Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-12-09 / 49. szám
8 41 2007- december 9. FÓKUSZ ‘Evangélikus ÉletS közelről ► A fasori evangélikus gimnázium legendás hírű egykori tanára, Ritz László (1863-1930) a névadója annak a kitüntetésnek, amelyben legutóbb két, evangélikus gimnáziumhoz kötődő tanár is részesülhetett. A Rátz Tanár Úr Életműdíjat az Ericsson Magyarország Kft., a Graphi-' soft R&D Zrt. és a Richter Gedeon Zrt. által életre hívott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma - amelynek elnöke dr. Kroó Norbert, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alelnöke - ítéli oda 2001 óta oda azoknak a közép- és általános iskolai tanároknak, akik kimagasló szerepet töltenek be a természettudományi tantárgyak népszerűsítésében és a tehetséggondozásban. Dr. Igaz Sarolta, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium volt kémiatanára, valamint dr. Katz Sándor, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium matematika-fizika szakos pedagógusa az MTA dísztermében vehette át munkássága elismeréseként a Rátz Tanár Úr Életműdíjat október 29-én. A kitüntetetteket arra kértük, tekintsenek vissza eddigi pályájukra. Egyetemi katedráról középiskolába- Fiatalkoromban egyet nagyon határozottan tudtam, nevezetesen azt, hogy tanár nem akarok lenni. Mert bár nagyon jó tanuló voltam, nehezen viseltem, ha az órán nem foglalkoztattak, és nem kaptam megoldandó feladatokat. Sokáig matematikusnak készültem, aztán mégis a budapesti Than Károly Vegyipari Szakközépiskolába iratkoztam be, s ez megpecsételte a sorsomat. Innen egyenes út vezetett az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) vegyész szakára, ahol kutatóként 1987-ben végeztem. A doktorátust 1992-ben szereztem meg. Már az egyetemi évek alatt elkezdtem tanítani az ELTE-n. Ebben az időben jöttem rá arra, hogy az emberek sorsa nagyjából középiskolás korukban dől el, akkor érik őket olyan benyomások, amelyek nagy hatást gyakorolhatnak az életükre. Ekkoriban részt vettem az úgynevezett „nul- ladéves” képzés tematikájának kidolgozásában, ezért abszolút tudatosan fordultam e korosztály felé; megszereztem a tanári diplomát, és „adtam fel” az egyetemi katedrát a középiskola kedvéért. Azóta sem bántam meg, nagyon szeretem ezt a hivatást, boldog vagyok, hogy szeretetteljes szigorral adhatom át ismereteimet, hogy naponta „bizonyíthatom” a diákjaimnak, milyen szép a kémia, a körülöttünk lévő, különféle anyagokból álló világ, melyet együtt fedezhetünk fel. Soha nem adtam fel a tanítást - így nagy öröm volt számomra, hogy diákjaim szavazatai alapján 1999-ben elnyerhettem Az év oktatója díjat -, de mellette mindig tettem kisebb-nagyobb kitérőket, így például dolgoztam a Kiss Árpád Országos Közoktatási Szolgáltató Intézmény főigazgatójaként. A Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumba Dobos Krisztina hívott azzal, hogy szeretne magas színvonalú természettudományos képzést indítani; erre a kérésre nem tudtam nemet mondani... 2003-2007 között tanítottam ott. Az iskolában végzett munkámért 2006-ban vehettem át a Vermes Miklós Alapítvány díját. Általában szeretek egyszerre több mindennel foglalkozni, így amellett, hogy a katedrán álltam, 1994 óta részt veszek a magyar kémiai diákolimpiái csapat felkészítésében. Tagja vagyok az országos középiskolai tanulmányi verseny (OKTV) bizottságának, betölthetem az elnöki tisztet az Irinyi János középiskolai kémiaverseny bizottságában, és főszerkesztőként működöm a Középiskolai Kémiai Lapoknál. Evek óta dolgozom közoktatási szakértőként, rendszeresen vállalok érettségi elnöki és emelt szintű vizsgáztatói feladatokat. Elnökségi tagja vagyok a Magyar Kémikusok Egyesülete Kémiatanári Szakosztályának, rendszeresen publikálok magyar és idegen nyelven. De igazán büszke akkor vagyok, ha a tanítványaim érnek el eredményeket, sikereket. A számok varázslatos világa- Dunaszentgyörgyön születtem, középiskolai tanulmányaimat Pakson, a Vak Bottyán Gimnáziumban végeztem. Tanárnőm, Bercsi Zsófia szerettette meg velem a matematikát, olyannyira, hogy érettségi után Szegedre, a József Attila Tudományegyetem matematika-fizika szakára jelentkeztem. A diploma megszerzése után, 1973-ban Bonyhádra kerültem, doktorátusomat 1985-ben szereztem, témám a függvények tanítása volt. Egy ideig matematikát és fizikát is tanítottam, de már jó ideje csak matematikával foglalkozom, mert úgy gondoltam, hogy így tudok igazán színvonalas tantárgyfejlesztő munkát végezni. A tehetséggondozás kérdése kezdettől fogva komolyan érdekelt. Arra törekedtem, hogy minden tanítványomnak olyan, a saját szintjének megfelelő feladatokat keressek, találjak ki, amelyek megoldása során sikerélményben lehet része. Mindehhez a tanárnak gazdag feladatariyag- gal kell rendelkeznie; ez kreativitást és igen sok felkészülést kíván. Úgy vélem, fáradozásom nem volt hiábavaló, hiszen ez idáig mintegy negyven olyan diákom volt, aki az első tíz között végzett különböző országos tanulmányi versenyeken. De nem csupán ez jelentett szakmai sikert, hanem az is, amikor a matematika iránt kevésbé fogékony tanulók érdeklődését sikerült felkelteni. Például előfordult, hogy esti tagozatos tanítványaim a tanítási idő végeztével tovább maradtak, mert a matematikaórát tartották annyira érdekesnek, hogy úgy érezzék, érdemes a későbbi busszal hazamenniük... Matematikai szaktanácsadóként Tolna megyében Károlyi Károly általános iskolai szaktanácsadóval együtt kialakítottuk a helyi versenyeknek, szakköröknek, továbbképzéseknek egy olyan rendszerét, melyet azután az egész országban példaértékűnek tekintettek. Jelenleg is, az evangélikus iskolák matematika-tantárgygondozójaként, azon dolgozom, hogy a kollégáim és a diákok minél több szakmai anyagot, segítséget kapjanak munkájukhoz. Szívügyem az Arany János tehetséggondozó program is. Jó lenne, ha mielőbb megjelenhetne nyomtatásban az e programban használt, még kéziratos formában levő feladatgyűjtemény, amelyet volt tanítványommal, jelenlegi kollégámmal, Jakab Tamással közösen készítettünk. E megtisztelő, nívós szakmai díj odaítélésének okai közt nyilván szerepet játszanak publikációim is. Eddig két feladatgyűjteményem jelent meg, kiadták egy módszertani könyvemet, és mintegy húsz cikkem volt olvasható különböző folyóiratokban, kiadványokban. A matematikatanárok évente megrendezett Rátz László vándorgyűlésén eddig ötször tartottam előadást. Helyi, megyei és országos szinten is igyekeztem magas szakmai színvonalat képviselni és minél több diákommal nem csupán megismertetni, de meg is szerettetni a matematika - kultúránk részét képező - varázslatos világát. ■ Lejegyezte: Gazdag Zsúzsanna Közösségépítés és szemléletformálás Beszélgetés a Péterfy Sándor-áíj idei kitüntetettjével, Gaál Jdnosnéval ► A Magyarországi Evangélikus Egyház 1999 óta évente Péterfy Sándor-díjat adományoz egy, az egyházunk valamely nevelési-oktatási intézményében kimagasló szakmai munkát végző pedagógusnak. 2007-ben Gaál Jánosáé, a Magyarországi Evangélikus Egyház Budapesti Kollégiumainak igazgatója vehette át az elismerést. A kitüntetett 1982-ben végzett az egri tanárképző főiskolán. 1989-től részt vett a Németh László Gimnáziumban elindított, a nyolcosztályos képzés programjának kidolgozását célzó kísérleti programban. 1995-ben pályázta meg az MEE Budapesti Kollégiumai igazgatói állását, melyet napjainkban is betölt. Két alapítvány képviselője.- Hogyan értesült a kitüntetésről? Odaítélői nagy titokban akarták tartani, sikerült-e?- Nagy meglepetés volt számomra, annak ellenére, hogy a díjátadás előtt két nappal megtudtam; egy óvatlan kolléganőm gratulált... Révfülöpön csodálatos ünnepség keretében vehettem át. Ezúton is szeretném megköszönni, hogy rám gondoltak.- Kérem, meséljen az indulásáról, eddigi szakmai pályafutásáról!- Eredetileg könyvtáros és pedagógia szakos tanár vagyok. Először könyvtárosként helyezkedtem el, később kezdtem általános iskolában tanítani. Megszerettem, hét évig igazgatóhelyettes voltam. Majd a Németh László Gimnáziumban a nyolcosztályos képzés indításánál szorgoskodtam. Ott egy ötezer kötetes könyvtár negyvenezer kötetesre való felfejlesztése volt a feladatom. Nemcsak könyvtárosi, hanem pedagógiai munka is volt ez: mindennapos volt a gyerekek sokasága az olvasóteremben. Rengeteg országos pályázatot nyertünk a diákjaimmal. Már „kínos volt”, hogy mindig mi hoztuk el a helyezéseket... Nagyon szép évek voltak. De a későbbi kollégiumi évekről is ezt mondhatom. Sok olyan visszatérő kollégiumi diákunk van, aki elmondja: amikor hozzánk járt, azt gondolta, szigorúak vagyunk, de most, pár év múltán belátja, erre volt szükség...- Hogyan került a könyvtárból a kollégiumigazgatói székbe?- 1995-ben hirdetett pályázatot az egyház, a feladat az volt, hogy Budapesten kell szervezni egy középiskolai kollégiumot. Kicsit félve pályáztam. Látva a körülményeket - a fiúk a Vizafogó utcában, a lányok a Rózsák terén laktak -, javasoltam, legyen egy összevont kollégium. Ez száz fővel meg is alakult a Rózsák terén. A gyerekek mind a Deák térre vagy a Fasorba jártak. Igen kiváló tanulmányi átlaggal - 4,75 század - zártuk az első tanévet. Péterfy Sándor (1841-1913), „a tanítók atyja” szegény sorsú nemescsói család szülötte. A soproni evangélikus tanítóképző diákja volt, majd tanítói oklevelét Győrben szerezte meg kitűnő eredménnyel. Tanított Nagykanizsán, Győrött, majd a pesti evangélikus elemi iskola tanítója lett (1874-77). 1877 és 1895 között állami tanítóképző intézeti tanár. 1871-től a Népnevelők Lapjának szerkesztőjeként is dolgozott. Korának egyik legtermékenyebb tankönyvírója volt. Jelentős pedagógiai szakírói munkássága is, megírta többek között a magyar elemi iskolai népoktatás történetét.- A Vizafogó utcai Luther Márton-kollégium, ahol a felsőoktatásban tanuló diákok találnak otthonra, nem csupán diákszálló. 