Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-12-23 / 51-52. szám
2 2007. december 23-30. FORRÁS ‘Evangélikus ÉletS ADVENT 4. VASÁRNAPJA - Ézs 52,7-10 // Őrségben Az igazi ajándék „Egyúttal készíts szállást is nekem, mert remélem, hogy imádságotokért ajándékul kaptok engem.” (Filem 22) Karácsony közeledik; ilyenkor mindenki ajándékot akar vásárolni, hiszen megszoktuk, hogy karácsonykor ajándékozunk. Vásárolunk, mintha kellene vásárolni. Valami olyasmit keresünk, amivel igazán meglephetjük a másikat, ami valóban tetszik is, örömet is szerez neki, és amit a pénztárcánk is megenged. Mit ajándékozzunk? Rengeteg fejtörés. Minek örülne a gyerekem, a hitvesem, a párom, a barátom, a rokonom, mi az, amitől igazán megcsillanna a szemük? Aztán jönnek a külső hangok is, amelyek vásárlásra biztatnak minket Vegyünk és vásároljunk, és minél többet vásárolunk, és minél nagyobb dolgokat, annál inkább garantált a karácsonyi öröm. Mégis, karácsony közeledtével, teljesen kifáradva, esetleg hitelekkel a nyakunkban máris úgy érezzük, hogy az a néhány pillanat mintha elszállttá, és nem hozná meg a kívánt örömöt. Mi hát az igazi ajándék? Mi is valóban az ajándék? Egy gyülekezeti látogatás alkalmával a ház asszonya a konyhába invitált egy kávéra. Amíg a meleg ital készült, megakadt a tekintetem a szemeteskosáron. Gyönyörű virágcsokor kandikált ki belőle. Acz a gondolat futott át az agyamon, hogy biztosan el van száradva. Újra rápillantottam, de hervadásnak nyoma sem volt rajta. Egy idő után már nem bírtam megállni, hogy rá ne kérdezzek: Jvlondja, miért van ez a szép virágcsokor a szemetesben?" A hölgy csak legyintett: Ma gondolja, elviheti, mert nekem nem kell. Csak egy»lökött«kollégám hozta." Önmagában véve gyönyörű csokor volt. Valaki számára mégis rossz érzések, furcsa gondolatok hordozója, és szabadulni igyekszik tőle. Más talán babusgatna egy ilyen csokrot, például ha a kedvesére emlékezteti. Mi is az ajándék? Az ajándék nem más, mint valami belőlünk. Valamit átvisz belőlünk a másik életébe. Minél inkább ott vagyunk az ajándékban, annál értékesebb. Tulajdonképpen ez a titok. Ma ennek a válságát éljük. Belül kiüresedtünk, és ezt az űrt próbáljuk egyre nagyobb és értékesebb ajándéktárgyakkal pótolni. Talán egy kicsit - vagy nagyon is - eltolódott a hangsúly. Eltolódott a vásárlás, az ajándékok irányába, és közben egymást veszítjük el. Nem tudunk egymásért imádkozni, nem tudunk egymásra időt szakítani, nem tudjuk észrevenni a másik nyomorúságát és örömét. Nem tudjuk meglátni szükségleteit, egyszerűen nincs időnk a másik emberre. Érdekes, hogy ha az ember kinyitja a Bibliát, és az igazi ajándékot keresi, akkor különleges dolgot talál. Az Isten nem ajándéktárgyat adott az embernek karácsonykor, hanem önmagát. A legszebb karácsonyi ajándék az, ha mi tudunk másoknak ajándékká válni, és fordítva. Jézus ajándékává vált ennek a világnak, és az ajándékában, a maga személyességében éppen azt töltötte be az életünkben, amire leginkább szükségünk van. A vele való kapcsolatban és közösségben az ember szabaddá lehet életének csúnya dolgaitól, bűneitől. A vele való közösségben megtalálható az a belső béke és öröm, amely már ma idehozza közénk az Isten országának örömét. Nem véletlenül énekelték az angyalok karácsony estéjén: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség és az emberekhez jóakarat.” Pál apostol Filemonnak írt levelében azt mondja, hogy készíts szállást, mert remélem, imádságotokért ajándékul kaptok engem. Azt kívánom testvéreimnek, hogy ezen a karácsonyon el tudjanak szakadni á régi, beidegződön szemlélettől, és próbáljanak inkább arra figyelni - minden ajándékot félretéve -, hogy mivel tudnának igazán örömet szerezni szeretteiknek. Lehet, hogy mindennél többet jelentene egy ünnepi asztal gyertyával, meghitt közösségben. Elmondva, hogy szeretlek téged, számíthatsz rám, társad vagyok az úton. Vedd észre, hogy a társad a te legszebb ajándékod. Vedd észre gyermekedben, hogy ő nem teher, hanem áldás. Lásson gyermekünk minket ajándéknak az életében. Legyen életprogramunk egy nagy „adventi készülés” az igazi nagy „karácsonyra", az Isten országába való megérkezésre. Úgy élj, hogy ajándékká lehess másoknak! Ha rád gondolnak, érezzék hiányodat. Ha ott vagy, érezzék, hogy Istent hoztad közéjük Az ember küldetése, hogy Istent hozza el a másik számára a jelenlétével, szavaival gondolataival és cselekedeteivel Ehhez nem kell más, „csak” nyitott szív és átadott élet. A többit Isten elvégzi és szép lassan egész életed egy nagy ajándékká válik És akkor megcsillanhat a szemünkben a karácsonyi öröm: ez az igazi ajándék! En lehetek az igazi ajándék neked, te pedig nekem. így legyen! ■ Sándor Frigyes- Ki az a bolond, aki kiabál? Ki az a bolond, aki tüzeket gyújt? Nincs itt semmi! Hiába állok itt a toronyban, meresztem a szemem a sötétbe. Csendes az éjszaka. A távol csendje tölti be a sötétséget. Béke van égen és földön, nem történik semmi, csak valami bolond kiabál. Nem veszélytelen az ilyen! Mi lesz, ha tényleg lesz valami, ami miatt kiáltani kell, lesz valami, ami miatt tüzeket kell gyújtani? Akkor majd nem hisz nekünk senki. Addigra nevetségessé válik minden kiáltás, minden tűz és minden őrálló.- Már megijedtem a saját hangomtól. Igen, persze, hogy én voltam, aki kiáltottam. Én gyújtottam meg a jelzőtüzet is. Kiáltanom kellett. A messzi tornyokból láttam a jeladást, ott valóban fellobbantak a lángok. Hallottam a távoli kiáltásokat is. Igaz, magam nem láttam, hogy bármi közeledne, de az őrállónak dolga az is, hogy a távolból érkező jelzéseket továbbadja. Igaz, csendes az éjszaka. A távol csöndje tölti be a sötétséget. Béke van földön és égen, de évezredeken, évszázadokon, évtizedeken át érkezett hozzám a híradás az örömről, hogy valami történik. Tapasztalt őrálló vagyok. Már gyerekkoromban őriztem a tábort. Legjobban a hajnali kettő és négy óra közötti időszakot kedveltem. Akkortájt kelt fel a nap. Nyár volt. Valami csoda az, ahogy a sátrak közé bekúszik a fény. Az persze még csak játék volt. De felnőttként is őrállónak jelentkez► Karácsonyi számunkban hadd legyen az Ige + hirdető rovatnak is karácsonyi vonatkozása. Látszólag semmi különös, semmi ünnepi, de ha belegondolunk, az igehirdetés bevezető-beköszöntő mondatában ott van karácsony ünnepének teljes tartalma. Ha ezerszer hallottuk is, s ha formálisnak tűnik is a sokszor ismételt mondat, gondoljunk bele, halljuk tudatosan, érezzük meg mélyen! „Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és a mi Urunktól, Jézus Krisztustól.” A retorika (szónoklattan) a nyilvános beszédnek sokféle lehetséges kezdését