Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-07-15 / 28. szám
‘Evangélikus ÉletS KULTÚRKÖRÖK 2007. július 15. 5 Az evangélikus egyházművészet első doktora Beszélgetés Harmati Béla Lászlóval ► Summa cum laude minősítéssel védte meg PhD-értekezését Harmati Béla László, az Evangélikus Országos Múzeum igazgatója június 28-án az Eötvös Loránd Tudományegyetem Művészettörténeti Tanszékén. A tanulmányt és gazdag adattárat tartalmazó dolgozat címe: Késó' barokk szószékoltárok, oltárképek és festett karzatok a dunántúli evangélikus templomokban.- Hogy talált rá erre a témára?- Nem én találtam rá a témára, hanem a téma talált rám.- Bővebben?- A történet a múzeumi munkám kezdetéig nyúlik vissza. Amikor 1994- ben idekerültem, szembesültem azzal a ténnyel, hogy milyen keveset tudunk - még szakmabeliek is - az evangélikus templomokról és egyházmú'vészetről. Ezzel még mi, evangélikusok is így vagyunk. Ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy országosan is fel kellene mérni a gyülekezeteink tulajdonában lévő műtárgyakat.- Hogyan kezdődött el ez a felmérés?- Megismerkedtem Krdhling János építészettörténésszel, aki történetesen evangélikus. Magánemberként már évek óta foglalkozott evangélikus templomok kutatásával, elsősorban a Dél-Dunántú- lon. A találkozásból hosszú beszélgetések, majd tervek születtek. Idestova tizenegy éve közös munkával, összefogással megindultak az egész országra kiterjedő szisztematikus felmérések. Építészhallgatók bevonásával nyaranként egy-egy egyházmegye templomait, műtárgyait térképezzük föl. Lassan elfogynak a fehér foltok...- Miből fedezik ezeknek az utaknak a költségeit?- Az Országos Tudományos Kutatási Alaptól pályázat útján kapott pénzt az egyház, illetve a gyűjtemények egészítik ki.- Honnan jön, miből ered a minden kutatást mozgató, elszánt kíváncsiság?- Annak ellenére, hogy papgyerek vagyok, megdöbbentő volt számomra a templomok gazdagsága. Jó protestánsként mindig is viszolyogtam a katolikus vagy katolikusnak tartott barokktól, ezért volt számomra meglepő, hogy ennyi barokk emlékkel találkozhatunk evangélikus egyházunkban. Minden kutatás mozgatórugója a miértek felvetése és az azokra való válaszkeresés. A türelmi rendelet után a felvilágosult evangéli- kusság szabadon épített templomaiban miért pont a barokk volt a legmeghatározóbb stílus? Ezt az első kérdést sok hasonlóan izgalmas követte, például a szószékoltárok nagy száma is rengeteg kérdést vetett föl.- Ez evangélikus sajátosságnak nevezhető?- Igen, azonban magyarországi megjelenése egyéni, és a Németországban bevett gyakorlattól több szempontból is eltér.- Mit jelent ez az egyediség?- Magyar sajátosság, hogy bár a Kárpát-medencében korán megjelent az evangélikusság, a türelmi rendeletig nem építkezhetett és nem fejlődhetett nyugodt körülmények között. A lemaradást aztán robbanásszerűen igyekezett behozni. Az építtetők más és más előképekhez fordultak, és szűkös anyagi helyzetük kompromisszumokra késztette őket. A magyar, német, szlovák és vend gyökerű evangélikusság kulturális egymásra hatása gazdag emlékanyagot hagyott az utókorra a történelem viharainak dacára.- Térjünk vissza egy kicsit a barokkra! Miben különbözik az evangélikus templomokban megjelenő barokk a katolikus egyház nagy építkezéseitől?