Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-08-19 / 33-34. szám
‘Evangélikus Élet®? FÓKUSZ 2007. augusztus 19-26. »► 17 Magyarországon Adni jó Akkor most szegények vagyunk vagy gazdagok? Ezt a kérdést felteheti magának a sokgyerekes családapa, akinek van állása, otthona és otthon maradó felesége. Felteheti magának az egyedülálló fiatal nő, akinek lakásrészleteket kell törlesztenie, és nem támaszkodhat a szüleire. Felteheti magának a hosszú órákat dolgozó özvegyasszony, akinek egyszerre kell támogatnia felnőtté váló gyermekeit és idős szüleit. De feltehetik még sokan mások is: könyvelők és tanárok, lelkészek és kántorok, nyugdíjas mérnökök vagy a versenyszférában dolgozó vállalkozók. Ha pedig a kérdést éppen egy - fent felsorolt összetételű - budai gyülekezet presbitériuma teszi fel, akkor akár arra a válaszra is juthat, hogy lehetnek náluk gazdagabb gyülekezetek, de biztosan vannak náluk jóval szegényebbek is. Ha nekünk van, adjunk másnak is belőle - gondolták -, még akkor is, ha nekünk sem elég sosem, hiszen mindig akad valami felűjítanivaló. Mennyire él az egyházon belüli szolidaritás? Mennyire ismerik fel a módosabb régiók, hogy van miből adniuk, és lenne kinek? Mennyire szeret mindenki úgy gondolni magára, mint aki támogatásra szorul? Mennyire merünk kérni egymástól? Menynyire merünk kérés nélkül adni? - Ezekhez a kérdésekhez konkrét példa Kelenföld esete. A gyülekezet saját tagjaitól származó bevétele néhány éve - még ha kevéssel is, de folyamatosan - nő. Ezért a gyülekezet vezetői elérkezettnek látták az időt, hogy pontosítsák és bővítsék a kifelé nyújtott, nem kötelező jellegű támogatások rendszerét. A presbitérium is elfogadta a tervet: az évek óta támogatott egyházi gimnáziumnak (ahova sok gyerek jár az egyház- községből) és az erdélyi testvérgyülekezetnek szánt összeg mellett egy újabb keretet különítettek el az idei költségvetésben további hasonló célokra. Egyrészt nyitottak az egyházon belülről érkező rendkívüli kérésekre (mint amilyen az elmúlt években két megdöbbentő tűzeset is volt), másrészt pedig ismét felelevenítették azt az egykori elképzelést, hogy keresnek egy olyan közösséget, amelyik segítségre szorul. Nem is volt egyszerű kiválasztani a támogatandó gyülekezetét, végül azonban tisztázódtak a szempontok, és „rátaláltak” a saját egyházkerületükön belül Ózdra. Noha a gyülekezetét és lelkészét személyesen nem ismerték, nehézségeikről értesültek az egyházi sajtóból, valamint tudták, hogy a régió fő megélhetési forrását adó kohászati üzemeket bezárták, és nagy a munkanélküliség. A szerény adományt természetesen örömmel fogadták Ózdon. De örömmel fogadták a kelenföldiek is a támogatás és a lemondás adta érzést. ■ Ittzés Szilvia Porrogszentkirály és Budapest-Rákospalota Nyíregyháza-Kertváros Elsőként Porrogszentkirály lelkészét, Sikter Jánost kérdeztük.- A testvér-gyülekezeti kapcsolat kiépítése néhai Bolla Árpád egykori rákospalotai lelkész, esperes ötlete volt. 1992-ben kerültem - akkor még segédlelkészként - feleségemmel, Csizmadia Ágnessel együtt a rákospalotai gyülekezetből Porrogszent- királyra; a két egyházközség között 1993 tavaszán köttetett meg a szerződés. Miben is nyilvánul meg a két gyülekezet közötti kapcsolat? Osztozunk az örömökben és olykor a bánatokban - rendszeresen részt veszünk egymás ünnepi alkalmain. Eveken keresztül együtt szerveztünk hittantábort. Két nyáron is Rákospalotán táboroztunk egy-egy hétig a szent- királyi ifjúsággal. Szolgált már Porrogszentkirályon a rákospalotai énekkar. Legutóbbi közös alkalmunk egy kirándulás volt május 20-án, amikor a Kaszói Erdőgazdaság vendégeként mintegy százan voltunk együtt. Megismerkedtünk az erdőgazdaság múltjával, jelenével, és hallhattunk a terveikről is vendéglátónktól, Tamás János vezérigazgatótól. Gyönyörű környezet, kirándulás a kis- vasúttal, bográcsban főtt ebéd, valamint a kis leánygyülekezet