Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)

2007-08-19 / 33-34. szám

"Evangélikus ÉletS KULTÚRKÖRÖK 2007. augusztus 19-26. !► 7 Normális fiatalokként jelen lenni Gyorsjelentés a Sziget fesztiválról ► Az idén augusztus 8. és 15. között lezajlott Sziget fesztivál forgatagá­ban jó volt tudni, hogy van egy hely, ahová betérve bárki megpi­henhet. Ha akar, beszélgethet, de ha ahhoz van kedve, csak felteszi a fülhallgatót, és elmerülhet a saját gondolataiban. A Közös Pont sá­torban szolgálók egyszerűen csak „jelen vannak”... A Közös Pont sátrat működtető szerve­zet a három keresztény történelmi egy­ház „gyümölcse”. Vezető szerve az úgy­nevezett Hatok, amelynek felekezeten- ként egy-egy laikus és egy-egy lelkész a tagja. A Magyarországi Evangélikus Egy­házat - laikusként - Bedecs András ötöd­éves teológus képviseli. A hihetetlen hangzavar elől egy távo­labbi sátorba próbálunk behúzódni, de itt is alig értjük egymás szavát. Andris azonban lelkesen mesél a munkájukról.- A dolgunk mindössze annyi, hogy je­len legyünk. Nem akarunk senkit megtérí­teni, nem tudunk és nem is akarunk kéz­zelfogható eredményt felmutatni. Az a szerepünk, hogy normális fiatalként lát­tassuk azt, hogy kereszténynek lenni jó, és nem számít hendikepnek. Ugyanolyanok vagyunk itt a Szigeten, mint bárki más.- Milyen programot kínálnak a betérőknek?- A hét témája a Miatyánk, minden programunk ehhez kapcsolódik. Érde­kes, interaktív játékaink vannak, ame­lyekkel az a nem titkolt célunk, hogy in­formációkat adjunk át a történelmi egy­házakról, azok tanításáról. Például a Le­gyen ön is keresztyén kvízünk ugyanolyan jellegű kérdéseket tartalmaz, mint a tévés vetélkedő, és negyvenmillió alatt nem­igen áll meg senki. De az ismeretterjesz­tést szolgálja a könyvtárunk is, ahol a Bibliától kezdve Orwellig bezárólag igen sokféle kötetből válogathatnak a fiata­lok. Zenehallgatási lehetőséget is kíná­lunk a Promise-tól kezdve a Metallicáig. A legfontosabb azonban az, hogy be­szélgetést kezdeményezzünk a betérők­kel. A Miatyánk témája sokakat megszó­lít. Ennek ismerete műveltségi kérdés is. Volt, aki irodalomórán tanult róla, és ki­válóan tudta latinul, de akadt olyan fiatal is, akinek, bár nem tudta elmondani, a leikébe volt írva. Könnyíti a kapcsolat felvételét, hogy megkérjük őket, rajzol­janak valamit az aznapi témáról. Köz­ben pedig már beszélgetünk is.- Milyen kérdések, problémák merülnek fel a beszélgetések közben?- Leggyakrabban a nagy miértek ve­tődnek fel. Miért engedte Isten, hogy ez történjen velem? Imádkoztam, kértem az Urat, és mégsem teljesítette a kérése­met. .. A másik tipikus felvetés, hogy ha Isten annyira szereti a világot, akkor mi­ért vannak háborúk, katasztrófák, éhín­ségek. Kapunk provokáló jelegű kérdé­seket is. Például mi a véleményünk a ho- moszexualitásról vagy éppen a drogok­ról. Akadnak olyan fiatalok is, akik a tör­ténelmi egyházak iránti ellenszenvüket, dühüket rajtunk, próbálják levezetni, és kioktatnak bennünket. Az évek során sajnos egyre többen térnek be nagyon komoly lelki problémákkal is.- Hogyan kezelik a beszélgetések során Önök­re rakott terheket és a felgyülemlett feszültséget?