Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-08-19 / 33-34. szám
2007- augusztus 19-26. 16 FÓKUSZ Evangélikus Élet®? Budahegyvidék és Dunakeszi A kilencvenes években egy egyházmegyei találkozón a jelen lévő gyülekezeti vezetők beszámolói révén vált közismertté, hogy azok a gyülekezetek, amelyek külföldi gyülekezeti kapcsolatokat találtak, testvérgyülekezetté fogadták egymást, anyagi és lelki értelemben igencsak megerősödtek. Akkoriban a test- vér-gyülekezeti kapcsolatok a leggyakrabban vagy a sok évtizeddel azelőtt kitelepített hittestvérekkel való kapcsolattartásból, vagy közös ismerősök által, egy- egy jól sikerült közös programot követően alakultak ki, és váltak egyre szorosabbá. Ez idő tájt hangzott el az akkor „költőinek tűnő” ötlet: milyen jó lenne, ha - a külföldi és a magyar gyülekezetek közötti testvérkapcsolatok mintájára - egy lelkiekben és anyagiakban erősebb közösség támogatna egy olyan egyházközséget, amelyik bár élni akar, igyekszik, de támogatásra szorul. A budahegyvidéki és a dunakeszi evangélikusok között számos személyes kötődés van évtizedek óta. Tudtunk egymás gondjairól, terveiről, vágyairól, örömeiről, bánatairól. Esetenként egyesek személyes meghívásnak eleget téve - nem vendégként, hanem testvérként - vettek részt a másik egyházközség gyülekezeti alkalmain. Ennek a sokéves kapcsolatnak a folytatásaként a budahegyvidéki egyház- község vezetősége 2001-ben megkereste és megkérdezte a dunakeszi egyházközség vezetőségét, hogy elfogadnák-e őket mint testvérgyülekezetet. A dunake- sziek örömmel vették a felkérést, és azonmód meg is hívták a bu- dahegyvidékieket egy gyülekezeti alkalomra. A szeretetvendég- ségen hivatalosan is elhangzott a testvér-gyülekezeti kapcsolat felvételére vonatkozó kérdés; a válasz minden jelenlévő részéről örömteli igen volt. A budahegyvidéki és a dunakeszi-göd-sződ- ligeti egyházközség a soron következő presbiteri ülésén készült jegyzőkönyvében rögzítette a testvér-gyülekezeti kapcsolat létrejöttének tényét. Azóta rendszeresebbé váltak a két egyházközség közös alkalmai. A lelkészek igehirdetéseken szolgálnak a testvérgyülekezetben, ökumenikus és kulturális rendezvényeikre kölcsönösen meghívják egymást. A buda- hegyvidékiek szép kerek pénzadománnyal is támogatták a du- nakesziek orgonavásárlási tervét, amely lassan a megvalósuláshoz közeledik. Országos evangélikus alkalmakon mint testvérek keressük egymást, és személyes beszélgetésekkel tesszük még értékesebbé együttlétünket az ige szellemében: „Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek he a Krisztus törvényét." (Gál 6,2) ■ Karvai Ottóné Budahegyvidékiek és dunakesziek az idei paksi találkozón Budapest-Deák tér és Csákvár A Budapest-Deák téri és a csák- vári egyházközség közötti testvér-gyülekezeti kapcsolat tizenhét éves múltra tekint vissza. A Deák tériek egy lelkészhiány miatt üressé vált parókiát kerestek Budapesttől még viszonylag könnyen elérhető távolságban. A cél az volt, hogy otthont lehessen teremteni az évről évre megvalósuló konfirmandus- és ifjúsági táboroknak, csendesnapoknak és más gyülekezeti alkalmaknak. A csákvári parókia akkor már két évtizede gazdátlan volt. Megszűnt a csabdi-bicske-csákvári társegyházközség korábbi önállósága is, Csabdi és Bicske Tatabányáról, Csákvár pedig Oroszlányból kapott gondozást. Az évszázados parókia lassan romosodó épülete már egyébként sem volt alkalmas arra, hogy még egyszer lelkészlakás legyen belőle. Táborhelynek viszont álmodni sem lehetett szebb helyet, mint a Vértes hegység déli lábánál, csodálatosan szép természeti környezetben fekvő falut. A Deák téri gyülekezet vállalta a rossz állapotban lévő parókia felújítását, felszerelését. A kidőlni készülő utcai falat és a tetőt megerősítették. A szobákba mosdók kerültek, bevezették a gázfűtést, a melléképületből konyha és étkező lett. Szinte ajándékként vásárolhattunk az országunkból éppen kivonult szovjet hadsereg itt hagyott és olcsón megvehető emeletes vaságyaiból, bútoraiból. Az újra megindult fasori