Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-12-09 / 49. szám
‘Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2007. december 9. 3 Református templomban avattak evangélikus lelkészt A sarokkőre alapozott építőkövek Felújították a dunaegyházi templom tornyát „Van-e értelme templomtornyokat felújítani 2007-ben? Van-e, akinek utat mutasson, s hívogat-e valakit ez a torony?” - Gáncs Péter püspök ezekkel a kérdésekkel „indította el” az új egyházi esztendőt a dunaegyházi evangélikusok ünnepi istentiszteletén, amelyen templomuk megújult tornyáért adtak hálát december 2-án, advent első vasárnapján. Az istentisztelet liturgiái szolgálatában Lupták György, a Bács-Kiskun Egyházmegye esperese, valamint Bácsiné Vilmos Andrea és Bácsi János helyi lelkészek vettek részt. ► Ünnepi istentisztelet keretében avatta lelkésszé Gazsóné Verasztó Teodórát a Gyáli Református Egyházközség templomában dr. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke november utolsó napján. A Vecsési Evangélikus Egyházközséghez tartozó gyáli gyülekezetnek nincs saját temploma, ezért került sor a Gyá- lon lakó lelkészjelölt ordinálására a helyi református templomban. Gazsóné Verasztó Teodóra már a Bu- dapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban eltöltött évek alatt érdeklődni kezdett a teológia iránt. 2001-ben nyert felvételt az Evangélikus Hittudományi Egyetemre. 2005-ben kötött házasságot Gazsó Ferenccel. Gyakorlati évét a 2006/2007-es tanévben a zuglói evangélikus gyülekezetben, TamásyTamásné lelkész vezetésével végezte. Nagy szeretettel emlékezett meg Győri János Sámuelről, a Pesterzsébeti Evangéli► Tekintélyes létszámú gyülekezet ünnepelt a múlt vasárnap Horváth Zoltán Olivér egyhangúlag megválasztott másodlelkész és Horváth Anikó iskolalelkész beiktatásán a szarvasi evangélikus Otemplomban. Igehirdetésében ár. Szabóné Mátrai Marianna, a Déli Egyházkerület püspökhelyettese az 52. zsoltár 11. verse alapján rámutatott, hogy a lelkésziktatás a kifejeződött bizalom ünnepe. A gyülekezet egy embert nagyon közel enged magához. Megengedi lelkészének, hogy kimondja imáit, eltemesse szeretteit, nevelje gyermekeit, közvetítse számukra Isten állandó szeretetét. A lelkész döntésével fejezi ki: szereti azokat, akikhez őt az Úr küldi. Ez a bizalmi helyzet csak úgy tartható fenn, ha mind a gyülekezet, mind a lelkész hiszi és tudja, hogy Isten aktív, értük cselekszik. wmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm kus Egyházközség lelkészéről, aki támogatta, és egyengette útját. Az ünnepi istentiszteleten Fabiny Tamás iThessz 5,16-18 alapján tartott igehirdetésében kiemelte az ige három im- perativusát. Az első az örömre való felszólítás: „Örüljetek"; advent első vasárnapja az öröm továbbadására szólít fel minket. A második felszólítás az imádkozásra való buzdítás: „Szüntelenül: imádkozzatok." A harmadik imperativus, hogy adjunk hálát - hiszen oly sokszor elfelejtjük megköszönni Isten ajándékait! A liturgiában részt vett ár. Szentpétery Péter az Evangélikus Hittudományi Egyetem képviseletében, valamint Rezessy Miklós, a Vecsési Evangélikus Egyházközség lelkésze. Az ünnepi eseményt gazdagította a gyáli református ifjúság, illetve Gazsó Ferenc és Verasztó Noémi énekszolgálata. Az úrvacsorával zárult istentisztelet után elsőként Szentpétery Péter mondotta el jókívánságait, majd Tamásy Tamás- né volt mentorként köszöntötte az újonnan felavatott lelkészt. A vecsési evangéAz iktatás szolgálatát Ribár János esperes végezte, majd tizenhét lelkész énekelte a confirmát. Horváth Zoltán Olivér prédikációjához a hét igéjét vette alapul. A pécsi származású fiatal lelkész igehirdetésében többször is visszaemlékezett idős lelkipásztorára, Balikó Zoltánra. Őszinte szavaiban mély ember- és istenszeretet tükröződött, és láthatóan öröm wm likus gyülekezet nevében Rezessy Miklós lelkész és Szabó Dénesné felügyelő asszony mondott köszöntőt. Végezetül a püspök átadta a lelkészi oklevelet, majd Gyimesi István gyáli polgármester szavai zárták a köszöntések sorát. Gazsóné Verasztó Teodóra a Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthonban lelkigondozói munkával, illetve egyházmegyei beosztott lelkészként, Krárner György esperes mellett kezdi meg szolgálatát. ■ — CZÖNDÖR — hatotta át őt, felidézve, megköszönve a szarvasi gyülekezet eddigi szeretetét. Uráról az alázat hangján tett bizonyságot. „Mécstartónak szánt engem, hogy az ő lángja, világossága űzzön el félelmet és minden sötétséget” - mondotta. A közgyűlés keretében a Benka Gyula Általános Iskola és Óvoda igazgatónője és diákjai énekkel, ajándékkal kedveskedtek a házaspárnak. Lázár Zsolt igazgató lelkész abbéli reményének adott hangot, hogy új munkatársaival szolgálatuk új területekre terjedhet ki. Az egyházi elöljárók és szolgatársak mellett Kiszely Mihály helyi alpolgármester is köszöntötte a lelkész házaspárt, akik másfél éve püspöki ajánlásra érkeztek Gyoma és Mezőtúr gyülekezeteiből Szarvasra. Már akkor érezték: hazataláltak. A pusztaföldvári gyülekezetből származó lelkésznő előző szolgálati helye Angyalföld és Kiskunhalas volt. Beiktatásukon régi közösségeik tagjai is velük ünnepeltek. ■ Lázárné Skorka Katalin ................................................ A Dunaegyháza-Apostagi Társult Evangélikus Egyházközség már 2006 folyamán megkezdte a több mint százhúsz esztendős templomtorony felújításának előkészítését, ám az építési engedélyt csak 2007 januárjában kapták meg. A tizenegymillió forint összköltségű beruházás a gyülekezeti tagok, az országos egyház, a helyi önkormányzat, Duna- egyháza lakossága, a Nemzeti Kulturális Alap és a Haladás Mezőgazdasági Zrt. anyagi hozzájárulásának eredményeképpen valósulhatott meg. Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke Ef 2,20-21 alapján hirdette Isten igéjét. Pál apostol intelmének mai értelmezését tolmácsolta hallgatóságának, amikor rámutatott: az épületfelújításoknak csak akkor van értelmük, ha nemcsak felfelé nézünk szép tornyainkra, hanem befelé is, magunkba is tekintünk, és megvizsgáljuk, hogy rendben van- nak-e lelki életünk alapjai. A templom- torony szimbolikus értelemben olyan világítótorony, amely messzire világít, azonban könnyen lehet, hogy a tövében teljes homály uralkodik. „Ki az alap? Kire építünk? Ki határozza meg életünk koordinátáit?” - Gáncs Péter szerint minden egyházi év - azaz Krisztus-év - elején „évismétlésre” szorulunk, és újra át kell gondolnunk, hogy életünk minden területén az egyetlen sarokkőre, Krisztusra építettünk és ala- poztunk-e, mert nemcsak épületeink falai, gerendái mozdulhatnak el, hanem lelkivilágunk „építőkövei” is széteshetnek, s elmozdulhatnak a helyükről. Az ünnepi közgyűlést Dudla Imre, a Dunaegyháza-Apostagi Társult Evangélikus Egyházközség felügyelője nyitotta meg. Az egyházkerület nevében Radosné Lengyel Anna kerületi felügyelő üdvözölte a gyülekezetei, majd dr. Ambrus András, a Bács-Kiskun Egyházmegye felügyelője mondta el köszöntő szavait. A közgyűlés végén Bácsi János lelkész ismertette a templomfelújítás történetét, és köszönetét mondott mindazoknak, akik segítséget nyújtottak a kivitelezésben. ■ Petri Gábor A kifejeződött bizalom ünnepe Lelkésziktatás Szarvason Adventi templomjubileum Bukarestben Bukarest aránylag távol fekszik a magyarság etnikai, nyelvi határaitól, sokak számára fehér folt az eu.rópai térkép délkeleti sarkában, ismeretlen része a világnak. Pedig a magyarság, sőt a magyar evangélikusság szempontjából is rengeteg érdekes meglepetést tartogat ez a távoli város. Nem véletlen az a vélekedés, hogy valamikor a 19. század végén, a 20. elején Bukarestben élt Budapest után a legtöbb magyar. Hogy ez így volt-e, nem vagyok benne biztos, de az tény, hogy a mai napig öt magyar gyülekezet létezik, volt és van iskolája, művelődési és karitatív intézménye az ott élő magyar közösségnek. Történeti dokumentumok tanúsítják, hogy a 16. század második felétől napjainkig szervezett egyházi életük van az ott élő protestánsoknak. Önálló magyar evangélikus gyülekezetről csak 1934 óta beszélhetünk jogi értelemben, attól a pillanattól kezdve, amikor a közel ötezer lelket számláló evangélikusok kiváltak az addig őket is magába foglaló református egyházközségből, és önálló ágostai hitvallású gyülekezetbe szerveződtek. Egész .történetük beszédes bizonysága annak, hogy az élő hit csodákra képes. Háborúk, etnikai villongások, meghurcoltatások és nagy-nagy veszteségek ellenére az intenzív gyülekezeti, lelki élet mellett parókiát, templomot, gyülekezeti házat, diakóniai intézetet és diákkollégiumot sikerült megépíteniük. Az advent első vasárnapján tartott ötvenéves templomjubileumi ünnep népes gyülekezete arról győzött meg újra, hogy a bukaresti magyar evangélikusoknak nemcsak szép múltjuk van, nemcsak emlékekből élő közösség ez, hanem adventi