Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-07-15 / 28. szám
2 «" 2007. július 15. FORRÁS ‘Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 6. VASÁRNAP - Ézs43,i~7 Mi újság a szeretetpiacon? Közismert, hogy bizonyos kémiai folyamatok csak meghatározott körülmények között játszódnak le. Némelyik savas vagy lúgos közegben, de vannak hő- és fényigényes reakciók is. Az emberi élet pedig csak „szeretetközeg- ben" játszódik le zavartalanul és boldogan. Ezzel magyarázható csillapíthatatlan szeretetigényünk. És éppen itt van a bökkenő. A „szeretetpiacon” nagy a kereslet, és minimális a kínálat. Sokan állnak sorban szeretetért. Nem szükséges különleges felmérés, piackutatás ahhoz, hogy felismerjük: szeretet dolgában importra szorulunk. Szűkölködnünk azonban mégsem kell, mert átélhetjük, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk Isten azzal, hogy gyermekévé fogadott minket (íjn 3,1). Ebben a „szeretetközegben” boldogan lehet élni. Transzplantáció A kó'szív régi ótestamentumi jelkép (Ez 36,26). Az önző életstílus szimbóluma, amelyben az ember nincs tekintettel se Istenre, se emberre, csak a maga érdekeiért harcol. A kőszívben a szeretet helyére az önszeretet lép, pedig a szeretetre éppen az jellemző, hogy nem magát akarja boldogítani, hanem másokért él. Nem a külső körülmények teszik tönkre az életünket, hanem a kőkemény szív. Ez a szklerózis, megkeményedés nem biológiailag, hanem lelkileg jelent életveszélyt. A kőszív mellett a másik bibliai jelkép a hússzív, amely szeretetet dobog, hordozza mások terhét, és kérés nélkül is segít. A kőszív kegyetlen realitás. A hússzív Isten szeretetének csodája. Csak ez a csoda, ez az isteni transzplantáció hozhatja rendbe életünket. Minden más hamis illúzió, naiv elképzelés. ■ Madocsai Miklós Reményik Sándor Béke A keresztség Isten cselekvése A Szentháromság ünnepe utáni hatodik vasárnap évről évre keresztségünkre emlékeztet. „De most így szól az Úr, a te teremtőd (...): Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg. Mert én, az Úr, vagyok a te Istened, Izrael Szentje, a te szabadítod!" - a babiloni fogságból való hazatérést hirdető próféta Isten vigasztaló szavával bátorítja így népét. Mi szükség erre? Hiszen a szabadulás, a hazatérés lehetősége igazi örömhír! Aki ilyen hírt hall, annak ujjongania kell! A hetven éve fogságban élő nép számára ez nem volt ilyen egyszerű. Az őseik földjéről elhurcolt generáció azóta kihalt. Akikhez a próféta szól, már a fogságban születtek. Sokuknak már a szülei is. A második és harmadik generáció már Babilont tekintette otthonának. Az őseik földjére való visszatérés számukra nem annyira hazatérést jelentett, mint inkább bizonytalan kimenetelű, veszélyes kalandot. Sokan nem is vállalkoztak rá: inkább Babilonban maradtak. Féltek föladni egzisztenciális biztonságukat. Ne feledjük, a babiloni fogság nem volt hasonlítható az egyiptomi rabszolgasághoz! Nebu- kadneccár állta a szavát: akinek az óhazában háza volt, annak Babilonban is háza lehetett, akinek szőlője volt, az itt is saját szőlője borát ihatta. Aki szabad volt, szabadként élhetett, aki szolga volt, szolga maradt. Az elhurcoltak közül sokan lettek a birodalom állami tisztviselői, többen magas beosztásban. A hazatérés lehetőségét csak azok a kevesek fogadták osztatlan örömmel, akiknek nem volt vesztenivalójuk. Isten szemszögéből ők voltak