- Ez jó kérdés. És nem csak egy választ lehet rá adni. Talán ott rejlik a lényeg, ahol a két egyház tanítása és szervezeti felépítése különbözik. A katolikus egyházban az illetékes főpap döntött templomépítési és esztétikai kérdésekben. Például meghatározta egy freskóciklus programját, felkérte az alkotót. Ezzel szemben az evangélikus gyülekezetekben mindig a presbitériumok tagjainak közös döntése határozott ezekben a kérdésekben, ezért ami látható, hűen tükrözte egy közösség Istenhez való viszonyát, örömeiket, küzdelmeiket...- A főúri vagy a katolikus egyházi épületek díszítésén ismert művészek dolgoztak; kik díszítették az evangélikus templomokat?- Vegyes a kép. Helyenként megtalálható egy-egy jeles művész keze nyoma is, például Dorffmeister Istváné a mai Ausztriában fekvő Kaboldon vagy a Maria Terézia udvari festőjének tartott Vinzenz Fischeré Sopronban. De találkozunk ajándékként kapott vagy katolikus templomból vett berendezéssel, avagy helybéli parasztfestők zsákvászonra festett alkotásaival is.- Nyilván kevés adat áll a 18. századdal foglalkozó kutató rendelkezésére. Milyen forrásokra támaszkodhatott?- A 18. század végéről, a 19. század elejéről igen szűkszavú forrásokkal rendelkeznek az úgynevezett canonica visita- tiók, vagyis a püspöklátogatási jegyzőkönyvek. A gyülekezeti levéltárak is igen hiányosak sokszor. Nagy segítséget jelentett számomra, hogy az Evangélikus Országos Levéltár még rendezetlen részében rábukkantam egy elveszettnek hitt kérdőívcsomagra, amely az 1944- ben kiadott kötethez, a Kemény Lajos - Gyimesy Károly-féle Evangélikus templomokhoz készült. Ez az iratanyag azért fontos a kutatás számára, mert a bécsi döntések utáni állapotokat rögzíti a világháború pusztításai előtt. A hatvan kérdést soroló, nagyon alapos kérdőívek a gyülekezet történetén kívül az épületekre, a műtárgyakra, a helyi szokásokra és a használatban lévő liturgiára is kiterjednek.- A disszertációval pontot tett egy sok éve tartó munka végére?- Dehogy! Ez a munkafolyamatnak csak egy állomása. Hátravan még az ország másik felének feldolgozása, sőt a történelmi Magyarország többi területe sem hagyható figyelmen kívül, úgyhogy feladat van bőven. Arról nem is beszélve, hogy jelentős emlékek nemcsak a barokk korban, hanem az azt követő klasszicizmus és a historizmus idején is születtek. Ezek is feldolgozásra várnak.- A múzeumi munkájával hogyan kapcsolódik össze ez a kutatási terület?- Szorosan összefonódik, hiszen az Evangélikus Országos Múzeum országos hatáskörű múzeum. Feladata többek között a Magyarország területén található evangélikus emlékek kutatása, feldolgozása, védelme is.- Tanít a teológián. Miért fontos, hogy a lelkészjelöltek ismerkedjenek a művészettörténettel, egyházművészettel?- Minden őszi félévben óraadóként előadásokat tartok az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. Nagyon fontosnak tartom, hogy a lelkészek felismerjék történeti értékeinket, mert az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az utóbbi évszázadok pusztításaiban bizony a hozzá nem értés, a hanyagság is nagy szerepet játszott. Értékeink megőrzése több mint egyszerű műemlékvédelem. Annak az egyháznak, amelyik nem becsüli, tiszteli és őrzi múltját, jövője sincs.- És végül: négygyermekes apaként hogy van ideje tudományos munkával foglalkozni?