Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-08-19 / 33-34. szám
'Evangélikus Élet3 EVANGÉLIKUS ÉLET 2007. augusztus 19-26. !► 3 Lelkészszentelés Irsán... ► „Látva eddigi utadat és veled együtt átélve a mai szentelési istentiszteletet, a »barátság« szó jutott eszembe” - mondta köszöntőjében dr. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke Cso- szánszky Márta lelkésszé szentelésén az irsai evangélikus templomban augusztus 12-én. Csoszánszky Márta szlovák gyökerű családból származik. Az egyházkerület egyik legerősebb kisvárosi egyházközségében, az al- bertirsaiban, azon belül is az irsai közösségben nőtt fel, de a város másik evangélikus gyülekezetében, az albertiben is otthon érezte magát. Édesanyja több mint két évtizeden keresztül egyházunk országos irodájának nyugdíjosztályán dolgozott. Márta a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban érettségizett, majd a nagykőrösi református tanítóképzőn szerzett tanítói és hitoktatói diplomát. Közben két évig dolgozott az országos egyház könyvtárában főállású munkatársként. Teológiai tanulmányait megszakítva újságíró-iskolát is végzett - rádiós újságíró szakirányon közben több világi munkahelyen dolgozott. „Hatodévesként Vanyarcon, Szabó András mentori vezetése alatt megtapasztaltam: az emberek ki vannak éhezve arra, hogy beszéljenek, és hogy meghallgassák őket. Nem csak az egyházon belül - »civil« éveimben, az egyházon kívül ugyanez volt a tapasztalatom. Az emberek kíváncsiak. Azt vettem észre, hogy mindenkinek van kapcsolata Istennel, csak nem biztos, hogy tud róla” - fogalmazott az újonnan szentelt lelkész arra válaszolva, miért döntött úgy, hogy megszerzi a lelkész! végzettséget. Gimnáziumi és főiskolai tanulmányai, később pedig a teológusévek alatt a gyenesi és szárszói ifjúsági konferenciákon, a fóti kántorképző hetein, a gyülekezeti hittantáborokban, később a Szélrózsa országos ifjúsági találkozó egyik szervezőjeként, majd az egyházunk ifjúsági osztályán eltöltött évek során számtalan barátra talált; közülük sokan együtt is ünnepeltek az ifjú lelkésznővel. A szentelési liturgiában Erdélyi Csaba helyi lelkész, az Evangélikus Hittudományi Egyetem képviseletében pedig Johann Gyula egyetemi lelkész segédkezett. Az ünneplők között foglaltak helyet a vanyarci gyülekezet tagjai, valamint az országos iroda több munkatársa. Jtoszík Mihály, az alberti gyülekezet egykori lelkésze évekkel ezelőtt azzal engedett a teológiára, hogy bárhova is kerülök, a munkatársaimat tiszteljem, és a reám bízott em2 bereket szeressem, figyeljek rájuk. Ezt mind a 3 mai napig fontosnak tartom, és a szentelésem o még jobban megerősített ebben” - fogalmazta meg „ars poeticáját” Márta. ■ Horváth-Hegyi Olivér ...és Kondoroson ► „A keresztnek nincsen fogantyúja” - ezzel az első hallásra meghökkentő kijelentéssel kezdte igehirdetését az Északi Egyházkerület püspöke, dr. Fabiny Tamás augusztus 11-én Labossáné Kővágó Anita lelkésszé szentelésének ünnepi istentiszteletén Kondoroson. A szentelésre a Nyíregyházán élő lelkészjelölt kérésére került sor szülőfalujában, a Déli Egyházkerület százhárom éves, teljesen felújított templomában. Hogy miért csak öt évvel a teológia elvégzését követően, annak beszédes „indokai” a hétéves Benedek, az ötéves Barnabás és a hároméves Anna Crete, akik ezen a szombati ünnepnapon is otthonosan, önfeledt örömmel játszadoztak a templomkertben. Szülőfaluja templomához köti Anitát élete legfontosabb döntése: ezelőtt tizenhat évvel itt jutott élő, személyes Jézushitre - az akkori helyi lelkész, Sztojanovics András lelki pásztorolásával. A lelkészszentelési meghívón iKor 2,2 alapján így szól a hitvallásként választott igei üzenet;......nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről." „Jézus a saját testén érezte és tapasztalta, amit egy japán teológus könyvének címeként a hetvenes évek végén így fogalmazott meg: A keresztnek nincsen fogantyúja, és a tanítványait is kereszthordozó életre hívja. Ez pedig teljes odaszánással - lelki, szellemi és fizikai erőfeszítésekkel - kell, hogy együtt járjon” - hangsúlyozta igehirdetésében Fabiny Tamás. Tíz Luther-kabátos szolgatárs vette körül a «*» felszentelt lelkésznőt, és zengte az ősi confir- mát. A nagy számban