Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-12-09 / 49. szám
2 ◄! 2007. december 9FORRÁS ‘Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ ADVENT MÁSODIK VASÁRNAPJA - Ézs 63,15-643 Vakáció! Melyikünk ne emlékezne arra a megkönnyebbült örömre, amely még iskoláskorában, az utolsó tanítási héten kerítette hatalmába? Milyen nagy örömöt jelentett, hogy már csak pár nap választott el minket a boldog nyári szünidőtől! S hogy a tanévből hátralévő időszakot megpróbáljuk még jobban siettetni, míves aprólékossággal írtuk a táblára a „vakáció” szó betűit hátulról kezdve. Természetesen a felkiáltójel sem maradhatott el - talán ez volt a legdíszesebb. Ez a fajta visszaszámlálás egyben számadásra is késztetett: a diák átgondolta a mögötte lévő tanévet, számba vette, hogy mit tett jól, és mit mulasztott el az eltelt időszakban. Leginkább mégis a határtalan öröm volt jellemző ezekre a napokra. Az adventi koszorú meggyújtott gyertyáinak gyarapodó száma egy kicsit erre az iskolai időszakra hasonlít. Minden gyertyával közelebb kerülünk a várva várt, örömteli eseményhez, Jézus születéséhez. Mint ahogy a diákokon úrrá lesz az izgatott öröm, rajtunk, Krisztusvárókon is ennek a reményteli felszaba- dultságnak kellene látszania, ennek kellene minket belülről fűtenie. A gyertyák meggyújtása egyben önvizsgálatra késztet: nem véletlenül nevezik ezt az időszakot kisböjtnek is. Átgondolom magamban, mit mulasztottam el megtenni az elmúlt egyházi esztendőben, min kell még javítanom, hol tértem el az Isten törvényétől. Azonban ennél a számadásnál ott a reménység: a Megváltó földre jötte az én vétkeim miatt is történt, nélküle keveset érek. Kívánom, hogy a Szabadító születését várva mindannyiunknak olyan felszabadult, örömteli adventünk legyen idén, amilyet egy nyári vakációt váró diák is megirigyelhet! ■ -BODAZSPUSZTA SÁNDOR Fohász pitymall mielőtt pirkad gondolhassak valami szépet mielőtt lemegy a nap tehessek valami jót SEMPER REFORMANDA „Jöjjön el a te országod. Ez az imádság lever és felemel. Először lever, mert hiszen nyíltan bevalljuk benne, hogy Isten országa még nem jött el hozzánk. Ez pedig valóban rettenetes, s ha alaposan imádkozzuk, szinte beleszakadhat minden kegyes szív. Mert ez azt jelenti, hogy még mindig kitaszított hontalanok vagyunk. Ami kétszeresen is megsiratni való kárvallás. Először is mert Istent ezzel megfosztjuk bennünk való országától, s a mindenség Urát királyi hatalmában korlátozzuk. Ez pedig joggal fájhat Isten minden jóravaló gyermekének. A másik veszteség a miénk, hogy idegen ország nyomorában erős ellenség alatt rabmódra sínylődünk. Mikor azonban e gondolat lever, s nyomorúságunkat feltárja, akkor következik a vigasztalás. Krisztus Urunk, a mi drága Mesterünk arra tanít, hogy kétségbeesés helyett vágyakozó könyörgéssel keressük a nyomorúságból való kimenekülést. Akik beismerik, hogy Isten országát hátráltatják, s mégis naponként bánkódva könyörögnek, hogy az az ország csak jöjjön el, azokat Isten e könyörgésükért kedveli.” H Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) . .lakhatik-e Isten a földön?” Salamon templomszentelési imádsága (iKir 8) jutott eszembe ennek az igének az olvasásakor. Ő minden egyes kérés befejezésekor azt kérte az Úrtól: hallgassa meg népe könyörgését lakóhelyéről, a mennyből, és bocsásson.meg nekik. A templom pedig, itt a földön, legyen Isten szent és dicső nevének szentelt hely örökkön-örökké. Tudjuk jól, hogy sem Isten választott népe, sem a többi nép nem tudja maradéktalanul megtartani az Istennek tett fogadalmakat, és nem tudja betartani az Úr törvényeit. Ezért időnként lesújt Isten haragja, megbünteti népét, de sokkal többször érezhető végtelen kegyelme és jóindulata az emberiség iránt. A mai igében ismerősnek tűnő panaszok hangzanak el: „...irgalmad miért marad távol tőlem?” „Miért engeded, Uram, hogy tévedjünk