Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-12-23 / 51-52. szám
EVANGÉLIKUS HETILAP 72. évfolyam, 51-52. szám - 2007. december 23-30. — Advent 4. vasárnapja / Karácsonyi-újévi dupla szám Ára: 360 Ft „A mérleg egyik serpenyőjében ott van a lassan „Munkám egyik legpozitívabb hozadéka, hogy sokA ronda beszédét----------------------------------------------te„. .. egyháztörténetünk szakavatott Az igazi ajándék 1^2. oldal végére érő esztendő, kevés örvendeztető, több kai nagyobb rálátásom van arra, hogy más egyhámég elviselem valakutatójának és ismerőjének tekintetMegjelentek az új liturgikus könyvek ^5. oldal elszomorító emlékével, a másik serpenyőben zak hogyan szervezik az életüket, és nagyon sok fihogy, de Isten névéték, s így volt egyházunk egyik legisKarácsony politikai dimenziója |pó. oldal pedig ott van Jézus Krisztus Urunk - mindenek gyelemre méltó példát látok.” vei ne...! Kérlek! Én mértebb képviselője is.” Isteni adomány és a MikulásGyár !►& oldal ellenére velünk maradó - hűsége.” !►Beszélgetés dr. Csepregi Andrással, az Egyházügyi pap vagyok.” t^In memóriám id. dr. Fabiny Tibor Nemzetiségi oldalak &11. és 16. oldal (►Mérleg 2007 - 3. oldal Kapcsolatok Titkárságának vezetőjével - 7. oldal !►Vereség - 21. oldal-19. oldal Idei fonákságok ^22. oldal SEMPER REFORMANDA „Krisztus születése tiszta volt, bűn nélküli és szetjt. Az ember születése pedig tisztátalan, 'Ttűjös és átokvert. Ezért nem lehet rajta segíteni, csupán a Krisztus tiszta születésével. Mivel Krisztus születését testileg nem lehet kiosztani - aminthogy ez nem is használna -, azért Isten lelkileg osztja szét mindenkinek az igében. Ha valaki szilárdan hiszi, hogy ezt ő is megkapja, annak Krisztus tiszta születése javára lesz.” HLuther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) A szerkesztőségünk által kiírt, Adventi gyertyák című fotópályázat negyedik kategóriájának győztes felvétele - Szakos Csaba/otója . .vár a mi Istenünk” ►Advent örök üzenetét fedezték fel az összegyűlt hívek december 15- én a címben szereplő csonka mondatban, egy romos borsodi evangélikus templom homlokzatán: az „Erős vár a mi Istenünk” evangélikus köszöntésünkből már csak ennyit hagyott meg az idő vasfoga. Talán ennek a töredékes mondatnak vagy a potyogó vakolatnak a látványa indította az embereket arra, hogy kimondják: itt valamit tenni kell. Rudabányán a civil összefogásnak és a lelkes kezdeményezéseknek köszönhetően hálaadó istentiszteletre gyűltek össze múlt szombaton a nagyközség lakói és a hazai, illetve külföldi vendégek a múlt század harmincas éveinek első felében épült, de mára nagyon leromlott állapotú evangélikus templomban. A megjelentek az Északi Egyházkerület, Rudabánya Nagyközség Önkormányzata, a Rudabányai Német Kisebbségi Ön- kormányzat és az indonéz nagykövetség páratlan együttműködésének lehettek tanúi, melynek keretében reménység szerint megújulhat a község evangélikus temploma. Az úrvacsorái istentisztelet liturgiájában dr. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke, Sándor Frigyes, a Borsod- Hevesi Egyházmegye esperese, valamint Balázs Tibor, a Sajókazai Evangélikus Egyházközség diakónus lelkésze szolgált. Mk 1,1—5 alapján tartott prédikációjában a püspök kiemelte, hogy a templom oromzatáról leesett az evangélikusok köszönéséből és a zsoltárversből mindnyájunk számára jól ismert „erős” szó. Ami nem annak a jele, hogy Isten el- erőtlenedett, hanem inkább annak, hogy az ember lett erőtlen és gyenge. Az idézetből viszont megmaradt a „vár” - egy romos templom falán az ütött-komének, és kifejezte abbeli reménységét, hogy megújulhat az épület. A köszöntések sorát a helyi énekkar által magyar és indonéz nyelven előadott evangélikus énekek színesítették. Az esemény megszervezésében és lebonyolításában, a nyelvi akadályok elhárításában Fal Beáta követségi munkatárs nyújtott