Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-12-16 / 50. szám
2 2007. december 16. FORRÁS ‘Evangélikus Élet3 ÉLŐ VÍZ ADVENT 3. VASÁRNAPJA - Ézs40,i-ioa Tavaszváró, életváró Alighogy elkezdődött, én már a végét várom. Tél. Számomra nem más, csupán a korai sötétség, a hideg, a fagy és a csúszós utak ideje. Tél. A nemszeretem három hónap időszaka. Másfelől persze a csend ideje is. A hófödte szántóföld látványát ajándékozza nekünk. A levegő éles és tiszta. A tüdő fellélegzik, az arc kipirul. A tél a magány és az elgondolkodás ideje is. A várakozásé, hiszen közeleg a karácsony, és mi Krisztus születésére készülünk. A Gyermek világra jötte azonban csupán akkor gazdagítja életemet, az ünnep utáni napjaimat, ha a kisded „bennem is meg tud születni, keresztre lesz feszítve, és fel is támad”. Ezért jó az advent csendje, ajándéka. Visszavonulni. Tűnődni. Kérdéseket feltenni és válaszokat keresni. Feleleteket várni önmagámtól, és „engedni” Istennek is, hogy a hétköznapok rohanása után megállva végre ő is „szóhoz juthasson”... Mert csak így, rá figyelve, Jézust követve halhat meg az óemberem, és „támadhatok fel" új életre. Jó az advent csendje, ajándéka. Visszahúzódni egyfajta téli álomra, amely azonban nem tétlenség, hanem „szellemi ébredésemet” szolgálja. Visszavonulni, amint az erdei csiga teszi. Ezt az állatot ábrázolták a Nürnberg város szentjéről, Szent Sebőidról elnevezett templom számára alkotó művészek, id. Peter Vischer (1460 körül - 1529) és fiai, Peter és Hermann is, akik díszes sárgaréz ereklyetartót készítettek a szentnek. A síremlék négy delfinen és tizenkét csigán nyugszik. A csigákban a középkor ími-olvasni nem tudó embere a feltámadás szimbólumát látta. Ezek az állatok ősszel mészréteget képeznek, ezzel borítják be házuk bejáratát; kívülről nézve úgy tűnik, mintha elpusztultak volna. Ám tavasszal „új életre kelnek”... így - vélték az előttünk jártak - támadunk fel mi is az utolsó napon. A halál tehát, kívánták kifejezni a művészek, nem a véget, hanem egy új élet kezdetét jelenti. Tél. Tavasz. Új élet, új kezdet számomra is...? Még nem tudom, csak remélem, Isten megadja hozzá erejét, kegyelmét, Szentleikét. Hisz meg van írva: „Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgető- nek megnyittatik” (Mt 7,7-8) Ezért is olyan nagyon jó most az advent csendje, ajándéka. Visszavonulni. Tűnődni. Kérdéseket feltenni és válaszokat keresni. Feleleteket várni önmagámtól, és „engedni” Istennek is, hogy „szóhoz jusson”. .. Mert csak így halhat meg az óemberem, és „támadhatok fel” új életre. ■ GaZsu Egy csésze kávé Egy csoport egykori diák, akik mind nagy karriert futottak be, egy alkalommal összejöttek hogy meglátogassák régi egyetemi tanárukat. A beszélgetés hamar a stresszes élettel és munkával kapcsolatos panaszkodásba csapott át. A tanár, kávét ajánlva fel vendégeinek kiment a konyhába. Egy nagy kannányi kávéval és többféle csészével tért vissza. Volt köztük porcelán, műanyag, üveg; néhány sima volt, néhány drága vagy éppen ritkaság. A professzor arra kérte őket, hogy mindenki szolgálja ki magát. Amikor minden diák kezében volt már egy- egy csésze kávé, így szólt: Megfigyeltétek hogy minden szép és drága csésze elkelt, és a tálcán maradtak az olcsó műanyag csészék? Habár mind- egyikötöknek az a természetes, hogy mindenből a legjobbat kívánjátok önmagatoknak ez a problémáitok és a stressz forrása is. Valójában mindenki a kává akarta, nem pedig a csészét, de tudatosan a jobb csészékre vadásztatok s egymás csészéit figyeltétek Tegyük föl, hogy az élet a kávé, s a munkahelyek a pénz és a társadalmi pozíció a csészék Ezek csak eszközök az élethez, de nem változtatják meg az élet minőségét. Néha azzal, hogy csak a csészáe figyelünk elmulasztjuk élvezni a benne lévő kává. Tehát, barátaim, ne engedjétek hogy a csészék irányítsanak benneteket... A káváafigyeljetek helyettük" M Forrás: internet Üdvös kiáltás az adventi csendben Advent harmadik