- Csoportokban, úgynevezett staféták­ban dolgozunk, ami azt jelenti, hogy né­hány óránként váltjuk egymást. A levonu­ló stafétáknak lehetőségük van arra, hogy lelkészekkel megbeszéljék a bennük támadt indulatokat, megfogalmazódott kérdéseket, vagy éppen megosszák egy­mással a beszélgetések örömeit. Sokat je­lent az is, hogy mi itt valódi ökumenében dolgozunk Jó együtt lenni katolikus és re­formátus fiatalokkal, és az évek alatt már egyfajta sajátos közös pontos humor is ki­fejlődött közöttünk, amely a felekezeti kü­lönbségeket veszi górcső alá. Ez újra meg újra feltámasztja a jókedvünket akkor, amikor már nagyon-nagyon elfáradunk. A legnehezebb az éjszakai műszak. Es­te tizenegytől gyakran hajnali ötig-hatig is nyitva vagyunk. Ekkor folynak a legko­molyabb beszélgetések, a szigetlakok - il- lumináltságuk növekedésével - ilyenkor fokozottabban nyílnak meg előttünk. Biztos vagyok benne, hogy ami itt fo­lyik, az kegyelem. Ha csak egyetlen olyan ember akad az egész hét folya­mán, akinek adni tudunk valamit, már megérte itt lennünk. ■ - JÁNOSI­Mesterséges égbolt alatt Harmincéves a Budapesti Planetárium Napjaink városainak már-már elviselhe­tetlen fényburája azzal a - száz esztendő­vel ezelőtt elképzelhetetlen - következ­ménnyel jár, hogy a 21. századi városla­kók jószerével meg vannak fosztva a csil­lagos égbolt látványától. A szaknyelven fényszennyezésnek nevezett - bizonyos országokban, sőt már néhány hazai tele­pülésen is jogszabályokkal kordában tar­tott - jelenség a vidéket sem kíméli, gon­doljunk csak a kisebb falvak rosszul beál­lított, az úttest és a járda helyett az eget megvilágító lámpáira, a szomszédos vá­rosok átszűrődő fényeire vagy a diszkók esztelenül tekeredő fénykígyóira. Válto­zatlan szépségű csillagfényes égboltot legfeljebb a településektől távoli megfi­gyelőhelyeken láthatunk - avagy mester­ségesen állíthatunk elő. Az erre szolgáló eszközök a már több száz éve is készített mechanikus plane­táriumok utódai, a projekciós planetáriu­mok. Az első ilyet a jénai Zeiss Művek fő­mérnöke, Walter Bauersfeld alkotta meg 1923-ban. E berendezések rövid időn be­lül az egész világon elterjedtek. Egy hazai planetárium létrehozásának az ötletét először Tass Antal, a svábhegyi állami csillagvizsgáló igazgatója vetette fel 1926-ban. Az első konkrét lépések minden idők talán legnagyobb magyar csillagászának, a csillagászati ismeretter­jesztés meghatározó alakjának, Kulin Györgynek köszönhetőek. A már az 1930- as évek végén beszerezni javasolt plane- táriumi műszert 1944-ben rendelték meg, egyrészt oktatási célokkal, másrészt repülőgép-pilóták navigációs kiképzése érdekében. A rendben leszállított beren­dezés azonban a főváros bombázása mi­att az ország nyugati felébe indult, de a háború forgatagában a vasúti szállít­mánnyal együtt nyoma veszett. A második műszer 1961-ben érkezett hazánkba, a Budapest Nemzetközi Vásá­ron mutatták be, majd a nagy sikerre va­ló tekintettel 1962-től 1968-ig működött a fővárosban, a Vidám Parkban (!) felállít­va. Itt a berendezést működtető csillagá­szati ismeretterjesztők - hivatalosan óriáskerék-segédkezelői munkakörben, mert csillagászok számára nem volt stá­tus a parkban - több ezer előadáson mu­tatták be a mesterséges égboltot a nagy- közönségnek. A műszer azután Pécsre került, az ország első planetáriumi épüle­tébe, ahol 1975-1989, majd 1998-2004 között működött. A másik vidéki kispla- netárium, a kecskeméti 1983-ban nyitotta meg kapuit; E. Kovács Zoltán vezetésével napjainkban is az egyik legjelentősebb vidéki bázisa a magyarországi csillagá­szati ismeretterjesztésnek. Az évtizedeken át tervezett magyar nagyplanetárium, a később Budapesti Planetáriumnak elkeresztelt intézmény vetítőberendezését 1969-ben szállította le a többi említett műszert is gyártó Zeiss Művek. A felállítással kapcsolatos döntés elhúzódása, majd az építkezés miatt a berendezés végül csak 1977. au­gusztus 20-án, pontosan harminc esz­tendővel