- Minden sikeres munka csak akkor lehetséges, ha az ember jó segítőtársra lel. Feleségemnek köszönhetem, hogy lehetővé tette számomra, hogy elegendő időt szánjak erre a nagy feladatra. Ezúton is köszönöm neki a biztos hátteret. ■ ZÁSZKALICZKY ZSUZSANNA Credo in unum Deum Beethoven leghatalmasabb műve a Missa Solemnis. Az „ünnepi mise” a katolikus miseszöveg megzenésítése ugyan, de felekezeteken felül áll. Ez Beethoven vallásos szemléletéből adódik, amely az erkölcsöt és a humánumot - e műben a külső és a belső békét - a hittételek fölé emeli. A nagymisét - időtartama és súlya miatt - nem is lehet előadni liturgikus keretek között. A Budapesti Kórus A Cappella című hírlevelének legutóbbi számában a mű egyik előadásával kapcsolatban a következő anekdota olvasható: „Történt 1971 decemberében, hogy Beethoven monumentális miséjét, a Missa Solemnist próbáltuk Ferencsik Jánossal a Semmelweis utcában. A Credo tétel volt soron. A főzeneigazgató úr egymás után adta az instrukciókat, de csak nem akart a mű úgy megszólalni, ahogyan ő szerette volna. Kivételesen a zenekarral nem volt megelégedve. Sokadik nekiindulás után láthatóan elvörösödött, és pálcájával dühösen kopogni kezdett a pulpituson. Miután leintette a társaságot, ezt mondta: »Maguk csak reszelnek itt. Engem nem érdekel, ki miben hisz, de vegyék tudomásul, hogy most itt abban az Istenben kell hinniük, akiben Beethoven hitt, és én hiszek...!« Ezután döbbent csend, majd odapöccintett pálcájával a kottatartóra, és komolyan, de a szeme sarkából huncutkás, biztató mosollyal: »Akkor tessék folytatni!« Kell-e mondanom, hogy egészen másképp hangzott a Credo in unum Deum.” • ■ Kérész Jairus kislányától az ötödik béig Bozók Ferenc Szélkutya című, öt kisesszét és negyven rövid verset tartalmazó kötete - amely a Z-füzetek sorozatban jelent meg - ígéretes kezdetnek tűnik. A szerző az egri tanárképző főiskolán szerzett diplomát magyar-történelem szakon, majd Gyöngyöspatán kezdett tanítani. Jelenleg Budapesten él; a piarista rend szerzetese. Talán nem meglepő, hogy lelkiatyjául a rend jeles irodalmárát, Jeleníts Istvánt választotta, aki korábban Pilinszky János gyóntatója is volt. De irodalmi mesterei közé tartoznak költészetünk oly kiváló alakjai is, mint József Attila, Weöres Sándor, illetve a 20. század katolikus írói. Utóbbiaknak egy esszét is szentel, melyben szerényen csak kérdéseket tesz fel. Például hogy létezhet-e egyáltalán katolikus irodalom, vagy a katolicizmust használhatjuk-e irodalmi vonatkozásban. Válaszokat ugyan nem kapunk, de az kiderül, hogy a szerzőt remek esztétikai érzékkel áldotta meg Teremtője, mert elejtett mondataiból a sorok közt olvasva kiderül, hogy igen távol áll tőle a „bazári, plébániai »épületes« irodalmi produktum”. Érdekes párhuzamra hívja fel az olvasók figyelmét a Krisztus és Csőre című esszéje, amelyben az Árvácska című Mó- ricz-regény főszereplője és Krisztus közötti hasonlóságokat elemzi. A szerző nem szégyelli megemlíteni azt sem, hogy a párhuzamra gyöngyöspatai ötödikes tanítványai hívták fel a figyelmét. Kassák Lajos kérdése című írásában pedig arra mutat rá, hogy a magyar avantgárd atyja, a szocialista, proletár költő sem ateistának született, és műveiben gyakran tűnnek fel gyermekkori vallásosságának élményei. Különösen érdekes Kassák egyik mondata: „Egy igaz katolikus és egy igaz szocialista író ezer kérdésben találkozhat, míg egy