megjelent helyi és nyíregyházi gyülekezeti tagok együtt részesültek az Úr szent vacsorájában. A frissen felszentelt lelkésznőt - aki másnap maga is prédikált a kondorosi istenházában - püspöke a nyírszőlősi gyülekezetbe küldte ki. Itt Györfi Mihály mentorsága alatt folytathatja az evangélium hirdetését, amit lelkész férje eddigi szolgálati helyein - Sám- sonházán és Nyíregyházán - gyakorlatilag már az elmúlt években elkezdett. A szentelésben is közreműködő dr. Szentpé- tery Péter, az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanszékvezető docense személyes hangú köszöntésében megemlítette a lelkésznő „féldoktori” színvonalú diplomamunkáját is, amely a Természetgyógyászat keresztyén szemmel címet viseli. A jókívánságokat és a szolgálatokat a lelkész házaspár közös énekkel köszönte meg: „Jézus, drága Jézus, teljes lényemet én benned rejtem el, vágyaim, céljaim, terveim, mindent átadok, a kezedben hagyok. Mert teáltalad a szívem már szabad, Jézus, drága Jézus, mindent átadok, mert oltalmam te vagy!” ■ Garai András Az istentisztelet teljes hanganyaga meghallgatható a tudósító honlapján - www.garainyh.hu - a „Hangzó örömhírtár” cím alatt. Hosszú távú befektetés Százéves a belecskai templom ► A mai fogyasztói társadalomban sokan élnek a hitelfelvétel lehetőségével, hogy a legkülönfélébb dolgokat vásárolják meg a lakástól kezdve a gépkocsin át a kisebb-nagyobb műszaki cikkekig. De vajon ki hallott már olyan hitközösségről, amelyik képes adósságba verni magát azért, hogy templomot építsen? Egy kis tolnai német ajkú falu, Belecska evangélikus gyülekezete kerek évfordulóhoz érkezett: egykori, hitelből finanszírozott „befektetésük” eredményét száz éve szentelte fel Gyu- rátz Ferenc püspök. A százéves belecskai templom újraszentelésének a szolgálatát a jubileumi hálaadó istentisztelet napján, augusztus 11-én Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke végezte. A liturgiában Beke Mátyás, a Gyönk és Környéke Társult Evangélikus Egyházközség lelkésze, Szabó Vilmos Béla, a Tolna-Baranyai Egyházmegye esperese, valamint Lackner Pál protestáns tábori püspök - a Belecskán negyven esztendeig szolgáló Lackner Aladár lelkész fia - segédkezett. Gáncs Péter iThessz 5,23 alapján tartotta igehirdetését, amelyben rövid, jellemző pillanatképek felelevenítésével emlékezett meg a belecskai gyülekezet elmúlt száz évéről. Hallgatósága figyelmét az oltárképre irányította, amely Székely Bertalan festőművész alkotásának a másolata, s a mennyei kenyeret adó Jézust, a megtartó hűség mintapéldáját ábrázolja. Az eredeti festmény elpusztult a világháborúban, e kicsiny gyülekezet azonban még őrzi ezt a száz éve prédikáló képet. A belecskai evangélikusokat is hasonlóképpen sok veszteség és csapás érte az elmúlt század viharos évtizedeiben, a világháborúk, forradalmak és „álforradalmak”, diktatúrák és a végső leépüléssel fenyegető kitelepítések - a borzalmak évszázadában. És mégis van miért hálát adni, mert mindennek ellenére a templom ma is áll, és a megmaradt gyülekezetnek ma is hirdetik benne Isten igéjét. Lackner Pál, Gáncs Péter, Szabó Vilmos Béla és Beke Mátyás „Isten hűsége mindig emberekben inkarnálódik” - hangsúlyozta Gáncs Péter, és méltató szavakkal emlékezett meg Lackner Aladárról. Mint a püspök elmondta, a Belecskán negyven évig működő lelkész hű szolgálata és magvetése annak a valakinek a hűségéről tanúskodott, aki mindvégig ott állt a templom száz éve és a gyülekezet múltja mögött, s megtartó szeretetével ma is formálja a közösség jelenét, illetve biztosítja a jövőt, a folytatást. Az istentiszteletet követő közgyűlésen Gáncs Péter után Lackner Pál tábori püspök köszöntötte a gyülekezetei, majd a Tolna-Baranyai Egyházmegye nevében Andorka Árpád egyházmegyei felügyelő emlékezett meg a helyi evangélikusok elmúlt száz évéről a statisztikai számok tükrében. ■ Petri Gábor Tordától a zéró toleranciáig Pár hete az erdélyi Tordán jártam, ahol 1568-ban - Európában először (!) - országgyűlési törvényt hoztak a vallásszabadságról, mai, divatos szóval élve a toleranciáról: „Minden helyükön az prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, ki-ki az ő értelme szerint, és az község, ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kénszerítéssel