segítséget. pott, hiányos feliratból így lesz evangélium: „Vár a mi Istenünk”. Vár minket az Isten, ahogyan ezt advent harmadik vasárnapján is átélhettük. A templomban az istentisztelet után Szobota Lajos polgármester köszöntötte a jelenlévőket, és ígéretet tett arra, hogy az önkormányzat is támogatni fogja a templom felújítási munkálatait. Majd Mega András, a helyi német kisebbségi önkormányzat elnöké, a renoválás legfőbb kezdeményezője adott hangot öröA magyarországi indonéz nagykövet, H. E. Mangasi Sihombing és felesége - elkötelezett evangélikusok lévén - részt vettek az istentiszteleten. A nagykövet egyben a templom felújítási munkálatainak egyik kezdeményezője is, aki saját forrásból pénzadománnyal segítette az ügyet. Az együttlét közös ebéddel, majd a helyi bányató megtekintésével folytatódott, s az indonéz tánccsoport műsorával zárult. ■Czöndör István Tíz év - hét órában ►Tíz évvel ezelőtt, 1997. december 13-án szentelte fel D. dr. Harmati Béla püspök az Evangélikus Rádiómisszió - Missziói Központ létesítményét Cinko- tán. Az ottani gyülekezet használaton kívüli, egykori iskoláját építették át úgy, hogy a mindenkori országos missziói lelkész családjának is otthont adhasson. A tizedik évfordulót közel félszázan ünnepelték múlt szombaton, felidézve az eltelt időszak rádióadásokban, kiadványokban és eseményekben gazdag történetét. Győri János Sámuel igei bevezetője és Szeve- rényi János jelenlegi országos missziói lelkész köszöntője után elődje, a 2003-ban püspökké választott Gáncs Péter adott rövid történelmi áttekintést. Ebben felidézte a hőskort, amikor még Terray László (Norvégia), Pósfay György (Svájc), valamint a norvég és finn rádiómisszió támogatásával jutottak a magyarországi éterbe evangéliumi rádióműsorok. A következő fordulópont a nagytarcsai gyülekezeti házban kialakított kezdetleges stúdió megindulása volt; itt - immár itthon - bár szerény körülmények között, de annál lelkesebb munkatársi gárda segítségével készültek a hanganyagok. Igaz, még ezek is „egy kis kerülővel”, Monte Carlóból jutottak el a magyarországi hallgatókhoz... folytatás a 4. oldalon Karácsony koreográfiája ■T. Pintér Károly Meglepő volna, ugye, ha a magyar evangélikusság egyetlen hetilapjának ünnepi számában a vezércikk egyetlen gondolat erejéig sem érintené az adventi ünnepkört, hanem helyette - mondjuk - az egészségbiztosítási törvényjavaslatról épp lapzártánkkor tartott parlamenti szavazás kérdésével foglalkozna? Talán még néhány indulatos szó is elhagyná egy-két olvasónk ajkát, mondván: mégiscsak túlzás az efféle szerkesztői húzás... Ha viszont sietve biztosítanám az olvasót, hogy az alábbiakban természetesen magam is a karácsony szinonimájaként használt fogalomról - a szeretetről - készülök írni, a többség alighanem sietős to- vábblapozással nyugtázná az. elvárásoknak való megfelelést... Bizonyára idén is el fogom veszíteni műfenyőállításért indítandó csatámat, mert feleségem egyenesen szentségtörésnek tartja környezettudatos javaslatomat. Még hogy műfenyő! A tradíciót ápolni kell, a hagyományos kellékek semmi esetre sem hiányozhatnak a szenteste koreográfiájából. (Meg aztán gondolni kell a fenyőfatermesztésből élő surdi evangélikusokra is.) Nem, nem gúnyolódom. Jóhiszeműen azt feltételezem, hogy a fenyőfadíszítéstől a mákos bejglin át a csillagszórókig minden külsőségekre irányuló erőfeszítésünk, a szenteste egész koreográfiája a karácsony evangéliumához méltó lelkűiét elérését célozza - öntudatlanul is. Máskülönben miért osztoznának nem keresztények is oly szívesen a karácsony megünneplésében? Krisztusban hívők és nem hívők egyaránt vágynak békére, harmóniára, szeretetre, és az a betlehemi jászol olyan jó ürügy arra, hogy legalább évente egyszer - legalább néhány óra erejéig - kísérletet tegyünk mindezek átélésére! Mi itt Magyarországon szívünk szerint