vasárnapja: közeleg a karácsony. A média hetek óta attól hangos, hogy mitől lesz szép, meghitt, tartalmas az ünnep. Zuhog-zuhog ránk a „konzumbuzdítás”, hogy ételben, italban és ajándékokban legyen gazdag a karácsonyunk. Ezt kiáltják a feliratok, ez ömlik a hangszórókból a karácsonyi vásárokban, a bevásárlóközpontokban. És kiüresednek a szavak. Elkopnak, elfáradnak. Magunk is kiüresedünk, elfáradunk és elkopunk, ha nem onnan merítünk, ahol élet és hatalom lüktet a szavakban. Egy hang kiált: vigasztaljátok Isten fogoly népét! Jeruzsálem megmenekült ugyan Asszíriától, de Kr. e. 587-ben a babiloni támadás elpusztította. Ebben a helyzetben minden szónak súlya van. Amelyik vádol, az okokat elemzi, a visszafordít- hatatlant marcangolja, az semmin sem változtat. De a prófétai könyv 40. fejezetétől új hang szól, sőt kiált: nem a büntetés és az ítélet szónokáé, hanem a vigasztalásé. Letelt rabságról, megbűnhődött bűnről beszél. Isten karja, amely ránehezedett választott népére, hogy hűtlenségéért sújtsa, II. (Deutero-) Ézsaiás próféciájában ölelő karrá, gyengéd, simogató kézzé szelídül. A próféta üdvösséget hirdet, közeledő, érkező Istent, aki vigasztalni jön. A kétszeres bűnhődés (vö. 2MÓZ 22,3 kk.) ideje letelt. A jövő Isten választott eszköze, a perzsa Círus király által érkezik, aki legyőzi Babilont, és a fogoly nép hazatérhet otthonába. A próféta már látja ezt, mert Isten megmutatta neki. A következő fejezetek a vigasztalás igéinek legszebb gyűjteményét alkotják. Harag, félelem, közöny, beletörődés, csüggedés tölthet el bennünket is, esetleg elfordulunk, lázadunk, amikor úgy érezzük, hogy Isten karja ránk nehezedik. Különösen ha az elmúlásra gondolunk. Mint a fű, a virág, annyi az élet. A népek, társadalmak, kultúrák vannak, aztán elmúlnak. Félelemünkkel szemben parancsoló- an hangzik a kiáltó szó: ne félj! Mert amilyen igaz mindez, olyan erős és igaz a vigasztalás, hogy az ige megmarad. Az Ige testté lett, az Ige, amely kezdetben volt, ami által minden lett. A fogságban lévők megláthatták, hogy leigázójuk hatalma elmúlik. Minden nép meglátja majd, hogy csak egy hatalom örök: az, amely már most is itt van közöttünk, bennünk. Amely hozzánk szól, megtérésre hív, fejünket felemeli, a próféta által hallott mennyei kiáltást meghallatja velünk. Egy hang kiált: építsétek az Úr útját! Keresztelő János szólt ezekkel a prófétai szavakkal. Ám ő a fejszét látta a fák gyökerén, amikor megtérésre hívott. Jézus másként él a benne megtestesült isteni hatalommal. Azért jön, hogy megmentsen. De megtérés nélkül nincs, számomra sincs út. Önigazolás, önáltatás, önmentegetés semmivé lesz, ha az Úr dicsősége mindenki előtt megjelenik. Sosem felejtem el, milyen groteszk volt, amikor gyerekkoromban egy nagy hatalmú szovjet pártvezér jött hazánkba. Autókonvojának tervezett útA VASÁRNAP IGÉJE vonalán minden úthibát ripsz-ropsz kijavítottak, és a házak arra néző homlokzatát (!) gyorsan kitatarozták. A mi házunk elülső fala is szép színes lett, a mellékutcára néző oldal viszont maradt piszkosan, háborús belövésekkel, omló vakolattal. Későbbi kép: útépítés. Autópálya készül. Lassan, gondosan, rétegről rétegre feltárják a múlt maradványait. Kiemelik az elfeledett csontokat, azután elegyengetik a talajt, majd alapozzák a pályát. Közben valamihez mérni kell, hogy mi az egyenes, mi az egyenetlen... Minek kell lesüllyednie, és minek kiemelkednie. A választott nép fogságba jutott, mert nem azt tartotta rossznak, amit Istene, és nem abban látta a jövőt és a jót, amit az Úr készített számára. A kegyelem mégis utat épített a hazatérésre, az üdvösség közeli, erővel teli ígéretével. Amit én tehetek: utat készítek magamban az Úr számára, és mint tanítvány, aki missziói parancsot kapott Jézustól, másokat is hozzá vezetek. Ami eligazít, az a kezemben van, a szívemben van, ha Isten igéjét beengedem, ha ítéletét és kegyelmét engedem magamon át- meg átjárni. így készít fel engem az Úr, hogy számára