utóidról? Miért engeded, hogy a szívünk kemény legyen, s ne féljen téged?" (15. és 17. vers) Gyakori kérdések: miért engedi Isten, hogy annyi háború, gyilkosság, erőszak, természeti katasztrófa történjen a világban? Ilyenkor az ember számon kér, mintha joga lenne Istent számon kérni, mintha ő maga semmi rosszat nem követett volna el Isten és a teremtett világ ellen. Itt azonban azt halljuk, hogy a könyörgő és panaszkodó nép maga is tisztában van saját vétkeivel, mulasztásaival, eltévelyedéseivel. Saját életén tapasztalja: az Istentől való eltávolodás következménye, hogy nem érzi Isten mindennap megújuló kegyelmét és irgalmát. Trito- (harmadik) Ezsai- ás nagyon sötéten látja népe helyzetét. Ebből a sötétségből hangzik fel a segélykiáltás: „Jöjj közénk, Uram!” A nép nem tudja Istent mindennél jobban szeretni, sem embertársait, mint saját magát, hanem mindenkiben ellenséget lát. Istent viszont szeretné atyaként tisztelni, és atyai szeretetét érezni. Számunkra Urunk, Jézus Krisztus tette nyilvánvalóvá, hogy Istent valóban Atyánknak tekinthetjük, mert neki gondja van ránk. Istent nem rózsaszín ködben látjuk, nem is egy szentimentális atyaképet alkotunk róla, hanem tudjuk és hisszük, hogy ő váltott meg minket bűneinktől Jézus Krisztus által, és Szentleikével gondoskodik arról, hogy naponta kapcsolatban álljunk vele. Az egyetlen Isten áll előttünk, aki ott trónol a mennyben, de szent neve itt van közöttünk. Egyszülött Fia által itt lakik közöttünk, és mi is megláthatjuk az ő dicsőségét, „telve kegyelemmel és igazsággal" (Jn 1,14). Advent második vasárnapján Isten népe azt érzékeli, hogy még az ítélet előtt áll - és még mindig a kegyelem alatt. Minden bajunk, betegségünk, nyomorúságunk ellenére is szilárdan megmaradhatunk abban a hitben, hogy Isten nem feledkezett meg rólunk Őszintén be kell A VASÁRNAP IGÉJE vallanunk: nem jó keményszívűnek lenni. Nem jó bizonytalanságban és hitetlenségben élni. Nem jó azt érezni, hogy gonosz hatalmak próbálják uralmuk alá hajtani a földet. Nem jó abban a tudatban lennünk, hogy eltávolodunk Istentől, vagy nem élünk Krisztus tanítványaiként. Nyomasztja az embert az a tudat, hogy egyszer meg kell állnia Isten ítélőszéke előtt. Viszont még tart a kegyelmi idő. Még van lehetőség Isten megismerésére Jézus Krisztus által. Az igében megszólaló nép azt kéri Istentől, hogy jöjjön le a földre. "Szakítsa szét az eget, és szálljon le közéjük, hogy minden nép megismerje őt. Reszkessenek előtte a hegyek és a népek, és mindenki döbbenjen rá, hogy nincs nála hatalmasabb a világon, és nincs rajta kívül más isten. A másokat elítélő Isten eljövetelére várt Izrael népe, miközben magának is reszketnie kellett volna, hiszen gyakran elpártolt Istentől. Hamis várakozás, hamis elbizakodottság („Ábrahám a mi atyánk”) nem hozza el az örök életet. Azt egyedül a Jézus Krisztusba vetett hit által, Isten irgalmából nyerhetjük el. Mi is várjuk Urunk visszajövetelét, aki nagy hatalommal és dicsőséggel érkezik az ég felhőin, és mindenki egyszerre látni fogja. A választottakért megrövidülnek azok a napok (Mt 24,22), hogy aki addig megőrizte a hitét, a nagy megpróbáltatások idején se veszítse el. Annak pedig, aki addig sem tért meg, már nem lesz ideje a megtérésre. Csak a bűnbánatot tartó és megtérő nép veszi észre, hogy távol van Istenétől. Neki van mersze, hite ahhoz, hogy Isten eljövetelét várja. A magabiztos, beképzelt nép a vesztébe rohan, mert sem most, sem a jövőhen nem vágyik Isten közelségére, sem bűnbocsánatára. Várjuk mi is bűnbánattal a mi Urunk, Jézus Krisztus eljövetelét! 