Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)

2007-09-23 / 38. szám

2 <H 2007. szeptember 23.

FORRÁS

‘Evangélikus ÉletS

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 16. VASÁRNAP - JSir3,22-2631-32

Azt bünteti, kit szeret?

ÉLŐ VÍZ

Örömsor

Klára holtfáradtan dőlt be az ágyba. Még csupán most kezdődött el a tanév, de a tanárnő már azt érezte, nem búja. Mégis úgy döntött, hogy este még olvas egy kicsit. Mit is válasszon, mit is...? Hirtelen eszébe jutott: a kislánya azt mesélte, hogy a könyvtárban ma Az élet játéka című könyvet ajánlották neki. Úgy rémlett, hogy az említett kötet megvan nekik is, Lilinek nem is kellene kikölcsönöznie... Mielőtt odaadná neki, belelapoz - gondolta.

Régen volt már a kezében, de azért nagyjából emlékezett a történetre. A főszereplő Pollyanna. Az árva kislány játszani tanítja a környezetében élő embereket. Játszani az élet játékát, vagyis azt, hogy mindig találjanak valami okot az örömre.

Okot az.örömre? Ma vajon minek is örülhetne? Visszagondolt a napjára, a sok fáradságra, de akárhogy törte is a fejét, semmi nem jutott az eszébe.

Tekintete az ölében nyugvó könyvre tévedt. Hát persze, a könyv, amely újra emlékeztette őt arra, hogy ő is kezdje el újra játszani a játékot...

* * *

Telefoncsörgés. Ki lehet az ilyenkor?- Szia, apa!- Szervusz, kislányom! - szólt a kagylóba Pista bácsi.

Örült és csodálkozott is egyszerre, hogy Klára hangját hallja.- Baj van? - kérdezte a lányát.- Nem, nincs semmi baj, apa, csak a hangodat akartam hallani... - kezdett a mondandójába a tanárnő.

Mindenféléről beszélgettek, aztán jó éjszakát kívánva a másiknak, elköszöntek egymástól. „Milyen kedves ez a lány! Biztosan megérezte, mennyire szerettem volna, hogy jelentkezzen. Hiszen tudja, milyen egyedül vagyok, mióta az anyja meghalt. Nagy örömet szerzett nekem ezzel a hívással” - gondolta Pista bácsi, mielőtt elaludt.

* * *

Pista bácsi másnap - mint mindig - korán ébredt. Mosolygott, még mindig benne élt az előző napi telefonbeszélgetés emléke és az ígéret: „Vasárnap meglátogatunk Lilivel, apa!”

Megmosakodott, felöltözött. Azután lement a sarki boltba, hogy friss kiflit vegyen a reggelihez. Nem voltak sokan, csak egy anya és a kisfia nézelődött az üzletben. A kisfiú — ki tudja, miért - keservesen sírt. Pista bácsi együtt érzőn az anyára nézett, ő szomorkásán visszamosolygott rá. Pista bácsi cinkosan rákacsintott, majd elkezdett mesélni a kislegénynek, míg a fiatal nő vásárolt. Történetével pillanatok alatt sikerült lekötnie a fiúcska figyelmét, mamája pedig hamar végzett a vásárlással. Hálásan mondott köszönetét az idős embernek, majd mindhárman mosolyogva távoztak az üzletből.

Ez a nap is jól, örömmel kezdődött. A városban három ember már biztosan akadt, aki jókedvűen kezdte a napot. Mosolyuk talán másokat is „megfertőzött”, egy aprócska okot szolgáltatva arra, hogy minél többen legyenek részesei az élet játékának.

■ - gazdagSEMPER REFORMANDA

„Az a megtérés, mikor hiszem Isten igéjét, amely vádol, hogy Isten előtt elkárho- zott bűnös vagyok. Mikor szívem mélyéig megdöbbenek, hogy Istennel szemben mindenben engedetlen voltam, parancsolataival igazában sohasem törődtem, meg pedig legkevésbé tartottam azokat. És mégsem esem kétségbe, hanem Krisztusra hagyatkozom. Kegyelmet, segedelmet nála keresek s találok is - tudom bizonyosan. Mert ő az Isten Báránya, ki azért jött, hogy hordozza a világ minden bűnét, s halálával megfizessen azért.”

M Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítás)

Ma, amikor a vasárnap igéjéről írok, szeptember n-e van. Ez a dátum bevonult legújabb korunk történelmébe. Hat évvel ezelőtt zuhantak rá a terroristák által eltérített repülőgépek a New York-i kereskedelmi központ felhőkarcolóira; háromezernél több ember lelte halálát. A borzalom az egész világot megrázta, és sokan kérdezték, hogy hol volt akkor Isten. Hogyan engedhette meg ezt a pusztulást?

A világon sok katasztrófa történik. Százezreket elsöprő cunamik, földrengések, hurrikánok, háborúk, járványok, éhhalál, terror, tömeges kivégzések, népirtás, gázkamrák, munkatáborok - ki tudná felsorolni, hogy mennyi kegyetlenség, szenvedés, halál van a világban? Mégis minden embernek a saját tragédiája a legrettenetesebb. Az, ha kiderül, hogy rákos vagyok, hogy baleset rabolta el a gyermekemet, hogy elveszítettem a munkahelyemet, hogy tönkrement a házasságom - ki tudná felsorolni akár csak személyes tragédiáinkat is?

Ilyenkor érezzük úgy, hogy elhagyott, nem, inkább úgy, hogy cserben hagyott minket Isten. Miért engedte? Miért nem segített? Hol van most? Sok ember válasza az, hogy nincs Isten. Vagy ha van, akkor kegyetlen, gonosz, és nem kell. Nem akarnak többé Istenről tudni!

„En vagyok az a férfi, aki nyomorúságot látott. .- ezekkel a szavakkal kezdődik Jeremiás siralmainak harmadik fejezete. Mit látott Jeremiás? Izraelt elpusztította az ellenség, a templomot lerombolták, az ut► Hosszú folyamat, amíg a magból kenyér lesz. Erről olvashattunk rovatunkban legutóbb. A cikk így zárult: „Az izgalmas kérdés ezután az, hogy a szószék alatt ülő éhes ember tudja-e, hogy kenyérre van szüksége, vagy valami másra vágyik.” Néhány kérdést megfogalmazva gondolkodjunk el azon, mit is jelent ez a befogadó oldaláról.

Éhes-e az ember egyáltalán? Sokan éhesek a világon. Halálosan kiéhezettek. A keresztény világ többnyire naponként jóllakik. De magához veszi-e az élet kenyerét, amely nem a múlandó testet táplálja, hanem az örök életre erősít? Nagy veszély, hogy a jóllakott ember nem vágyik már a lélek éltető eledelére. S ha mégis odatéved az élet kenyerének a közelébe, az ige mellé, akkor is nagy az esélye annak, hogy már telítve van a pótszerekkel, kiegészítőkkel, értéktelen, mihaszna termékekkel.

Annyi mindennel eteti a világ a mai embert - köztük szellemi-lelki tápláléknak tűnő áltáplálékkal —, hogy már nem

cákon holttestek hevertek, az embereket sorokban terelték, messze, hazájukon túlra, Babilonba, a fogolytáborokba.

Jeremiással együtt sokan mondják ma is: én vagyok az az ember, az a férfi, az a nő, aki nyomorúságot látott. Láttam a pusztítást és a pusztulást. Láttam a háborút, a halottakat, láttam a zsidókat szállító vonatokat, láttam a Szibériába hurcoltakat, láttam Kistarcsát, a hortobágyi intemálótábort, Recsket, láttam sírni özvegyeket, gyermekeket éhesen és rongyosan, láttam az ’56-os sortüzek halottak, a felakasztottakat, megfélemlítetteket, árulókat és elárultakat, látom ma is a reformok között egyre mélyebbre csúszókat, a drágulás miatt reszketőket, a kórházak között meghatókat, a tandíj miatt tanulni nem tudókat, az igazságuktól megfosztottakat, a felháborodástól remegőket, a kétségbeesetteket. És látom, ahogyan engem is elér a szenvedés, a betegség, a személyes tragédia, a gyász, az emberi kapcsolataim romba dőlése. Én vagyok Jeremiás, én vagyok az a férfi, aki nyomorúságot látott.