ezelőtt kezdte meg működését a Népligetben, Ponori Thewrewk Aurél igazgatása alatt. A 14,5 méter magas, 23 méter átmérőjű, 830,5 négyzetméter fe­lületű kupola alatt egyidejűleg 370 néző lehet szemtanúja a több tengely körül is forgatható planetáriumi műszer által ve­tített csillagoknak, a Naprendszer objek­tumainak, illetve egyéb asztronómiai és meteorológiai jelenségeknek, asztro­nautikai eseményeknek. Reméljük, hogy az elmúlt időszakban személyi problémákkal terhelt intéz­mény szakmailag ismét sikeres évtize­dek elé néz, valamint hogy előbb-utóbb lesz mód és anyagi erő a lassan elavuló technika 21. századi megoldásokkal való helyettesítésére. Hogy legalább a mester­séges égbolt megmaradjon számunkra a maga szépségében. ■ Rezsabek Nándor Az épület funkciójáról árulkodó forma leginkább télen érvényesül Keskeny Út a Félszigeten ► Ami Budapesten a Sziget, az Er­dély „fővárosában” a Félsziget. Persze nem meglepő, hogy Maros- vásárhelyen idén is egy magyaror­szági együttes (az LGT) volt a leg­nagyobb sztár. A július 25. és 29. között lezajlott ifjúsági fesztiválon mindazonáltal egy - marosvásár­helyi és kolozsvári egyetemisták­ból álló - nyolcfős keresztény csa­pat is tevékenykedett a Keskeny Út ökumenikus fesztiválmisszió képviseletében. Tapasztalataikat Babos Noémi foglalta össze. Alkalmas terep-e a misszióra a Félsziget? - kérdezhetjük. S valóban, mi magunk is feltettük ezt a kérdést mind tavaly, az el­ső részvétel után, mind az idén, amikor az ötnapos programot terveztük. Mivel a Keskeny Út missziónak a Bál- ványosi Nyári Szabadegyetemen van na­gyobb múltja, ebből a tapasztalatból merítettünk tavaly első próbálkozás­ként a Félszigeten is. Csakhogy a Félszi­getnek megvan a saját jellege és hangu­lata, amelyhez a Keskeny Út csapatának is igazodnia kellett. így módosult az idő­beosztás, de a programajánlat is: a hang­súly az előadásokról az interaktívabb, mozgalmasabb műfajokra tevődött át, a Keskeny Út sátor pedig a lakósátrak kö­zeléből egy zajosabb, de központibb és forgalmasabb helyszínre költözött. Megtanultuk alkalmazni az „élő reklá­mot”: személyesen szólítani meg a járó­kelőket, vicces felhívást vagy kérdést ra­gasztva a pólónkra elkeveredni a diákok forgatagában, bemázolt kézzel-arccal agyagozásra hívni az embereket, egy­máshoz kötözött csuklóval feladványt szögezni a szembejövőknek, s elmonda­ni, hogy a válásról lesz szó aznap a Kes­keny Út sátorban... a világ adja." (Jn 14,27) Ezt az ajándékot akartuk megosztani azokkal, akikkel a Félszigeten találkoztunk. Programjaink ezt szolgálták különböző formákban. A kézműves tevékenységek - bogozás, raj­zolás-festés és agyagozás - alkalmat ad­tak az önkifejezésre, de a társalgásra vagy a mélyebb beszélgetésre is. Délutánon­ként közösségi és drámajátékokra került sor, a jókedv és az egymáshoz való köze­ledés jegyében. Fontos volt, hogy az em­berek érezzék - és egyesek ezt konkrétan számon is kérték tőlünk -, hogy kereszté­nyekként is tudunk felszabadultan szóra­kozni, s hitünk nem búskomorságba so­dor, hanem örömöt ad. A hét során végig ott hordoztuk ma­gunkban a kérdést: hogyan lehet a Fél­szigeten találóan beszélni Istenről, meg- tapasztalhatóvá tenni az ő jelenlétét és a benne való közösség erejét? Lehetséges- e ez egyáltalán, és éppen a Félszigeten kell-e megpróbálni? - vetődik fel az em­berben egy-egy tikkasztó és zajos nap után. Van-e Isten igéjére nyitott fül egy fesztiválon, és van-e igény rá? Ez utóbbi kérdések azonban már becsapósak, mert könnyen kedvét szeghetik annak is, aki biztos abban, hogy Isten