ismeri és ajánlja. Az egyik szerint az első mondatok a hallgató jóindulatának elnyerésére szolgálnak (captatio benevo- lentiae). Máskor a beszéd első bekezdése csupán ráhangolás, hogy a hallgató „belerázódjon” az előadó stílusába, hanghordozásába; semmi lényeges, csupán előkészítés, hogy azután jöhessenek a fontos mondatok. tem. Az már nem volt játék. Hétről hétre figyelni, mi történik, hogy történik-e valami. A velem indulók közül már annyian elhallgattak, én azonban hős maradtam. Aztán segítettem másoknak is őrré válni. Mert ezt nem lehet megtanulni. Orállóvá lesz az ember. Amikor gyengülni érzem majd hangom erejét, valaki más átveszi tőlem a kiáltást, a máglyák meggyújtásának feladatát. Ahogy múlik az idő, egyre bizonytalanabb a hangom. Nem az erejével van baj, az, köszönöm, jól van, de kezdek félni. Talán öregszem? Fiatalkoromban bezzeg nem volt egy fikarcnyi kétségem sem, vidáman kiáltottam nagyokat, hogy szóljon, ha majd kell. Most attól félek már, hogy az egész csalás. Attól félek, hogy ok nélkül kiáltok. Hogy nem történik semmi, nem jön senki, és én a kiáltásommal félrevezetem a város lakóit. Sok hamis kiáltást hallottam már. Láttam egyszer egy filmet. Egy olyan faluról szólt, melynek vezetői kivonultak a világból. Ahhoz azonban, hogy leszármazottaik - akik később a falu népét alkották - ne akarjanak visszatérni az elhagyott, gonosz világba, hamis veszedelmet hirdettek. Azt mondták nekik, hogy a környező erdő tele van veszedelmes fenevadakkal. Mivel a fenevadak a piros gyümölcsöket szerették, a faluból - hogy a pánik még nagyobb legyen - kiirtották a piros színt. Minden sárga volt. Valójában veszedelem nem volt, az őrök - maguk is félrevezetve - egy furcsa játék részesei voltak. Az igehirdetés a köszöntéssel kezdődik: „Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és a mi Urunktól, Jézus Krisztustól.” Fontos, hogy minden prédikáció így indul, hiszen a megszo- kottság, az állandóság az otthonosság érzetét kelti. Ugyanakkor magában hordja a veszélyt, hogy már nem is figyelünk rá, csak valami végszóként kezeljük, ami figyelemfelkeltő: kedves hallgatók, most, ezután jön a lényeg, a fontos, most indul a prédikáció. Akármekkora veszély is ez utóbbi, mégis, már önmagában ez is fontos funkció. A hallgató érezze, érezheti, hogy itt nem csupán ringató vagy felrázó gondolatok következnek, hanem Isten igéje. Ez a szignál, amely után felcsendül az aktuális, személyre szabott isteni szó. Tudok igehirdetőről, aki hosszú éveken át kísérletezett azzal, hogy mindig más köszöntéssel (többnyire bibliai köszöntésekkel) kezdte a prédikációt. Hosz- szú évek próbálkozásai után azonban visszatért az előír köszöntéshez, és minden igehirdetés elején újra elhangzott az ősi apostoli mondat. Kegyelem nektek és békesség... Ezt hallva önkéntelenül is .bibliai szakaszok A VASÁRNAP IGÉJE Jó film volt. Ez a hamisság ugyanakkor megrémiszt. Mi van, ha erről van szó? Kiáltanak a papok: „Jön az ünnep!” — de nincs ünnep. Kiáltanak a kereskedők: „Itt a karácsony!” - de nincs karácsony. Mi, őrállók mások lennénk. A hosszú szolgálat kifinomulttá tette érzékeinket. Nem kiáltunk akármikor. Nem vezetnek félre minket holmi külsőségek. Nem ugrunk minden kis neszre. Figyelünk, de nem riasztunk másokat. Éppen ezért lenne szégyenné, életünk szégyenévé egy