ne kénszerítse [...], de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő nékie tetszik. Ezért penig senki az szuperintendensük közül, se egyebek az prédikátorokat meg ne bánthassa: ne szidalmaztassék senki az reli- gióért senkitől [...], mert a hit Istennek ajándéka.” Vajon hová, merre fejlődtünk a tor- dai országgyűlés óta eltelt közel négy- száznegyven év alatt? Mit jelent ma számunkra a türelem? Hol a határa a toleranciának? Mindezen kérdések igencsak kényessé váltak az utóbbi hetekben a legkülönbözőbb összefüggésben mind a világi, mind pedig az egyházi sajtóban. Egyrészt politikai szlogenné vált a „zéró tolerancia”, azaz bizonyos törvénytelenségekkel szemben nincs többé helye az elnéző engedékenységnek. Másrészt viszont - például a melegek demonstrációjával kapcsolatban - egyesek még több toleranciát követelnek. Veszélyesen sok, avagy aggályosán kevés-e a toleranciakészség a mai világban, a mai egyházakban? Apropó, egyházak - először söpörjünk a magunk portája előtt! Hogyan is toleráljuk, fogadjuk el mi egymást? Harmati Béla püspökelődöm immár klasszikussá vált képével élve:......hogyan viseljük el Krisztus másféle juharnak a szagát"?! Úgy tűnik, még mindig nehezen, hiszen a vatikáni hittani kongregáció legutóbbi egyháztani dokumentuma, amellyel lapunk is foglalkozott, bántóan „osztályozza”, eltérő mértékben „tolerálja” a különböző egyházakat... Ilyen messze kerültünk volna 1568-tól, Tordától, ahol a történelmi egyházak kölcsönösen elfogadták egymást? Az ügy pikantériája, hogy néhány hét múlva ugyancsak Erdély, Nagyszeben fogadja az európai egyházak küldötteit - beleértve római katolikus testvéreinket is - a 3. európai ökumenikus nagygyűlésre. Ennek elkötelező mottója: „Jézus Krisztus világossága ragyog mindannyiunkra”. A találÉGTÁJOLÓ kozót az európai kereszténység megújulásának és egységének reménysége jegyében hirdették meg. Mi is csak remélni tudjuk, hogy Torda és Nagyszeben nemcsak földrajzilag, de lelkületében is közel lesz egymáshoz. Váltsunk még kényesebb témára: hogyan toleráljuk mi magunk mások másokkal kapcsolatos más véleményét? Egyfajta „szent türelmetlenséget” vélek felfedezni a homoszexualitás problémakörét árnyaltan és sokszínűén tárgyaló panorámaoldalunkhoz érkezett hozzászólásokban. Vajon milyen jogon kérdőjelezzük meg valakinek a hitét? Főleg olyasvalakiét, akit személyesen nem ismerünk) csupán őszinte vallomását olvashattuk? „...a hit Istennek ajándéka”- figyelmeztetnek a tordai előttünk járók. Újra meg újra szíven találnak úrvacsorái liturgiánk bevezető sorai: „Szent vagy, Urunk, és nagy a te irgalmad! Elítéled a bűnt, de megmented a bűnösöket szeretett Fiad élete árán...” Vajon él-e bennünk egymás iránt - „egy-más-iránt” is - a megmentett bűnösök hálás öröméből táplálkozó empatikus szeretet? Ebben az összefüggésben érdemes továbbgondolni Bábel Balázs kalocsai érseknek a homoszexuális embertársainkhoz való viszonyulással kapcsolatos állásfoglalását: „Elhibázott, ha agresszív módon, erőszakosan próbálják őket életformájuk megváltoztatására kényszeríteni. Ez nemcsak a demokratikus követelményeknek, hanem Jézus tanításának is ellentmondana, aki nem engedi, hogy kitépjék a konkolyt, nehogy a búza is megsérüljön.” (Többségük számára megpróbáltatás... - Új Ember, 2007. július 22.) Végül még néhány gondolat a divatos politikai szlogenről, a zéró toleranciáról. Természetesen üdvözlendő, ha törvényalkotóink végre komolyan akarják venni és vetetni a becsületes, jó rendet védő paragrafusokat. Bosszantó, ha becsapnak a pénztárnál, ha vizezik a sört a strandbüfében, ha csal a mérleg a piacon. Kicsiben, keveset lopni is bűn, amellyel megkárosítjuk egymást. S eközben elvész legdrágább közös kincsünk: a kölcsönös bizalom. Mindez a legszélesebb összefüggésekben is fokozottan igaz. Csak akkor hiteles a meghirdetett zéró tolerancia, ha azt mindenki - kicsik és nagyok, szegények és gazdagok, jogalkotók és jogkövetők - először is önmagával szemben igyekszik következetesen alkalmazni. Különben olyan groteszk képmutatókká torzulunk, akiket Jézus ironikusan így figurázott ki: „Vak vezetők: kiszűritek a szúnyogot, a tevét pedig lenyelitek” (Mt 23,24) Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület
