Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-07-22 / 29. szám
4 2007- július 22. KERESZTUTAK ‘Evangélikus Élet®? Miskolci „mennyei” mozaik „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál..." (Rom 8,28a) Kopott lakótelepi házak tövében a béke szigete - ez a Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség deszkatemploma. A kinti nyári hőség után a test és a lélek is felüdül e falak között. A Kaláka együttes a Kaláka folkfesztivál keretében itt tartotta első jótékonysági koncertjét 1997-ben; idén ismét ez az istenháza adott helyt a nemes kezdeményezésnek. deszkatemplom történetét. A vendégeknek a gyülekezet lelkésze, dr. Kádár Petemé mesélt arról, hogy a gyülekezet azért viseli a Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség nevet, mert a törökdúlás idején, amikor pestis pusztított, a lakók ide, az akkor még külvárosi területre temették halottaikat. Az egyházközség 1554-ben alakult; 1698-ból származik az a dokumentum, amely itt álló templomról tesz említést. Az első úgynevezett deszkatemplomot 1724-ben emelték, 1937-re azonban úgy elöregedett, hogy le kellett bontani. A A testvérpár - Ciyllus Dániel és Vilmos - .amikor az atyafiak együtt muzsikálnak" című, július 14-én rendezett koncertje sokakat csábított a templomba. Az érkezők között volt Benkő György nyugalmazott református esperes is, aki örült, hogy találkozhatott egykori iskolatársával, idősebb Gryllus Vilmossal és annak gyermekeivel. „Az öreg keresztény annyi apró dolognak tud örülni!” - fordult felém, és a kezdésig mesélt a hitről és az életről lelkesen, csillogó szemmel. Megérintettek a szavai, csakúgy, mint a nagy sikerű koncert utáni spontán felszólalása. Köszönő szavakkal fordult a fellépő művészekhez, és arról beszélt, hogy időt kell szánnunk a megállásra, a pihenésre és a töltekezésre - mondotta -, mert csak az tud boldog örvendezéssel zsoltárokat énekelni, aki így cselekszik. A Gryllus testvérek lehetővé tették, hogy ne csak az ajkunk, hanem a szívünk is mosolyogjon, és belső örömöt sugározzunk mások felé. * * * A jótékonysági hangverseny hallgatói szinte még ki sem tették a lábukat a templomból, amikor egy csoport érkezett, így a koncert közönsége után - akik Pintér Zoltán gondnok rövid beszámolóját hallgathatták meg - ők is megismerhették a gyülekezet úgy határozott, hogy az új épület is fából készíttessék. „Ezen deszkatemplom tartassák fenn a legjobb karban időről-időre mindaddig, míg Mis- kolcz városában helvét-hitvallású protestáns egyházi tagok és Egyház leende- nek... Ha megégne is az, az alapjából deszkából és fából építtessék fel” - vetette papírra Bató István tehetős miskolci polgár. A fából való építtetés okát a lelkésznő így nevezte meg: emlékeztetés múlandóságunkra. A templomot - amelyet Szeghalmi Bálint tervezett, és amely Erdélyből hozott fából épült - 1938. szeptember 19-én szentelték fel. 1997. december 4-re virradóra felgyújtották, és porig égett. A tragédia az egész gyülekezetét megrázta, összefogtak az újjáépítés érdekében. A Simon Gábor építész, Puskás Péter vezető tervező és a főkivitelezők, Szalay Antal és Szalay Antalné irányításával végzett, kétszázmillió forintos költségvetésű munka 1999-ben fejeződött be, május 2-án szentelték fel a régi-új, száz ülőhellyel bővült templomot. A miskolc-tetemvári gyülekezetnek mintegy ezer felnőtt egyházfenntartó tagja van; az általuk működtetett Jókai Mór Református Általános és Alapfokú Művészeti Iskolát körülbelül ötszáz kisdiák látogatja. ■ GaZsu Volt - Közös Pont ► Közös Pont. Mit is takar ez az elnevezés? Egy ökumenikus keresztény szervezetet, amely a történelmi keresztény egyházakhoz tartozó olyan fiatalokat fog össze, akik célul tűzték ki, hogy az ország négy különböző fesztiválján (Sziget, EFOTT, Volt, Hegyalja) egy sátort állítva megismertetik az ifjab- bakat és idősebbeket Krisztussal, az egyházzal és a kereszténységgel. A soproni fesztiválon negyedik alkalommal vertek sátrat július 4. és 7. között. És a közös pont, amelyen