Jeremiás siralmai. Nem „egy szegény kisgyermek panaszai”. Egy felnőtt ember kiáltása, egy férfi mélyről feltörő zokogása ez a lamentáció. Ez a kemény háttér a valóság, amellyel Jeremiásnak szembe kell néznie. Ez a kemény valóság, amellyel nekünk is szembe kell néznünk.

Mit mondjunk? Mit prédikáljak vasárnap? Mit válaszoljak az embereknek, akik azt kérdezik: „Ilyen az Isten? Minek higgyek benne? Erről az Istenről szoktáis kíván semmit. Látszólag nem éhes, de közben sorvad az élete, és éhezik. Korunk egyik varázsintézménye a látványpékség. A kifejezés önmagáért beszél. Látványnak jó, de enni? Éhes-e a szószék alá beülő ember az igazi táplálékra? Vagy már elcsapta a gyomrát valamivel - fogyasztani, befogadni ezért már képtelen.

Tudja-e az éhes ember, hogy mire vágyik? A vendéglőbe betérő ember nem mindig tudja, mit enne. Néha csak az éhség hajtja oda, s azután az étlap segít eldönteni, hogy mi is lenne a legjobb. Tudja-e a templomba belépő, hogy mire van szüksége? Talán csöndre, békességre, megnyugvásra. Esetleg vigasztalásra, reménységre. Legtöbbször általános elvárásokat fogalmazunk meg. Éhesek vagyunk. Valójában igére van szüksége az embernek! Isten szavára, amely utat mutat, segít, felemel, értelmet ad. Isten igéjére, amely teremt, tisztít, táplál. Éltető igére. Az igehirdető feladata, hogy ezt adja.

Igény szerint lehet rendelni? Nemegyszer szólítottak meg esküvőre vagy éppen temetésre készülve: a rokonok elmondták, mit szeretnének hallani. Közölték, mit is mondjak, aminek örülnek, ami

tok ti, keresztények azt mondani, hogy ő a Jóisten? Hogy szeret? Hogy Atya? Ugye, ti sem gondoljátok komolyan? Ti azt éneklitek, hogy »azt bünteti, kit szeret«. Hát akkor engem inkább ne szeressen! Ne törődjön velem, én sem törődöm vele.”

Ha elolvassuk Jeremiás siralmait, fontos felfedezést tehetünk. Ez az egész siralom nem embereknek szól. Jeremiás nem hagyja el Istent, hite megragadja őt, a próféta Istenhez beszél. Nincs ebben a siralomban vád, szemrehányás, felelősségre vonás, csak a panasz, a fájdalom, a kérdések kiöntése Isten elé. És eközben mégis sok minden történik. Jeremiás rádöbben az emberi felelősségre, nemcsak a másokéra, hanem a saját népéére is. Megérti, hogy keserves dolog elhagyni az élő Istent, hogy Isten keményen fegyelmező is tud lenni. De rádöbben arra is, hogy nincs magára hagyatva panaszával, Isten most is megszólítható, és a szenvedés mélyén is ott van az emberrel.

Egy találó mondás szerint senki sem eshet mélyebbre Isten tenyerénél. Ebből a felismerésből remény születik: „Szeret az Úr, azért nincs még végünk.

..” (22. vers) Nem az olcsó vigasztalás szava ez, nem arról van szó, hogy történhetett volna rosszabb is, hanem a megújuló és megerősödő hit, az Isten irgalmába és szere- tetébe kapaszkodó bizalom szólal meg benne.