másokhoz úttá legyek, ő pedig számomra az élet egyetlen járni érdemes útjává legyen. Egy hang kiált: Itt van Istenetek1 Jön hatalommal! Mennyi minden és mindenki akarja a mai, a mindenkori embert hatalmába keríteni! Hatalmat akar felettünk politika, gazdaság, eszmék, rendszerek, vezetők. Ellenállunk itt, behódolunk ott, néha meg észre sem vesszük, hogy már fogságába estünk múlandó látszathatalmaknak. A gonosz hatalmával életük során sokan nem is számolnak, mert Istennel sem számolnak, s bűneiktől szabadulni nem tudnak. Jézus valódi hatalommal jött, tanított, „úgy beszélt, mint akinek hatalma van”. „Az én Uram, az Úr jön hatalommal” - mondja Ézsaiás, és ez az adventi öröm túlmutat a percek örömén. A bizonyosságot hozza az egész világra, mindenhová, ahol ezen a vasárnapon már három gyertya fényénél készülnek a Megváltó születésére. A bizonyosságot, Isten országának bizonyosságát, az útét Isten és ember között, a vigasztalásét, az Úristen magához ölelő karjáét. ■ Kőháti Dóra Imádkozzunk! Úr Jézus Krisztus, köszönjük neked, hogy vigasztalással érkezel hozzánk Az adventi csendben bűnbocsánatot és üdvösséget hirdető szó kiált felénk Örvendezzünk és hirdessük hogy letelt a rabság,-mert itt vagy, elhoztad a szabadulást! Téged várunk aki hatalommal jössz, aki megmenteni jössz, akinek útját szívünk megkérésével készítjük elő. Segíts ebben, Urunk, hiszen látod, amint ránk nézel, milyen sok még bennünk az egyengetni aló... Ámen. Oratio cecumenica Mennyei Atyánk! Te tudod, hogy mi mindannyian várunk valamit. Várakozásunk néha örömteli, néha rettegéssel teljes. Hálásak vagyunk a reménységért, amellyel közénk lépsz, és fáj, hogy nem vagyunk képesek teljes szívvel örülni eljövetelednek. Néha teljes szívvel tudunk bízni az Eljövőben, máskor halott a hitünk, a reménységünk, és csak megszokásból várakozunk. Állj mellénk, kérünk, hogy rettegésünk örömre, közönyünk lelkesültséggé változzon, s hogy reménytelen várakozásunk örömteli előrenézés lehessen! Állj a gyermekek mellé, hogy jövőjükre örömmel tekinthessenek: add meg nekik az örömteli gyermekkor, a játék és a dal lehetőségét! Állj a diákok mellé: add meg nekik a reménységet, hogy munkájuk, tanulásuk nem hiábavaló! Állj a munkát keresők mellé: add meg nekik a reményt, hogy amit tudnak, az másoknak is fontos, hogy ők maguk fontosak mindannyiunk számára! Adj erőt a munkába menőknek, a gyermeket nevelőknek, hogy higgyék: a mindennapi munka, a hétköznapok állandósága nem rombolja, hanem építi őket! Adj reménységet azoknak, akik szállás, munka vagy társ nélkül élik mindennapjaikat. Emeld föl tekintetüket a reménytelenségből, te légy társuk magányukban és szenvedésükben! Áldd meg a munkában megfáradtakat, a nyugdíjasokat azzal a reménységgel, hogy megtett életutuk nem volt hiábavaló. Adj erőt a betegséggel, a halállal vívódóknak és azoknak, akiket az ő segítségükre rendeltél. Segítsd őket, hogy láthatáruk ne a halál vonaláig tartson, hanem képesek legyenek meglátni a te mindent legyőző, állandó szeretetedet. Add meg az igazi adventi várakozás örömét egyházadnak mindenütt a világban. Add, hogy ne csak egymás mellett, hanem együtt is éljünk itt a földön, hogy egymás iránti szeretetünk vonzóvá tegye az emberek előtt a veled való közösséget. Add a tőled kapott béke reménységét nemzetünknek és a föld minden nemzetének! Tanítsd messzire előrelátni azokat, akik a népeket vezetik, hogy feladatuk teljesítése közben ne saját hatalmi vagy gazdasági céljaik irányítsák őket. Legfőképpen pedig légy velünk evangéliumoddal, jelenléted és bűnbocsánatod örömüzenetével. Add, hogy ennek az öröme hassa át karácsonyi készülődésünket és mindazt, amit tőled remélünk. Maradj velünk, Urunk! Ámen. AKI TITEKET HALLGAT... írott igehirdetés 2. Az írott igehirdetés elemzése során felfedezhetjük, hogy rokonságot mutat néhány újságírói műfajjal, ha szakmai szemmel nézzük. Említsünk meg kettőt, amellyel összefüggésbe hozható! A sajtóban a tájékoztatás