Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-12-09 / 49. szám
6 «Ä 2007. december 9. PANORÁMA ‘Evangélikus ÉletS NOVEMBER 20.: A GYERMEKI JOGOK VILÁGNAPJA 19. cikk: „Az egyezményben részes államok megtesznek minden arra alkalmas törvényhozási, közigazgatási, szociális és nevelési intézkedést, hogy megvédjék a gyermeket az erőszak, a támadás, a fizikai és lelki durvaság, az elhagyás vagy az elhanyagolás, a rossz bánásmód vagy a kizsákmányolás - ideértve a nemi erőszakot is - bármilyen formájától mindaddig, amíg szüleinek vagy valamelyik szülőjének, illetőleg törvényes képviselőjének vagy képviselőinek vagy bármely más.olyan személynek, akinél elhelyezték, felügyelete alatt áll.” N A Magyar Országgyűlés által meghozott, 1991. évi LXIV. törvény a gyermek jogairól szóló, New Yorkban 1989. november 20-án kelt egyezmény kihirdetéséről A norvég protestáns egyház megnyitja kapuit a meleg lelkészek előtt A norvég evangélikus egyház november 16-án engedélyezte homoszexuálisok pappá szentelését. A döntést hevesen ellenzik a konzervatív egyházi körök, és foggal-körömmel harcolnak ellene. Az evangélikus egyház általános szinódusának 84 képviselője közül 50 támogatta a párkapcsolatban élő homoszexuálisok vagy leszbikusok lelkipásztori, diakónusi, kápláni és kántori kinevezésére, illetve felszentelésére vonatkozó jelenlegi tilalom feloldását. A többi 34 szavazó a kérdés elnapolása mellett foglalt állást. Az elfogadott szöveg tudomásul veszi a két álláspont meglétét, és a püspökökre, illetve az egyházi személyek felvételével foglalkozó egyházi intézményekre hagyja a végső szó kimondását. Így azok, akit ezt szeretnék, továbbra is elutasíthatják a partnerkapcsolatban élő melegek egyházi megbízatását, de a norvég egyház püspökeinek többsége - a tizenegyből hat - nyíltan liberális nézeteket vall a kérdéssel kapcsolatban. A hagyományosabb felfogást vallók szerint ez a döntési szabadság ellentétes a Biblia tanításaival. A másik tábor üdvözölte a szavazást, „arflely révén helyreállítható a homoszexuálisok helye az egyházban és a társadalomban”. A szavazás előtt a konzervatív körök számos akciót, így tiltakozó menetet és aláírásgyűjtést szerveztek. Ez utóbbi során az aláíró mintegy száz lelkipásztor közölte, hogy elutasítja a liberális püspökök fennhatóságát. A gyakorlatban a püspökök már anélkül szentelhettek fel lelkipásztorokat, hogy fegyelmi szankcióktól kellett volna tartaniuk, és maroknyi, azonos neművel partneri kapcsolatban élő lelkész már jelenleg is szolgál a norvég evangélikus egyházban. M MTI Rémálom Félelem Sötétség. Egy kis résen át, az ajtó és a padló között fény szűrődik be. Csönd van. Az elzárt csapból szabályos időközönként lepottyanó vízcsepp hangjától libabőrös leszel. Hasra fekszel, és közelebb kúszol a réshez. Az arcodat a hideg kőpadlóra fekteted. Érzel valami sós ízt a szádban. Tudod, hogy eleredtek a könnyeid. Ezt nem lett volna szabad. Tudod, hogy ennél erősebb vagy. A lélegzeted kezd felgyorsulni. Nem bírod tovább. „Engedjetek ki, kérlek! Jó leszek, megígérem!” - kiabálod. Vársz egy kicsit, de senki nem nyitja ki neked az ajtót. Erősen odaszorítod a szádat a kis réshez. így legalább úgy érzed, hogy jobban kapsz levegőt. Látod, hogy az ajtó túloldalán mozgás van. Ez azt jelenti, hogy hallották a kiabálásodat, de