gimnázium udvarán útban volt egy nagy faház, az Országos Pedagógiai Intézet ott maradt ebédlője. A gimnázium igazgatótanácsa a lebontás vállalásával adta át az épületet, amelyet a csákvári parókia udvarán állítottak fel; itt nagy közösségi terme és mellék- helyiségei jól kiegészítik a parókia éjszakai szállást adó szobáit. Azóta élet költözött a lelki otthont adó létesítménybe, amely nemcsak a Deák téri gyülekezet ifjúsági és felnőttalkalmainak, presbiteri és egyéb közösségi csendesnapjainak a helyszíne, hanem más gyülekezetek is igénybe veszik. Évről évre ez a helyszíne két nyári mozgássérülttábomak is. De mit nyert a csákvári gyülekezet? - merülhet fel a kérdés. „Végre élet lesz itt!” - fogalmazta meg mások véleményét is a tervet meghallva a gyülekezet akkori felügyelőjének felesége. A közös istentiszteletek és más alkalmak hatása kölcsönös gazdagodást jelent. A faház'nagy üvegablakos, derűsen világos terme lehetővé teszi, hogy a helyi gyülekezet a téli időszakban az istentiszteleteket és emellett az egyéb közösségi alkalmakat is - a bibliaóráktól az énekkari próbákig - fűtött és méltó környezetben tarthassa meg. Rendszeresek a társegyházközségek csendesnapjai is, de voltak már itt esküvői vacsorák, lelkészi munkaközösségi ülések, zsinati szakcsoport munkaülései vagy egyházmegyei énekkari találkozók is. Ma már - mintegy három évtized után - ismét van helyben lakó lelkésze Csákvárnak, újra önálló a Csákvár-Bicske-Csab- di Társult Evangélikus Egyház- község. A parókiát a visszakapott kántori lakásból alakították ki, így a belmissziói otthonná lett régi lelkészlakás tovább végezheti küldetését a két gyülekezet épülésére. Olyan kapcsolat ez, amelyik mindkét felet valóban testvéri módon segíti és gazdagítja. ■ ZÁSZKALICZKY PÉTER Közös bográcsozás Csákváron ► „Keresztény gyülekezet, kedves testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!” - szólítja meg a lelkész a gyülekezetét minden vasárnap. De nemcsak ő használja ezt a megszólítást; mi magunk is testvérként gondolunk az egyházközségből ismert embertársainkra, és éppen így testvérnek érzünk minden hívő keresztényt és minden evangélikust, éljen bárhol is a világon. Sőt nemcsak érezzük ezt az összetartozást, hanem esetleg „testközelből” át is élhetjük, ha egyházközségünknek evangélikus testvérgyülekezete van Erdélyben, Németországban, netán Finnországban. Vagy - ami annyira (még) talán nem gyakori - a határainkon belül... Lapunk hasábjain a „magyar-magyar testvérek” számára kívántunk lehetőséget nyújtani a rövid bemutatkozásra. Pesterzsébet és Iklad Babka László ikladi lelkész így emlékszik vissza a kapcsolatok kezdetére:- 1999 őszén a pesterzsébeti gyülekezet kirándulást tett; egyik úti céljuk Iklad volt. Szeretettel fogadtuk őket; őszinte érdeklődés, testvéri beszélgetés eredményeként fogalmazódott meg a két gyülekezetét összekötő évenkénti találkozások igénye. Annak az évnek az őszén mindkét gyülekezet presbitériuma támogatta a lelkészeknek a szorosabbá fűződő kapcsolat kialakítására vonatkozó javaslatát. Az előzményekhez tartozik még, hogy Győri János Sámuel ifjúkoromban Osagárdon a lelkészem volt, és ez az ismeretség is közrejátszott természetesen abban, hogy ilyen könnyen és hamar rendszeres találkozások kezdődtek el. 2000-től évente kétszer - tavasszal Pesterzsébeten, ősszel Ik- ladon - találkozik a két gyülekezet. A találkozó mindig egy teljes vasárnapot ölel fel. A délelőtti istentiszteleten a vendég gyülekezet lelkésze szolgál. Általában az érkezők énekkara, kisebb csoportja énekkel, verssel gazdagítja még az alkalmat. Nálunk, Ikladon házaknál történik a megvendégelés, ami jó lehetőséget ad arra, hogy a családok közelebb kerüljenek egymáshoz, jobban megismerjék egymást. Az itt töltött délutánokat igyekszünk mind színesebbé tenni vetélkedőkkel, filmvetítéssel. Egyik évben a helyi szüreti felvonulást tekintettük meg közösen, majd a falu vendégei voltunk vacsorára. Tavaly a domonyvöl- gyi Lázár-tanya lovasbemutatójára vittük el vendégeinket. Közösen szervezünk konfirmandus-, ifjúsági és családos hétvégéket. táborokat. Igyekszünk részt venni egymás ünnepein, ezzel is erősítve a testvéri szálakat. Hisszük és tapasztaljuk, hogy ezek a közös alkalmak mindkét gyülekezet épülésére szolgálnak, s a találkozók élményei, üzenetei mélyen megmaradnak a szívekben.