nép, mely bizakodva tekint a jövő felé. Teheti is, mert az alap, akire építettek és építenek, az élő Jézus Krisztus. Számomra a bukaresti gyülekezet léte, megléte valami olyasmi, amit a nyelv Isten csodájának nevez, és hálás vagyok Istennek, hogy huszonkilenc éven át része lehettem ennek a teremtő csodának, s valami olyat tapasztalhattam meg ebben a különleges gyülekezetben, amit talán máshol sehol. Csoda az is, ami 1956 novemberében történt, amikor szovjet tankok lánctalpai dübörögtek Budapest utcáin, vérbe fojtva a magyar forradalmat, a 20. század legtisztább szabadságharcát. Ugyanennek a gyászos emlékezetű novembernek az első napjaiban a magyar fővárostól körülbelül nyolcszáz kilométerre levő idegen nagyvárosban, Bukarestben egy maroknyi magyar evangélikus, néhány ezer lélek jövőt álmodva, hittel és töretlen reménységgel templomépítésbe fogott. 1956 novemberének elején kezdenek a bukaresti magyar evangélikusok templomépítésbe idegen nyelvi és kulturális környezetben, kőkemény egyház- és keresztényellenes rendszerben. Nincsen állami támogatás, se külföldi segély, ninÉGTÁJOLÓ csen anyaországi kapcsolat, de van egy lelkes csapat, van egy élő gyülekezet, van hit, és mindenekfölött van egy élő Ura ennek a gyülekezetnek. így jöhetett létre a csoda. A gyülekezet áldozatkészségének, az erdélyi magyar evangélikusság összefogásának és az akkori lelkész, Kovács László céltudatos, eltökélt kitartásának köszönhetően 1957. október 16-án dr. Argay György püspök népes gyülekezet jelenlétében felszentelte a templomot. Ez a templom hiteles jele, bizonysága Isten történelmet formáló tettének, annak a csodának, hogy egy olyan kor viszonyai között, amikor a vasfüggönyös Európa keleti felében tankok törték le a nemzetek szabadságra irányuló törekvéseit, amikor sárba taposták az emberi méltóságot, amikor az egyetlen kizárólagos ideológiának nevezett, beteges utópia határozta meg a rendszert, ahol az istentagadást hivatalosan progressziónak minősítették, ott egy jelentéktelennek tűnő kis magyar közösség templomot épített. A nagy embertelenségben ez a gyülekezet a legnagyobb hőstettet hajtotta végre, házat épített Istennek, hajlékot a közösségnek, világosságot gyújtott a velejéig sötét világban. Azóta is ott áll a bukarestiek kis „fehér temploma”. Mint a fomániai, erdélyi magyar evangélikusok legtöbb istentiszteleti helye, nem nagy, nincsenek monumentális méretei, nem magasodik a szomszédos épületek fölé, nem gyűri maga alá, nem nyomasztja méreteivel környezetét. Mégis, ez a templom nagyon szép, mert harmonikus minden eleme, mert nagyon emberi méretű, mert a formák, színek, díszelemek összhangját fejezi ki. Ez a kis templom számunkra csodaszép, nekünk legalább annyit ér, mint másoknak a Szent István-bazilika vagy az ulmi dóm, mert mi másfajta látással vagyunk képesek szemlélni. Mi azt is tudjuk, hogy lelke van a helynek, ez a templom él, itt generációk újra és újra találkoznak, itt eltávozottak és élők együtt ülnek. A templom meleg, fényt, békességet és megnyugvást áraszt; ez a bukaresti evangélikusok közös otthona. Szükségünk van arra, hogy legyen egy megszentelt hely és idő, ahol és amikor elvonatkoztathatunk a világ zajától, feszültségeitől, a mindennapok idegtépő rohanásától, és annak szentelhetjük időnket, gondolatainkat, hogy itt most az élő Istennel találkozunk. Ez az épület mindenekelőtt ezt a célt szolgálja, azt, hogy itt mi, emberek együtt, egy közösségben találkozzunk az Istennel - ez pedig csodálatos dolog. Azért is mondhatjuk, hogy a templomnak lelke van, mert legszebb dísze, legnagyobb kincse az élő gyülekezet. Mert semmit sem ér a külső, a kőtemplom, ha a belső, élő lelki templom nem épül a szívekben. Lehet az az épület műemlék, monumentális műremek, nyújthat esztétikai élményt, lehet emlékhely, sőt múzeum, de nem Isten háza, nem templom. Luther írja: „Ha a világ holnap elmúlna is, én ma még egy fácskát elültetnék.” Ezzel a talán rejtett és talán tudatosan soha ki nem mondott, de a lelkek mélyén meggyökeresedett gondolattal rakosgatták a bukaresti magyar evangélikusok a téglákat és a lelkeket egymás mellé, templommá, „élő házzá”, Isten hajlékává és az emberek otthonává. Ahová mindig minden alkalommal, minden ünnepen megpihenni, új erőt gyűjteni, lelkiekben gazdagodni, Istent dicsérni és együtt örvendeni gyűlnek össze a hívek immár ötven esztendeje. Adorjáni Dezső Zoltán püspök Erdélyi Egyházkerület
