Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-06-24 / 25. szám
8 200/. június 24FÓKUSZ ‘Evangélikus ÉletS A Lehetőségek piacán és a vásárközpont számos más pontján - a színpadokon, a folyosókon, az udvaron - egymást követték a különböző gyülekezetek, egyházi intézmények küldötteinek bemutatkozásai Milyen színű a cápauszony? ■ Prőhle Gergely A felkérés majd egy éve érkezett, néme- tes alapossággal megjelölve a témát, a pontos helyszínt, az utazás körülményeit, választ kérve számos kérdésre. Aztán egyre sűrűbben jöttek a küldemények, jegyek, szállodafoglalás, visszaigazolások, mígnem megérkezett a kölni Kirchentag kötetnyi programja. Nem voltam meglepve, máskor is így volt ez: a százezreket mozgósító evangélikus találkozó mindig is nagyszabású kínálattal várta az érkezőket. Spiritualitás és felelősség - foglalta találóan össze Gáncs Péter az Evangélikus Elet legutóbbi számában a Kirchentag lényegét. Valóban lenyűgöző és magával ragadó ilyen nagy és valóban lelkes közösségben hallgatni az evangélium üzenetét, átérezni a keresztény közösség erejét. Egy percig sem lehet kétséges, hogy a fesztiválhangulat nem megy a spiritualitás rovására, sőt inkább erősíti azt. Ugyanakkor a cápává alakított ősi keresztény szimbólum, a hal, mely a rendhagyó igei mottó mellett a találkozó blikkfangos lógója volt, a felelősség dolgában elgondolkodtatott. Mert amíg az evangélium lesz „élő és ható és élesebb”, s ezáltal erősödik a keresztény közösség, addig a törekvést, a „hal cápává változását” csak üdvözölhetjük. Ám ha a felelősség kifejeződése olyan sajátosan egyoldalú politikai felhangot kap, mint ahogy az a Kirchentag szervezőinek és olykor előadóinak körében is tapasztalható volt, akkor a hal cápauszonnyal való felvértezése már nem teljesen veszélytelen vállalkozás. Mindig is nagyra értékeltem német hitsorsosaink közéleti aktivitását, azt az olykor akcionizmusba hajló elszántságot, amellyel német evangélikusként kisebb horderejű szakpolitikai kérdésekben is megnyilvánulnak. A német egyház mint az ország legnagyobb munkaadója komoly felelősséggel bír a közéletben, befolyása a legkülönbözőbb területekre kiterjed. Álláspontjuk kialakításához rendelkeznek a megfelelő, szakmailag felkészült személyi állománnyal, a megfelelő infrastruktúrával. Ettől mi messze vagyunk, mégis néhány közéleti kérdésben magunk is törekedhetünk karakteres álláspont megfogalmazására - ha rajtam múlik, mihamarabb fogunk is. De maradjunk most a németországi viszonyoknál! Már berlini külszolgálatom idején is feltűnt, hogy az igehirdetők milyen megátalkodottsággal tudnak bármely ige apropóján a számukra kedNagy megtiszteltetés persze a kevés magyar egyikeként meghívást kapni a Kirchentag hivatalos programjába, ráadásul olyan prominens beszélgetőtársakkal együtt, mint amilyenek nekem is jutottak. Eszem ágában sem volt tehát nem elmenni, noha sejtettem: az európai identitásról szóló beszélgetés a Berlinben hallott igehirdetések egyenes folytatása lehet. Nem sokat tévedtem. Amúgy sem veszélytelen dolog egy ilyen nehezen definiálható kérdéskörről vitatkozni - már ha egyáltalán kell. A németek történelmi traumájuk folytán továbbra is óvakodnak attól, hogy a társadalmi jelenségeket nemzeti keretek közt értelmezzék, ezért inkább az európaiságot tekintik valódi igazodási pontnak, annak ellenére, hogy ők maguk sem tudják definiálni a fogalmat. Amikor óvatosan arra próbáltam őket figyelmeztetni, hogy bizony a németség nemzeti fejlődése, az ország egységesülése szempontjából mennyit köszönhet Luther Mártonnak, bizony nem lettem népszerű. Amúgy is feltűnő volt, hogy milyen kevés szó esik Lutherről, aki - mint tudjuk - nemcsak a mienk, hanem az egyetemes szellemtörténet egyik óriása is. Kerékasztalunk vezetője már azt is némi megütközéssel nyugtázta, hogy én „civilben” egy Németországban is ismert gazdasági tanácsadó cég kötelékében radt ki a meghívottak köréből, mert „túl konzervatív”. A hírek szerint hasonló érvek alapján maradt ki végül is Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke is a programból, mondván, hogy ő egy populista pártformáció frakciójában ül. Református testvéreink standján ennek ellenére levetítették azt a filmet, mely a tavaly október 23-i szégyenletes budapesti rendőrattak áldozatairól készült, akiknek a jogvédelme érdekében egyébként Balog lelkész-képviselő is fellép. Ha azt mondom tehát, hogy a felelősség dolgában egy erőteljesen baloldali, ’68-as aktivista szellemiség érvényesült a Kirchentagon, akkor persze nem azt állítom, hogy a háborúellenesség, a kapitalizmus- és globalizációkjitika vagy a nemzeti öntudat újrafogalmazásának szükséglete ne lenne méltányolható felvetés és fontos része egy ilyen sokszínű együttlétnek. A neves kereszténydemokrata politikusok, köztük Merkel kancellár jelenléte ellenére is túltengő balos beállítottság azonban tény, ami a politikai mezőben is egyértelműen pozícionálni látszik a német egyházat. Minden ilyen egyoldalúság veszélyéről már sok szó esett. A keresztény felelősség nem szükségképp balos vagy jobbos, így a kölni cápauszonyt is kár volt halovány pirosra festeni. Mi a titka? Először vettem részt Kirchentagon, és hazatérve - rendezgetve magamban élményeimet - folyamatosan foglalkoztat a kérdés: mi minden fért bele június 6. és 10. között a német evangélikus egyházi napokba? Ámulva kell összegeznem: nagyon sok minden. Vajon mi a titka? Mi a titka annak, hogy ez a négy nap közel félmillió embert vonzott Kölnbe? Mi motiválta, hogy eljöjjön a rasztahajú, orrkarikás tizenéves és a nyugdíjas éveit már jó ideje élvező presbiter? Mi a titka, hogy a Rajna-parton mindketten kirchentagos sáljukat lengették, miközben kívülről énekelték az evangélikus énekeket? Hogyan tudták elfogadni, hogy a német főkancellár testi épségét vigyázó állami biztonsági embernek egy kamasz cserkész lett a „kollégája” a biztonsági óvintézkedések során? Mi a titka, hogy német testvéreink nem kergették ki a Lehetőségek piacáról azt az ifjúsági csoportot - a korszellem megtestesítőjét látva bennük -, amelynek tagjai a szóróanyaguk mellé gumi óvszert osztogattak, mert csak egy „ilyen” cégnek a szponzorálásával tudták kifizetni a jelentős helypénzt a standjukért? Miért „működött”, hogy a több száz előadás, pódium- és kerekasztal-beszél- getés során sikerült kilépni a teológiai keretekből és bátran választani „világi” témákat, elérve ezzel, hogy a „kívülről jött” előadók megtiszteltetésnek érezzék, hogy egy egyházi fórumon beszélhetnek szakterületükről? Mi a titka, hogy a négy nap alatt csak vidám, felszabadult emberekkel találkoztam a programokon, az utcán és a villamoson? A sokszínűség Kölnben egységet alkotott. És ez volt a titok nyitja is. Meg például az, hogy el tudták fogadni a különbözőséget. Talán mert senki sem gondolta, hogy nála van a bölcsek köve, és talán mert feltételezték egymásról, hogy a másik a maga módján másságában is az evangélikus egyházat képviseli. A Kirchentagnak van tehát titka, és ezt a titkot talán jó lenne nekünk is megtanulnunk. ■ -BODAZSUves politikai tartalmakról beszélne A Berlinben átélt istentiszteletek során a prédikációkban néhány mondat után szinte kivétel nélkül a harmadik világ számos problémája, az Egyesült Államok felelőssége, az antiszemitizmus fenyegető újraéledése, a globalizáció éles kritikája bukkant fel - a végén már nem is tudtam, hogy templomban, avagy politikai szemináriumon ülök-e. dolgozom. Mintha bizony a bankrendszer kialakulása, a kapitalizmus erkölcsiségének megteremtése ném a protestáns hagyomány része lenne. Kölnben arról is értesülhettem, hogy a német gazdasági kamara elnöke, aki sikeres vállalata több ezer dolgozójának naponta saját maga választja ki azt az igei üzenetet, melyet aztán e-mailben vagy SMS-ben küld el, állítólag azért ma