alapköve, valamennyi műfaj alapegysége a hír, melynek komoly műfaji kritériumai vannak. Fő funkciója az, hogy az olvasó hozzájusson a döntéseihez szükséges információkhoz. Nézzük az igehirdetést: mi a hírünk? Az, aminek számunkra, Isten igéjének hallgatója-olvasója számára a legnagyobb hírértéke van? Hírünk, eseményünk, az, ami köré a gondolatsor rendeződik, az evangélium: a jó hír a textus által árnyaltan és konkretizáltan, egy adott aspektusból. Isten szeretetének híre, a megváltás híre, az élő Jézus Krisztus híre. Ha valami, akkor ez - amilyennek egy hímek lennie kell - pontos, tényszerű, hiteles és aktuális. Olyan információ, amelyhez döntésem meghozatalához hozzá kell jutnom. Az írott igehirdetés olvasása közben érintettnek, megszólítottnak érzem magam, ha ez a hír áll a középpontban a lelkész (a cikkíró) által hozzáfűzött „hír- magyarázattal”. A másik említendő műfajcsalád, a publicisztika alapja is konkrét hír, esemény. Rokonság mutatható ki közötte és - számunkra ez az érdekes - a prédikáció között. Az író mindkettőben „meg akar győzni valamiről”. Persze eredendően más céllal, hiszen a publicisztika bármilyen eszmét, személyt népszerűsíthet, míg a prédikáció nem. A publicista szabadon közli a véleményét, de - amint ezt a rovat korábbi írásai már részletesen kifejtették - az igehirdető esetében a „szerintem” és az „én úgy gondolom” sosem önmagában áll, hanem az igéből kapott és hit által kiforrott megnyilvánulás. (A tájékoztató műfajcsalád másik tagját említve tudósítani például csak olyan eseményről lehet, amelyen jelen van az újságíró... És igehirdetést írni?) írásom első részében a múlt héten már említettem a szöveg nyelvi megformálásának kérdését. Jó, ha szem előtt tartjuk, hogy a nyomtatott sajtóban megjelent anyagok bármikor újra elolvashatok. Az igényes, választékos fogalmazás, a gazdag szókincs, a szinonimák használata, a szabatos, kerek mondatok emellett azért is fontosak, sőt kötelezőek, mert a szó elszáll, de az írott szöveg olvasása közben a befogadónak módja van visszatérni egyes részletekhez, újra elolvasni őket, így az esetleg hibás mondatok, zavaros, rosszul egyeztetett szerkezetek, bántó szóismétlések a legszebb mondanivaló értékéből is levonhatnak - kár lenne, ha így történne... Fontos a tagolás is: egy új bekezdés lehet „lépcsőforduló”, ahol meg lehet pihenni, az addigiakra újat építeni, előrevinni, lendületet venni, ívet .húzni. Nem csak az első és az utolsó mondat fontos - bár tény, szerencsés, ha ezek frappánsak, jól sikerültek. Ha kibontakozik az író saját stílusa, egyedi hangja, az nagyon jó, hiszen a „mit” mellett a titok, avagy a művészet itt is a „hogyan". A mélyebb teológiai összefüggések kifejtése irodalmi vénával, stílusérzékkel párosítva a nagy igehirdetők ismérve. Tudjuk, hogy a magyar nyelv különösen is alkalmas a képteremtésre. Köny- nyebb ily módon megérteni és megértetni a mondanivalónkat; tömörségükben IGE+HIRDETŐ rejlik kifejezőerejük. Gondoljunk csak Jézus példázataira vagy a Hegyi beszédre, szóban elhangzott igehirdetéseire, amelyek most, számunkra már írott szövegként megjelenve nemcsak hitünkben gazdagítanak bennünket, de stílusra, fordulatokra, feszültségkeltő tömörségre is tanítanak. Istennek a mában van mondanivalója, és ezt keresi az olvasó az igehirdetésben. Ezek a találkozási pontok végtelenül izgalmassá tesznek egy-egy írást. Eszköz voltunkat egész keresztény életünk során átéljük. Egész személyiségünket és konkrét témánkat illetően: esetleges íráskészségünket is csak felajánlhatjuk annak, akitől kaptuk, hogy ő használjon, formáljon minket, működjön bennünk, és szóljon - alkalmatlanságunk ellenére is - általunk. Ekképpen az igehirdetés írója és olvasója egyek: legfőbb „feladatunk" engedni, hogy Isten megvilágosítsa bennünk igéjét, akár olvassuk, akár írott igehirdetésben magyarázzuk. Az „Aki titeket hallgat..." mentén kimondani: „Aki titeket olvas..." - hatalmas felelősség. ■ Kőháti Dóra