Isten ott volt a New York-i terrortámadásnál, ott volt a természeti katasztrófák sújtotta emberekkel, ott volt

kedves, ami nem sért érdekeket. A la carte rendelés... Az igehirdetés azonban nem az igények kiszolgálása, hanem Isten tervszerűen, jól előkészített étrendje. Tudjuk jól, milyen gondot okoz az ember életében a helytelen táplálkozás. Nem mindig az az egészséges, amit megkívánunk, ami tetszetős. Ma külön szakemberek foglalkoznak a táplálkozástudománnyal, s elmondják, mi is az egészséges étrend, mi terheli és mi élteti szervezetünket.

Isten a lelki-szellemi táplálékból a legegészségesebb darabokat adja. Minden falat, minden morzsa az egész-séges életet, a teljes életet szolgálja. Megadja mindazt, amire az élethez szükségünk van. O jobban tudja, mire van szükségünk, ahogy a szülő is féltve vigyázza gyermeke ennivalóját. A mennyei Atya az élet kenyérét adja az igében, az igehirdetésben. Ez az igazi, teljes értékű táplálék

Tudja-e a felszolgáló? (Hogy tudniillik mit ajánl...) A legkiválóbb étel is kárba veszhet, ha rosszul tálalják. Az igehirdető feladata, hogy feltálalja az élet eledelét. Nagy a felelőssége. Nem mindegy, mit rak a,tányérra. A gonosz, mint egy

A VASÁRNAP IGÉJE

Auschwitzban és Szibériában, Recsken és a Köztársaság téren, ott volt az áldozatokkal és a túlélőkkel, ott van az elsze- gényedőkkel, a munkahelyüket vesztettekkel, a rákos betegekkel, csak meg kell őt szólítani, neki kell elpanaszolni azt a rengeteg bajt, szenvedést, amely nyomasztja életünket.

Miközben ezt tesszük, megérlelődik a felismerés: Isten velünk van, és velünk együtt szenved. Jézus Krisztus kereszthalála Isten velünk való sorsvállalása. A kereszt szenvedéseiben Jézus levette rólunk a bűn miatti szenvedés felelősségét és vádját. Senkinek sem kell a bűnei miatt szenvednie. Ha megértjük, hogy nem büntetés a szenvedés, azzal a szenvedés súlyának nagy része lekerül rólunk. Jézus feltámadása pedig megszüli a reménységet, hogy a szenvedés, a világban tapasztalható rossz időleges, és eljön az idő, amikor Isten végképp véget vet minden szenvedésnek.

Ez a hit arra indít, hogy mindent megtegyünk az elkerülhető szenvedésekkel szemben, és békével elfogadjuk az elkerülhetetlen szenvedéseket.

■ BaliczaIván

Imádkozzunk! Bocsáss meg nekem, Istenem, hogy sokszor kételkedem szeretetedben és jóságodban. Köszönöm, hogy igéddel biztatsz, hogy a szenvedésben sem hagytál el. Adj több hitet és türelmet, hogy amikor kétségbe vonom szeretetedet, Jézus keresztjére nézve meglássam: mégis szeretsz. Ámen.

IGE+HIRDETŐ

komisz gyerek, állandóan valamit oda akar még csempészni a tálba. Valamit, ami mutatós, érdekes, illatos, jó ízt ígér. Az igehirdető küldetése az, hogy Isten jó konyhájából a legjobbat, a tisztát, az értékeset hozza elő. Sok szaktudás kell ehhez - a jó pap holtig tanul. Sok szeretet kell ehhez - Isten-szeretet, igeszeretet, s szeretni kell azokat, akiknek az ige táplálékát feltálalja. Mindig nagy volt a kísértés: a saját portékámat szolgálom fel, megtartok magamnak belőle, nem az egész adagot viszem. Isten szolgájának feladata, hogy amit Istentől kap - mások számára -, azt tovább is adja. Frissen, teljesen, személyig elérőén.