kandallóval fűtenénk be karácsonyeste a nagyszobát, nagyszobánkat pedig időlegesen egy domboldalon álló házikóba „telepítenénk”, amelynek ablakain át hófödte lankákat pásztázhat szemünk. Nem, továbbra sem gúnyolódom. Már csak azért sem, mert nekem még megadatott egy majdnem ilyen idilli Ady Endré-s emlékkép. Gondolom, a fancsali parókia ablakából ma is rá lehet látni a fél falura, és annak a valóban hófehérbe öltözött gyermekkori karácsonyestnek mélyen rögzült az élménye, amint a csizmaszárig érő hóban minden irányból imbolygó fények tucatjai közelítenek felénk. Mert ahogyan a költő írja: „A templomba / Hosszú sorba / Indulnak el ifjak, vének, / Az én kedves kis falumban / Hálát adnak / A magasság Istenének.” Hogy az én kedves kis falumban ma is zsúfolásig megtelik-e a szentestén a templom, azt nem tudom, de azt igen, hogy az ’50-es évek közepén-végén a fancsali házakba még nemhogy a televízió, de a villany se volt bevezetve. És a karácsonyesti istentiszteleten alighanem több lélek volt jelen, mint ahány otthon maradt! Ám ha valaki elvetődik az innsbrucki néprajzi múzeumba, ne mulassza el megtekinteni azt az állandó kiállítást, amely a világ leggazdagabb bet- lehemes gyűjteményével büszkélkedhet. Meghökkentő látni, hogy az osztrák sógorok fenyőillatú alpesi istállói mellett például pálmafák árnyékában hűsölő - csokibama - Jézuskát is imádnak szintúgy néger pásztorok. Meghökkentő, kijózanító és felemelő érzés szembesülni az evangélium - divatos kifejezéssel élve - „határokon átívelő” hatásával. Hogy Jézus Krisztust földünk minden szegletében magukénak tudják érezni az emberek. Azok is, akik tisztában vannak azzal, hogy mit köszönhetnek születésének, de azok is, akik számára a betlehemi jászol csak jelkép, csupán ösztöke - a szeretet megragadására, átélésére. Szemernyi kétségem sincs afelől, hogy földgolyónk kicsit is fejlett országaiban ma már éppúgy sokan visszasírják a „régi szép” (televízió- és szupermarketmentes) időket, mint nálunk. Mintha legalábbis a tévé vagy általában a magasabb életszínvonal nehezítené meg a dolgunkat. Ugyan már! A szeretet gyakorlásának tegnap is mi magunk voltunk az akadályai, és manapság is mi magunk vagyunk. Az oly féltve őrzött kedves hagyományok - mint nálunk a fenyőfaállítás, a csillagszórógyújtás, a betlehemezés... - voltaképp mindmind annak bizonyítékai csupán, hogy az ember kezdettől fogva „koreográfiát kreált”. A kérdés csak az, hogy a külsőségek segítenek, avagy gátolnak-e bennünket az ünnepelt születésnap lényegének „felfogásában”, tudatosításában. Mert bármily jóleső érzés rácsodálkozni arra, hogy a betlehemi jászol em- bermilliók-milliárdok szemében lett a szeretet szimbóluma, számunkra - a Jézus Krisztus kereszthalálát és feltámadását is magában foglaló isteni üdvterv ismerői számára - az istálló szalmáján született gyermek nem valamiféle szimbólum, hanem örök életünk letéteményese. Mármost akik ádventben személyes életük Megváltójának születésére emlékezhetnek, azoknak karácsonyi kellékek hiányában sem okozhat gondot betöltekez- ni szeretettel. Hiszen nap mint nap arra ébredhetünk, hogy Isten gyermekeiként mi már eredendően „szeretve vagyunk". Ennek tudatában voltaképp a felebaráti szeretet gyakorlása sem jelenthetne erőnket meghaladó feladatot. Isten érdemtelenül ajándékozott meg bennünket a szerete- tével, miért kellene azt nekünk kizárólag érdemek fejében továbbajándékoznunk? Lássuk be, ez a feltétel nélküli szeretet a legszebb karácsonyi koreográfia! Nem olyan bonyolult ezt megérteni, ha saját gyermekeinkre gondolunk. Ugye őket akkor is szeretettel tudjuk magunkhoz ölelni, ha fenyőfaválasztáskor az anyjuk pártját fogják, és a karácsonyesti csillagszórófényben felsejlő ajándékok láttán arra kérnek: „Apuci, idén ne imádkozz olyan hosszan...” Minden olvasónknak áldott karácsonyi ünnepeket és új esztendőt kívánunk!
