Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-09-30 / 39. szám
‘Evangélikus EletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2007. szeptember 30. 3 Jézus jele Lelkésziktatás Pécsett ► A pécsi evangélikus templom kapuján szeptember 22- én, szombaton virágcsokor jelezte a városnak: ünnepi esemény zajlik az egyház- községben. A kapu mögött szépen gyarapodó gyülekezet lelkésziktatásra érkezett. Németh Zoltán lelkész, aki 1994-ben végzett a teológián, tizenkét év Bánkon töltött, majd egy év tót- komlósi szolgálat után elfogadta a pécsi gyülekezet meghívását. A délelőtti ünnepi istentisztelet Gáncs Péternek, a Déli Egyházkerület püspökének az igehirdetésével kezdődött. A hetvenkét tanítvány kiküldéséről szóló ige (Lk 10,1) alapján a püspök arra mutatott rá, hogy a Jézus cselekedetével'kapcsolatban feltett kérdémeghívóján szereplő ige, Lk 13,29 alapján prédikált. Mint mondta, az ember életét óvodáskorától jelek kísérik végig. „Fontosak és szükségesek ezek a legtöbbször magunk választotta jelek. Vajon Jézus milyen jelet választana magának? - tette fel a kérdést Németh Zoltán. - Talán az asztal jelét. Hiszen az asztal végigkísérte életét; nemegyszer asztal mellett, emberi közösségekben tett bizonyságot az Atyáról, tanított, tett csodákat. Ha festeni tudnék, olyan képet festenék, ahol az asztal körül tizenhárom egészen egyforma ember ülne. Egyikben sem lehetne Jézust megismerni, és mégis mindegyikben őt lehetne felismerni. Lennének üres székek is az asztal körül, hívogatva és várva minden embert. Ennek a jézusi asztalnak a jegyében szeretném itt, Pécsett a szolgálatot kezdeni és végezni a jövőben is. Kérlek bensekre válaszokat kapunk: „Az Úr az, aki a tanítványok után másokat is szolgálatba állít, szolgálatra küld: fontos a többes szám, hiszen Jézus, aki kettesével küldte ki a tanítványokat, közös, együttes munkára szólít. így kell majd itt is szolgálnia lelkésznek együtt a lelkésztárssal, lelkészeknek együtt a gyülekezettel, mert csak így lehet betölteni a hívő emberre, az egyházra bízott feladatot, azaz hirdetni az Úr eljövetelét!” A beiktatást - amelyet Szabó Vilmos Béla esperes végzett - a gyülekezeti és a gospelkórus szolgálata keretezte. Németh Zoltán - már beiktatott lelkészként - az alkalom neteket, segítsetek nekem ebben!” - fejezte be igehirdetését a lelkész. Az istentiszteletet követő ünnepi közgyűlést Weisz László, a gyülekezet felügyelője vezette. A testvéregyházak képviselői, lelkészkollégák, barátok a gyülekezettel együtt szeretettel köszöntötték Németh Zoltánt, aki az üdvözlések alatt - jelezve, hogy nemcsak magánéletében, hanem szolgálatában is társa - maga mellé ültette feleségét, Tóth Szilviát. Szíves vendéglátással, testvéri szeretetvendégséggel zárult a pécsi gyülekezet ünnepi eseménye. ■ W.A. Püspöki titkárból Isten titkára Ménfőcsanaki fundamentum ► Verőfényes napsütés, a Duna vizének csendes hullámzása és az ünnepvárás izgalma fogadta múlt vasárnap a közelről s távolról érkező vendégeket a műemlékekben gazdag és zegzugos utcáiról ismert Szentendrén. A város modern evangélikus templomában délutáni istentisztelet keretében iktatták be hivatalába a gyülekezet megválasztott lelkészét, Horváth-Hegyi Olivért. Szentendre az egyik legjobban fejlődő magyar város, a 20. század elején még alig több mint ötezer lelkes településen napjainkban több mint huszonkétezren élnek. Múltjából most annyit említünk, hogy a török seregek teljesen felégették, ezért 1690-ben nyolcszáz szerb család betelepítésére került sor, ők újjáélesztették a lakatlanná vált települést. A19. században magyarok, németek és szlovákok is érkeztek a városba. A hatvanhat éves múltra visz- szatekintő evangélikus gyülekezet a Bükkös-patak partján 1950- ben épített ugyan egy templomot, de az akkori időkben csak gyenge minőségű épület készülhetett. Ezért négy évvel ezelőtt új templom és parókia épült az egyre gyarapodó és fiatal generációkat vonzó gyülekezet számára. A hozzá tartozó tizenhárom szórvánnyal együtt fokozatosan növekedő egyházközség képe rajzolódik ki szemünk előtt. Ide választotta, meg Horváth- Hegyi Olivér korábbi püspöki titkárt az egyházközség közgyűlése. Az új lelkész négy évet töltött az Északi Egyházkerület püspöki hivatalában, ahol gazdag tapasztalatokra és gyülekezetismeretre tett szert. Ezeket most bőségesen kamatoztathatja első önálló gyülekezetében. Az istentiszteleten dr. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét iKor 4,1-2 alapján. Prédikációjában arról szólt, hogy a lelkész Isten titkainak sáfára. Tehát Horváth- Hegyi Olivér továbbra is titkár marad, de nem a püspök titkára, hanem Istené. Nincs ennél nagyobb méltóság. A lelkész Isten szolgája is - a szó eredeti jelentése szerint beosztott, másnak alárendelt gályaevezős -, ez pedig alázatra és a legegyszerűbb feladat elvégzésére is kötelezi az evangélium érdekében. Az istentiszteleten a budapesti Cantate kórus kamaracsoportja énekelt, amelynek a beiktatott lelkész is odaadó tagja. A szolgálatba állítás hivatalos aktusát Bence Imre budai esperes végezte Novotny Dániel eddigi helyettes lelkész segítségével. Az ünnepi confirmát több mint negyvenhat lelkész énekelte. Az újonnan beiktatott lelkész Jn 17,1.11.20-21 alapján többek között így vallott: „Egy közösségbe érkeztem. Valamit hoznom kellett, mert üres szívvel és üres lélekkel nem érkezhettem. Egy vágyat hoztam: hogy mindnyájan, akik Szentendrén és környékén ehhez a gyülekezethez tartoznak, egyek legyünk Jézusban, ahogy ő egy volt az Atyával. Jézus imádsága az én imádságom is.” Az igehirdetést úrvacsorái közösség ünneplése követte. Kedves színfoltja volt az isten- tiszteletnek, amikor a beiktatott lelkészt testvérei és lelki testvérei énekkel köszöntötték. Majd a gyülekezet felügyelője, Sereginé Székács Csilla megnyitotta a közgyűlést. A Duna partján, a helyi zeneiskolában tartott fogadáson is sokan várták a fiatal pásztort, hogy átadják neki személyes áldáskívánásaikat. ■ D. Szebik Imre 41 Folytatás az 1. oldalról „Ő hív el embereket az egyház építésére, ő az igazi sarokkő, akiben együtt épülhetünk az Isten hajlékává a Lélek által. Krisztus az örök fundamentum” - hangsúlyozta igehirdetésében Ittzés János. Az istentiszteletet követő dísz- közgyűlésen többek között köszöntést mondott vitéz Kapi Béla és Laborczi Zoltánná is. A templomépítő lelkész özvegye meghatott száll. József császár türelmi rendeleté után hamarosan, egészen pontosan 1785. március 28-án szerveződhetett gyülekezetté a Nagybaráton, Ménfőn, Csana- kon, Kisbaráton, Nyúlon, Ságon és Péren élő evangélikusok közössége. A gyülekezet hivatalos megalakulása után azonnal templomépítésbe kezdett. A türelmi rendeletnek megfelelően torony nélkül felépült templomot két évvel később, 1787. február 2-án már fel is szentelték. (A torony építése csak később, 1832-ben kezdődött.) Az istenházát és vele együtt a tanítólakást 1895-ben tűz pusztította el, a tetőzet teljesen megsemmisült; a hívek lelkiismeretesen elvégezték a szükséges, teljes körű felújítást. A hálaadó ünnep igehirdetési alapigéje Ézs 54,10 volt. Ittzés János arról az Istenről prédikált, aki mindenható, akinek döntései szuverének, akit senki nem irányíthat, aki senki kedvét nem keresi, és akinek mindenhatósága megfellebbezhetetlen, szent, és vakkal szólt az egybegyűltek előtt arról, milyen felemelő érzés számára, hogy a gyülekezet megbecsülte férje munkáját, akit nem önös érdek vezetett a templomépítés során’, hanem kizárólag evangélikus egyházának szeretete. A közgyűlésen Percze Sándor tiszteletbeli presbiteri címet, illetve okleveleket adott azoknak az idős gyülekezeti tagoknak, akik hosszú évtizedeken át hűségesen szolgálták a ménfőcsanaki közösséget. szándékát mindig meg is valósítja. De ennek az Istennek irántunk érzett örök hűsége sem kérdőjelezbető meg, és békességének szövetsége sem szűnik meg soha. Ezt Krisztus értünk kihullott vére bizonyítja - hangsúlyozta prédikációjában a püspök. Az istentiszteletet díszközgyűlés követte, amelyen Hanvay László, a győrújbaráti gyülekezet lelkésze ismertette az egyház- község történetét. Ezután köszöntések hangzottak el. E sorok írója - a Győr-Mosoni Egyházmegye esperese - az egyházmegye nevében kérte Isten áldását az ünneplő gyülekezetre, Percze Sándor lelkész pedig a győrújbaráti gyülekezettől elszakadt és egy éve önállósult ménfőcsanaki gyülekezet köszöntését hozta. Az ünnepi alkalom - a kellemes őszi napsütésnek és jó időnek köszönhetően a templomkertben - szeretetvendégséggel, fogadással fejeződött be. ■ Kiss Miklós ■ K.M. Kétszázhúsz évért adtak hálát ► A kétszázhuszonkét éve több környékbeli település evangélikusaiból gyülekezetté szerveződött győrújbaráti egyházközség tagjai az elmúlt vasárnap délelőtt ünnepi istentiszteleten adtak hálát Istennek kétszázhúsz éve felszentelt templomukért. A zsúfolásig megtelt templomban Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. Születésnap Tizenöt éves a bajor-magyar testvéregyházi kapcsolat Amikor e sorokat írom, még előtte vagyunk a nagy eseménynek, de amikor kedves olvasóink kezébe jut hetilapunk, már javában folyik, sőt - ha valahova késve érkezik meg az újság - lehet, hogy már véget is ér a születésnapi találkozó. Ezekben a napokban, szeptember 27. és 30. között a bajor és a magyar evangélikus egyház együttesen mintegy kétszáz főnyi delegációja találkozik a Balaton déli partján - Földváron és Szárszón.-, hogy megünnepelje a testvéregyházi kapcsolatok tizenötödik évfordulóját. Az egyházvezetők mellett jelen vannak a testvérgyülekezeteket, a munkaágakat és az intézményeket képviselő testvéreink is, akik eddig is rendszeres építői voltak egyre kiszélesedő kapcsolatunknak. Fontos esemény ez a találkozó. Nemcsak azért, mert az emlékezetes schrobenhauseni tizedik születésnap után most a mi feladatunk, hogy vendéglátóként méltó keretet biztosítsunk ennek az ünnepnek, hanem azért is, mert hangsúlyosan kifejezésre akarjuk juttatni, hogy egész egyházunk - nem pedig csak az egyházunkat az ünnepségen képviselők - ügyéről van szó. Testvéregyházi kapcsolatunk tizenöt éves története egyszerre mutatja a folyamatosság és a megújulás vonásait. Az egyházvezetés szintjén rendszeres éves konzultációk mellett egyre többször kerül sor a szolgálati ágak, az intézmények képviselőinek és a testvérgyülekezeteknek a közvetlen találkozásaira. Az a reménységünk, hogy a kezdettől fogva kétirányú utcának szánt kapcsolat valóban így lesz egyre elmélyültebb és tág ölelésül az ajándékozás és elfogadás kettős mozdulata kölcsönösen gazdagít mindnyájunkat. Tudom, szépen, talán túl szépen is hangzanak ezek a szavak. Hiszen nem tagadható, hogy hosszú időn keresztül inkább nagyon is egyirányúnak tűnt a forgalom ebben az utcában. Mert bár sosem volt elhanyagolható a személyes kapcsolatok, a kölcsönös látogatások és a testvéri találkozások mindkét felet gazdagító dimenziója, és azt is tudjuk, hogy az egymásért mondott imádság, az egymás örömeiben és aggodalmaiban osztozó közösség fejezi ki valójában a testvéri kapcsolatok igazi lényegét, de arról sem feledkezhetünk el, hogy egyházunk számára létfontosságú volt a baÉGTÁJOLÓ jor testvéregyház nagyvonalú támogató segítsége. Aligha tudjuk számba venni, hogy mi mindent kaptunk tőlük. De legalább annyit azért ezen az évfordulón is illik elmondanunk, hogy lelkészeink szolgálati gépkocsiját, révfülöpi és szárszói intézményeinket is tőlük kaptuk ajándékba. És akkor még nem említettük az óvodáinknak, iskoláinknak és szeretet- házainknak juttatott adományokat, a különféle programokat és a soproni német nyelvű lelkészi szolgálatot támogató segítségüket. Még mi minden juthatott el ezenfelül is a testvér-gyülekezeti kapcsolatok csatornáin keresztül a segítő szeretet ajándékaként gyülekezeteinkhez! Adja Isten, hogy ez a támogató szeretet soha ne tegye kényelmessé az elfogadókat, de mindig erősítse őket a gyülekezetükért, egész egyházunkért hordozott felelősségükben, áldozatkészségükben! Mindezek ismeretében mindig mélyen elgondolkodtat, amikor bajor testvéreink a kölcsönös ajándékozás és elfogadás kettős áldását említik. Persze tudom, hogy ők ilyenkor főként azokra a tapasztalatokra gondolnak, amelyeket elsősorban egyházunk intézményeiben pedagógusaink és a szeretetszolgálatban dolgozó testvéreink között szerezhettek. Az ő hűségük arról tanúskodik, hogy a kevésbé jó, sőt időnként szűkös körülmények között is lehet egyházhoz méltó, jó munkát végezni. És számukra ez a tanúságtétel fontos, segítő és gazdagító. Mostanában többször hallunk arról, hogy bajor testvéreinknek ís takarékos- sági szabályokat kellett bevezetniük, és az eddig megtapasztalt, bőkezű támogatásokra tovább nem lesz módjuk, így most jött el az ideje annak, hogy meglássuk, valóban igaz: ennek az utcának kétirányúnak kell lennie. És eljön a mi időnk: a körülmények hatalmától nem függő Isten iránti bizalom erejével mi is szolgálhatunk, és adhatjuk azt, amink van (ha van!): az egyházszeretet és a hűséges szolgálat jó és segítő példáját. A következő lapszámban - és talán még utána is - minden bizonnyal bőven olvashatunk majd híreket, tudósításokat a születésnapi találkozó eséményeiről. Ezzel a rövid írással kérem minden testvéremet, gyülekezeteinket, hogy hordozzuk imádságunkban a testvéri találkozó ünnepi alkalmát és egyházaink életét! Hadd legyen ez a születésnapi találkozó a hálás visszatekintés alkalma és egyúttal testvéri kapcsolataink további évtizedekre szóló megalapozása! Kísérje Isten gazdag áldása az ünnepi találkozást és egyházaink életét! Ittzés János püspök . Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