templomában, Somogyszobon tartott közös istentisztelet tette felejthetetlenné ezt a napot. De nemcsak a szervezett alkalmakon találkozunk. Tudom, hogy több gyülekezeti tag levélben vagy telefonon ápolja a testvér-gyülekezeti kapcsolatot. Árpi bácsi ötlete tehát elérte a célját: barátságok születtek olyan emberek között, akik egyébként talán soha nem találkoztak volna. Rákospalotai lelkészkollégája, Batovszky Gábor három és fél éve szolgál mostani gyülekezetében. Kérdésünkre elmondta: úgy látja, hogy ez a hosszú kapcsolat, a személyes kötődések és a sok megélt, közös emlék a gyülekezet egészében nagyon pozitív élményként élnek. Persze - fűzi hozzá - vannak nehézségek is. Egy ilyen hosszú kapcsolat mindig hordozza a megfáradás, kiégés veszélyét, nem is beszélve a távolságról. Noha gyakran mondjuk, hogy országon belül nincs távolság, de a többórás buszutakat egyre kevesebben vállalják. Az idősebb korosztály már nem szívesen vesz részt két- vagy esetleg háromnapos találkozásokon, a lelkész mégis úgy látja, hogy a testvér-gyülekezeti kapcsolat jövője ebbe az irányba kell, hogy fejlődjön. Az eddigi nagyünnepi, sokszor protokolláris látogatások - véli - lassan-lassan át kell, hogy alakuljanak kisebb létszámú csoportok, körök látogatásaivá, amelyek talán hosszabbak és személyesebbek. Érdekes lehetőség lenne például csendes- napszerú'en az egy-egy ünnep előtti közös lelki felkészülés, szokások, hagyományok, teendők megbeszélése. Alkalmat adhat az összefogásra egy-egy jelesebb évforduló, kiadvány közös feldolgozása is, amikor elsősorban azok lennének együtt, akiket az adott téma, problémakör foglalkoztat. Erre már voltak kísérletek: például közös nyári gyerektáborok vagy amikor a rákospalotai énekkar töltött el egy hosszú hétvégét Porrogszentkirályon, szolgálva a környékbeli templomokban az istentiszteleti alkalmakon. Tovább lehetne erősíteni, mélyíteni az ilyen jellegű találkozásokat - mondja Bátovszky Gábor -, mert ezek segítenek abban, hogy részünk legyen az egymásra találás örömében, és számos, mindnyájunkat gazdagító élményben. A kertvárosi gyülekezet 1992- ben önállósult. A visszakapott épületek hasznosítása, felújítása nagyon sok gonddal járt, de a felügyelővel, Nagyváti Pállal együtt fontosnak tartottuk, hogy a magunk szerény lehetőségei szerint segítséget nyújtsunk egy nálunk kisebb, erőtlenebb egyházközA kertvárosiak ajándéka (2005) ségnek. Tudtuk ugyanis, hogy ennek gyülekezetépítő hatása van, hiszen általa kilépünk az „elszigeteltségből”, megismerjük mások gondját-baját. Emellett abban is reménykedtünk, hogy egy testvér-gyülekezeti kapcsolatnak számunkra is lesznek kamatoztatható tanulságai. Diakóniai konferenciákról isA vanyarci és a kispesti gyülekezet kapcsolata nem egy partnert kereső elhatározással kezdődött, így alakult. Mondhatjuk, Isten adta nekünk. A két lelkipásztor ugyanis jó barátságban volt hosszú idő óta, és sok alkalmon vettünk részt közösen. Amikor a Nógrád megyei Lucfalváról a Budapesten lévő kispesti gyülekezetbe kaptam elhívást, régi egyházmegyémből több gyülekezettel is tartottam a kapcsolatot. De Szabó András lelkipásztor és a vanyarciak voltak azok, akikkel újra meg újra ismétlődött a találkozás, majd tudatosan is ápolni kezdtük ezt a sokat jelentő barátságot és testvériséget. így lettünk testvérgyülekezetté már körülbelül egy évtizede. Rendszeresen találkozunk egymással, egy busznyi csoporttal látogatja meg egymást fölváltva a két közösség minden évben. Szeretettel teli, kedves, komolyan hívő testvérekre találtunk a vanyarciakban. Vendégszeretetük mindig megható, és indítást ad a ridegebb városi viszonyokhoz szokott pestieknek. Nem engedi, hogy megszokottá, felszínessé legyenek kapcsolataink. A városi és a vidéki életforma kiegészíti egymást, és hisszük, hogy mi is adhatunk valamit lelki kincseinkből. Találkozásaink mindig istentisztelettel és azon a vendégek