engedik, hogy a sötétség elnyeljen. A félelem szörnyű dolog, ezt te is tudod. Talán az egyik legrosszabb érzés, ami egy embert gyötörhet. Olyan az egész, mintha valami szétrágna belülről. „Kérlek, engedj ki! Mondom, hogy jó leszek!” Megint vársz egy kicsit, hátha mégiscsak kiengednek. Lépteket hallasz. Közeledik valaki. Hátrébb húzódsz az ajtótól. Biztosan érted jöttek, vége a félelemnek, újból tisztán láthatsz majd. Hirtelen nagy dübörgés ijeszt meg. „Maradj azonnal csöndben! Addig maradsz ott bent, ameddig én jónak látom. Ha még egy szót szólsz, apuci bemegy, és akkorát ad neked, hogy leesik a fejed!” Ettől a nyálas, gyűlölettel teli hangtól összerezzen a tested a sötétben. Aztán csak a távolodó lépteket hallod. Ebben a pillanatban ölte meg apád az ötéves lelkedet. Megtörlöd könnyes arcodat, és felállsz óvatosan, hang nélkül. „Nem kell nekem senki” - suttogod halkan magadnak, de titokban azt reméled, hogy ezt az egész világ hallja és megjegyzi. Te már úgysem vagy azonos azzal a kislánnyal, akit egykét órával ezelőtt bezártak ide, ebbe a sötét WC-be. Megváltoztál. Felnőttél. Egy gyerek addig gyerek, amíg naivan, tiszta szívvel tud hinni, bízni másban. Amint előjönnek a kételyek, a bizalmatlanság, véget ér az ember harmonikus, nyugodt gyermekkora. Hányszor imádkoztál esténként, hogy végre szeressenek, hányszor hitegetted magad azzal, hogy egyszer úgyis megszeretnek! De ennek most mind vége. Csupán ötéves vagy, de már tisztában vagy az érzéseiddel, és pontosan tudod, hogy mit kell tenned: mostantól, amit érzel, elrejted a külvilág elől. Soha senkinek nem fogsz panaszkodni, és soha senkinek nem kell téged sajnálnia, segítenie, szeretnie. Mert egy biztos: te sosem fogsz senkit megszeretni. ■ Kovács Emese Az idén júniusban Kölnben megrendezett német evangélikus egyházi napokon, a Kirchentagon csak játék volt az, ami a világ számos más pontján maga a valóság. A rendezvényre ellátogató gyerekek kipróbálhatták, milyen a szerencsétlenebb sorsú - tanulás helyett mindennapi robotra kényszerített - kortársaik által végzett nehéz fizikai munka. Felvételünkön egy fiúcska épp a kőfejtéssel ismerkedik. ■ Lupták György Látomások - valamikor 2009 utánról... Első látomás: rezedaillatú kisvárosunkban egy langyos májusi szombat délután ünneplőbe öltözött sokadalom a városháza előtt. A hölgyek és az urak parfümfelhőben, csokomyakkendők a megfelelő szögben, minden arcon mosoly, az ismerősöknek diszkrét biccentések. Majd egy elegáns limuzin gördül a városháza elé, a motorháztetőn pompás virágcsokor. A vőlegény pattan ki elsőnek, kisegíti a menyasszonyt az autóból - igen, esküvőre gyülekezett az ünnepélyes vendégsereg. A vőlegény - a neve legyen mondjuk Tibor - előzékenyen nyújtja karját arájának. Menyasszonya - őt nevezzük Zsuzsinak - hosszú fehér uszályát kislányok segítik a lépcsőn fölfelé. Az emeleti házasságkötő terem előtt koszorúslányok sorfala, lovagjaik karján ki enyhe irigy- séggel, ki őszinte örömmel mosolyog az ifjú párra. Belépnek a díszterembe, szól a nászinduló, ünnepélyes a hangulat, mindenki boldog. Az anyakönyvvezető tisztének megfelelően fölteszi a kérdéseket, halkan elrebegett igenek, könnyes tekintetek, virágcsokor az örömanyáknak, majd a szertartás végén az elmaradhatatlan pezsgő. A terem lassan kiürül, a násznép sorokba