Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-11-18 / 46. szám
‘Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ 2007. november 18. 9 Német evangélikusokat keresve a Szovjetunióban ► Ha valaki rövidnadrágban, szandállal a lábán, hátizsákkal a vállán és fényképezőgéppel a nyakában útnak indul, hogy szabadsága heteit külföldön töltse, abban semmi különös nincs. Ám ha mindezt a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években teszi a Német Demokratikus Köztársaság állampolgáraként, úti célja pedig a Szovjetunió, ráadásul kerékpárral vagy gyalog akarja az országhatárt átlépni, az bizony már felettébb gyanús - legalább is az Állambiztonsági Minisztérium számára. Nem véletlen hát, hogy miközben a jénai Gemot Friedrich evangélikus lelkész Szibériától Grúziáig bejárta az egykori Szovjetunió turisták elől elzárt területeit, a Stasi-iratokban olyan kémként szerepelt, aki „katonai objektumokat regisztrál, fényképez, és mindezt Nyugaton jelenti”. Holott a lelkész utazásainak az volt a céljuk, hogy megtalálja az evangélikus gyülekezeteket. Ezek - a legtöbbször német származású - közösségek akkor fenyegető illegalitásban és teljesen izoláltan éltek. „Máig visszakívánkozom a nagy unióba, bár az már nem is létezik. Nagyszerű emberekkel találkoztam ott, akik segítettek engem útközben, barátian befogadtak, megvendégeltek és megajándékoztak, akik belsőleg gazdagítottak. Sokukkal fennmaradt a kapcsolat, őket gyakran meglátogattam, vagy meghívtam magamhoz. t,ERNŐT FENYKÉPEZOGEPPEL is'BIBLIÁVAL A SZOVJETUNIÓBAN Fokozatosan képet nyertem a keresztény közösségi életről is. Mind a tizenöt szovjet köztársaság sok gyülekezeténél voltam vendég. Az emberi melegszívűség mindig újra csábított keleten, mert ex Oriente lux (Keletről jön a fény)! Ez a keleti fény ragyogta be egyre inkább tapasztalataimat - megvilágítva, értelmezve azokat. A keleti emberek tanítottak meg szeretni”- olvasható a szerző szovjetunióbeli kalandjairól írott könyvének előszavában. Mindaz, amit a Szovjetunióban élő nemzetiségeknek át kellett élniük - eredeti lakóhelyükről való erőszakos áttelepítés, nyelvük, kultúrájuk, iskoláik betiltása, állandó megfigyelésük, megfélemlítésük, „fasisztának” bélyegzésük - gyanakvóvá és óvatossá tette az embereket. Megrendítő olvasni, hogy mindezek ellenére a vendégszeretetnek és az önzetlenségnek megannyi szép példáját nyújtották. Megrázza az olvasót az is, amikor arról értesül a könyv lapjain, hogy mekkora örömöt jelentett a helyieknek egy-egy becsempészett, orosz vagy német nyelvű Biblia, A szerző nem kis leleménnyel mindig vitt magával néhányat. A Kettős ajándék című fejezetben így ír: „Az asszony (...) megkérdezi: »Akkor persze van saját Bibliája? Magával hozta? Nagyon szeretnék megint egyszer egy Bibliába beletekinteni.« (...) Amint a Bibliát a kezében tartotta, tejesen megfeledkezett rólam és egész környezetéről. Egészen elmélyedt magában, szövegrészeket idézett, felütötte a megfelelő helyet, és fölolvasta magának örömteli mozgással kísérve a szöveget. Egy kis idő múlva , megkérdeztem, hogy nem szeretne-e egy saját Bibliát. (...) Hitetlenkedve áll ott, az ajánlatot egyáltalán nem tudja felfogni. De végül is megérti: »Igen, természetesen. Akarom, szükségem van rá.« Azután simogatni kezdi a Bibliát meg engem is. Majd szabadjára engedi örömét. Mindenkinek elhíreszteli, aki még ilyen későn hazajön, a férjének, a lányának, az unokájának. »Nézzétek csak, ajándékba kaptunk egy vendéget és egy Bibliát!