szolgálatával kezdődnek. Szóló- és karénekek, versek, bizonyságtételek hangzanak el. és Fancsal mertem a fancsali evangélikusok lelkészét. Tudtam, ez a közösség más jellegű, mint a kertvárosi, nagy szórványterülettel rendelkezik, ezért javasoltam, hogy velük keressünk kapcsolatot. A tájékozódás gyülekezeti kirándulás keretében történt. Úgy szerveztük utunkat, hogy részt vehessünk a fancsali gyülekezet vasárnap délelőtti istentiszteletén. A találkozás jól sikerült. Néhai Péter Jenó' lelkész elfogadta a feléjük nyújtott kezet, s ettől kezdve indult meg a kapcsolatépítés. A fancsali templom orgonája esősen leromlott állapotban volt. Nálunk voltak szakemberek, akik meg tudták javítani. A hálaadó Az együttlét a vendéglátók otthonában elfogyasztott ebéddel, meghitt családi beszélgetéssel folytatódik, majd egy délutáni programmal fejeződik be, amelyen áhítatot is tartunk. Részt vettünk már közös hajóúton, barlangtúrán, városnézésen, kiránduláson is. A vanyarci templom, Hadd emlékezzem vissza most néhány érdekes epizódra! Néhány éve kispesti lelkészként megyek föl a vanyarci szószékre. Figyelni kell a lábam elé, mert sok a lépcső. Egyszer csak nagy porfelhőt és vakolathullást lát a gyülekezet: lefelé nézve beütöttem a fejem a szószékbejárat alacsony fölső peremébe. Néhá- nyan később megjegyezték, hogy idegen szószékre jobb bukósisakban fölmenni... istentiszteleten énekkarunkkal együtt vettünk részt. Nem feledjük a fancsaliak vendégszeretetét. A gyülekezeti küldöttségek kölcsönösen részt vettek egymás ünnepségein. A fancsaliak eljöttek a kertvárosi gyülekezet megalakulásnak tizedik évfordulóján tartott hálaadó napra Benkőbo- korba, valamint a nyíregyházi betelepülés kétszázötven éves jubileuma alkalmából tartott ünnepélyre Vajdabokorba. A kertvárosiak részt vettek az encsi szórvány templomának alapkő- letételi ünnepélyén és felszentelésén is. Ez alkalomból gyülekezetünk úrvacsorái készlettel ajándékozta meg az encsieket. Emellett egyházközségünk több éven keresztül a gyűjtésekből befolyt kisebb összegű céladományt juttatott el a fancsali híveknek. Arra is volt példa, hogy Péter Jenő - amikor a borsodi lelkésztársak nem tudtak segíteni neki a szolgálatban - tőlünk kért támogatást, amelyet mi igyekeztünk mindig meg is adni. Legközelebb szeptember harmadik vasárnapjára várjuk a fancsaliak küldöttségét Benkőbo- korba az aratási hálaadó ünnepi csendesnapra, amelyen jelenlegi lelkészük, Gerlai Pál szolgál majd. ■ Magyar László, a kertvárosi gyülekezet alapító lelkésze Máskor a két gyülekezet együtt tekintette meg a gödöllői királyi kastélyt. Az udvaron lovasbemutatót is tartottak nekünk. Azt is láthattuk, hogyan kell lóról nyi- lazni, kelevézt dobni, gerelyt hajítani. Mindezt mi is kipróbálhattuk - persze nem lóról. A gerelyhajításnál e sorok írója épphogy eltalálta a céltáblát. Aztán a vanyarci lelkipásztor következett. Nagy lendület, hajítás, a dárda nagy erővel a céltáblába fúródik - és az egész állványzat abban a pillanatban összeomlik. Joggal büszkélkedhettek lelkészükkel a vanyarciak, aki lám, azóta esperes is lett! Végül még egy emlék. Tavasszal egyik beteg gyülekezeti tagunk lelkendezve hív telefonon vasárnap délután: „Nagy- _tiszteletű úr, milyen jólesett, ami történt!” „Miről van szó?” „Beteg vagyok, és bekapcsoltam a rádiót, hogy istentiszteletet hallgassak. Éppen Vanyarcról volt közvetítés, és az elején, a köszöntésben az esperes úr külön üdvözölt minket, a kispesti testvérgyüle- kezetet.” Ezt az adást többen is hallották, és nagy örömmel vették. Akkor nyomban imádkoztunk a vanyarci gyülekezetért, és az ima, az egymásra gondolás azóta is naponta összeköt bennünket. Adja az Úr, hogy ez a testvér-gyülekezeti kapcsolat továbbra is ne csak külsőség legyen, hanem egymás segítése a hit és az Urat szolgáló élet útján. ■ Széll Bulcsú Találkozás Rákospalotán... .. .és Porrogszentkirályon Vanyarc és Kispest