a „maradék”, a „szent mag”, akik az ősök földjét újra benépesíthették. Ok örömmel keltek útra, és ha előbb nap perzselte sivatag homokján kellett is menetelniük, majd áradó folyókon kellett átkelniük, ha egyszer tűz, másszor víz fenyegette is életüket, félelmeikkel szemben erőt merítettek az ígéretből: mindvégig velük lesz az Isten, és minden veszedelemből kimenti őket. A keresztség nem emberi cselekedet, hanem Isten cselekvése rajtunk. Joggal állítja Luther a Nagy kátéban: „Akit Isten nevében keresztelnek, azt nem emberek, hanem maga Isten kereszteli: emberi kéz végzi, de valóságban Isten saját cselekedete az. (...) Hogyan is tehetnénk Isten cselekedeténél nagyobb cselekedetet?” Lehetetlen. „Miért? Azért, mert a személy nemesebb és jobb. Itt tehát nem a cselekedet szerint kell értékelni a személyt, hanem a személy szerint a cselekedetet, mert az tőle kapja nemes rangját.” (Prőhle Károly: Luther Márton négy hitvallása, 232-233. o.) Isten a keresztségben A VASÁRNAP IGÉJE személyesen részesít a megváltásban, amelyet Jézus Krisztus kereszthalálával a világ minden bűnét hordozva szerzett. Ezért a keresztelés megtörténte után a lelkész joggal mondhatja el a megkeresztelt fejére tett kézzel az ézsaiási igét: .....így szól az Úr, a te teremtőd...: Ne félj, me rt megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” A keresztségben valóban ez a legfontosabb. A megkeresztelt ember élete Istené. Nem önmagáé, nem másoké, nem a világé, nem ismeretlen és bizonytalan szándékú, félelmetes, ember- fölötti hatalmaké, hanem egyedül Istené. De ez elkötelezést is jelent! A keresztségre emlékeztető vasárnapon vessünk számot: hányszor akartuk, akarjuk Istentől önmagunk számára, saját céljainkra visszaigényelni az életünket. Hányszor nem engedtük, hogy Isten tovább vezessen az úton, hányszor akartunk életünk vagy éppen hitünk egy-egy számunkra kedves állomásán letáborozni, sátrat verni vagy házat építeni... A vándor a cél felé vivő úton soha nem épít házat, amelyben életre szólóan berendezkedne. A hajós sem vet évekre horgonyt a tenger közepén, hanem amint teheti, igyekszik tovább a rév felé. De a keresztség nemcsak kötelez, hogy Isten akaratát követve szüntelenül haladjunk, hanem az ézsaiási prófécia második részébe foglalt ígéretet is magában rejti: „Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg. Mert én, az Úr, vagyok a te Istened..." Ebben az ígéretben mindaddig bátran bízhatunk, amíg nem feledkezünk meg róla, hogy vándorok vagyunk. Akkor Isten velünk lesz az úton, és oltalmában se víz, se tűz nem ragadhat el bennünket, se most, se azon az órán, amikor utunk az „ismeretlen tartományba” torkollik, amikor porból vett testünket vissza kell adnunk a pornak. Isten akkor is velünk lesz, mert meg vagyunk keresztelve, és az övéi vagyunk. Ha pedig övéi, akkor semmit sem tagad meg tőlünk: örök életében is részesít Jézus Krisztusért, a mi Megváltónkért. M Véghelyi Antal Imádkozzunk! Urunk, ne engedd, hogy elégedettek legyünk azzal, ameddig követésed útján eljutottunk. Segíts megértenünk akaratodat, hogy tovább kell lépnünk: mert a mai hitünk holnap már nem elég. Segíts, hogy szüntelenül növekedjünk a te ismeretedben: akaratod megértésében és cselekvésében. Ámen. Oratio oecumenica [Lelkész:] Mennyei Atyánk, köszönjük neked, hogy ahogyan vigyáztál ránk az elmúlt héten, ugyanúgy figyelsz mindarra, amire most szükségünk van. Kérünk, hallgasd meg imádságunkat. [Lektor:] Hálát adunk, Istenünk, a teremtett világért, a még ki nem pusztult állatokért, az éltető esőért, a szép környezetért. Kérünk, te őrizd meg a természet tisztaságát, te adj jó termést a gazdáknak. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Istenünk, te jónak teremtetted világunkat, és az emberre bíztad, hogy őrködjön felette. Megvalljuk, hogy nem tudtuk betölteni hivatásunkat, és egyre inkább úgy érezzük, valami eltörött. Nálad keressük a kiutat. Tőled kérjük a megoldást, mert a szenvedés láttán mi is szenvedünk. Légy a szenvedőkkel, a gyógyítható és a gyógyíthatatlan betegekkel. Mutass kiutat a szenvedélybetegeknek. Karold fel az elnyomottakat. Bátorítsd azokat, akik már lemondtak az életről. Istenünk, oly sok még a szenvedő és a szenvedés, de hisszük, hogy szereteted átalakíthatja ezt a világot. Könyörülj rajtunk Jézus Krisztusért... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Urunk, Istenünk, kérünk, adj nekünk olyan egyházi közösséget, amely segít és támogat minket, mint egy nagy család, és mindig segít a helyes út megtalálásában. Segíts nekünk, hogy mindezt átélhessük, és hasznos tagjai legyünk gyülekezetünknek. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Urunk, könyörgünk fiataljainkért. Adj nekik tartalmas, pihentető nyári szünetet. Kísérd őket épségben haza a táborokból, kirándulásokról. Kérünk családunkért: add, hogy sokáig lehessünk együtt boldogok; külön is kérünk, hogy segítsd a házaspárokat abban, hogy mindhalálig összetartsanak. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Urunk, hálát adunk minden ajándékodért, amellyel elhalmozol nap mint nap, ezért dicsérünk és áldunk téged örökkön-örökké. [Gyülekezet:] Ámen. Valami furcsa összehangolódás, Valami ritka rend - Széthúzó erők erős egyensúlya, Mély belső bizonyosság idebent - Bizonyosság arról, hogy élni jó, Szenvedni elkerülhetetlen, Szeretni tisztán: megistenülés, Meghalni szép S a Kifejezést meglelni mindezekhez, Megtalálni a felséges Igét: Az Igét mindezekhez: A Béke ez. Orkán ordíthat aztán odakünt, Robbanhat ezer bomba: kárbament, De kárt nem okozott. Bent: Csend. A Béke itt kezdődik Bent: Csend. Isten hozott. SEMPER REFORMANDA „És aki megkereszteltetett, az halálra ítéltetett, mintha azt mondaná a pap, amikor keresztel: látod, bűnös test vagy, azért megfojtalak téged az Isten nevében, és halálra ítéllek az ő nevében, hogy veled együtt minden bűnöd meghaljon és megsemmisüljön. így mondja Szent Pál Róma 6-ban: Krisztussal együtt eltemettet- tünk a halálba a keresztség által.” M Luther Márton: A keresztség szentségéről (Gáncs Aladár és Muntag Andor fordítása) AKI TITEKET HALLGAT... Figyelve a hallgatókra Internetes oldalakat percenként frissítenek. Az információs „szupersztrádán” pillanatok alatt érnek el hozzánk információk akár a világ legtávolabbi pontjáról is. Hozzászoktunk, hogy a direkt marketing eszköztárát használva a megragadó, erőteljes, vonzó, de lecsupaszított, egy-egy célcsoportot megszólító, kihegyezett üzenetekkel „keresnek” minket. Az összetettebb szimbólumok nyelvét elfelejtettük, az emberi szó értéke, hitele súlyát vesztette. A közösségi erőterek gyengülése figyelmeztet, hogy az egyre szekularizál- tabb környezetben, az individualizmus térnyerésével szemben kell megszólaltatnunk az evangélium