«” A könyvben számos helyen olvashatunk arról is, hogy az óhaza vagy más országbeli új otthon iránti vágy milyen erősen élt a legtöbb családban. A kiutazási engedélyre hosszú éveket kellett várni, és ha végül valóra vált az álom, bizony sokszor csalódott hangú levelek mentek az otthon maradottaknak. Ám van példa az ellenkezőjére is, amint a Viszontlátás San Franciscóban című fejezetből kiderül (lásd A reménység alapelve címen közölt részletet a szomszédos hasábokon). A Luther Kiadó idén megjelent kiadványában huszonegy fejezetben olvasható a türingiai lelkész beszámolója, olvasmányos, érdekes kordokumentumot nyújtva az 1990 előtti Kelet-Európáról. ■ Boda Zsuzsa A reménység alap elve Jurij elvitt San Francisco nevezetességeihez. Elértünk végül a Golden Gate hídhoz, kiszálltunk, néztünk az elhúzódó dombokról oda át az óriási építmény egyik tartópillérére. Jurij fölszólított, hogy szálljak be megint az autóba, mert új hazájának ezt az attrakcióját közelebbről is meg akarja mutatni. Én csak gúnyolódni tudtam: „De hát, Jurij, mit akarsz nekem abból mutatni? Az egész hidat eltakarja a köd. Csak a mi oldalunkon álló támasztópillért lehet látni. Milyen vakmerő vállalkozásba akarsz belemenni, amikor anélkül, hogy látnál valamit, a tátongó mélység fölött vezetsz, vajon azt hiszed, odaát is van egy támasztópillér? És mit akarsz odaát ilyen rossz időben?” Nevetett a viccen. Aztán elkomolyodva mondta: „Éppen ez számomra a »reménység alapelve«, semmit sem látni, mégis lelkesen továbbmenni. Természetesen nekem is azt mondja a tapasztalatom, hogy odaát sem fog sütni a nap, és tudom, hogy ott is lennie kell egy tartóoszlopnak. Bár nem látom, mégis reménnyel telve vágok neki a ködnek.” Beszálltam, Jurij pedig elgondolkodva folytatta: „Tudod, amikor Oroszországból elutaztam, nagy családomon és a koffereken kívül semmi nem volt a kezemben. A ködbe indultunk el anélkül, hogy előre láthattuk volna, hogy számunkra vajon süt-e a nap az Amerikai Egyesült Államokban, vajon lesz-e ott számunkra egy hordozó tám- pillér. Mégis elutaztunk - ezzel az »alap- elwel« a szívünkben. Vallásos emberként nevezhetem ezt az »Istenbe vetett bizalomnak«. Erre újra és újra szükségem van ahhoz, hogy az előttem lévő napok bizonytalanságába mindenek ellenére lelkesen belemenjek!” Tanultam valamit Jurijtól, és azóta gyakran gondolok rá, amikor ismételten szükségem van erre a „reménység alapelvire, amikor az ismeretlen útra rá kell lépnem. (1991) Gemot Friedrich: Fényképezőgéppel és Bibliával a boltjában (1085 Budapest, Üllői út 24.), valamint Szovjetunióban. Luther Kiadó, Budapest, 2007. A kötet megvásárolható a Luther Kiadó könyves- a Huszár Gál papír- és könyvesboltban (1054 Budapest, Deák tér 4.). Ara 790 forint. Kedves Gyerekek! ► Utolsó előtti részéhez érkeztünk mostani sorozatunknak, melyben Albert és Pongrác lovaggal kelhettetek útra. Ezúttal is a Tudás erdejében található várhoz kellett menniük, azonban most a várat megszálló hétfejű sárkányt kell legyőzniük. A két nemes lovag minden alkalommal úgy próbálja meg teljesíteni ezt a feladatot, hogy egy-egy, valamiképpen a Bibliához kapcsolódó feladványt ad a sárkánynak. Ezeket a rejtvényeket ti is megoldhatjátok, a helyes megfejtéseket pedig - akár a hetedik rész végén összegyűjtve - küldjétek el a szerkesztőségünk címére (Evangélikus Élet szerkesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24.). A borítékra írjátok rá: Gyermekvár. A végén jutalmul a sorozathoz kapcsolódó játékot kaphattok. 6. A két lovag a Szakáll király kémeitől kapott listát tanulmányozta.- A sárkány hatodik fejéről azt írja ez a papír, hogy nem valami alapos megfigyelő, és sokszor nem látja a részleteket - olvasta Pongrác lovag.