Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-07-01 / 26. szám
6 «M 200/. július i. 5. ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS TALÁLKOZÓ ‘Evangélikus Élet®? Fiatalság - bolondság? Könnyű lett volna a generációk közötti megbékélésről tartott fórumbeszélgetést egy karlegyintéssel kihagyni, mondván, úgysem vetődhet fel rajta olyan kérdés, amelyet az idő meg ne oldana. Elvégre egy-két évtizednyi türelmes várakozás után már a mostani fiataloknak lesznek gondjaik saját csemetéikkel, és nagy valószínűséggel a most még „fasírtban lévő” generációknak már eszük ágában sem lesz ágálni egymás ellen. Pintér Károly nyugalmazott lelkész és Frenyó Anna ifjúsági referens szópárbaja azonban világossá tette, hogy a mai fiatalokban azért bőven akad kivetnivaló. Elvégre a fiatalság öntelt, zabolátlan, nagy hangú és tapintatlan, az önfegyelmet nem ismeri, nem neveli önmagát, valamint meglévő értékeit sem tudja megfelelően megmutatni. Ez utóbbira a lelkész egy autóbuszon történt esetet hozott fel: a felszálló idős hölgynek egy vad kinézetű fiatalember adta át a helyét „csüccsenj ide, nyanya, passzolom a stéget!” felkiáltás közepette. így viszont a nemes gesztus nem vívhatott ki nála maradéktalan elégedettséget. Az ifjúsági referens válaszában azonban éppen azt emelte ki, hogy a dicséretes tett mellett a stiláris bravúrt is lehetett volna értékelni. A fiatalok kapcsolatai felszínesek, a hűséget nem tekintik érAz ifjúság küzd a megszokások, a semmitmondó gyakorlatok ellen, ugyanakkor hiányzik belőlük a rendszeresség, és túlságosan a hangulataik befolyásolják őket. Elvégre nem lehet kedv kérdése, hogy egy fiatal elmen- jen-e a vasárnapi istentiszteletre, vagy sem - hangzott a következő lelkészi felvetés. Frenyó Anna erre feltette a kérdést: egy rosszkedvű vagy csalódott fiatalnak vajon használ-e, ha végig kell ülnie egy olyan istentiszteletet, amelyben esetleg nem talál semmilyen kapaszkodót, és csak még jobban elkeseredik, netán meginog a hitében? A lendületes fórumbeszélgetés még számos hasonló kérdést járt körül - kezdve a keresztény erkölcs világias értelmezésén, az istenélmény nélküli hívők lelkesedésvesztésén át egészen a teológusjelöltek elhivatottságának hiányáig. A csaknem egyórás „meccs” végén a nyugdíjas lelkész még azzal hökkentette meg a nézőket, hogy bevallotta: ő végtelenül szereti a fiatalokat, és az elhangzott gondolatok legtöbbje nem is tőle származik. Pintér Károly itt tette még hozzá azt is, hogy valamennyi probléma megoldásának kulcsát a felnőtt generáció kezében látja, amelynek elsősorban a példamutatáson keresztül kell hatnia a fiatalokra. Elvégre hiába tartalmazza a Tízparancsolat a szülők tiszteletének szükségestéknek, és amikor tudatosan elfordulnak a hagyományoktól, akkor csak önmagukat csapják be - Pintér Károly példája ezúttal a Balázs-show vendégeit állította pellengérre: ha a modernség jegyében a szexualitás szabadságát hirdeti valaki, miért sírja el magát, ha ő kerül a megcsaltak oldalára? Mert belül a szív legmélyén mégiscsak konzervatív. Frenyó Anna erre válaszolva a Mónika-show hasonló érzelmi világú felnőtt vendégeit hozta példaként, cáfolva ezzel, hogy a szabadosság, a felszínesség kizárólag a fiatalok sajátossága lenne. Hozzátette továbbá, hogy a mai kornak éppen az az egyik nagy vívmánya, hogy a hűséget többé nem a hagyományok kényszerítik az emberre, hanem önkéntes vállalásként születik meg, és így valójában nagyobb értéket képvisel. ségét, a tiszteletet minden esetben ki kell érdemelni. Az addig fel-felugráló és .véleményüket erélyesen kinyilvánító résztvevők megkönnyebbülve vették tudomásul, hogy valójában egy remekül felépített színjáték részesei voltak, amelyben két, egymást kölcsönösen tisztelő és szerető ember játszotta a főszerepet. A „műbalhé" azonban túl jól sikerült; a fiatalokkal kapcsolatos problémák ilyen összeszedett felsorolása után már nem lehet az általuk felkavart gondolatokat könnyen visszazárni a palackba. E sorok írója - kerek három iksszel a háta mögött - azóta is azon elmélkedik, hogy tényleg sok gond van a mai fiatalsággal. Pedig pontosan ilyen problémás volt ő is. Vagy talán még mindig ilyen... ■ Nagy Bence ► A Pakson megrendezett ötödik országos evangélikus találkozó jelmondata - „Békesség nektek!” - nem csupán hangzatos hívószó, amellyel üzenni lehet az egyház népének, hanem a találkozó teológiai tartalmát összefoglaló és kifejező bibliai mondat is. Az idei találkozó eszmeiségét és központi gondolatkörét egy olyan keresztény üzenet alapján igyekeztek meghatározni a szervezők, amely rendkívül aktuális mind az egyházban, mind a szekuláris társadalomban: a békesség, a megbékélés és a kiengesztelődés teológiája volt a középpontban. Ennek jegyében rendeztek szombaton pódiumbeszélgetést; a megvitatásra szánt kérdéseket a találkozó spiritusz rektora, ifi. dr. Fabiny Tibor egyetemi tanár állította össze. A fajsúlyos teológiai témákról négy keresztény felekezet egy-egy képviselője, dr. Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem teológusprofesszora,, dr. Szűcs Ferenc professzor, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora, dr. Varga Gyöngyi az Evangélikus Hittudományi Egyetem adjunktusa és Szu- hánszky Gábor metodista lelkész, a Magyar Evangéliumi Aliansz főtitkára folytatott eszmecserét. Fabiny Tibor témafelvezető kérdése az áldozat teológiájára vonatkozott. Luther szerint a kereszten szenvedő Megváltó helyes szemlélete megrémüléshez vezet: „Én tettem ezt!” A törvény ítéletére azonban rögvest következik az evangélium: „Nem én szenvedem el az ítéletet.” A kereszt arra az áldozatra utal, amely az Istennel való megbékélés feltétele volt. Ennek az igazi Az összetartozni tudás művészete A szekcióbeszélgetések egyikének témája társadalmunk legkisebb és legfontosabb alapsejtje, a família, valamint a családban való megbékélés kérdése volt. A fórumot Bencze András, a székesfehértek. Szó esett például arról, mi minden ronthat el egy jól induló házasságot, vagy hogy miként gyógyulhatnak a sebek. Gyökeresen új felismerések nem születtek, talán mert a csavári evangélikus gyülekezet lelkésze és Szabó György, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület felügyelője, illetve házastársaik vezették a paksi művelődési ház színháztermében, A téma sokakat vonzott, valószínűleg azért, mert a nézőtéren ülők is egyetértettek az egyik, „alaphangot adó” megjegyzéssel: „Ha a család jól működik, a társadalom is jól működik.” A család jó működése érdekében pedig mindig mindenkinek akad tenni- és tanulnivalója... Az eszmecsere nemcsak témája, hanem a hangulata miatt is családias volt. A fórum vezetői - egyébként mindkét házaspár a Házas Hétvége mozgalom tagja és népszerűsítője - személyes tapasztalataikat osztották meg a szépszámú hallgatósággal. Egy- egy megszólalásukat mindig bibliai idézettel - a kánai menyegző Iád közössége csaknem mindenki számára ismerős terep. A fórum ugyanakkor alkalmas volt arra, hogy mindenkit emlékeztessen: mennyire fontos a família Krisztus-központúsága. A házasságban felmerülő problémák okaként sokan a férfi és a nő egymástól való különbözőségét nevezik meg. De mint a fórumon hangsúlyozták - ne feledjük, hogy ez a megoldás kulcsa is! -, a férj és a feleség épp különbözőségeik miatt tudja kiegészíteni és segíteni egymást. Tény, hogy mindkét fél ejt(het) és kap(hat) is sebeket. A béke megőrzésében azonban sokat segíthet egy-egy dicsérő szó, a kérés nélküli gondoskodás, a másik fél figyelmes meghallgatása, egy saját kezűleg készített ajándék és a szeretet testi kifejezése - érintés, simogatás - is. történetének egy-egy részletével - vezették fel, azután az általuk elmondottakról a közönség tagjai egymás között, kisebb csoportokban beszélgethettek tovább néhány percben, majd ismét a pódiumon ülők következFontos, hogy mindig készek legyünk elfogadni és valódi szeretettel szeretni társunkat, mert - mint elhangzott - „a szeretet olyan, mint egy ösvény: ha nem használják, benövi a gaz”. ■ G. Zs. megbékéltek m áldozatnak az ószövetségi előképe (a húsvéti bárány) után Krisztus olyan egyszeri és tökéletes áldozatot vitt véghez, amelyben ő az áldozó és az áldozat egy személyben - mutatott rá Kránitz Mihály az áldozat teológiájának a lényegére. Szűcs Ferenc az áldozat egyetemes