állnak - Krisztus. Nem könnyű a feladat! Különösen nekem nem volt könnyű, hiszen én idén voltam először „közös pontos”. Számunkra az egész fesztivál elég kaotikusán indult. Kiderült, hogy a szervezők csak hat darab VIP-jegyet biztosítanak nekünk, ezért a maradék tizenhárom „közös pontos” másfél órát ázott a bejáratnál július 4-én, szerdán reggel, mert nem engedtek be bennünket soron kívül. De talán jobb is volt így, hiszen együtt szenvedtünk azokkal, akikhez szólni akartunk a soproni fesztiválon. A sátor berendezése is akadályokba ütközött. A szüntelenül szakadó esőben kellett a padokat, eszközöket, egyebet egy messzi-messzi parkolóból átcipelni a sátorba. És az már csak hab volt a tortán, hogy a helyszínen derült ki a csapat számára, hogy a sátornak (ötször öt méter) csak a felét kapjuk meg! A másik felében egy felsőoktatási intézmény népszerűsíthette magát. Ám veterán „közös pontosok” szerint ez még semmi sem volt, megéltek ők már cifrább dolgokat is. Nos, ha csikorogva is, de beindult a gépezet, és másnap reggel hozzá is láthattunk az érdemi munkához. Az alap- koncepció nagyon egyszerű: vannak állandó, mindennap ismétlődő elemek, és van minden napnak egy különleges programja. Az egyik ismétlődő és egyben legnépszerűbb program, amely alapját képezi minden Közös Pont sátornak: a rajzolás csokiért! Tudom, egy kicsit furcsán hangzik, de így van. És nagyon működik. A rajzolás és a csoki minden kor- és társadalmi osztályt kivétel nélkül megmozgat. Rajzolás közben pedig lehet beszélgetni. így volt ez a Volt fesztiválon is. Betért hozzánk a többgyermekes apuka; az idős hölgy; a bő gatyás rapper; a hosszú hajú, bőmadrágos metálos; a tarajos punk - mindenki! Mind a négy nap tele volt a sátor, de annyira, hogy alig győztük! Mivel 11 és 23 óra között nyitva tartottunk, képtelenség lett volna, hogy mindig mindenki a sátorban legyen. Ezért voltak az úgynevezett staféták. Ezek olyan ötfős csoportok, amelyek négyóránként váltják egymást. A staféta vagy fronton (rajzoltatás, beszélgetés a betérőkkel) vagy háttérben van (a tárgyi eszközök biztosításával, az ebéd elhozásá- val és hasonlókkal foglalatoskodik), vagy pedig pihenőt tart. Minden csapatnak volt mindennap egy front-, egy háttérmunkája és egy pihenője. Említettem, hogy a napoknak volt egy különleges programjuk. Szerdán ez egész napos pakolásban merült ki. Csütörtökön Láthatatlan Színházat tartottunk, az Életút című darabot játszottuk. Ebben nagy segítséget nyújtott Körmendy Petra és Kovács Kata, ők tanították be nekünk. Pénteken meghívtuk az Art Líra zenekart; ők egy bő órás koncertet adtak, szombaton pedig nyílt beszélgetés volt Gryllus Dániellel. Sok-sok élményt és tapasztalatot gyűjtöttem ez alatt a négy nap alatt. Megtapasztaltam azt, hogy Isten mennyire fel tudja karolni az embert, amikor minden összedőlni látszik. A beszélgetések alatt pedig rádöbbentem, hogy nem mindig az a legnagyobb segítség, ha én beszélek, hanem az, ha meghallgatom a betérőt. Nem kevés élettörténetet, szerelmi bánatot, családi tragédiát hallgattam, hallgattunk meg. Ezzel is hirdettük a feltámadott Krisztus meghallgató, elfogadó szeretetét. Ehhez azonban az kellett, hogy mi is közösségben legyünk ővele. Erre volt alkalom minden reggel, egy áhítat keretén belül és minden este - inkább éjszaka - egy esti liturgiában, ahol elhangzott a reggeli áhítat alapigéje. Mindennap más tartotta ezeket az alkalmakat. Reggel felváltva egy evangélikus, egy református és egy katolikus „közös pontos”, este pedig közösen végeztük a liturgiát. Nemritkán volt részünk olyan mély beszélgetésekben, amelyek után nekünk is szükségünk volt arra, hogy valakinek elmondhassuk örömeinket, bánatainkat, vagy éppen csak jól „kibeszéljük” magunkból a nap eseményeit, hogy könnyebben fel tudjuk dolgozni az átél- teket. Ebben nagyon nagy segítség a spi- ri. A spiri a „közös pontosok” lelkigondozását végző személy; a három történelmi egyház valamelyikének lelkésze vagy papja. Az idei Volt fesztiválon Ments Orsolya evangélikus lelkész volt ebben segítségünkre. Nagyon sok köszönet érte! Ha már személyeknél tartok, hadd említsek meg még két nevet, olyanokét, akik nélkül nem működtek volna a dolgok: Szabó Márton volt a sátorvezető, Csóka Andrea pedig a háttérért és a logisztikáért volt felelős. A Volt fesztiválon végzett munkánk áldott szolgálat volt, sok nehézséggel és örömmel. De a kegyelem mindig velünk volt. Végezetül hadd idézzek egy részletet Gedeon elhívásából; ez az ige adott erőt nekem a fesztivál négy napja alatt: „Az Úr ekkor odafordult hozzá, és azt mondta: Menj, és a te erőddel szabadítsd meg Izraelt Miáján markából! Én küldetek téged! (...) Majd én veled leszek..." (Bír 6,14.16b) ■ Kovács Viktor Elsüllyedt világ az erdélyi Szászkézden A kiváló mélytenger-kutató, Robert Ballard a Titanic nevű óriásgőzös roncsainak felfedezése során tanúja lehetett egy valamikor büszke, de egyrészt a sors kiszámíthatatlan játéka, másrészt az emberi gondatlanság egymást erősítő tényezői miatt elsüllyedt, örökre eltűnt világ újbóli feltárulásának. Hasonlóan megrázó és megdöbbentő élmény a nyolcszáz esztendeig magyar befolyás alatt fejlődő és gyarapodó, a nyolcvan esztendős román uralom alatt pedig a német elemtől etnikailag megtisztított erdélyi evangélikus szász falvak sorsával való szembesülés. Ha tipikus példát keresünk, a Segesvártól Brassó irányába vezető főúton, Szászkézden (németül Keisd, románul Saschiz) álljunk meg, hogy lássuk egy letűnt, de a mainál talán szebb és humánusabb világ még fellelhető emléktöredékeit. Az ódon vártemplom tornyán kívül látható, „Bogdán” nevet viselő, fából faragott figura negyedóránként felhangzó harangütéssel jelezte az idő múlását, de a toronyóra végképp megállt... Pedig a lutheránus szászok által épített egyik leg- monumentálisabb erődtemplomot 1993- ban a világörökség részévé nyilvánították. Érdekességét az adja, hogy a tipikus csamoktemplomhoz a segesvári óratorony hű mása kapcsolódik. Eredetileg egy 13. századi, háromhajós román stílusú bazilika helyére épült, gótikus stílusú átalakítása 1493-ban kezdődött meg. 1525-ben már a szász vidékre jellemző várszerű erődítés az épület. 1663-ban országgyűlésnek is helyt adott, a lutheránus polgárok pedig - a közeli Segesvárral versengve - az óratoronyra 1667-ben két újabb emeletet húztak, és a segesvárival szinte megegyező toronysisakkal vértezték fel. A tornyot a nagy erejű földrengés középen szinte kettéhasította 1986-ban. Viszont pozitív jelként értékelhetjük, hogy tavaly megkezdődött a csarnok- templom régen esedékes felújítása. Az 1908-ban emelt német evangélikus iskolába már nem indulnak tanulók, a betört ablakokon csak a szél járja át a télen fagyos tantermeket... A főutcán álló épület elárvulva várja sorsát. Egykori német evangélikus diákjai már felnőttként Németországban, Európa más német nyelvű vidékein vagy a világban szétszóródva élnek - őket gyermekként, szüleiket felnőtt állampolgárként árusította ki a román állam a szocializmus utolsó évtizedeiben az akkori Német Szövetségi Köztársaságnak. Míg 1910-ben Szászkézd 1985 lakosából 1209 volt német evangélikus, addig az utolsó népszámlálás 2002-ben már csak 82 szászt és 79 lutheránust említett a 2048 tagú faluközösségből. A 11. században eredetileg székelyek által alapított településen a magyarok aránya változatlan maradt az elmúlt száz esztendőben; számuk harminckettőről ötven főre emelkedett. Az erdélyi szász falvakra és városokra olyannyira jellemző tánctér, a „Tanz- platz” házai zömükben megroskadva várják a jobb kort... Pedig egykori lakói még készültek a jövőre. Az épületek utolsó tatarozása a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek legelején is zajlott, amint az a feliratokból kiderül. A szegénység azonban nagy úr; gyakran látni a félig már leomlott épületbe betérő újdonsült lakókat. A stílszerűen a román nemzeti lobogó színeire pingált boltban pedig igen jelentős a forgalom. Az élet megy tovább... ■ Rezsabek Nándor A német evangélikus általános iskola