- Mi, pesterzsébetiek - teszi hozzá az elhangzottakhoz Győri János Sámuel lelkész - sok más gyülekezettel együtt fölismertük, hogy a belső építkezéshez fontos a külső kapcsolattartás is. Ezért léptünk „testvérségre” az ikladi evangélikusokkal. Már korábban, ősagárdi szolgálatom idején testvér-gyülekezeti kapcsolatot kerestünk egy városi közösséggel, Pestlőrinccel; ennek igen jó hatása volt a gyülekezetépítésre. Bár a médiának és a kommunikációs lehetőségeknek köszönhetően egyre kisebb a különbség a falusi, vidéki és a városi gyülekezetek között, nagy segítséget jelenthetünk egymás számára, kiegészíthetjük egymást. Nem a különbözőség varázsa a legfontosabb a testvéri kapcsolatokban. Ha csak magunkban vagyunk, olyan, mintha egykeként nevelkednénk az egyház családjában. Az egykék sorsa nem teljes. Könnyen torzulhatnak, hajlamosak lehetnek az önzésre, de a veszteségük a legnagyobb, mert nem élhetik át a testvérrel való találkozás örömét, a látogatások izgalmait, a megvendégelések általi gazdagodást, a gondok és az örömök megosztásának meghitt pillanatait, az ajándékozás önzetlenségét, a levélváltások nagyszerűségét. Nem is szólva az egymás hite által való növekedésről. A Babka László által már említett alkalmakon kívül utalnék még arra, hogy szerveztünk egymásnak tíztusát, Túrmezei-sza- valóversenyt, oratóriumos bemutatót és színdarab-előadást is. Különleges élmény volt számunkra Ikladon részt venni egy igazi aratási hálaadó istentiszteleten, látni a gyümölccsel és új kenyérrel földíszített oltárt... Más alkalommal a szüreti mulatság népviseleteseiben gyönyörködhettünk. Idén pedig már kétnapos közös kirándulást szervezünk Sopronba. Csak ajánlani tudom az országon belüli testvér-gyülekezeti kapcsolatokat. Elmondanám még, hogy ökumenikus jelleggel testvériséget ápolunk az Ócsai Baptista Gyülekezettel. Évente egyszer találkozunk váltakozó helyszínen. Egy másik jól működő lehetőség pedig az úgynevezett Pestvérek bibliaóra, melynek lényege, hogy Budapest egyes szomszédos kerületeinek - Cinkota, Pestszentlőrinc, Kispest, Pesterzsébet - a bibliaórásai havonta más-más helyen beszélgetnek az elmúlt időszak lelki élményeiről, majd együtt olvassák az igét. lkladiként Pesterzsébeten Segítő kezet nyújtani- Nem vagyunk nagy gyülekezet, de amikor csak módunkban áll, igyekszünk támogatni más evangélikus egyházközségeket - meséli Kis János kecskeméti lelkész. A közel ötszáz család és a Kecskemét szórványában élő evangélikusok lelkipásztora így tekint vissza a kezdetekre:- A rendszerváltás után, amikor kárpótlásként visszakaptuk épületeinket, némi bevételre tettünk szert. A presbitérium tagjaival egyetértésben - emlékezve azokra az időkre, amikor mi magunk is nehezebb helyzetben voltunk - úgy döntöttünk, segítünk. Azóta kisebb összegekkel ugyan, de támogatjuk Bács-Kiskun megye két evangélikus gyülekezetét - Kiskunhalast és Kiskunfélegyházát -, illetve a budapesti Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesületet. Halason például a parókiaépítéshez járultunk hozzá, Félegyházán pedig a protestáns gyülekezetbe juttattuk el a Kecskeméti Evangélikus Egyházköz- ség egyik vasárnapi istentiszteletén összegyűlt perselypénzt. Nem nagy összegekre kell itt gondolni; mindig a lehetőségeinkhez mérten segítünk, ötven- százezer forinttal. Mindezt természetes, magától értődő gesztusnak tartom, hiszen az a dolgok rendje, hogy a „tehetősebb” közösségek vegyék észre és segítsék a szükséget szenvedőt. A presbitérium tagjaival egyetértésben gondolkodunk azon, hogy a jövőben egy magyarországi evangélikus egyházközséggel testvér-gyülekezeti kapcsolatot alakítsunk ki, de még nem döntöttük el, melyik legyen az, és a hogyanról sem határoztunk. ■ GaZsu