vallástörténeti fejlődését vázolta fel, amely Krisztusig tartott, akinek áldozó főpapként bemutatott és önmagát áldozati bárányként feláldozó cselekedete után nincs szükség több áldozatra: a megbékél- tetés elvégeztetett. A beszélgetés moderátora a következő kérdés alapjául egy nehezen értelmezhető páli mondatot választott a második ko- rinthusi levélből: mit jelent az, hogy Isten bűnné tette Krisztust értünk? A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a megváltás és a megbékélés titkának Pódiumbeszélgetés kifejezésére elégtelenek az emberi szavak, ezért az apostolok igyekeztek képeket alkalmazni a lényeg érzékéltetésére. Szűcs Ferenc kifejtette, hogy ezt a képi, metaforikus kifejezésmódot az Ószövetség liturgikus nyelvének (áldozati bárány), jogi kifejezéseknek (elégtétel, kiengesztelés) és a korabeli katonai nyelv elemeinek (győzelem, diadal) a segítségével igyekeztek megalkotni a bibliai szerzők. Varga Gyöngyi olyan szépirodalmi példákat említett, amelyek a bibliai képhasználattal állíthatók párhuzamba, és sokkal alkalmasabbak arra, hogy segítsenek átélni a megváltottság nagy misztériumát, mint a dogmatika száraz, tudományos nyelve. A beszélgetőpartnerek ezután azt próbálták címszavakban ösz- szefoglalni - a dogmatörténet emblematikus teológusainak meghatározó gondolatait felidézve -, Egymáshoz törekvések Viszonylag kis létszámú, de a téma iránt őszinte érdeklődést tanúsító csoport húzódott a Paksi Művelődési Ház egyik klubhelyiségébe, hogy Megbékélés a keresztény egyházak között címmel az ökumené kérdéseiről folytasson szekcióbeszélgetést. A témavezetők - Rozs-Nagy Szilvia evangélikus lelkész és Nagypál Szabolcs katolikus teológus - személye eleve biztosítékul szolgált arra, hogy a felszínre kerülő nézeteltérések egyiküknél sem fogják „kiverni a biztosítékot”. Párosuk ugyanis olyannyira kiállta már a felekezeti különbözőségek próbáját, hogy bár két egyházban szolgálnak, már jó ideje egy háztartásban élnek. A házaspár mindazonáltal nem rejtette véka alá, hogy kapcsolatuk hajnalán komoly teológiai viták is színesítetzás az ökumenéban című írás „paksi visszhangját” e helyütt csupán a krónikás kötelezettség okán említjük. A szekcióbeszélgetés egyébként korántsem korlátozódott a katolikus-protestáns feszültségek elemzésére. Bizonyos szempontból ingerültebb reflexiókat váltott ki a protestáns kisközösségekhez, az úgynevezett szabadegyházakhoz való viszonyulás kérdése. Elvileg ugyan jóleső érzéssel nyugtázhatnánk, hogy e közösségek a történelmi egyházak közül még leginkább az evangélikust tartják elfogadható felekezetnek, nyitottságunkat azonban valójában csak mint potenciális utánpótlásbázist értékelik. Miután azonban igen sok evangélikus viszont e közösségek valamelyikében jutott élő hitre, nem üres frázis kijelenteni: ték romantikus óráikat. Ez a beismerő vallomás azonban még inkább valószínűsítette, hogy ebben a szekcióban nem lesz nehéz megbékélni egymással... Az alkatilag is szelíd témavezetők szolid provokációként adtak teret az Evangélikus Élet közelmúltban napvilágot látott írását véleményező gondolatoknak. Mint arra bizonyára olvasóink is emlékeznek, hetilapunk június 3-i számában iá. Flafenscher Károly, a Magyarországi Evangélikus Egyház ökumenikus tanácsadója hívta fel a figyelmet a római katolikus egyház protestánsokhoz való viszonyulásában megmutatkozó, szemléletváltást tükröző jelenségekre. Mivel az érthetően nagy visszhangot kiváltott tanulmányra rövidesen visszatérünk lapunkban, az Éghajlatváltokölcsönösen tanulhatunk egymástól. Akár a felekezeti megosztottság feletti indulatok abszurditásának is minősíthette volna Nagypál Szabolcs azt az általa említett tényt, hogy - ha mélyrehatóan vizsgáljuk - keresztény közösségeink biblikus látása, teológiája tulajdonképpen 99%- ban azonos, és mégis az az egyszázaléknyi különbözőség az identitásképző elem. Valaki már a beszélgetés félidejében rámutatott a felekezeti különbözőségekből eredő konfliktusok feloldásának legcélravezetőbb módjára: „Nem egyházhoz, hanem Krisztus keresztjéhez kell minél közelebb törekednünk - s akkor egymáshoz is egyformán közel leszünk.” ■ TPK
