Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-08-19 / 33-34. szám
2007- augusztus 19-26. KERESZTUTAK ‘Evangélikus Élet3 Szentkirályok találkozója 41 Folytatás az 1. oldalról A vállalkozó kedvűek szombaton - zuhogó esőben - elsőként a Drávához tettek kirándulást, majd a szomszéd városba, Csurgóra látogattak el, ahol megtekinthették a református gimnázium könyvtárát. Az aznap délutáni közgyűlést kulturális műsor követte, melynek keretében az egyes települések mutatkoztak be. A Kaláka együttes esti koncertje után táncházban és utcabálon rophatták a táncos lábúak. A találkozó zárónapján ezúttal is ökumenikus istentisztelet jelentette a délelőtti programot, amelynek helyszíne az evangélikus templom volt. Az igehirderől? Jézus szavától azonban nemzetünk sok nyomorúsága sem választható el. Hiszen mi sem ismerjük fel »meglátogatásunk idejét«, a testté lett Igét. Vajkból nem taktikából lett István, hanem mert felismerte, hogy a nemzetnek nincs jövője Isten nélkül. Mára elveszett a mennyei dimenzió, ezért tartunk ott, ahol tartunk.” Végül Ittzés János arra kérte az ünneplő gyülekezetei, hogy ne a püspök, hanem Isten üzenetét vigyék magukkal: „Magyarok, ismerjétek fel meglátogatott- ságotok idejét!” Az istentisztelet után a gyülekezet átvonult a szomszédos tájház udvarára, ahol Szlávecz Károlyné polgármester átadta rendeltetésének az épületet, és megnyitás szolgálatára a szervezők a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspökét kérték fel. Ittzés János a vasárnap evangéliuma, Lk 19,41-48 alapján azt a jézusi próféciát idézte fel, amely megjövendöli a Krisztus után 70-ben beteljesedett eseményeket, Jeruzsálem lerombolását. „Az ékesség semmivé lett, a dicsőség porba hullott. De vajon illik-e erről szólni azon az ünnepen, amelyen dicsőséges személyre és eseményre emlékezünk?” - tette fel a szónoki kérdést a püspök. „Nem inkább elandalító, békességet ajándékozó üzenetet kellene hirdetni a szószéktotta a benne látható állandó kiállítást. Majd a térség országgyűlési képviselője, Szászfalvi László református lelkész, Csurgó polgármestere leleplezte Szent Istvánnak a római katolikus kápolna udvarán felállított mellszobrát. Dienes Attila Ko- vásznából származó magyarpolányi művész alkotását (képünkön). Horváth József királyszentistváni képviselő lapunknak elmondta, hogy terveik szerint a következő találkozónak 2008. augusztus 1. és 3. között a Baranya megyei Szabadszentkirály lesz a házigazdája. ■ Menyes Gyula Tanulmányút - kultúrák határán ► Vajon miért hagyja ott valaki kereskedői hivatását, a skandináv országok magas életszínvonalát, hogy aztán távol otthonától, többnyire mostoha életkörülmények között, idegenként éljen? Ezt a kérdést az a hat magyar fiatal tette fel, aki augusztus 6. és 12. között a Finn Missziói Társaság (FELM) anyagi támogatásával külmissziói tanulmányúton vett részt Marseille-ben. A választ pedig a Tihonen házaspártól várták, akik 2002 óta szolgálnak misszionáriusként Franciaország legősibb városában... Marseille-ről az útikönyv azt írja, hogy egyértelmű állásfoglalásra kényszerít: vagy megszereti az ember, vagy „undorodik” tőle. Furcsa kavalkád fogadja ugyanis az idelátogatót. Mindenféle népcsoportok élnek a metropolisban. A franciák, akiket szinte keresni kell a belváros utcáin, jól elkülönülve a bevándorlóktól a luxusnegyedekben és a várost övező településeken élnek, meglehetős jómódban. A régi kikötő környéke pedig nem csupán a turisták izgatott zajától vagy a halpiacon áruló kofák és vásárlók zsivajától hangos, hanem mert innen indul az az út is, amely az arab negyedbe vezet. Zsong a város. Eltérő bőrszínű emberek, jól szituált urak, ráérősen üldögélő arab férfiak, miniszoknyás lányok, csadorba öltözött asszonyok élnek itt békésen egymás mellett, mégis bábeli zűrzavarban. Egy-egy kis sikátorba fordulva az ember máris egy másik kultúrába ütközik. Ezt a várost csak szeretni lehet, tükröződött Pekkának és feleségének, Railinak tekintetéből. Melegséggel beszéltek azokról az emberekről, akik közé az Úristen küldte őket. Ezzel meg is válaszolták a magyar fiatalok kérdését. Nem tehettek mást, mint hogy engedelmeskedtek Isten küldő szavának. Ha az Úr küld, nincs helye hezitálásnak. Pekka feladta eredeti kereskedő szakmáját, kitanulta az asztalosmesterséget, hogy - miként fogalmazott - „Krisztus hasznosabb eszköze lehessen”. Nyolc évig Eszak-Afrikában szolgáltak, majd Marseille-be érkezésük után egy évvel az arab negyed szélén, a Rue d’ Aubagne 47-ben nyitották meg azt a központot, ahol - más missziók munkatársaival együttműködve - a főként Marokkóból és Tunéziából bevándorló menekülteket támogathatják. A tanév során elsősorban gyermekekkel foglalkoznak, iskolai felzárkózásukat segítik. Az ságtengerben. Bár a Marhaban központban kiállított fotók tanúsága szerint sokakkal építettek már ki kapcsolatot az évek során, mégis a Marseille-ben élő kétszázezres arab lakosságnak csupán töredéke találkozhatott szolgálatukon keresztül Krisztussal. A kérdésre, hogy van-e értelme az efféle missziói szolgálatnak, Pekka csak ennyit mondott: „Ránk Isten a vetést bízta, nem az aggódást.” Majd arról beszélt, hogy mint az Úr szolgáinak egy Marseille kikötője asszonyokat a francia nyelvre tanítják, enélkül ugyanis a nőknek csekély esélyük lenne arra, hogy munkát találjanak. Gyakran szorulnak rá, hogy takarítással keressenek pénzt. Sokszor egyedül ebből a jövedelemből él a család, hiszen letelepedési igazolvány nélkül a férj sem tud elhelyezkedni.' Finn misszionárius testvéreink a szükséges dokumentumok megszerzésében is igyekeznek a betelepülők segítségére lenni. Mint akik egy kicsit maguk is idegenek, tudják, mit jelent a szülőhazától távol élni. A Finn Missziói Társaság által fenntartott központ valóban ott működik, ahol nagy a szükség. A kilátástalan helyzetben élő arabok között nagy a szegénység, ennek folytán megnőtt a bűnözés, a drogfogyasztás - különösen a fiatalok körében. A magyar fiatalok úgy érezték, hogy a Tihonen házaspár segítő, diakóniai szolgálata csupán csepp lehet a nyomorúfeladatuk van: életükkel, a krisztusi szeretet megélésével szórniuk kell az ige magvát. Hogy mi lesz a vetéssel, az Isten ügye. Szentlelke ott munkálkodik, ahol akar, és akkor arat, amikor jónak látja. Marseille színes forgatagában van egy üdítő hely, amely nyugalmat és szerete- tet áraszt. Már a név is hívogató: Marhaban, azaz „Isten hozott”. Azt hirdeti, hogy az Úrnak minden nép, minden nyelv és bőrszín kedves. Az útikönyv azt írja, Marseille állás- foglalásra késztet. Valóban, aki turistaként látogat oda, megkedvelheti, de meg is rettenhet tőle. Ám e sorok írója számára, aki az Evangélikus Külmissziói Egyesület (EKME) lelkészi elnökeként a magyar fiatalok kísérője volt, Marseille a jól ismert igevers igazságát mélyítette: „Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett." (Lk 19,10: Károli-fordítás) ■ B. Pintér Márta Otthon idegenben Találkozás Holger Mariké német teológushallgatóval ► Egy külföldi állítólag egyszer azt találta mondani, hogy a magyar „mennyei nyelv”: a megtanulásához ugyanis az idegen anyanyelvűnek olyan hosszú időre van szüksége, hogy addigra a mennyországba jut... Szerencsére azért akadnak ellenpéldák is. A fiatal evangélikus teológushallgató, Holger Mánké rövid idő alatt megszerette hazánkat és anyanyelvűnket, az utóbbit nagyon jól beszéli is - olyannyira, hogy a következő tanév első félévében hittudományi egyetemünk vendéghallgatója lesz. Ezenkívül bekapcsolódott annak a csapatnak a munkájába, amely a bajor-magyar kapcsolatok létrejöttének tizenötödik évfordulója alkalmából tartandó rendezvényeket szervezi.- Beszélgetésünket megelőzően a budapesti német ajkú református gyülekezetben rendezett alkalmon találkoztunk; a Pester Lloyd című, Magyarországon megjelenő' német nyelvű hetilapot tudósította az eseményről. Hogy kerül a csizma az asztalra, mit keres egy teológus az újságírók között?- Bajorországban a teológushallgatók számára egy úgynevezett „gyakorlati évet” írnak elő, hogy a leendő lelkészek jobban megismerjék azoknak az életét, akiknek majd prédikálni fognak. Ez alatt az idő alatt valamilyen világi szakmában kell tapasztalatokat szerezniük. Én az újságírást választottam - mert ez korábban is érdekelt -, gyakornokként dolgozom az említett lap szerkesztőségében. Mivel előzőleg nem tanultam újságírást, az ismereteket a mindennapi feladatok elvégzése közben sajátítom el.- Igaz ugyan, hogy a lap németül jelenik meg, de az Ön mindennapjai magyar nyelvű közegben zajlanak. Mikor kezdett el érdeklődni hazánk és nyelvünk iránt?- Majdnem huszonöt esztendeje annak, hogy a nürnbergi St. Sebald evangélikus gyülekezet, ahová magam is tartozom, felvette a kapcsolatot a Budavári Evangélikus Egyházközséggel; az utóbbiba én több mint hét évvel ezelőtt kapcsolódtam be. Akkorra már a két közösség fiataljai között nagyon jó, baráti viszony alakult ki, így egyértelmű volt számomra, hogy elutazom Magyarországra, ahol korábban még sohasem voltam. 2000 óta, amikor először jöttem, rendszeresen járok Magyarországra, és már első ízben is nagyon jól éreztem magam Budapesten.- Olyannyira, hogy hajói tudom, rövidesen a budavári német ajkú evangélikus gyülekezetben segítette Andreas Wellmer lelkész szolgálatát.- Ráadásul úgy, hogy akkor még nem is voltam teológus... Ugyanis érettségi után, 2001-ben még nem a teológiai tanulmányok iránt érdeklődtem, hanem kémiát, majd gazdasági matematikát kezdtem tanulni; a teológia felé csupán 2004-ben fordult a figyelmem.- Mondhatjuk tehát, hogy ez a budapesti német ajkú gyülekezetben eltöltött idő hatása?- Bár teljes egészében nem az itt tapasztaltak hatására született meg ez a döntésem, hiszen már a saját „anyagyülekezetemben”, a St. Sebaldban is formálódtam, de természetesen hatott rám mindaz, amit itt átéltem. Bepillantást nyerhettem az egyházközség életébe, Wellmer lelkész sokrétű szolgálatába. Nemcsak az istentiszteletekre vagy a hittanórákra gondolok: előfordult például, hogy délelőtt az Üdvhadseregnél tettünk látogatást, ugyanaznap este pedig egy kiállításmegnyitóra voltunk hivatalosak. Ekkor kezdtem el tanulni a magyar nyelvet is. Az első komoly „próba” az volt, amikor elküldték, hogy menjek el keresztelőkancsót rendelni és graví- roztatni. Én pedig egy szótárral neki is vágtam a városnak...- Bizonyára a magyar gyülekezet életébe is bekapcsolódott, akár a nyelvgyakorlás örve alatt...- Természetesen a budavári magyar közösség mindennapjait is igyekeztem minél jobban megismerni. A más nyelv és más kultúra is erre ösztönzött, és az is, hogy „eredetileg” nem voltam evangélikus.- Melyik felekezethez tartozott?- Római katolikus szertartás szerint lettem megkeresztelve, még bérmálkoztam is, idővel azonban - miközben kamaszként választ kerestem az engem foglalkoztató kérdésekre - eljutottam a St. Sebald evangélikus templomba, illetve gyülekezetbe, ahol egyre jobban éreztem magam. így lettem evangélikussá, és igyekeztem minél jobban bekapcsolódni a gyülekezetben végzett munkába, például a konfirmandusok között vagy az ifjúság körében.- Német szemmel nézve miben tér el leginkább a magyar evangélikusság a bajorországitól?- A magyar evangélikus egyház hozzánk képest nagyon kicsi, és nekünk - legalábbis az ország nyugati felén - nem kell az 1990 előtti negyven esztendő, a szocialista rendszer terheit cipelnünk. A mi problémáink mások. Az anyagi nehézségek miatt ugyan mostanában számos területen összevonásokra kerül sor, de néha még így is azt gondolom, hogy a • német egyház „túlszervezett”, ellenben Önöknél - ami nekem nagyon szimpatikus - sokkalta nagyobb hangsúlyt helyeznek a személyes hit megélésére, a lelkiségre. Nagyon örülök, hogy Budavárban mind a német, mind pedig a magyar evangélikus közösség életébe betekintést nyerhettem, de elsősorban a magyar gyülekezet életében veszek részt. Úgy érzem, két „szellemi hazám” van: Német- és Magyarország egyaránt az, és így nem bánok mostohán egyikkel sem.- A gyülekezeti mellett van „civil’’ élete is: nyár végéig még újságíró-gyakornok, ősztől pedig hittudományi egyetemünk vendéghallgatója, illetve segít a bajor-magyar kapcsolatok létrejöttének tizenötödik évfordulója alkalmából tartandó rendezvények szervezésében.- Kíváncsian várom az őszt, az itteni teológiai tanulmányokat éppúgy, mint a találkozót. Valószínűleg azért vett be a csapatba Cselovszkyné dr. Tarr Klára, a külügyi osztály vezetője, mert jó hasznát veszik, ha valaki mind a magyar, mind a német evangélikus egyházi viszonyokat ismeri valamelyest.- Ennek írásos nyoma - legalábbis Nüm- berg-Budavár vonatkozásában - a nyomtatásban is megjelent könyve.- Az említett munka tavaly látott napvilágot. Egyelőre még csak németül, a magyar fordítás azonban már folyamatban van. A kötet címe: Erős vár a mi Istenünk! -St. Sebald és a budavári gyülekezet közötti testvérkapcsolat krónikája. Az interneten is olvasható, a http://budavar.luthe- ran.hu/hun/aktualis/regebbi/2007/hol- ger/chronikpdf címen. A könyv első részében a testvér-gyülekezeti kapcsolat résztvevői számolnak be személyes élményeikről és tapasztalataikról, a második rész pedig az első, 1983-as nürnbergi találkozó óta alakuló testvér-gyülekezeti találkozók történetét mutatja be az olvasóknak. Az külön örömöt jelent számomra, hogy magyar részről testvérgyülekezeti kapcsolatunk két alapítója, D. dr. Nagy Gyula és D. Szebik Imre püspök urak is tollat ragadtak.- A testvér-gyülekezeti kapcsolatok huszonnégy évre tekintenek vissza, a bajor-magyar testvéregyházi kapcsolatok viszont „csak” tizenöt évesek...- Igen, idén valóban a bajor-magyar testvéregyházi kapcsolatok létesítésének tizenötödik évfordulójára emlékezünk. A jubileumi rendezvényre szeptember 27. és 30. között kerül sor Balatonföldvá- ron. Abban biztos vagyok, hogy ez az összejövetel nemcsak kitűnő lehetőség lesz arra, hogy együtt örüljünk az eddigi közös eredményeinknek, hanem jó esélyt nyújt arra is, hogy onnan építsük tovább a Magyarországot és Bajorországot összekötő hidakat. ■ Gazdag Zsuzsanna
