Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-08-12 / 32. szám
4 2007- augusztus 12. KERESZTUTAK ‘Evangélikus Élet®> Elhunyt a pátriárka Kilencvenkét éves korában, július 30-án elhunyt Teoctist román ortodox pátriárka. 1986 óta állt a román görögkeleti egyház élén. Földi maradványait augusztus 3-án, az í. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka által bemutatott temetési mise után a bukaresti patriarkátus ka- tedrálisában helyezték örök nyugalomra. Az egyházi szabályok negyvenegy napot adnak az új egyházfő megválasztására, így várhatóan legkésőbb szeptember 9-én lesz új vezetője a román ortodox egyháznak. M MTI A világdzsemborik dzsemborija... ► Talán túlzásnak, pusztán elcsépelt újságírói fogásnak tűnhet a fenti cím. De hogyan is nevezhetnénk azt a majd kéthetes eseményt, amelyen negyvenezer fiatal volt együtt a világ mintegy huszonnyolcmillió cserkészének képviseletében, szinte a föld minden országából, hogy ünnepeljen, játsszon, dolgozzon, ápolja a cserkészet hagyományait, továbbvigye a mozgalom szellemiségét? Július 28. és augusztus 8. között a London melletti Hylands Parkban a Lord Robert Baden-Powell alapította cserkészmozgalom megalakulásának századik évfordulója alkalmából valóban a világdzsemborik dzsemboriját rendezték meg, a huszonegyediket a sorban. A lapzártánk idején még tartó programról Buday Barnabás evangélikus lelkész, a Magyar Cserkészszövetség országos elnöke hazaérkezése után, telefonon számolt be lapunknak. Hívő olvasás nélkül nincs megértés Bibliakutatók tanácskoztak Bécsben- Magyarországról ötszázhatvan fiatal vesz részt a találkozón, közülük háromszázhatvanöt cserkész, azaz tizennégy és tizennyolc év közötti fiatal, hetven vezető és mintegy százharminc önkéntes. A tábor jelentőségét mutatja, hogy a megnyitóünnepségen maga Vilmos brit trónörökös is megjelent. Meglátogatta a tábort a svéd király is - aki egyébként maga is cserkész. Jelenlétét az is indokolta, hogy a négy év múlva esedékes találkozó helyszíne Svédország lesz. A kiutazó háromszázötven magyar cserkész másfél-két éven át készült a centenáriumi ünnepségre. Nyelvtudásra, a fogadó ország és Magyarország ismeretére volt szükségük - egészen a magyar táncokig -, és természetesen a cserkésztudásnak is birtokában kellett lenniük Ezenkívül ki-ki maga gyűjtötte össze a kétszázötvenezer forintnak megfelelő részvételi díjat - magyarországi viszonyok között nem kis feladat volt a pályázati pénzek és, szponzori támogatások megszerzése... Természetesen evangélikus cserkészeink is képviseltetik magukat a táborban. Az ünnepségsorozat egyik kiemelkedő pillanata az augusztus i-jei Sunrise Day volt, amikor is a világ minden pontján a napkelte idején - reggel 6 és 8 óra között - a cserkészek az 1907-ben Brownsea szigetén rendezett első cserkésztáborra emlékeztek. Akkor harsant fel először a kudukürt, amely immár száz éve fiatalok millióinak jelent értékes örökséget. A rendezvény kereteiről hadd említsek néhány fontos dolgot. A dzsemborin közel százötven ország mutatja be hazáját, annak népművészetét, kultúráját. Magyarország kiállítósátra előtt a Lánchíd áll. Fából készült, szöget nem használtak a felépítéséhez, csak kötelet. Öt méter hosszú és három méter magas - fel is lehet rá mászni. A másik helyszín a World Village, a világfalu. Itt a sátorrengetegben interaktív módon találkozhatnak a résztvevők különböző kultúrákkal és tradíciókkal. Magyarországot többek között népi kismesterségek képviselik: lehet bőrözni, gyöngy nyakláncot készíteni vagy a kopjafafaragásban elmélyedni. Szabadtéren zajlik a karikás ostor használatának bemutatása és tanítása. Lehetőség van néptáncot vagy magyar népdalokat is tanulni, sőt a