hívta el erre a feladatra. Becsapósak, mert Isten országának a hirdetése nem a gyors sikerről szól, nem a látványos eredményekről, hanem a magvetésről. És mégis: miközben adni próbáltunk - barátságot, Isten üzenetét, szeretetet -, mi magunk is megajándéko­zottakká váltunk. Isten megajándékozott mindennap lelkesedéssel és lendülettel, hogy a Félsziget körülményeiben ne aka­dályt, hanem lehetőséget lássunk. Meg­ajándékozott a közös munka örömével és azzal az érzéssel, hogy más-más kö­zösségekből és felekezeti csoportokból érkezve együtt többre vagyunk képesek. Ugyanakkor megajándékozott azzal, amit egy-egy betérő „magával hozott”, s Az említett témáról meghívottunk, Schád László szegedi pszichológus tartott előadást pénteken Kinek fáj a válás? cím­mel. Nemcsak a válásról szóló szomorú statisztikákat, a családok szétesésének tragikus következményeit és az érintettek lelki sérüléseit ismertette, hanem arról is beszélt, miként előzhető meg a házasság felbomlása. Elmondta: az igazi „megelő­zés” még a házasságkötés előtt kezdődik. Sok humoros, de nagyon is komoly és megfontolt tanáccsal látta el hallgatósá­gát arra nézve, hogy miként lehet olyan kapcsolatban élni, amely egy időben ad védettséget és szabadságot, illetve folya­matos lehetőséget a gazdagodásra és fej­lődésre. Hiszen a válás legbiztosabb meg­előzési módja a szeretetteljes kapcsolat­ápolás a házasságkötés előtt és után egy­aránt. Schád László és munkatársa, Pócza Edit szociális munkás, akik drogprevenci­óval is foglalkoznak, csupán egy napot töltöttek velünk idén, de a szellemes elő­adás és az utána kialakult beszélgetés a misszió egészét meghatározta. A napi program mindig áhítattal kez­dődött, amely éneklésből, bibliaolvasás­ból, közös imából állt, majd beszélget­tünk. Számomra szinte csodával határos, hogy dübörgő hangfalak, hangosbemon­dók és a főszínpadon hangoló zenészek közelében is el lehet csendesedni, meg- merítkezve Isten jelenlétében. Itt élővé váltak Jézus szavai: ....az én békességemet ad om nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan egy beszélgetésben vagy egy művészien megformált agyagfigurában átadott. A legmeghatóbb és legközvetlenebb találkozások - örömünkre és meglepe­tésünkre - a láthatatlan színház révén jöttek létre szombat és vasárnap dél­után. A betérő, aki egyben főszereplő és néző is volt, bekötött szemmel ment vé­gig a kijelölt pályán, s közben hallotta, érezte, megtapasztalta a „darabot”, elját­szotta azokkal, akik őt végigvezették a labirintuson. Közvetlen élmény volt ez a látogatóknak, de a játékvezetőknek is; olyan légkör teremtődött meg, amely­ben igazi jelentőségükben és személyes­ségükben elevenedtek meg Jézus szavai és élettörténetének egy-egy mozzanata. A következtetés, amelyet levontunk: nincs alkalmatlan hely vagy idő Isten szavának hirdetésére. Csak meg kell ta­lálni a helyzetnek megfelelő hangot és önmagunkban az azok iránti nyitottsá­got és elfogadást, akikkel találkozunk. Hálásak vagyunk Istennek, hogy jár­ható „keskeny utat” rendelt talpunk alá az idei Félszigeten. Köszönjük a Com- munitas Alapítványnak, a Királyhágó- melléki Református Egyházkerületnek, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egy­letnek (ODFIE), az Erdélyi Református Egyházkerületnek, Ferencz Kornéliának (Corvina Könyváruház), valamint az Er­délyi Unitárius Egyháznak, hogy misszi­ónknak értelmét -látták, és anyagilag is támogatták. Tóth Tamás bicskei plébános, „Topi atya” vasárnapi szolgálata a Közös Pont sátorban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents