Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-02-04 / 5. szám
„Az alkalom profilját, lényegét leginkább a találkozó szó fejezi ki, de fontos az előtte lévő országos és az evangélikus jelző is. Nem szeretnénk sokkal többet, de kevesebbet sem, mint hogy az ország lehetőleg minden egyes evangélikus gyülekezetéből érkező vendégek az őszinte, testvéri találkozás örömét átélve kezet nyújtsanak egymásnak.” Pax(ks)oljunk - 3. oldal „Kell olyan alkalom, amikor nem az az üzenet, hogy Isten felemel a bajból, hanem az, hogy ő mennyei Atyaként egészséget, boldogságot ad az embernek, amiért őszintén hálásnak kell lennünk." » Ki szólítja meg a gazdag ifjakat?- 8. oldal „A Magyarországi Evangélikus Egyháznak jelenleg hét középiskolai kollégiuma van. Közülük öt valamely középiskolához kötődik, kettő viszont intézménytől függetlenül működik.” !► Evangélikus kollégiumi körkép - 6-7. oldal „Aki már egyszer is egyeztetett előzetesen a szerkesztőséggel kéziratügyben, az jól tudja, hogy a beszélgetés közben biztosan elhangzik két kulcsszó: az írás terjedelme (a leütések száma) és a határidő.” !► Kulisszák mögött - tördelve” -10. oldal Jézus Krisztus világossága ragyog mindannyiunkra Regionális találkozó Gyulán a 3. európai ökumenikus nagygyűlés jegyében Imaheti gondolatok „Erdély általában és különösen Nagyszeben olyan hely, ahol [...] a többségben lévő ortodox hívők mellett az evangélikus és református, a római katolikus, a görög katolikus és a baptista hagyományoknak is szerepük van a tágabb ökumenikus színtéren. [...] Biztosítanunk kell azt is, hogy a többi egyház képviselői ne csak láthatóak, hanem hallhatóak is legyenek - és nemcsak románul, hanem magyarul is” - mondotta egyebek mellett Colin Williams, az Európai Egyházak Konferenciájának főtitkára január 25-én Gyulán azon a regionális találkozón, amely a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának kezdeményezésére jött létre, fontos állomást jelentve a 3. európai ökumenikus nagygyűlés zarándoklatában, amelynek a csúcspontja ez év szeptemberében lesz Nagyszebenben. E zarándoklat, amint már hírül adtuk, éppen egy esztendővel ezelőtt indult „Add, hogy vakokból látók, süketekből hallók, sántákból futók lehessünk!” - így imádkozott bevezetésként az alkalom résztvevőiért Tegez Ferenc református lelkész, mintegy összegezve a bűnvalló imádságban ezt követően - Győrjjy Eszter református lelkész, Hokker Zsolt evangélikus lelkész és Ontva Csaba katolikus teológus szájából - elhangzó kéréseket. „Kételyei mindenkinek lehetnek; még azoknak is, akikről úgy gondoljuk, hogy a hitükben senki és semmi nem rendítheti meg őket” - kezdte Mt 11,2-6 alapján tartott igehirdetését Sefcsik Zoltán evangélikus lelkész. Keresztelő János vívódásáról szólva arra mutatott rá, hogy az Úr nem mindig úgy válaszolja meg kérdéseinket, ahogyan azt mi elképzeljük: „A látszólag sokkal egyszerűbb »Igen!« helyett Jézus Ezsaiás próféciáira emlékeztette Jánost. Ezzel nemcsak a számára legérthetőbb módon mondta Rómából, és sok-sok helyi, illetve területi találkozón keresztül, valamint a Wit- tenbergben rendezendő összeurópai találkozó után fejeződik be Nagyszebenben. Pontosabban: reméljük, hogy nem fejeződik be itt, hanem megtermi gyümölcsét, s a még mindig széttöredezettségben és értékvesztésben szenvedő Európának a megújulás és az egység reménységét nyújtja a későbbiekben is. Ennek jegyében nyertek meghívást e találkozóra a római katolikus, református, evangélikus, baptista és román ortodox egyházak tíz-tíz fős delegációi a határ két oldaláról, így mintegy száz résztvevő gyűlt össze. Az összejövetel a református egyház gyülekezeti termében tartott ökumenikus tanácskozással nyűt meg, délután a római katolikus templomban magas színvonalú koncerttel folytatódott, s este a román ortodox templomban felel neki, hogy valóban ő az Eljövendő, akit várt, hanem azt is tudatosította benne, hogy bár ő az ítéletet várja a Messiástól, Jézus az ítélet előtt még meg akarja menteni a bűnösöket; nála keemelő ökumenikus istentisztelettel zárult. Köszöntötte a tanácskozást Románia konzulja és Gyula város polgármestere. Colin Williams főtitkár örömmel üdvözölte a jelenlévőket, s előadásában - amelynek egy részletét tudósításunk elején idéztük - bepülantást adott a 3. európai ökumenikus nagygyűlés tartalmába, céljaiba és gyakorlati struktúrájába is. Az előadást három korreferátum követte, Bölcskei Gusztáv református, Gyulay Endre római katolikus és Drincec Sojronie román ortodox püspök részéről. Mindhárman jelentős eseménynek ítélték e gyulai találkozót és a szeptemberben megrendezendő nagygyűlést egyaránt; az előbbivel kapcsolatban az ökumenikus együttműködési készséget emelték ki, a nagyszebeni gyűlést pedig mint az európai és a helyi ökumené megújulásának nagy lehetőségét említették. !► Folytatás a 4. oldalon gyeimet és megbocsátást találhatnak az emberek.” A Közös Pont Ifjúsági Misszió, az Ökumenikus Ifjúsági Iroda és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Ifjúsági Bizottsága közös rendezésében megvalósuló istentisztelet liturgiájában tucatnyi - katolikus, református, evangélikus, baptista és metodista - fiatal vett részt. A zenei szolgálatot a vendéglátó gyülekezet zenekara - élén Illés Dáviddal, a Budai Református Egyházközség lelkipásztorával - és a Körmendy Petra vezette Égigérő gospelkórus néhány tagja látta el. ■ - vitális Ahogyan minden évben szokás, az idén januárban is ökumenikus imahéten vehettünk részt, együtt, a Krisztusban hívők minden felekezetből, hogy megéljük, átéljük újra a Krisztussal és általa egymással megélt közösséget. Ahogyan minden évben... Ez a szokás a keresztyén egyházban azonban nem laposodhat soha megszokássá, rutinná, sohasem veszíti, sohasem veszítheti el aktualitását. Elő, lüktető szívverése ez a Krisztus testének. Az imádság az egyház lélegzése. Bár olyan természetessé válna mindannyiunk számára a mi Istenünkhöz való fohászkodás, amilyen természetes minden ember számára a lélegzetvétel! S valóban hasonlít is ahhoz, hiszen imádság nélkül lehetetlen hitünkben megmaradni, Istenre bízott életünket megélni, s az imádság hiányát ugyanúgy megérez- zük, mint a lélegzetvételét - még ha jóval lassabban is, de mélyen és súlyosan. Bárcsak olyan természetes lenne! De a lelkünk igényeit, figyelmeztetéseit köny- nyen és gyakran elnyomják más hangok, más vágyak, más célok. Az imádságot ezért akarni is kell, így válhat lelkünk lélegzetvételévé. Dietrich Bonhoeffer 20. századi német evangélikus teológus a beszédhez, a beszélgetéshez mint az ember egyik legalapvetőbb megnyilvánulásához hasonlítja az imádságot. Azt írja a Miatyánkkal kapcsolatban: „Meg kell tanulnunk imádkozni. A gyermek megtanul beszélni, mert édesapja beszél hozzá; apja nyelvét tanulja meg. Ugyanúgy tanulunk meg Istenihez szólni, hisz Isten is beszélt és beszél mihozzánk. A mennyei Atya nyelvén tanulják az ő gyermekei a vele való beszélgetést. Mi úgy kezdünk el Istenhez imádkozni, hogy az ő szavait ismételgetjük. Nem szívünk hamis és összekuszált nyelvén, hanem a Jézus Krisztusban hozzánk szóló Isten világos és tiszta beszédének nyelvén kell őt megszólítanunk; ez az a nyelv, amelyen Isten meg akar hallgatni bennünket. (...) Az Istentől jövő szavak lépcsőfokain keresztül jutunk el Istenhez.” Hasonló tapasztalatokat, hasonló gondokat látunk és élünk meg mindannyian, minden felekezetben. S ahogyan az ökumenikus imahetek alkalmain ez újra és újra megjelenik, hasonló a megoldáskeresés, az útbaigazítás kérésének módja is: az imádság. Különbözőségeink, széttagoltságunk fájó és nehezen oldható gondja mellett reménységet adhat számunkra, hogy a legfontosabb dologban, az Isten előtti megállásban, a hozzá való fohászkodásban egyek tudunk lenni, az Úrtól tanult imádságot együtt tudjuk mondani. Mert a legfontosabb dolog a világon az, amit Isten tett. A második, az ember válasza az elsőről szól, de nem takarhatja el azt. Az egyház csak a második helyen lehet. Emlékeztessen ez bennünket saját legfontosabb dolgunkra, az isten- tiszteletre és az imádságra! Az a haszonelvű világ és haszonelvű gondolkodás, amely körülvesz bennünket, értetlenül áll a haszontalannak tűnő imádság előtt. Az azonnali és mindig több eredményt követelő világ számára szóló üzenet is a Krisztusban hívők Isten előtti