387. énekünk nagyon szépen fogalmazza meg teendőnket: „Bűnnel borított arcom fölemelni / Hozzád, te tiszta, szent, ha nem tudom: / Szabad szent lábad előtt leborulnom / Vétkesen és szegényen, jézusom." ■ Koskai Erzsébet Imádkozzunk! Hálát adunk neked, Istenünk, hogy jézus Krisztus által szerető mennyei Atyánk vagy, akihez naponta imádkozhatunk. Légy közel hozzánk, és könyörülj rajtunk, hogy felemelhessük fejünket, mert közeledik megváltásunk ideje! Ámen. Oratio oecumenica Urunk! Az adventi út felén terjesztjük eléd kéréseinket. Köszönjük azt a sok jelzőtáblát és útmutató irányítást, amelyet eddig kaptunk tőled. A saját fejünk szerint makacsul rohantunk volna tovább, egyre nagyobb veszélyek felé, de a te vezetésed megőrzött minket mind a mai napig. Hívogató hangod mozdított ki közönyünkből. Bátorító hangod adott erőt keserű élethelyzetekben. Biztató hangod újra felébresztette bennünk a vágyat, hogy küzdjünk a tiszta és értékes életért. Ne engedd, hogy könnyen elfelejtsük mindezeket. Segíts, hogy mindig újra szemünk elé kerüljenek, hogy még bátrabbak legyünk követésedben. Könyörgünk hozzád tisztulásért. Szinte természetessé vált életünkben a hamisság, a megbízhatatlanság és a nemtörődömség. Adj adventi erőt, amikor ezek ellen a kísértések ellen küzdünk. Mutasd meg számunkra az igazi értékek szépségét és fontosságát. Ne ahhoz a magatartáshoz igazodjunk, amely a környezetünkben természetes és elfogadott, hanem a te útmutatásodhoz. Lássunk magunk előtt téged, aki a valódi és az egyetlen teljes értéket mutattad fel minden embernek. Keressük szavadat, és vágyódjunk arra az útra, amely hozzád vezet minket. Könyörgünk hozzád bátorságért. Adj nekünk jó szavakat, melyeket megoszthatunk embertársainkkal, akik megszólítanak bennünket, és keresik életük értelmét és jövőjét. Taníts meg minket a nehéz kérdésekre is választ keresni. Adj türelmet és kitartást, amikor hosszasan és fárasztó módon mondják el emberek a problémáikat és kételyeiket. Add, hogy tudjunk lassítani és nyugodtan megállni, amikor mások szavát kell meghallgatnunk. Mutasd meg ezeket az élethelyzeteket nekünk világosan. Add, hogy rólad beszéljünk, és ne csupán magunkról. <Könyörgünk hozzád szeretetért. Azokra is gondolunk most, akiket csak nehezen tudunk elfogadni. Eléd hozzuk azokat, akiket mindig velünk szemben állónak és ellenségesnek látunk. Néha nagyon egyedül érezzük magunkat, mert nehéz megbízni másokban. Taníts minket odaadóbb és nyíltabb szeretetre embertársaink iránt. Add meg azt, hogy szavunk, viselkedésünk és cselekedetünk közelebb vigyen minket a többi útitárshoz, mindazokhoz, akikkel együtt járhatunk földi életünk idején. Könyörgünk a legtágabb értelemben vett útért és a legnépesebb útitársi közösségért: a lakott földért és az emberiségért. Segíts minket, hogy Krisztus születésének ünnepére úgy tudjunk készülni, hogy nagyobb felelősség és őszintébb érdeklődés legyen bennünk más földrészek lakói és az egész teremtett világ iránt. Emelj ki minket a szűk látókörű és befelé fordult gondolkodásból. Végül pedig azt kérjük tőled a mai ünnepen, hogy őrizz meg minket a szilárd hitben, amely tudja, hogy bár minden változik és átalakul az életünkben, de a te hűséged és szereteted egyedüli örök valóság. Ámen. t AKI TITEKET HALLGAT... ige + hirdető írott igehirdetés Jelen cikkünk témája Isten igéjének írásban való megszólaltatása. Azt vesszük szemügyre, milyen kívánalmak fogalmazhatók meg az eleve nyomtatásra szánt alkotással szemben /tehát nem egy szószéken elhangzott igehirdetés írott változatáról beszélünk). Ez esetben a kommunikáció résztvevőit nevezzük írónak és olvasónak, szemben a szószéken álló igehirdetővel és a padban ülő igehallgatóval. „Érted is, amit olvasolT- kérdezte Fülöp az etióp kincstárnoktól (ApCsel 8,30), és az így felelt neki: „Hogyan érthetném, míg valaki meg nem magyarázza?" Isten Lelkének és az embernek az ige mellett való találkozása az alap. Vegyük ezt komolyan, mielőtt bármibe fognánk! Az igehirdetés írója először is tegye fel magának a kérdést: érti-e, amit olvas, vagyis a textust? S amíg erre nem tud jó lelkiismerettel igennel felelni, addig ne kezdjen el írni. Hiszen így hogyan vállalkozhat