2000-ben beindult a szakkollégiumi rendszer - mit jelent ez?- A nyolcvanfős otthont 1995-ben kezdtük el szervezni. Nagyon jó segítőt kaptam Hafenscher Károly akkori otthonlelkész személyében. Az első időben „tanultuk”, miként kell bánni az egyetemistákkal. Volt áhítat, agora, ám I úgy éreztük, ez kevés. Győri “ Gábor, a következő otthon- 5 lelkész közreműködésével o indult el a szakkollégium. Ez £ azt jelenti, hogy valóban nemcsak szállást, étkezést kapnak, hanem különféle kurzusok is vannak.- Melyeket prominens közéleti személyiségek neve fémje- ' lez...- A diákpresbitérium vezetésével ma már maguk a hallgatóink szervezik a kurzusokat. Van művészeti, jogi, vallás- és egyháztörténeti kurzus, filmklub, és persze a sport sem maradhat ki. Színház- és tárlatlátogatásokat is szerveznek. A közösségépítést és a szemléletformálást egyaránt szolgálja a kollégium.-Térjünk vissza a Rózsák terére, a középiskolásokhoz. Itt hogyan szerveződik a diákélet?- Immár hagyományuk van az alkalmainknak. Nagy dolog, hogy a diákok is igénylik a nívós programokat. Neves előadók jönnek hozzánk, vendégünk volt például a nyelvész Grétsy László, Balázs Géza, járt nálunk Szabó Magda - a vele való találkozás után a gyerekek számtalanszor kérték, vetítsük le az Abigélt, és kérték a könyveit. De keresztény zenekarokat is meghívunk És nagyon szeretünk kirándulni is. Voltunk a Felvidéken, bejártuk a Velencei-tó környékét. Mindez igen fontos, hiszen ha egy fiatal a gimnáziumi évek alatt nem szívja magába a kultúra szeretetét, akkor voltaképpen elvesztegeti ezt az időszakot, s valami olyat szalaszt el, amire egész életében szüksége lenne. Természetesen fontos a kollégiumban zajló hitélet is; a hittanórákkal, áhítatokkal az a célunk, hogy elültessük bennük a hit magját, amelyből később a felnőtt hit kisarjadhat.- ,Az iskolának a lelke a tanító. Az ő képzettségétől, buzgalmától függ minden. A jó tanító teszi a jó iskolát” - mondta Péterfy Sándor. Ezek után egyértelmű, hogy egyetért szavaival.-Teljes mértékben azonosulni tudok a gondolataival! Ezért is törekedtünk arra, hogy stabil tanári gárdánk legyen; van, aki a kezdetektől fogva kollégánk. Ez biztosítja az oktató-nevelő munka folyamatosságát.- Ne feledkezzünk meg az Ön evangélikus identitásáról sem: csöngei evangélikus család szülötte, aktív gyülekezeti életet él Angyalföldön, második ciklusban felügyelő.- Kislánykoromban a tanító bácsi megkérdezte: „Tudod-e, hogy itt élt a faluban Weöres Sándor? Most Pesten lakik. Tudsz tőle verset?” Nem tudtam... Másnapra hozott egy könyvet, elolvastam. Nagyon megtetszett, a szavak csilingeltek! Persze gyermekként arra gondoltam: „Istenem, ha én is ilyen híres lehetnék...” A tanító bácsi azt mondta, ehhez csak egyet kell: tanulni, olvasni. A szüleim mindkét ágon evangélikusok. Vasárnaponként édesapámmal, a testvéreimmel együtt mentünk a templomba. Azokban az években is, amikor a hittantanítás szünetelt, „el kellett mennünk”. Ez a kellett jó volt, mert megtanultam, hogy a hitet nem szabad elfelejteni, meg kell őrizni. Pestre kerülve az angyalföldi gyülekezet életébe kapcsolódtam be. Pici gyülekezet; a szekularizáció sajnos felmorzsolta; a külső körülmények sem ideálisak, nem könnyű az evangélikus lelkiséget terjeszteni a kerületben. De a magunk módján igyekszünk. ■ - KŐHÁTIDíjazottak