magyar gasztronómiába is belekóstolhatnak az érdeklődők. Megtanulhatják például egy jó bablevesnek vagy akár a csörögefánk- nak az elkészítését. Bent a sátorban megtekinthetők hazánk nagyjainak - magyar tudósoknak, felfedezőknek - a képei. Nagy sikernek örvend a Rubik- kocka, amely még a magyar kontingens lógójába - pólóra vagy máshová felvarr- ható jelvényébe - is belekerült. A magyarok a két kiállítóhelyen kívül még egy nagyon fontos helyet a magukénak tudhatnak: a tábor lakóinak rendelkezésére áll egy magyar csárda, ahova betérve eredeti magyar ízekkel ismerkedhetnek meg: kérhetnek többek között gulyást, pörköltet vagy lángost, de jól fogy a palacsinta és a somlói galuska is. A csárda működését az egymást két turnusban váltó, keményen dolgozó önkéntesek - tizennyolc éven felüli cserkészek - biztosítják. A dzsembori befejeztével a három hete épült, maguk által tervezett és felépített tomácos faházat szétszedik és hazaszállítják. A magyar kontingens - tizenegy raj - részeként utaztak a határainkon túl élő, illetve a külföldi’magyar cserkészszövetséghez tartozó magyar cserkészek, s ennek a gyakorlati hasznán kívül bizony szimbolikus jelentősége is van. A dzsemborin a negyvenfős rajok al- táborokban laknak - akár különböző kontinensekről érkezettek is kerülhettek szomszédságba egymással. Együtt táborozik a japán és az olasz, az amerikai és az iraki (!), a magyar és az ausztrál. A gyerekek szabad idejükben - azaz amikor nem néptáncosként vagy idegenvezetőként tevékenykednek valamelyik kiállítósátorban - kaland- vagy kajak-kenu túrán vehetnek részt, de hasznos szociális munkát is végeznek: a vendéglátók szervezésében például régi temetőt takarítanak, vagy összegyűjtött, rossz bicikliket javítanak meg, amelyeket később Afrikába küldenek, olyan helyre, ahol nagy kincs egy igazi kerékpár. Személyes élményeimet röviden így foglalhatom össze: le voltam nyűgözve a szervezés profizmusa láttán, és büszkeséggel láttam a fegyelmezett magyar cserkészeket, hiszen nem sokan vannak rajtunk kívül, akik még tartják az eredeti, „Bi-Pi”, az alapító által javasolt formákat. A résztvevők jól tudják: a cserkészet nemcsak játék, hanem tanulási lehetőség is, s ennek a dzsemborinak igazi célja az, hogy hazatérve, saját csapatukban és őrsükben minél hasznosabban tevékenykedjenek. Hogy az odakint ellesett ötleteket, a megtapasztalt lelkesedést itthon aprópénzre váltva friss lendületet adjanak a magyar cserkészmunkának. ■ Kőháti Dóra Amíg néhány évtizeddel ezelőtt a külföldi teológiai és bibliakutatási irányzatok iránt érdeklődőknek elsősorban a német nyelvterületen kellett otthonosan mozogniuk, addig ma a nemzetközi konferenciák nyelve kilencven százalékban angol, még akkor is, ha a nemzetközi konferenciát történetesen Európa szívében, Bécsben rendezik. Az 1880-ban New Yorkban alapított Bibliakutatók Társasága (Society of BibA konferenciának otthont adó Bécsi Egyetem lical Literature, rövidítve: SBL) minden évben két konferenciát rendez: novemberben az Egyesült Államokban, a nyár folyamán pedig Európában. 1995-ben Budapest adott otthont az SBL konferenciájának, idén nyáron, július 21. és 26. között pedig a Bécsi Egyetem látta vendégül a több ezer amerikai, európai, ázsiai és afrikai előadót. Sokszínűség és magyar jelenlét A konferencia szigorúan tudományos alapokon szerveződik. A vallási és a felekezeti hovatartozás nem meghatározó; általában az egymástól lényegesen különböző iskolákjs felvonulhatnak, s alulról jövő javaslataik alapján különféle szekciókat szervezhetnek. Mivel a Biblia nemcsak a keresztényeknek, hanem a zsidóságnak is a szent könyve (amit mi Ószövetségnek nevezünk, az számukra a Biblia), a különféle zsidó iskolák és tudósok is rendszerint igen aktívan képviseltetik magukat. A bécsi főrabbi meghívására a konferencia egyes résztvevői hétfő este ellátogathattak a bécsi zsinagógába az akkor kezdődő Tisa Beáv ünnepre, amely a zsidóság legtragikusabb, legszomorúbb emléknapja: a zsidók minden évben ekkor emlékeznek az első templom (Kr. e. 586) és a második templom (Kr. u. 70) lerombolására, valamint minden további üldöztetésre. A mintegy kétórás ünnepélyen jelen lévők elimádkozták Jeremiás siralmait több bűnbánati énekkel együtt, s a gyászt azzal is kifejezték, hogy alacsonyabb széken vagy a földön ültek. Kuriózum volt a samaritánusok jelenléte (honlapjuk: mystae.com/samaritans. html). Magukról azt vallják, hogy az északi országrészből származnak: csak Mózes öt könyvét fogadják el Szentírásnak, és annak a szövege is eltér néhány helyen a zsidó kánontól. Négy sajátosságuk van: mindig a Szentföldön éltek; a Gerazim hegyén ma is minden évben peszahkor bakot áldoznak: a szombatot a Tóra szerint ünnepük; a Tórában található tisztasági törvényekhez tartják magukat. Csak vokális zenét alkalmaznak, hangszereket nem. Amíg 1948-ban a sa- maritánus közösségnek csak 250 tagja volt, addig 2007. január i-jén 704; ebből 368 férfi és 336 nő. A konferencián hétfőtől csütörtökig naponta körülbelül ötven szekcióban folytak az előadások. A magyarországi kutatókat két delegáció képviselte: Hausmann Jutta professzor csoportjában a Budapesten, illetve Szegeden folyó kutatásokról számolt be Benyik György római katolikus és Karasszon István református professzor; az evangélikus színeket Hausmann professzor és Cserháti Márta egyetemi adjunktus képviselte. A másik csoportban, melynek Zsengellér József református professzor volt a vezetője, a Pápai Református Teológiai Akadémián és a Károli Gáspár Református Egyetemen folyó, máris nemzetközi tekintélynek örvendő szövegtani kutatásokat mutatta be Zsengellér professzor, illetve Xeravits Géza pápai oktató. Bolyki János nyugalmazott református professzor a deuterokanonikus iratok hollandokkal közösen folytatott kutatásáról beszélt; e sorok írója pedig az immár tizennégy éve működő Hermeneutikai Kutatóközpontot és annak kiadványait ismertette. Gyakran lehetett magyar szót hallani - nemcsak magyaroktól, hanem például Izaak J. de Hulster fiatal utrechti kutatótól is, akinek a vezetésével a jelenlevők az ikonográfiái kutatásokat ismerhették meg. Az erdélyi Hubbes László Attila az apokaliptika szerepéről szólt, a hollandiai Groningeni Egyetemen dolgozó Chachesz István csoportja pedig a kognitív elméletek jelentőségét emelte ki. A saját előadásain túl ki-ki csatlakozott az érdeklődési területeihez leginkább kapcsolódó szekciókhoz. Túl a történetiségen... Jelen sorok szerzője már egy korábbi - az SBL és az American Academy of Religion közös washingtoni konferenciájáról írt - beszámolójában (Az amerikai vallástudomány Mekkájában, Evangélikus Élet, 2006/49.) is utalt arra, hogy egyre inkább kibontakozóban van egy olyan irányzat, amely „a Szentírás teológiai értelmezése” mellett érvel. Természetesen a teológia korábban is meghatározó volt a keresztény biblikusok számára, de többnyire csak „második lépcsőként”, a történeti kutatás után. A felvilágosodás óta ugyanis egyoldalúan a történeti paradigma dominál a Biblia értelmezésében, s ezen csupán rést ütöttek a 20. század végén jelentkező irodalmi-nyelvi módszerek, amelyek holisztikusán közelítenek a Bibliához. Magam is úgy véltem, hogy a Biblia egészét, benső koherenciáját, gondolati egységét felmutató irodalmi módszerek (képviselői: Eric Auerbach, Northrop Frye, Paul Ricoeur) segítenek rést ütni az egyoldalú történetiség vastag falán. Az elmúlt esztendőkben viszont egyre inkább megbizonyosodtam arról, hogy hívő olvasás nélkül nincs igazán megértés, ezért a dogmatikát nem kiiktatnia, hanem ellenkezőleg: integrálnia kell a bibliatudománynak. Az exegézis és a dogmatika összefügg (Joel B. Green), s a Biblia olvasásának helye nem elsősorban az akadémia, hanem az egyház, a teológia pedig az egyház tudománya. A Biblia egyoldalú (történettudományi) kisajátításával és analitikus „dezintegrálásával” szemben joggal emelték fel szavukat az amerikai teológusok: „Vissza a Bibliát az egyháznak!” („Reclaiming the Bible for the Church”). A konferencia számomra egyik legérdekesebb szekciójában arról volt szó, hogy a kommunikációelméletben megfogalmazódott úgynevezett „relevanciaelmélet” is a teológiai értelmezés szükségességét támasztja alá (Gene L. Green). Stephen E. Fowl (katolikus), Kevin J. Vanhoozer (református), Francis Watson (anglikán), Robert Jenson (evangélikus) tudósok egyértelműen azt - a jelen sorok írója számára is igen fontos - álláspontot képviselték, hogy a szöveg benső értelmének tolmácsolásakor a keresztény egyház kétezer éves hagyományát, tehát a pat- risztikát, a reformációt és a modern korszakot egyaránt figyelembe kell venni, s csak akkor szól az írás önmaga - isteni - szándékához hűségesen, ha annak dallamát együtt énekeljük a földön élő és a megdicsőült egyház szentjeivel. Az Ulrich Luz nevével fémjelzett „hatástörténeti iskola” is ezt képviseli. A mi egyházunkban helyre kellene állítani az egyháznak az eredeti tiszta hangját és tekintélyét. Vita és párbeszéd A bibliaértelmezés tudományában a múltban és a jelenben is sokszor meghatározó volt a vita, a polémia. A vitára való készséget a reformáció egyes feleke- zetei az egyház jegyeihez sorolták, ám arról az apostoli intésről megfeledkeztek, hogy az öncélú vita káros is lehet (iTim 6,4; 2Tim 2,23; Tit 3,9). A huszadik század utolsó évtizedeiben az angolszász biblikusok körében igen éles volt az a polémia, amelyet James Ban angol ószövetséges (1925-2006) a yale-i Ószövetség-kutató Brevarás Childs (1924-2007) „kánonkritikai” hermeneu- tikájával folytatott. Isteni iróniára vall, hogy az ősszel elhunyt Barr-ra és az egy hónappal ezelőtt meghalt Childsra ugyanazon a napon, ugyanabban a teremben emlékeztek tisztelőik és követőik: reggel Childsról, délután Barr-ról szóltak a méltatások. Az utóbbin háromszor annyian vettek részt, mint az előbbin. (Kettejük vitájáról lásd a Hermeneutikai Füzetek 3. és 25. számát.) James Ban angol Ószövetség-kutató (1925-2006) Két plenáris előadás is szólt Pál apostol rómaiakhoz ín levelének mai tolmácsolásáról. A princetoni Beverly Gaventa asszony Pál drámai képalkotásáról szólt (Isten mellett ott van a bűn és a halál), s szerinte mindez mögött a zsidó apokaliptika húzódik meg. Gaventának a közelmúltban jelent meg Our Mother Paul (Pál, a mi anyánk) című könyve, amelyben Pál apostolnak a nőiességgel (szülés, szoptatás, nevelés) kapcsolatos képeit elemzi. A másik előadó az idehaza is jól ismert heidelbergi professzor, Gerhard Theissen volt, aki a Római levél kapcsán arról szólt, hogy Pál ebben a levélben dialógust folytat korábbi pluralisztikus identitásaival. Végezetül a történetiség és a teológia kapcsolatát boncolgatva egy fiatal prágai kutató egy, a két világháború közt élt cseh tudóst, Slavomil C. Daneket mutatta be, akinek a tények és az Isten igéje különbözőségéről szóló találó észrevétele akár mottója is lehetett volna az egész konferenciának s az Isten igéjét komolyan vevő tudománynak: „Facta labuntur, séd Verbum Dei manet, manet quia fit”, azaz „a tények ingadoznak, ám Isten igéje megmarad; megmarad, mert az állandóan lesz és történik”. ■ Fabiny Tibor (ifj.)