hamis riadó, egy félrevezető jeladás. O, a nagy kiáltások! Ézsaiás! Jön az örömhírt hozó! O bezzeg kiálthatott joggal. Vége a hetvenévnyi deportáltság- nak. Jön a szabadító hadsereg, jön a perzsa Círus! Akkor összerezzent a világ. Az Úr felemelte karját, beavatkozott a népek nagy történelmi fordulóiba, akkor megmutatta szándékait. Az emberek ámulva látták, hogy valóban történik valami. Akkor ámulva látták, hogy Isten valóban él, hatalmasan munkálkodik, és hogy velük van. Akkor lehetett kiáltani az örömhírt hozóval: Istened uralkodik! Akkor lehetett igazán jó őrnek lenni. Volt miért. Az őrök együtt örültek, mert saját szemükkel látták, hogy visszatér az Úr a Sionra. idéződnek fel bennünk, amelyek a kegyelemről szólnak. Az ünnepi napokban sokszor idézzük Pál apostolnak Tituszhoz írt leveléből a kulcsmondatot: „...megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek...” (2,11) Karácsony Isten kegyelmének ünnepe. Jézus Krisztusbah mutatta meg az ember iránti érzését és indulatát. Kegyelmével - azaz meg nem érdemelt módon - lehajolt hozzánk, közel jött, sőt közénk jött. Amíg itt járt, egyértelművé vált, hogy nem az ember s a világ pusztulását akarja, hanem meg akar kegyelmezni mindenkinek. A célja az, hogy minden ember üdvözüljön. Már az angyal is kegyelemről beszélt a Jézust szíve alatt hordozó Máriának. János evangéliumának a testté lett Igéről szóló prológusa is arról beszél, hogy ji törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jelent meg” (1,17). Karácsonykor hangozzék úgy a prédikáció kezdete és egésze, hogy tudatosítjuk: a kegyelem Jézus által jelent meg a betlehemi éjszakán. Kegyelem nektek és békesség... A békesség is karácsonyi „portéka”. Nem csak az idilli, 'pásztorromantikát tükröző elbeszélések hangulatáról van szó. Ez csuVoltak még más kiáltások is. Keresztelő Jánosé, Pál apostolé, Luther Mártoné, Bonhoefferé, a nagy teológusoké, akik feltették a mai kor valódi kérdéseit. De most szabad volt-e kiáltani, szabad volt-e tüzet gyújtani? Van-e itt valami? Csendes az éjszaka. A távol csendje tölti be a sötétséget. Béke van égen és földön. Aztán a sötétben valami mégis megmozdul. Nem látszanak angyalseregek. Nem szakítja ketté az eget. Nem hallani hadseregek zaját. Mégis itt van." Nem közelített, egyszerűen csak körülvesz, meglep, megragad. Jobban és erősebben minden ölelésnél, minden örömnél, minden szomorúságnál, minden bűnnél. Hogy kiáltsak újra? Lehet, hogy más nem is érzi, nem is tudja, fel sem fogná ezt a csodát. Mit kiáltsak? Jelent-e valakinek valamit az, hogy megbocsátott nekem mindent, hogy meg tudott vigasztalni, hogy ünnepet teremtett titokban, hogy újra bátor őrré tett? Kiáltanom kell mégis, szítanom a máglyát, hadd vigye a hírt messzire hangom, hirdesse a fény, hogy történik, mégis történik valami.- Ki az a bolond, aki kiabál? Ki az a bolond, aki tüzeket gyújt?. Nincs itt semmi! Csendes az éjszaka. A távol csendje tölti be a sötétséget. Béke van égen és földön, nem történik semmi, csak valami bolond kiabál.- Én, én vagyok az a bolond, aki kiabál. Én, én vagyok az a bolond, aki nagy tüzet gyújt. IGE+HIRDETO pán a felszín, a látszat. A jászolbölcső egy állatszagú istállóban volt, a hosszú és fárasztó út után nem volt békességes befogadó szálláshely, s az istálló nem embernek való szállásként adatott... A politikai helyzet sem volt feszültségmentes a népszámlálás idején. Azután jött a szörnyű eseménysor a nyugtalan, hatalmát féltő uralkodó lemészároltatta a betlehemi gyermekeket. Sírástól, jajveszékeléstől volt hangos a vidék. És mégis: az angyalok a mezőn békességet hirdettek. Isten megjelenése, földre születése a békességkötés jele és ajánlata volt. A megérkezést jövendölő próféta is a béke fejedelmét hirdette meg. Pál így is mutat a Betlehemben született Isten Fiára: ő a mi békességünk. Benne, egyedül benne lehet megbékélni Istennel s maradandó békességet találni emberekkel, önmagunkkal. Amikor a karácsonyi ünnepi isten- tisztelet igehirdetésének kezdetén felcsendül a jól ismert, máskor fülünk mellett elsuhanó mondat, álljunk meg és tudatosítsuk: karácsony a kegyelem és a békesség ünnepe. S mindkettő él tovább karácsony után is. ■ Hafenscher Károly (ifj.) ■ Koczor Tamás Oratio oecumenica Urunk, itt állunk előtted a karácsony előszobájában. Köszönjük, hogy ünnepet készítesz nekünk. Valljuk, hogy nagy szükségünk van a karácsonyra. Hétköznapjaink egyhangúsága leterhel, csak az elvárások hosszú listáját tárják elénk feletteseink. Már otthon is a munkánk teljesíthetőségén törjük a fejünket, s nem tudunk figyelni gyermekeink nekik oly fontos kérdéseire. Szeretnénk most az ünnepen igazán kikapcsolódni, egyedül rád figyelni s szeretteinkkel beszélgetni. Köszönjük, hogy megadod a mindennapit, a meghitt otthont, a megbízható hitvest és az ezernyi gond között is bennünket mindig mosolyra fakasztó gyermekeket. Urunk, te látod: mi úgy véljük, hogy mi, felnőttek készítjük a karácsonyt ezernyi meglepetéssel, és sokféle jelét adjuk kedveseinknek a hozzánk tartozás öröméről. S közben elfeledjük, hogy te akarod ajándékaidat közöttünk megmutatni és szétosztani. Karácsonyfánkra te helyezed a békesség, az öröm és a boldogság el nem múló kincseit. Add, hogy észrevegyük, elfogadjuk őket, és éljünk belőlük. Megvalljuk előtted, hogy fárasztó volt a hömpölygő tömegben a legszebb ajándékot kiválasztani, sok volt a tennivaló, és'hosszú az elintézendő ügyek listája. A világ leverő lármája elfogyasztotta végső tartalékainkat is. De most már örülünk, hogy csak rád kell figyelnünk, várhatjuk a szenteste meghitt hangulatát, és boldogan nézhetünk gyermekeink s unokáink ámuló tekintetébe. Kérünk, ne engedd elrontani az ünnep szépségét közöttünk. Légy jelen te magad, vigyázz szavainkra, simogató kezünkre, és adj hálás gyermeki szívet nekünk, felnőtteknek is. Add, hogy ezen az ünnepen senki ne maradjon egyedül, senki ne bánkódjék - még ha lenne is oka erre -, hanem örüljön érkezésednek, aki magad vagy életünk öröme és vigasza, megtartója itt és az örökkévalóságban. Könyörgünk az igehirdetőkért, hogy az ünnepek sokaságában élő igédet szólaltassák meg, s időszerű, életünket segítő, hitünket erősítő, biztató szavad hangozzék közöttünk. Engedd, hogy mi nyitott szívvel és elfogadó lélekkel fogadjuk közeledésedet igédben és szent vacsorádban. Áldd meg az egész világ karácsonyát, hogy elnémuljanak a fegyverek, meghiúsuljanak a gonosz szándékok, a cselvető tervek, és minden szív téged dicsérjen, mint egykor Betlehem mezején: dicsőség a magasságban Istennek, a földön békesség és az emberekhez jóakarat. Ámen. AKI TITEKET HALLGAT... Formális bevezetés?
