzati döntések, az egészségügy állapotáról érkező szívszorító hírek mind-mind növelik a feszültséget. Az ország gazdasági helyzete, ennek ÉGTÁJOLÓ egyházunkba és személyes életünkbe begyűrűző hatásai, a család és házasság rendjét tovább lazító törvények megalkotása is azt sejteti, hogy a folyamatot bizonyos erők megfordíthatatlanul a rossz irányba vezető pályára akarják állítani. Ez több mint nyugtalanító; lehetetlen szabadulnunk az aggodalmaktól, ha gyermekeink, unokáink életére, a következő generációk életére gondolunk. Már régen nincs szó arról, hogy - amint mondani szokták - a kilátások nullszaldósak lennének. Nem lehet é vázlatos mérlegkészítést sem szorongás nélkül elvégezni. Némelyek szerint borúlátó vagyok, a valóságosnál sötétebbre festem a képet. Én nem hiszem. Azt gondolom, reális képet rajzoltam. Ezért is hatott rám különösképpen is megrázó erővel advent 2. vasárnapjának igehirdetési alapigéje és benne az esdeklő könyörgés: „Bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál...!”(Ézs 63,19b) Olykor egészen erősen tör rám a gondolat: mintha az Úristen akarna sarokba szorítani bennünket, hogy végre belássuk, valóban őrá van szükségünk. Mérlegkészítésünknek ez lehet az egyik fontos eredménye. De csak az egyik, mert mit ér ez a gondolat, ha nem követi tett? Afelől cseppnyi kétségem sincs, hogy Isten komolyan gondolta, amit 2007 igéjében útravalóul adott: Én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd meglátjátok! (Ézs 43,19a) Hogy ebből az újból egyelőre keveset látunk, azért nem tehetjük őt felelőssé. Ne csak a történelem hatalmas képeskönyvét tanulmányozza az, aki aggodalmaitól, félelmeitől és gondjaitól meg akar szabadulni! Nem az élet tanítómesterének nevezett történelem ismerete vezet el erre a sokak által vágyott biztonságra, nyugalomra, szabadságra. Ehhez az evangéliumra van szükségünk, Jézus Krisztus Urunk biztató, vigasztaló szavára. Aki valóságos emberként mindenben megkísértetett hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt (Zsid 4,15), ismerte emberlétünk napi gondjait és végső sorskérdéseit; de valóságos Istenként hatalmával és szeretetével hatékonyan segíthet rajtunk. Ha tőle halljuk: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és megvagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek" (Mt 11,28), akkor hallgatnunk kell szavára, mert ő méltó a bizalmunkra, és ha ő hív, tudhatjuk: nemcsak ígér, hanem meg is tartja szavát. A mérleg egyik serpenyőjében ott van a lassan végére érő esztendő, kevés örvendeztető, több elszomorító emlékével, a másik serpenyőben pedig ott van Jézus Krisztus Urunk - mindenek ellenére velünk maradó - hűsége. így ha magunk miatt nem dicsérhetjük is, de semmiképpen sem átkozzuk ezt az estébe hajló 2007. esztendőt, mert ha más haszna nem is lett volna, azt mindenképpen megkaptuk tőle, hogy ismét egy évvel közelebb jött hozzánk az üdvösség - az óra, amikor majd ismét szétszakítja az eget, és leszáll, hogy valóra váltsa azt, ami ígéreteiből még hátravan. Ittzés János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