rendeződik, elöl a vőfély, majd Zsuzsi és Tibor és a koszorúslányok. A menet lassan elindul a templom felé. Mennek Isten áldását kérni elhatározásukra. Második látomás: ugyanazon a szombat délutánon újabb, ünneplőbe öltözött sokadalom a városháza előtt. A hölgyek és az urak parfümfelhőben, csokomyakkendők a megfelelő szögben, minden arcon mosoly, az ismerősöknek diszkrét biccentések. Majd egy elegáns limuzin gördül a városháza elé, a motor- háztetőn pompás virágcsokor. Jancsi pattan ki elsőnek, kisegíti Juliskát az autóból - igen, esküvőre gyülekezett az ünnepélyes vendégsereg. Jancsi előzékenyen nyújtja karját párjának. Juliska hosszú fehér uszályát kislányok segítik a lépcsőn fölfelé. Az emeleti házasságkötő terem előtt koszorús- lányok sorfala, lovagjaik karján ki enyhe irigységgel, ki őszinte örömmel mosolyog az ifjú párra. Belépnek a díszterembe, szól a nászinduló, ünnepélyes a hangulat, mindenki boldog. Az anyakönyvvezető tisztének megfelelően fölteszi a kérdéseket, halkan elrebegett igenek, könnyes tekintetek, virágcsokor az örömanyáknak, majd a szertartás végén az elmaradhatatlan pezsgő. A terem lassan kiürül, a násznép sorokba rendeződik, elöl a vőfély, majd Jancsi és Juliska és a koszorúslányok. A menet lassan elindul a vendéglő felé. Igen, oda, mert itt egy élettársi kapcsolat törvényesítése történt csupán. Harmadik látomás: még mindig ugyanazon a szombat délutánon ismét újabb, ünneplőbe öltözött sokadalom a városháza előtt. A hölgyek és az urak parfüm- felhőben, csokomyakkendők a megfelelő szögben, minden arcon mosoly, az ismerősöknek diszkrét biccentések. Majd egy elegáns limuzin gördül a városháza elé, a motorháztetőn pompás virágcsokor. Ádám pattan ki elsőnek, kisegíti Bélát az autóból - igen, esküvőre gyülekezett az ünnepélyes vendégsereg. Ádám előzékenyen nyújtja karját Bélának... Nem folytatom. A törvényjavaslat, amelyet kormányunk a közelmúltban beterjesztett az Országgyűlés elé, elfogadása esetén gyakorlatilag ezt eredményezné. Ha ebből törvény lesz, akkor rezedaillatú kisvárosunkban egyetlen délután akár mind a három, egymástól tartalmában lényegesen különböző szertartást elvégezhetik majd. És ez egyszerűen elfogadhatatlan. Elfogadhatatlán azért, mert szinte egyenlőségjelet tesz a törvényes házasság és az élettársi kapcsolat közé (az egyetlen különbség az lenne, hogy az élettársak nem fogadhatnának örökbe gyermeket). Elfogadhatatlan azért is, mert nem tesz különbséget a törvényjavaslat a különböző és az egynemű párok között. Elfogadhatatlan, mert miután majdnem azonos szintre emelné az élettársi kapcsolatot a házassággal, a házasság Istentől eredő, teremtésbeli tekintélye csorbulna. De pótolhatatlan károsodást szenvedne a család intézménye is, melynek éppen a házasság az alapja. A gyermekvállalás lelki, érzelmi, biológiai keretei, miként az ez iránti felelősség is, a családban vannak meg leginkább. És ez ellen az sem érv, hogy válással a házasságnak is véget lehet vetni. Lehet, de sokkal nehezebb. Egy élettársi kapcsolat ugyanakkor felment az egymás iránti felelősség alól; ha valami nem tetszik, egyszerűen ki lehet belőle sétálni, és kész. Ki sérül a leginkább? A gyermek. Már most tele van világunk apa és anya közt ingázó, sérült gyermekekkel. Ez a törvényjavaslat alapjaiban támadja a teremtettségnek az ember számára jó rendjét. Aki a család erejét, szerepét kezdi ki, kérdőjelezi meg, az a társadalom életerejét gyengíti. Szétzilált országunkban éppen hogy minden lehetséges eszközzel erősíteni kellene a törvényes, az Istentől megáldott házasságot - és ezáltal a családokat. A mindenkori kormányoknak ez kutya kötelességük. A miénk pedig szólni. LEVELET ÍROK AZ ORSZÁGGYŰLÉSNEK... Tisztelt Képviselő Asszonyok és Urak! Sok országos problémánk mellett és helyett nemrégiben újra kiéleződött a vita: mi legyen az egyházak pénzügyi támogatásával? Ki legyen az, aki támogatja az egyházakat? Miért kell annyi pénzt szánni olyan intézményekre, melyek szolgálatát nem mindenki veszi igénybe? Most, amikor minden fillért meg kellene fogni, nem pazarlás-e hozzájárulni az egyházi kiadásokhoz? Tartsák fenn az épületeiket azok, akik használják őket! Az ilyen és ezekhez hasonló kérdések újra és újra előjönnek, borzolva a hívők és az egyházakon kívüliek kedélyét. Nem szeretném átfogóan indokolni, hogy miért szükséges az államnak hozzájárulnia a történelmi egyházak kiadásaihoz, csak - egy szóra támaszkodva - egyetlen szempontot ajánlok a tisztelt képviselők figyelmébe. „Történelmi” - ez az a szó, melyet nem egyházaink, hanem a politika ragasztott négy felekezet megjelölése elé. És ez a szó jelzi, hogy nem a háború utántól, sem nem a rendszerváltoztatás időszakától, hanem évszázadok óta működnek itt ezek a felekezetek. Szent István királyunk kora óta állnak templomok, melyek nagy részét ma is a római katolikus felekezet használja, de van olyan is, melyet a reformáció korától valamelyik protestáns gyülekezet vett birtokába, mert azok, akik előzőleg ott dicsérték Istent, mind protestánsok lettek. Zsidó vallású embertársaink pedig a polgári gazdagodás idején pompásabbnál pompásabb zsinagógákat építettek a kis falusi imaházak mellett. Hol állnak ezek a templomok? Ott, ahol a hívő emberek élnek? Vannak külön hívő falvak vagy városok? Nem gyö- nyörködhet-e minden ott lakó vagy odalátogató egy-egy szép épületben, amelyet „Isten házának” nevezünk? Nem érdeke-e mindenkinek, hogy rendben lássa községének vagy városának templomait? Hiszen elcsúfítja az egész települést egy-egy elhanyagolt templom! Közös érdek tehát, hogy mindnyájunk adóforintjaiból jusson pénz az egyházaknak is. Annál is inkább, mert nem csak az egyházak tehetnek arról, hogy egy-egy területen kiürültek a templomok. A történelem, a politika okozta azt, hogy akár Trianon, akár a holokauszt, akár a nemzetiségi cserék, kitelepítések miatt elfogytak azok, akiknek az ősei azelőtt nagy anyagi hozzájárulással felépítették gyülekezeti központjaikat. Fenntartásuk az egész ország minden lakosának érdeke. Kedves Képviselő Asszonyok és Urak! Azok az emberek, akiket polgároknak nevezünk, mind adnak valamit múltjukra, származásukra és családjukra. Számon tartják őseiket, és büszkén mutogatnak egy-egy tárgyi emléket, melyet nagyszüleiktől örököltek. Miért fosztanánk meg ettől azokat a hívő embereket, akiknek ősei nagy áldozatok árán a legjobbat adták Isten háza felépítésének az ügyére? Lehet, hogy az a ház csak húszéves, lehet, hogy ezeresztendős, mindegy. Érték a közösségnek és annak a településnek, ahol áll. Ne sajnálják tőle adóforintjainkat! Munkájukat áldja meg Isten! Tisztelettel: ■ BenczeImréné