rossz katolikus és egy rossz szocialista író szükségszerűen ellenfelei egymásnak.” (Bozók Ferenc két utóbbi tanulmánya először az Evangélikus Élet hasábjain jelent meg. - A szerk.) Bozók Ferenc versei tele vannak játékossággal, könnyedséggel. Jórészt időmértékes verselésben írt költeményei között találunk néhány remek parafrázist. Például Weöres Sándor Bóbitájának egy részletét írja át Röpteti és kikacagja című versében; Isten és ember játékát idézi: „Kis gyerekét örök atyja / röpteti és kikacagja.” Hasonló könnyedséggel írja át a Szeptember végént a Még koppan a léptem című versében: .....ám holnap az éj hova visz, fene tudja, / tán holnap az arcom a szélbe simúl, / nem sejti a szív, hova fordul az útja, / s egy csillag az ékszeres éjbe’ kigyúl.” Költeményeinek témája változatos: a bibliai témák és alakok (Jairus kislánya, Heródes és Salome, Szent János) mellett megjelennek a 21. században élő, hétköznapi ügyekkel küzdő fiatalember gondjai is (Budapesti helyzetdal, Ötödik hé, Depresszió). Bár a daktilusok és spondeu- sok óhatatlanul kiváltják az eposzokon edződött költőből az archaizálást, szó- használatába azért szerencsére belopó- zik a hétköznapi, helyenként a szlengszókincs is, érdekes hangulatot adva ezzel verseinek. ■ Jánosi Vali Bozók Ferenc: Szélkutya. Esszék és versek. Z- füzetek 122. Budapest, 2007. Ara 250 forint. Jótékonysági koncertet is adtak a fúvósok Tizenhatodik alkalommal rendezték meg június 28. és július 8. között az országos evangélikus fúvóstábort Kismányokon, közel harminc fiatal részvételével. A többnyire visszatérő táborlakók Dunakesziről, Budapestről, Zalaszent- grótról, Tapolcáról, Debrecenből, Lajos- komáromból és Bonyhádról érkeztek. A tíznapos tábornak idén is Kertész Géza volt a lelkésze; a tábort Johann Attila vezette, a fúvóstanárok Haga Kálmán, Tóth Péter és Morvay András voltak. A tábor első vasárnapján a majosi, a másodikon pedig a kismányoki istentiszteleten működtek közre a fúvósok. Emellett jótékonysági koncertet is adtak a majosi templomtorony felújításáért; erre ellátogattak a bonyhádi gimnázium kollégiumában nyaraló evangélikus nagycsaládosok is. A fúvóstáborban többnyire egyházzenei kották fúvósegyüttesre átírt változatait tanulták a fiatalok, kiegészítve egy-egy könnyedebb szerzeménnyel. A napi többórás zenei gyakorlást szabadidős és sportprogramok egészítették ki. Az esti áhítatok után a napközben gyakorolt kamaraműveket mutatták be egymásnak az alkalmi csapatok. * * * Megújulhat a majosi templomtorony. Tolna megye második legmagasabb evangélikus templomát, a bonyhád-majosit 1784-ben építették. A templomtornyot 1935-ben részlegesen felújították, azóta azonban az időjárás teljes mértékben kikezdte a borítást. A torony teljes héja- zatcseréjét öt éve tervezik, és mint Makan Hargita lelkésztől megtudtuk, most lehetőség nyílik ennek megvalósítására. Mivel a tetőcserepek jó állapotban vannak, azokat csak át kell rakni, de így is tizenkétmillió forintos beruházásról van szó. Ehhez jelentős összeget ad az Oktatási és Kulturális Minisztérium, és további segítséget vár a majosi gyülekezet az ön- kormányzattól, a gyülekezeti tagoktól, a kitelepült német ajkú evangélikusoktól és minden segíteni szándékozótól. A műhelymunka a napokban elkezdődik, magán a templomon várhatóan nyár végén kezdenek dolgozni. ■ - MR-