Mi á garancia arra, hogy azt kapjuk, amire szükségünk van? Nem „mi”, hanem „ki” a helyes kérdés. Kire van szükségünk? Mert az igehirdetés személyhez kötött. Nem csupán a tolmácsoló és a befogadó személyéhez. Elsősorban és mindenekelőtt Isten személyéhez. Az emberré lett Ige, Jézus Krisztus személyéhez. O pedig adja azt az „egy szükségeset”, amire szükségünk van mindannyiunknak: szavát, benne önmagát.

■ Hafenscher Károly (ifj.)

Oratio oecumenica

Mindenható Istenünk! Új napra virradtunk, új hetet kezdhettünk. Hála neked, hogy megmentő szereteted velünk volt, és meghallgattad hívásunkat. Köszönjük, hogy velünk voltál akkor is, amikor nem kértük segítségedet, és észre sem vettük, mekkora bajban vagyunk. Te akkor is óvtál minket. Taníts meg bennünket újra gyermeki lélekkel körülnézni és rácsodálkozni a teremtett világra, amely évszázadok óta táplálékot, otthont ad az embervilágnak. Add, hogy észrevegyük ajándékaidat, és megbecsüljük mindazt, amiért nem dolgoztunk meg, amit tőled kaptunk a természeten, embertársainkon keresztül.

Istenünk, ébreszd a felelősségünket, hogy azt, amit nekünk ajándékoztál, megőrizzük, és magunk és embertársaink javára használhassuk. így kérünk, őrizd meg a családok békességét és összetartó erejét, hogy egészséges hitű és lelkületű nemzedékek nevelkedjenek bennük. Őrizd meg munkahelyünket. Adj kedvet, felelősséget és értelmet napi munkánkban. Áldd meg mindazokat, akik az utánunk jövő nemzedékeket nevelik: tanítókat, tanárokat, professzorokat. Külön könyörgünk azokért, akik a jövő lelkésznemzedékét tanítják. Adj nekik bölcsességet, hogy megismerjék Isten titkaiból mindazt, ami megismerhető, és adj alázatot is, hogy tudásvágyuk megálljon ott, ahol meg kell állni, így add, hogy alázatos és bölcs lelkésznemzedékek nőhessenek fel. '

Őrizd egyházad tisztaságát. Adj nagy tudású, hűséges és tiszta életű lelkipásztorokat és egyházi vezetőket ä gyülekezetekbe. Ne engedd, hogy méltatlan szolgák miatt igéd váljon hiteltelenné az evangéliumra vágyó világban. Add, hogy egyházad valóban só és világosság legyen, és rajta keresztül is kapjon az élet jó ízt és világosságot Add, hogy hazánkban otthont találjunk. Adj felelős vezetőket, akik tőled kapott, együtt értő szeretettel gondoskodnak a rájuk bízottakról. Áldj meg minden becsületes munkát és szándékot.

Könyörgünk világunkért, amelyet te szépnek és jónak teremtettél: maradjon meg az utánunk jövő nemzedékek számára is. Mutass utat az útkeresőknek, adj reményt a kétségbeesetteknek. Adj hűséges társat a magányosoknak. Légy az erősekkel, az egészségesekkel, a magabiztosakkal. Urunk, te tudod igazán, milyen esendő értékek ezek, ne engedd, hogy elbízzák magukat.

Add, Umnk, hogy megtegyünk mindent egyházunkért, hazánkért, világunkért, amit meg kell tennünk, hogy a holnap jobb legyen, mint a tegnap. Adj hitet, hogy bizalommal rád bízzuk mindazt, amit rád kell bízni.

Urunk, készíts fel minket, hogy veled, embertársainkkal és sorsunkkal megbékélve tudjunk elmenni földi életünkből. így állj a haldoklók mellé, és így adj reménységet a gyászolóknak. Mutass utat az örök hazába! Látva a távoli célt, tudjuk reménységgel hordozni keresztünket, tudjunk szívből örülni a hétköznapoknak, higgyük, hogy megérkezünk egykor hozzád. Maradj velünk /nőst és mindörökké. Ámen.

AKI TITEKET HALLGAT...

Ki tudja, mire van szükség