- Akkor pont olyan, mint Bálám próféta volt. Amikor az egyiptomi szabadulás után Izrael fiai az ígéret földje felé vonultak, Bálám szamárháton indult el, GYERMEKVÁR hogy tárgyaljon a zsidók ellenségeivel, a moábitákkal. Útközben azonban a szamara egyszer csak megállt, és letért az útról. Bálám mérgében megverte a szamarat. Később egy szőlők között vezető úton lapult az állat hirtelen egy falhoz - ezért is verés lett a jutalma. Ahogy továbbmentek, a szamár váratlanul lefeküdt a földre, és Bálám ütlegei ellenére sem akart felállni. Ugyanis egy angyalt látott, aki háromszor is elállta az útjukat, így akarta Bálámot figyelmeztetni, hogy az Úrnak nem tetszik a próféta útiterve és célja. Ekkor Bálám is meglátta az angyalt, és belátta, hogy a szamara böl- csebb volt, mint ő. Vissza is akart fordulni, de az angyal megparancsolta neki, hogy menjen csak el a moábita királyhoz. Figyelmeztette, hogy csak azt szólhatja, amit az Úr mond neki. így történt, hogy Bálám nem megátkozta, hanem megáldotta Izrael népét.- Van egy ötletem! Rajzoljuk meg Bálámot a szamarával, és adjuk feladatul a sárkányfejnek, hogy találja meg a rajz pontos körvonalát! Szerintem ezt nem =i fogja túlélni. 2 Melyik betűjelű rajz a két lovag által rajzolt £ eredeti körvonala? HETI ÚTRAVALÓ Mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé. (2Kor 5,10) Az egyházi év utolsó előtti hetében az Útmutató reggeli s heti igéi erre a heti igénkben megfogalmazott sorsdöntő eseményre figyelmeztetnek. A reménység napján hogyan tekintsünk e nem önkéntes megjelenésünkre? „Tökéletesen reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet jézus Krisztus megjelenésekor kaptok." (iPt 1,13; LK) Az utolsó ítéletkor nyilvánvalóvá lesz a mi döntésünk Jézus személyét illetően: igen vagy nem? Megtettük-e ővele vagy sem az irgalmasság és a könyörülő szeretet hatféle cselekedetét? „Jól vigyázz hát, hogy el ne menj Isten mellett. Egészen kezed ügyében van, s bármit teszel, vele teszed” - így figyelmeztet Luther. S az Emberfia ezt mondja a jobb keze felől álló juhoknak: „...amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.” (Mt 25,40) Az igazak elmennek az örök életre - ez Isten gyermekeinek a reménysége, „mert üdvösségünk reménységre szól” (Róm 8,24)! Állhatatossággal várjuk hát dicsőséges szabadságunkat. De földi életünk nem tétlen várakozás a mennyek országára, mert Jézus szerint oda csak az megy be, „aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát”! Az utolsó ítélet viharában csak az okos ember marad meg, aki a kőszikla Úr Jézusra alapozta élete házát. Ő üzeni: „Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló lesz a bolond emberhez, aki homokra építette a házát." (Mt 7,21.26) Te ezt mondod: „Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában... (...) Várom a holtak föltámadását és az eljövendő örök életet.” (Niceai hitvallás) Meghátrálás nélkül ragaszkodjunk a reménység hitvallásához; tudatosan meg ne tagadjuk a Szentháromság Úr Istent! „Mit gondoltok: mennyivel súlyosabb büntetésre lesz méltó az, aki Isten Fiát lábbal tapodja...?” (Zsid 10,29) „Bizony, ítél az Úr népe ügyében, és megkönyörül szolgáin” (5MÓZ 32,36), ezért a terméketlenfügefa-életű embernek is adatik egy utolsó kegyelmi idő, mert a mi Vincellérünk közbenjár érte: „Uram, hagyd meg (...), hátha terem jövőre, ha pedig nem, akkor vágd ki." (Lk 13,8.9) Az Úr Jézus visszajövetelekor ítélni fog a hitetlenek felett: .....bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent, és ne m engedelmeskednek a mi Urunk jézus Krisztus evangéliumának." De akik benne hittek, azokban ő megdicsőül, „és ti is őáltala a mi Istenünk (...) kegyelméből" (2Thessz 1,8.12). Méltó-e a halálra, aki ezt a kikényszerített „istenkáromlást" mondta: „...meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőin." (Mt 26,64)?! Amikor mindez megtörténik, akkor lesz a halottak feltámadása és az utolsó ítélet. De „ha valakit nem találtak beírva az élet könyvébe, azt a tűz tavába vetették” (Jel 20,15). Ma még így könyöröghetünk: „O, Jézus, (...) / ítéletem reád hagyom, (...) / írd élet könyvébe nevem...” (EÉ 502,5) ■ Garai András * rm * *