kapcsolatra hívó szavát. Azt a szót, amely kétezer év óta változatlan, állandó tartalmú, amelyet drága kincsként bízott ránk az egyház Ura. Nagy kihívás, állandó megújulást igénylő feladat, sőt néha nyomasztó teher, ha komolyan vesszük, hogy ezt a gazdag, örök mondanivalót kell közel hoznunk, „testre szabnunk” az igehallgató, sokszínű gyülekezet számára. Az igehirdetésre készülő lelkész egyik kezében a Bibliát, másikban a napi- vagy heti sajtót tartja - szólt kedves professzorom egyik jellegzetes tanácsa. Az igehirdetés nem légüres térben hangzik, hanem olyan emberek a hallgatói, akik az „élet sűrűjéből” érkeznek, a folyamatosan és egyre gyorsabban változó világ polgárai. Kihívásokkal, nehézségekkel, bajjal, bűnnel küszködnek, örömeik, sikereik, terveik vannak. Különböző a hátterük és más-más életszakaszban tartanak, felmérhetetlen szellemi és spirituális tartalékok hordozói. Mindazt, amit magukkal hoznak, abban az erőtérben szeretnék elhelyezni, ahol a várakozásuk szerint más megvilágításba kerülhet, magyarázatot nyerhet, rendeződhet, megújuló lendületet kaphat az életük. Lelkészként sem léphetünk anélkül szószékre, hogy ne hinnénk abban, hogy nem egyszerűen a magunkét szóljuk, hanem Isten gyógyító, életformáló és megerősítő szavát, Krisztus beszédét. A kapcsolat, az átjárhatóság, a hídverés, az interpretáció lehetősége és felelőssége nem kerülhető meg. Az örök, állandó, megtartó üzenetnek át kell törnie a változó valóság burkán, érintenie kell a mindennapok IGE+HIRDETŐ és a benne élők világát. Nem maradhat örök időtlenségben és távolságban, hanem ma élő emberek mai, aktuális kérdéseire kell választ adnia. Igehirdetőként nem tekinthetünk el attól a kulturális környezettől, amelyben azok élnek, akiket meg akarunk szólítani az örök kinccsel, az evangéliummal. Távolító feltételek, sokszínűség, különböző értékek és életmódok ellenére személyesen és személyre szabottan lehet közel hozni a ránk bízott mondanivalót. Minden fáradságot megér úgy megfogalmazni a hit tartalmát, hogy elérje a ma emberét. Ezért van helye a sokféle istentiszteletnek, a speciális célzott és irányított igehirdetésnek, az alkalmak sokrétűségének. Ezért érdemes az egyház és a gyülekezetek arculatával, karakterével, a szakrális kommunikáció eszközeivel foglalkozni. Az egyháznak és az egyház igehirdetésének azonban mégsem egyszerűen az igények kielégítése a feladata. Nem rendezvényszervezők vagyunk, a gyülekezet nem kulturális egyesület vagy szórakoztatóközpont csupán. Fesztiválokat, találkozókat szervezni, kikapcsolódásra vágyó emberek szabadidejét érdekes programokkal kitölteni más is képes. Az egyháznak, a gyülekezet közösségének mai kontextusba helyezve újra fel kell fedezmie, meg kell fogalmaznia azt - először a maga, majd a környezete számára -, hogy speciális küldetése van ebben a világban, a 21. században is. A keretek, a megszólítás lehetőségének formái lehetnek ugyan nagyon sokfélék (az Ágostai hitvallás szerint az egyház egységéhez elegendő, hogy egyetértés legyen az evangélium tanításában és a szentségek kiszolgáltatásában), azt azonban világossá kell tenni, hogy mi a küldetésünk, a feladatunk, a sajátunk. Éppen azért, hogy az egyházra megint úgy tekintsenek az emberek, mint a nagy találkozás, a Krisztussal való találkozás színhelyére. ■ Smidéliusz Gábor LAPUNK OLVASHATÓ A VILÁGHÁLÓN IS A WWW.EVELET.HU CÍMEN.
