Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)

2007-08-12 / 32. szám

8 2007. augusztus 12. FÓKUSZ ‘Evangélikus ÉletS A Völgyben jártunk Evangélizáció Kapolcson Hajdani tanítók emlékezete A völgylakókat az idén is várták a Evangéliumi Műhely rendezvé­nyei. Veress István, a Kővágó- örs-Révfülöp-Kapolcsi (Sión) Evangélikus Egyházközség lelké­sze Balaton-felvidéki szolgálatá­nak kezdete, 2001 óta arra törek­szik, hogy a fesztivál idején a „ha­gyományos" istentiszteleteken kívül kiállításokon, előadásokon, beszélgetéseken, filmvetítéseken keresztül is hirdettessék az evan­gélium. Mindezek a programok ez év­ben is a Lutheránus Megújulás ne­vű közösség támogatásával, de ökumenikus keretek között zaj­lottak. A kapolcsi evangélikus templomban a helyi lelkész, il­letve vendégszolgálók - Ittzés Já­nos püspök, valamint Brebovsz- kyné Pintér Márta, Szeverényi János és Szókéné Bakay Beatrix lelkészek - hirdették Isten igéjét. Rajtuk kívül Bérces Csaba, az Evangéliu­mi Pünkösdi Közösség és Takács Ferenc, a Budapesti Autonóm Gyülekezet lelkipásztora, Keme- nes Gábor nagykovácsi római ka­tolikus plébános, Szuhánszky Gá­bor, a Magyarországi Metodista Egyház, illetve Meláth Attila, a Magyarországi Baptista Egyház lelkésze szolgált az istentisztele­teken a fesztivál ideje alatt. A programok létrejöttében oroszlánrésze volt a Budapesti Autonóm Gyülekezetnek: nem­csak a szervezésben és a lebo­nyolításban működött közre, ha­nem viselte a költségek nagyob­bik részét, illetve biztosította a világítás- és hangtechnikát.- Munkatársaimmal a korábbi évekhez hasonlóan az idén is ar­ra törekedtünk, hogy minél töb­beket elérjünk és megszólítsunk. Ebben az előadókon kívül a mintegy kilencvenfős felekezet- közi segítő csoport támogatásá­ra számíthattunk. Külön öröm volt egy húsztagú, jobbára tizen­évesekből álló, önszerveződéssel alakult csapatnak a jelenléte; a tagok közül tizenöten a Deák té­ri gimnázium jelenlegi vagy vég­zett tanulói. Azonkívül, hogy se­gítettek a szervezésben, többsé­gükben a zenei szolgálatban vet­tek részt; több hónapon keresz­tül készültek, próbáltak, és kü­lön énekfüzetet is készítettek - mondta Veress István. - Most sem kívántunk erőszakosan térí­teni, de akit megérintettek az itt hallottak, azt megtérésre buzdí­tottuk, és igyekeztünk neki segí­teni abban, hogy hazatérve élő hitű keresztény közösségre talál­jon - fejtette ki. Ugyancsak a megszólítás szán­dékával-új kezdeményezésként, az idén először - települtek „oázi­sok” a kapolcsi templom elé, illet­ve a taliándörögdi kúria udvará­ra: ezekben a hűsítő folyadék mellett „élő vízhez” is juthattak az arra járók, vagyis beszélgetésre invitálták őket. Hasonlóképpen új volt a munkácsi Kelet-Európa Misszió - tizenkét éve létező, fia­talokat megszólító felekezetközi csoportosulás - részvétele is; ők láthatatlan színházat szerveztek az Eperfa pincében. A találkozó végén kaptuk a szomorú hírt, hogy a csapat hazafelé tartva au­tóbalesetet szenvedett, és az egyik fiatal életét vesztette. „Ha azt akarod, hogy soha ne fe­lejtsenek el, nevelj embert!” - hangzott el az életmottónak is beillő tanács augusztus 4-én, szombaton a nemesleányfalui evangélikus templom kertjében tartott ünnepségen. Ez alkalom­mal avatták fel az 1776 és 1950 Dinnyés József daltulajdonos között a településen működő evangélikus tanítók emlékére ál­lított kettős oszlopot, Horváth Erik fafaragó alkotását. Az eseményre a Művészetek Völgye látogatói­nak a figyelmét is felhívta a hely­színek között most először sze­replő Nagyvázsony-a „völgytor­nác” - programfüzete. Az emlékoszlop állítását a hi­vatalosan idén bejegyzett Nemes­leányfalu Jövőjéért Alapítvány szorgalmazta Dinnyés József javas­latára. A magát egyszerűen csak daltulajdonosnak nevező művész, mint mondotta, ily módon kíván tenni a pedagógushivatás becsü­letének helyreállításáért. „Moz­galma” 1989 óta működik; azóta határainkon innen és túl több mint száz emlékoszlopot, illetve - táblát avattak. A százhárom lelkes, valamikor színtiszta evangélikus faluban ti­zenegy evangélikus nevelő emlé­ke előtt tisztelegtek az ünnepi is­tentiszteletet követő összejövetel résztvevői és felszólalói. Miután Herold Gábor, az alapítvány elnö­ke köszöntötte a jelenlévőket, Dinnyés József gitározott és éne­kelt. Majd Dobos Krisztina, a Károli Gáspár Református Egyetem elő­adója és Fábry Szabolcs nagyvázso­nyi polgármester szólt az egybe­gyűltekhez. Az ünnepség lezárásaként Fel­földi Zoltán nagyvázsonyi iskola- igazgató, valamint Krupláné Lesz Zsuzsanna tanárnő megkoszorúz­ta, majd Németh Szabolcs, a Mencs- hely-Nagyvázsony-Szentantal- fa-Zánkai Társult Evangélikus Egyházközség lelkésze megál­dotta az emlékoszlopot. ■ G. Zs. ■ GaZsu Az utolsó vacsora - pillanatkép a láthatatlan színházból Szókéné Bakay Beatrix lelkész igei szolgálata a kapolcsi evangélikus templomban Faluról falura, templomról templomra Az öcsi református templomot és az udvarán álló pajtát 2004 óta budapesti re­formátus teológusok „szállják meg” a Völgy idejére Bölcsföldi András spirituális lelkész vezetésével. Tavaly Miatyánk-imakertnek rendezték be az udvart, idén a már a kölni német evangélikus egyházi napokon és a sárospataki Csillagpont re­formátus ifjúsági találkozón „kipróbált" Sakksétateret hozták magukkal. A sakko­záson kívül például kézműves-foglalkozásokkal és kirakós játékkal készültek, a templomban pedig Orsolics Zoltán Zénó festményeit állították ki. Az irigység, a torkosság, netán a káröröm „ellenszerét” kerestük? Türelmet, bizal­mat, őszinteséget elősegítő „bogyókra” vágytunk? Suller Melinda csodapatikájában mindent megtalálhattunk! A Művészetek Völgye idejére - akárcsak a korábbi években - a Varázslatos Kövek Kertjévé alakult át a kapolcsi katolikus templom kertje, ahol a különleges gyógyszertáron kívül például papírsárkány-készítéssel, társasjátékokkal, lapozható óriás mesekönyvvel, valamint „lelkjfröccsel” várták az érdeklődőket. A magyarországi és a közép-kelet-európai bizánci rítusú egyházak zenei kincseit autentikusan megszólaltató Szent Efrém férfikar Magyarország egyetlen pro­fesszionális bizánci zenei együttese. A részben a Budapesten működő görög kato­likus kórusok képviselőiből, részben hivatásos énekesekből álló kar augusztus 4-én, szombat délután Háy János költővel együtt a tradicionális liturgikus zene és a kortárs líra találkozását „mutatta be” Pula késő barokk stílusú katolikus temp­lomában. A taliándörögdi református templomban Kocsis Levente és Rába Judit, az Ajkai Grafikai Műhely tagjai állították ki műveiket Életed üzenet - Simon András katolikus grafikusművész kiállítását a taliándörögdi evangélikus templomban láthatták az érdeklődők A Bazár című interaktív színpadi játék a Budapesti Autonóm Gyülekezet tagjainak előadásában a kapolcsi evangélikus templomban

Next

/
Thumbnails
Contents