megállása, elcsendesedése, látszólagos semmittevése. Azt üzeni korunk harsány, de bizonytalan, önmagában is kételkedő embere számára, hogy a teremtő Isten szemében mi magunk vagyunk az érték, neki mi vagyunk értékesek, gyengeségeink, tévedéseink, hibáink ellenére és azokkal együtt. S ha így el tudunk előtte csendesedni, minden erőt és támaszt megkapunk tőle, amire szükségünk van. Néha mindannyiunkat megkísért, hogy bizonygassuk saját hasznosságunkat, fontosságunkat, hogy ezen mérjük önmagunkat, s hogy lassan elhiggyük: megy ez nekünk egyedül is. Meg tudunk mi birkózni a feladatainkkal, az életünkkel, meg tudunk oldani minden problémát. Ezért nekünk is kell a kijózanodás, a legfontosabb dologra történő koncentrálás, hogy az imádság csöndjében minden és mindenki a helyére kerülhessen, s hogy se a túlzott önbizalom, se annak hiánya ne távolíthasson el bennünket attól az Istentől, akitől van az életünk, akiben van az életünk, és aki egyedül záloga annak, hogy lesz életünk. Az imádság egyszerre befelé fordulás, elcsendesedés és kifelé szóló üzenet. A vita contemplativa és a vita activa felbonthatatlan egysége érvényesül benne, hiszen az Isten előtt elcsendesedő és feltölteke- ző ember viszi, hirdeti a maga környezetében az Isten hívását minden ember felé. Azzal a közkeletű felfogással szemben, amelyik azt mondja, hogy az egyház semmit nem csinál, csak imádkozik, tudjuk - mert átéltük és átéljük -, hogy milyen erő származik az imádság gyakorlásából. S tudjuk azt is, milyen veszélyes lehet, ha az egyház maga is megfeledkezik erről, inkább támaszkodik a maga erejére, a maga értelmére, s elhanyagolja a felülről jövő erőt, a felülről jövő bölcsességet. Minden esztendő fordulóján úgy érezzük, számba kell vennünk a mögöttünk lévő időszak eredményeit, kudarcait, elért céljait, elmulasztott lehetőségeit. Az ökumenikus imahét alkalmat kínál nekünk, hogy együtt, közösen álljunk meg Istenünk előtt erre a számbavételre, és együtt induljunk megújulva tovább. De alkalmat kínál arra is - mert ez is nagyon fontos hogy egymásra figyeljünk. Saját gyülekezeteinken belül is, hiszen az istentisztelet alkalmain kívül sokszor szinte alig találkozunk, és a különböző felekezetek tagjai között is, akikkel minden különbözőségünk ellenére is együtt alkotjuk a Krisztus testét. Fontos, hogy egymásra is figyeljünk, hiszen az imádságban nemcsak az Istennel való közösséget, hanem az egymáshoz való közeledés ajándékát is átélhetjük. Mert egymásra bízattunk, és felelősek vagyunk egymásért, s mint Isten gyermekei, felelősek vagyunk a körülöttünk élőkért. Olyan jó örömmel felfedezni az ismerős arcokat a padsorokban, és szomorú számba venni, hogy kik nincsenek már velünk, közöttünk. És jó megélni, megtapasztalni, hogy az örömeinket és a bánatunkat is megoszthatjuk egymással s együtt vihetjük Isten színe elé. Adja az örökkévaló Isten, hogy a tőle .kapott szeretetben tudjuk hordozni egymás terhét ebben az évben is, legkisebb közösségeinkben és az egyetemes egyház nagy családjában egyaránt! Adja meg nekünk, hogy a hallani és beszélni tudók, a hallani és beszélni akarók közösségévé lehessünk, ahogyan a 2007. évi ökumenikus imahét vezérigéjében olvassuk Jézusról Márk evangéliumában: „...a süketeket is hallóvá teszi, a némákat is beszélővé.” Ő nyissa meg a fülünket, hogy elcsendesedve hallhassuk Urunkat, és meghalljuk embertársaink szavát, és nyissa meg szánkat, amikor szólnunk kell, a tőle kapott bölcsességgel! ■ Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészt elnöke Látni, hallani, érezni Ifjúsági istentisztelettel zárult az ökumenikus imahét Mielőtt az ökumenikus imahetet lezáró ifjúsági istentiszteletre igyekvők január 28-án este beléptek a budapesti Szilágyi Dezső téri református templomba, talán végigpillantottak a lassan hömpölygő Dunán, tekintetükkel elidőztek egy percig a kivilágított Parlamenten és a Lánchídon, hallották a rakparton elsuhanó autók zaját, és érezték az arcukon a hideg téli szél érintését. De ha elkerülték is a figyelmüket mindezek, odabent már nem tudtak nem tudomást venni arról, milyen fontos valóban látni, hallani és érezni. „Köszöntsétek egymást a béke jelével.