arra a feladatra, hogy azt másoknak magyarázza? Az írott igehirdetés, mint „speciális sajtóműfaj”, nem található meg műfajismereti tankönyveinkben, ám az a tapasztalatom, hogy az újságműfajok pontos ismerete mégis nagy segítségére van annak, aki írásba fog. Akkor is, ha igét hirdet. Miért? Számos oka van ennek. Az egyes műfajokra jellemző követelmények ismerete és betartása fegyelmezettségre kényszerít, óv a parttalanságtól; ezenkívül egyes újságírói „fogások” alkalmazása színessé, változatossá teszi az írást, egyszersmind rendszerbe foglalhatóvá teszi a mondandót. A keretes szerkezet például nem nagy „trükk”, mégis szép, kerek egésszé formálja az újságcikként megjelenő igehirdetést. (Az olvasó látja és követi a szerző világos szándékát: valahonnan elindultunk, és valahová megérkeztünk - a kettő között megtett út pedig tartalommal teli.) A műfaji követelmények mintegy rákényszerítik a szerzőt, hogy a lényegesre koncentráljon, figyeljen az arányokra, és jól éljen technikai elemekkel - mindez akkor igazán sikeres, ha az eredmény az igehirdetés olvasója számára természetes módon befogadható szöveg. A műfaji ismeretek segítenek abban is, hogy az író saját személyiségét, érintettségét a megfelelő helyen és módon rejtse el vagy fedje fel; ez utóbbira például minden újságírói műfajban másként és másként van szükség - viszont igehirdetés írásakor végtelenül fontos szempont. Milyen is egy jó írott igehirdetés? Izgalmas kérdés, hogy egy prédikáció mitől szép, tartalmas vagy jó; ez számos szempont alapján mérlegelhető. Általános jellemzőként teológiai, stilisztikai, műfajismereti, sajtónyelvi követelmények sokaságát említhetjük, melyeknek egy-egy jó írott igehirdetésnek mind meg kell felelnie. Itt csak néhányat említhetünk közülük. Mindenekelőtt: az igéről szól. Meggyőződésem, hogy egyetlen írott igehirdetés sem vállalkozhat arra, hogy a teljes üdvtörténetet, hitünk valamennyi igazságát, a Szentírásban magát kinyilatkoztató Istennek minden egyes igéjét tárgyalja - a textus a mérvadó, a megfelelő összefüggésekre való rámutatás, a- kontextus említése azonban elengedhetetlen. Tanító, ismeretet átadó és a szó „legszentebb” értelmében informatív a jó írott igehirdetés! Természetesen nem hátrány, ha irodalmi igényességgel van megfogalmazva a szöveg. Egy kép, hasonlat, metafora megkönnyítheti az üzenet befogadását. Van azonban, aki tobzódik bennük, és képek halmazát használja; ez nem szerencsés, merf zavaróvá válhat. Az olvasó elveszítheti a fonalat. Egyetlen jól megválasztott, következetesen végigvitt „illusztrációs elem”, hasonlat, metafora többet ér. Egy, de az legyen jó! Semmiképpen ne legyen tehát öncélú ezeknek az eszközöknek az alkalmazása. Nem szabad szem elől téveszteni a legfontosabbat: a prédikáció — akkor is, ha írásban kerül a befogadó elé - Isten dicsőségét, tettét, parancsát, vigasztalását (amit épp a textus hoz) hivatott hirdetni - nyilvánvalóvá kell válnia a szövegből, hogy nem valótlanság, valamiféle kitalált történet, mese, „sztorizás", tanulmány és így tovább. Ha a cikk írója jól végezte a munkáját, akkor olvasója nem passzív szereplője lesz e kommunikációnak, hanem sorról sorra részesévé válik a szövegnek, amint arra rezonál, reagál, együtt gondolkodik, egyetért, új felismerésre jut, továbbgondolja a leírtakat. Érintett lesz; no persze nem a szerző személyével kerül kapcsolatba, hanem a kifejtett tartalom kezd el benne élni, megfogalmazódni, szavakká vagy érzésekké formálódni. A szerző maga is tanulásra nyitottan, Isten által vezetettként mutathat tovább egy irányba. leírt sorai által, a missziói parancs értelmében, és ez igen szép feladat. Nagy fába vágja a fejszéjét, aki egy cikkben mindent le akar írni. A téma menet közben egyre izgalmasabbá válik. Az írott igehirdetéssel kapcsolatban megkezdett gondolatmenetünket a következő számban folytatjuk. ■ Kőháti Dóra
