Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)

2007-09-23 / 38. szám

‘Evangélikus ÉletS PANORÁMA 2007. szeptember 23. 7 Növekedő egyház Felkészülni... Vigyázz... Kész... Rajt! Avagy: testi és lelki bemelegítés ► „Van tornacipőd? Szereted a focit, de csak a képernyőn keresztül? Tedd meg az első lépést, rúgj bele a labdába! Fuss, mozogj, és meglásd: a lelked is felfrissül!” - ezek voltak az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziu­ma, Szakképző Iskolája és Kollégiumában szeptember 14-15. között meg­rendezett sportnap szlogenjei. Asztalitenisz, csocsó, tenisz, labdarúgás, kosárlabda, kötélhúzás - hogy csak a legnépszerűbb sportágakat említsük - mind vonzó alkalmat kínált a sportolni vágyó családoknak. Az Északi Egyházkerület hat egyházmegyéjéből közel kétszázan érkeztek a kerület első családi és sportnapjára. „Deficitünk van a mozgásban, és defici­tünk van a kapcsolataink terén. Mind­kettőből le tudunk faragni ezen a hétvé­gén! Felelősséggel tartozunk a testünk iránt; nem lehet, hogy a szolgálatra ka­pott testünket elhanyagoljuk. Felelős­vevővel zajlott az 1517 méteres „reformá­ciófutás", azaz „evangélikus maraton”. Sokan voltak kíváncsiak ezután az aszódi gimnázium és a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium közötti futballmeccsre, melyet kemény számára a sport olyan maradandó érté­keket ad, amelyek gyökeresen befolyá­solják egész életüket. A sport az emberi kapcsolatainkat és a lelkünket is átgyúr­ja. A beszélgetést Mbert Gábor öttusázó, a Gödöllői Evangélikus Egyházközség lelkésze moderálta. A szombati nap lelki és testi bemelegí­téssel kezdődött: Lőrincz Csaba aszódi lel­kész áhítata után csaknem százhúsz részt­Egyházkerület vándorkupáját. A díját­adás után Simon Attila iskolalelkész úti ál­dással bocsátotta el a jelenlévőket. A résztvevők az egyházkerületi sport­nap színvonalas lebonyolításáért az aszó­di gimnáziumnak tartoznak köszönettel, az anyagi támogatásért pedig az Önkor­mányzati és Területfejlesztési Minisztéri­um Sport-szakállamtitkárságának. ■ Czöndör István ■ D. Szebik Imre hátrányos, úgynevezett reverzális tör­vény is.) Napjainkban 300-400 ezer evangélikus él hazánkban. Ez a röviden felvázolt történelmi eseménysorozat te­szi érthetővé a magyar evangélikusság jelenlegi helyzetét. Újra megkérdezhetjük: mit tehetünk a csökkenés megakadályozása érdekében? Ismételten tudatosítanunk kell híve­ink gondolkodásában azt a biblikus szemléletet, hogy az élő egyház - növek­vő egyház. Új tagok toborzása és a Szentlélek munkájának segítségül hívá­sa a feladatunk és az imádságunk. Csak a halott egyház stagnál vagy éppen zsugo­rodik. Aki azonban meg sem születik, azt a Szentlélek sem tudja élő hitű ke­reszténnyé tenni. Miért ne vállalhatnának az evangéli­kus családok az országos - 1,3-es - gyer­mekátlag helyett legalább két-három gyermeket? Milyen örvendetes volna, ha éppen keresztény házasok járnának jó példával elöl a gyermekáldás vállalásá­ban! Ez egyszerre jelentene gyarapodást és reménységet hazánknak és egyhá­zunknak. Ugyanakkor úgy vélem, nem kicsisé­günket s ezzel jelentéktelenségünket kell hangsúlyozni, hanem küldetésünk tar­talmát és szolgálatunk értékteremtő je­lentőségét kell felmutatni. Híveink egyharmada vesz részt - többé-kevésbé aktívan - gyülekezete­ink életében. A második egyharmad- nak ismerjük a nevét és a lakcímét. A harmadik harmadnyi evangélikusság- ról tudjuk ugyan, hogy egyházunkban részesült a keresztség szentségében, de kilétük és hollétük ismeretlen. Le ugyan nem mondhatunk róluk, de felkutatá­suk aligha lehet eredményes. Igazán a „második egyharmad” aktivizálására kell összpontosítanunk! Személyes felkeresésük elodázhatat­lan. A velük való beszélgetésben három téma tűnik megkerülhetetlennek. Be­szélnünk kell egyrészt a materiális és in­tellektuális értékek mellett a spirituális, lelki kincsek megismerésének örömé­ről, másrészt arról, hogy hit nél­kül ,lehetetlen Istennek kedves életet élni, de a hit önmagában is felbecsülhetetlen érték. Har­madrészt el kell mondanunk nekik: közösség nélkül elsorvad a hit, de minél több emberrel tartunk fönn harmonikus kap­csolatot, annál boldogabb lehet az életünk. Tudom, hogy a hit Isten aján­déka, e téren nincs helye erő­szaknak. De eszközök lehetünk azáltal, hogy elhárítjuk a hit út­jában levő akadályokat. Ahogy a vérrögöt fel kell oldani infarktus vagy embólia esetén, akként kell a hit útjában álló rögöket is megszüntetni. Ha nem szólítjuk meg egyhá­zunk alvó hitű tagjait, előbb- utóbb a lelki halál álmába hagy­juk őket veszni. Ez az állapot senki számára sem kívánatos, mi több, veszélyes is. Veszélyez­teti emberségünket, de Krisztus­ban nyert örök életünket is. Nin­csen sürgősebb tennivalónk te­hát, mint imádkozni értük: Urunk, ébreszd fel őket, egyhá­zunkat a lelki halálból! Ezért is indít egyházunk (első ízben ez év novemberében) gyülekezetimunkatárs-képző tanfolyamot, hogy gyülekeze­tünk aktív tagjait felkészítse hí­veink felkeresésére, a velük való beszélgetésre. Ha a belső kör erősödik, ha vonzó közösséggé formálódik, változatos és gaz­dag lelki programot kínál az adott településen, minden bi­zonnyal a kívülállókat is elindít­ja a Krisztus-követés ösvényén. A különböző egyházmegyei, kerületi és országos rendezvé­nyek résztvevőinek toborzása is esélyt ad a keresők megszólítá­sára. A gyülekezeti kirándulá­sokra eljönnek érdeklődő test­véreink is. Érdemes jó kapcsola­tokat keresni és programokat kínálni. Befejezésként említem, hogy a társadalom meg nem keresz­telt tagjainak, a sehova nem tar­tozók láthatatlan seregének a megszólítása is a növekedésre hívott egyház missziói feladatát képezi. Ha az egyház Ura elénk hozza őket, bátran készítsük fel valamennyiüket Krisztus isme­retének szépségére és örömére. Egy korábbi felmérés szerint a sorköteles fiatalok 40%-a nem részesült a keresztség áldásában. Lehet, hogy napjainkban sem jobb a helyzet? Merjük hinni, hogy miként az elvetett búzaszem életre kel, kicsírázik, majd szárba szök­ken, kalászt érlel, és végül sok­szoros termést hoz, akként ad­hat áldást és növekedést az Úr egyházunkban, gyülekezete­inkben. Mert a növekedést Is-- ten adja! séggel tartozunk egymás iránt is, a sportnap pedig lehetőséget kínál a talál­kozásra” - e szavakkal köszöntötte nyi­tóáhítatában Mekis Adám, az Észak-Pest Megyei Egyházmegye esperese az egy- begyülekezőket. A Sport és találkozás! címmel megren­dezett péntek esti vendégfórum meghí­vottjaként Fábián László olimpiai bajnok öttusázó tartott személyes hangú be­számolót az életéről, a sportról, a küz­delmeiről és a kitartásról. Visszaemlé­kezésében kiemelte, hogy a gyermekek csatározásban az aszódiak csapata nyert meg 4:3-ra. Nagy tömeget vonzott továbbá a lel­készek és a nem lelkészek közötti össze­csapás, melyet Novotny Zoltán közvetíté­se tett felejthetetlenné. Ez utóbbi mérkő­zést - egy hivatásos játékvezető irányítá­sa mellett - a nem lelkészek csapata nyerte 5 : 2-re. A sportnap összesített eredménye sze­rint az Észak-Pest Megyei Egyházmegye képviselői voltak a legeredményesebbek. Nevükben Mekis Ádám vette át az Északi Napjainkban gyakran esik szó a keresz­tény egyház létszámának és társadalom­ra gyakorolt hatásának csökkenéséről. Egyházszociológiai tanulmányok és ta­pasztalatokkal felvértezett gyülekezeti lelkészekkel készült interjúk egyaránt keresik, kutatják az okokat. Az alábbiak­ban mégsem ezeket kívánom feltárni, inkább a növekvő, hatékonyságában is erősödő egyház (gyülekezet) esélyét kí­vánom felvázolni. Ismert tény, hogy csökken hazánk la­kossága. Az alacsonyabb születési szá­mok 1981 óta jelzik ezt a tényt. Évente mintegy 30 ezerrel kevesebb újszülött látja meg a napvilágot, mint ahányan be­fejezik földi életüket. (2007 augusztusá­ban 10 millió 55 ezren éltünk hazánk­ban.) A nemzet fogyása következtében csökken híveink száma is, zsugorodnak a templomba járó közösségek. Mit tehetünk e negatív folyamat meg­akadályozása érdekében? Mindenekelőtt világossá kell tennünk, hogy az Újszövetség a szüntelen növekedő, létszámá­ban gyarapodó egyház képét rajzolja elénk. Kezdődött a ti­zenkét apostollal, majd az elhí­vott hetven tanítvánnyal; folyta­tódott pünkösd máig ható ese­ményével, amikor háromezer ember keresztelkedett meg, s nyerte el a Szentlélek ajándékát. Megalakult a keresztény egyház. Lukács, az orvos arról tudósít az apostolok cselekedeteiről írott könyvében, hogy az Úr napról napra növelte a gyülekezetét $ az üdvözülők számát. A korai kereszténység fényes korszaka ez az időszak. A kis­ázsiai gyülekezetek mint csilla­gok az éjszakában ragyognak a pogány világ sötét égboltozatán. Ha milliós nagyságrendű ke­resztény jelenlétről nem is be­szélhetünk, a növekedést még a nérói és domitianusi üldözések sem tudták megakadályozni. Sőt a mártírok vére a keresztény hit és élet, az evangélium igazsá­gának hiteles pecsétjévé vált. Hazánkban a kereszténység Szent István királyunk rendelke­zései nyomán honosodott meg. A reformáció pedig már 1521- ben terjedni kezdett. Olyannyi­ra, hogy a 16. század második fe­lében a lakosság 90%-a evangéli­kusnak mondta magát. A mai evangélikusság szerve­zeti formája az ellenreformációt követően, az 1781-ben II. József császár által kiadott türelmi ren­delet nyomán alakult ki. Elgon­dolkoztató, hogy ekkor egy év alatt hetvenhat új evangélikus templom épült kizárólag eleink áldozatkészségéből - állami tá­mogatás és külföldi segély nél­kül! Mekkora hitet, milyen erős elkötelezettséget és példaértékű anyagi hozzájárulást tükröz ez a 18. századi esemény, a fészekra­kás kezdete! Növekedő egyház képe lebe­gett őseink szeme előtt; száz család is több száz férőhelyes templomot épített. Nem csalód­tak hitükben. A hívek gyüleke­zete egyre tovább és tovább erő­södött - egészen a 20. század kedvezőtlen eseményeiig... Míg a 19. század alkonyán egymilliós evangélikusság élt hazánkban, addig a trianoni bé­keszerződés következtében ha­táraink szomszédságában négy új egyház szerveződött (szlo­vák, erdélyi magyar, vajdasági, szlovén). A kényszerű német ki­telepítés és a fájdalmas szlo­vák-magyar lakosságcsere kö­vetkeztében 1948-ban 460 ezer­re csappant híveink száma. (A létszámcsökkenésben közreját­szott az 1917-ben államilag elfo­gadott, számunkra rendkívül

Next

/
Thumbnails
Contents