Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)

2007-01-21 / 3. szám

‘Evangélikus ÉletS KULTÚRKÖRÖK 2007. január 21. 5 Szép volt... Szabadegyetem a Weiss Manfréd Müvekben Különös házasság Százhatvan éve született Mikszáth Kálmán ► Ha akadna író, aki egy regény erejéig feltámasztaná Mikszdthot, az Új Zrínyi- ászhoz hasonló szatirikus mű keletkezne. A joviális öregúr pipaszárát rág­csálva csak a fejét csóválná a hazai közállapotokat látva, és tán önként vo­nulna vissza sírjába a szigeti hőshöz hasonlóan. ► Kultúrtörténeti dokumentummá vált írások, fotók, jegyzetek. Egy korszakot tárnak fel, amelyben el­fásult, fáradt emberek erőre kap­nak, új életüket formálják. Látni, tanulni akarnak, ismerkedni a vi­lággal - nem parancsra, előírás sze­rint, hanem önként, őszintén, hit­tel és örömmel. Sok évtizedes ira­tokat rendezek, közben szól a rá­dió... Éppen a kultúra napjának idei előkészítéséről van szó, ami­kor egy selyemszalaggal átkötött iratcsomó kerül a kezembe, rajta a felírás: „W. M. Szabadegyetem - Csepel 1945-1948.”... Több mint fél évszázados emlékek egy borzalmas háborút követő időszakból és újabb félelmetes idők kezdeti napjai­ból - és kultúra? Igen! Kezdődött a félelemmel teli, de mégis bizakodó újjáépítés, amikor a romok közül a napfény hatására kibújó kis ibo­lyának, zöld hajtásnak is örülni tudtunk. Ugyanakkor kis hazánkban minden té­ren rosszindulatú, gonosz változások... Rövidesen én is kikerültem - sok kollé­gámmal együtt - csodálatos munkahe­lyemről, a Magyar Rádióból (bár külső munkatárs maradtam). Ezt megtudván a csepeli Weiss Manfréd Művek egyik igazgatója - egy ideig még a régi vezető­ség dolgozott - meghívott a kulturális osztályukra. * * * Kiégett, beomlott gyárkémények, füstöl­gő üzemrészek, amerre a szem ellátott. A hatalmas gyártelep bombatölcséres utcáin sovány, meggyötört emberek ta­karították a rémséges esztendők romjait az új, szebb élet reményében. Tőlem azt kérték, hogy a kulturális műsorokon kívül foglalkozzam az okta­tási lehetőségekkel, szervezzem meg a gyártelepen belüli tanítást. Nem volt könnyű feladat, de segített rádiós múl­tam, a művész kollégák bevonása, Adóm jenó' szórakoztató népdalműsora, a hall­gatóság bekapcsolásával Petőfi, Arany mű­veiből összeállított irodalmi műsor neves művészek közreműködésével, illetve közkívánatra József Attila-est. Meglepeté­sül József Jolánt hívtam meg, aki szívesen beszélt öccséről, amiként Kosztolányi De­zső özvegye is Kosztolányiról. Mindket­ten sok kérdést is kaptak hallgatóiktól. Közben az újonnan szervezett isko­lákban, ipari átképző- és továbbképző intézményekben is megkezdődött az oktatás. Azonban sokan nem iskolába járni, vizsgázni akartak, „csak” művelőd­ni, ismereteiket bővíteni. Az ő részükre javasoltam a szabadegyetem megszerve­zését; terveimet bemutattam az igazga­tónak és az üzemi bizottság (üb) elnöké­nek „Nagyon jó, végre kell hajtani” - volt a rövid válasz. Pénz a közreműködők részére azon­ban nem volt. Egy háromtagú család ré­szére biztosítottak élelmet - akkoriban még családtagonként, két-három na­ponta kaptuk az élelmet -, s nekem kel­lett igazságosan elosztanom. Babban, krumpliban, tejben, zsírban vagy éppen sóban, élesztőben értékelni az előadást, a kitűnő előadókat... így történt, hogy Germanus Gyula professzor például egy héttel előbb kapta a fél kiló marhahúst és a két deciliter olajat, míg Kosztolányi- né egy héttel később a liter tejet és a há­rom dekagramm élesztőt a közreműkö­déséért, sok derűs pillanat kíséretében. Erről tanúskodnak a kockás papíron, aláírásukkal igazolt átvételi, elszámolási elismervények (mert akkor még ilyen pontos elszámolások voltak). Néhány előadó a már említetteken kí­vül: Keresztury Dezső kultuszminiszter, Szabolcsi Bence akadémikus, ár. Banka Dé­nes, Bárdos Lajos, dr. Ujfalussy József zenetu­dósok, Barst Ödön író-rendező, Halász Gyula nyelvész. A filozófiai sorozatot ve­zető ifi. dr. Fülei-Szántó Endre tanár-költő, későbbi professzor több kedves versé­ben is megemlékezett a száz-kétszáz fős látogatottság miatti hely-, illetve terem­hiányról... Az irodalmi, zenei és vegyes előadás- sorozat mellett volt egészségügyi sorozat is; a háború utáni körülmények adták az időszerű kérdéseket. Az igen nagy érdek­lődéssel fogadott előadásokat a Weiss Manfréd Kórház főorvosai tartották, sok­szor közvetlen segítségnyújtással. Említettem már az érdeklődést, a lá­togatottságot. íme, néhány kiemelt szám: az 1945. őszi első beiratkozáskor 112 fő, fizikai és értelmiségi dolgozó, munkás és vezető volt, a májusi befeje­ző előadáson 254 beiratkozott hallgató újította meg részvételét. Az 1946-os tan­év már heti négy előadás-sorozattal in­dult a nyáron elindított országon belüli tanulmányút-sorozat hatására. A tanul­mányutak résztvevőinek száma 1947 májusára 1738-ról 2355-re emelkedett. Nem folytatom... 1948 februárjától a meghirdetett elő­adások, tanulmányutak ellenére a sza­badegyetem egyik napról a másikra „megszüntettetett”. Hogy mi volt a betil­tás oka, annak kitalálását a kedves Olva­sóra bízom... Nekem 2007-ben a magyar kultúra napján erről beszélnek a selyemszalag­gal átkötött, féltve őrzött több száz oldal fekete betűi. ■ SCHELKEN PÁLMA Ősei között nemzedékekre visszamenő­en evangélikus lelkészek munkálkodtak, és Mikszáth számtalanszor büszkélke­dett rebellis elődeivel. Születésekor egy ismerős megjósolta ugyan, hogy tiszte­letére egyszer majd kivilágítják Balassa­gyarmatot, ám a rokonok ennek nem sok esélyt adtak. A vézna, beteges kisfiú keservesen ta­nulta a betűvetést, olvasásból, fogalma­zásból pedig gyengének mutatkozott. Félig igaz - vagy tán egészen az -, hogy az első feltűnést keltő dolgozatát egy népszerű történelmi elbeszélésből má­solta. Pedagógiai érzékkel megáldott ta­nára nem szégyenítette meg, de elvárta tőle, hogy a továbbiakban hasonlóan jó stílusban fogalmazzon. A siker fellob- bantotta a szunnyadó tehetséget, és a megerősödő kamasz ontani kezdte az írásokat. A gimnázium után jogi karra iratko­zott be, de hamarosan rájött, hogy az érthetetlen jogi szövegektől csak „meg- savanyodik a gyomra”. Maradandó ká­rosodást nem szenvedett, mert időben otthagyta a vaskos könyveket, és Gyar­matra szegődött esküdtnek Mauks Má­tyás szolgabíró mellé. Főnöke, hogy segítse a szerény jöve­delmű esküdtet, ebédre hívta házába. Mikszáth így ismerkedett meg Mauks Ilo­nával, a visszahúzódó, kényes ízlésű kis­asszonnyal. Valóságos kis irodalmi sza­lont hoztak létre, kicserélték olvasmá­nyaikat, felolvasásokat tartottak. Talán a romantikus regények is közrejátszottak abban, hogy fellobbant a szikra a fiatalok között. Mikszáth rá oly jellemző módon aktát nyújtott be főnökének a következő szöveggel: „Én, alulírott szavamat adom, hogy Ilonka leányomat egy éven belül Mikszáth Kálmánhoz adom feleségül.” A válasz stílszerű volt: „Ezt majd még me­gapelláljuk a királyi táblához.” Az eluta­sítás azonban végleges. Mauks úr nem hitte, hogy Mikszáth el tudná tartani a lá­nyát írói reményekből. A fiatalok rövid tanakodás után titok­ban házasodtak össze. Keserves évek kö­vetkeztek. Anyagi gondokkal küzdöt­tek, az egészségtelen lakás megbetegítet- te Ilonát. Mikszáth kétségbeesett lépésre szánta el magát: levélben arra kérte fele­ségét, hogy váljanak el, mert nem akarta az asszonyt is magával rántani a nyo­morba. A kitartó nő azonban társa akart maradni férjének a bajban is, és hallani sem akart a válásról. Mikszáth végül ke­gyes hazugsághoz folyamodott: azt állí­totta, hogy mást szeret. Elváltak. A számypróbálgató íróhoz ekkor ko­pogtatott be a szerencse néhány szegedi újságíró alakjában. Egy újonnan induló napilaphoz hívták munkatársnak tisztes­séges fizetést ajánlva. Kedvére tölthette meg a lapot a legkülönfélébb műfajú írá­sokkal, és Szegeden születtek a Jó palócok és A tót atyafiak című elbeszéléskötet egyes darabjai is. A két kötet zajos sikert aratott, és anyagi megbecsülést is hozott. Mikszáth úriember volt, nem feledke­zett meg a bajban is hű társáról, és levél­ben kereste fel egykori feleségét, hogy újra megkérje a kezét. Bevallotta ugyan, hogy a hajdani láng már nem lobog ben­ne, sőt egy férjes asszonyt szeret, de hoz­zátette azt is, hogy „vagy maga lesz a fe­leségem, vagy soha senki”. Ennek a szí­ves lánykérésnek Ilona nem tudott ellen­állni, és 1882-ben újra oltár elé álltak. Kevés olyan írónk van, aki olyan ér­zékletesen tud írni a családi fészek mele­géről, mint Mikszáth. Gyermekeit a ra­jongásig szerette, és szinte az eszét vesz­tette, amikor meghalt János nevű kisfia. A családi élet fájdalmai és örömei mellett írói, politikai pályája emelkedni kezdett. A Pesti Hírlapot parlamenti kar­colatokkal töltötte meg, a tisztelt Ház képviselője lett, és gyűjtötte az anekdo­tákat, melyeket később beépített regé­nyeibe is. A nyolcvanas-kilencvenes évek az ő fénykora. Az ünnepelt, körülrajongott író azonban egyre sötétebben látta az ország helyzetét. Utolsó éveiben vissza­húzódott családja körébe, alig mozdult ki horpácsi birtokáról. Ereje mintha el­hagyta volna, apátiába süllyedt, alig ér­dekelte a külvilág. Amikor 1909-ben az ország nagy fel­hajtással - például Gyarmat kivilágításá­val - ünnepelte negyvenedik írói jubile­umát, felesége döbbenten fedezte fel, milyen rossz állapotban van a férje: „Ke­resem az uramat, és látok egy kis töpö­rödött, öreg, reszkető emberkét a Kál­mán ruháiba öltözve, aki alig áll a lá­bán.” Tizenkét nappal a jubileumi ün­nepség után végtiszteletadásra gyűlt össze a nemzet. A nagy anekdotázó föl­di pályája 1910-ben véget ért. ■ Jánosi Vali szj rapscy1--bpi kl-Madásck rowoU-KruMA /xtsTmtuH» jpr?, rji,/. [ -í .................................... * ---* ' ~ ---­f i 90 dg. margarin 45 dg.marg. Í946.m árc.14, Kosztolányin. ‘ ; 45 dg.Hmrg. T946*íriárc .21 „ „ Jozaar Jqtáti _____• f X liter Olaj ~~ 50 dg #0*! aj ' -5 94C. ; .. .~r. ! ...... dr.Kenny , , . l 0.20 dg, írpaftyiSnfö- - ­'.94G.fc»isr,ri. 1 ■ \ ^ '-----—v* .....- — l. SQ kg. rozsliszt t ke. liszt \846.febr,21. 1 V i 00 dff . llazt "ft j Bsnny f <lr. Honoráriumlista, avagy ennyit ért 1946-ban egy szabadegyetemi előadás... Pár hónapja ismerem csupán, mégis úgy tűnik, mintha mindig barátok vagy in­kább testvérek lettünk volna. Közel áll hozzám. Titkokat hordó ember. Tépelő- dő ember.' Az alkotást megszenvedő, de mégis mindig már a következő alkotá­sán töprengő ember. Nem elégedett az­zal, ami elkészült, mert feszíti a gondola­tok sokasága. Vizsolyi Jánosnak hívják, szobrászművész, Pesterzsébethez köti a műterme. Negyvenes éveinek második felét tapossa, de a húszévesek játékos pillantása a szemében. Máskor, egy ne­héz, vajúdással teli nap után kétszer annyinak látszik. S mindez azt jelenti, hogy él, sokat dolgozik. Azzal, amit megteremt, örömöt szerez, gondolato­kat ébreszt; megtorpant és továbblendít embereket. A barátait, a közönségét, minket. Nonfiguratív művész - így a skatulya, s ettől megijed minden konzervatív tár­latlátogató. Először én is így voltam ez­zel. De amikor beléptem a művei közé, kikerültem a hétköznap idegesítő forga­tagából, és az élet mélyebb rétegeibe vol­tam kénytelen bepillantani. S ahogy a szobrok egyre inkább a lényeg felé irá­nyították tekintetemet, a megfoghatat­lan formák vagy a nagyon sarkos mérta­ni alapok sokatmondóvá váltak, s már nem kerestem valamire hasonlító, vala­mit utánzó alakokat, hanem hagytam, hogy a hasábok egymást keresztezve be­széljenek, a különböző felületek egy­A mindent szétfeszítő szeretet Egy szoborkiállítás margójára másra hatása megszólítson, s a nem ter­mészetes formák a természetesről éne­keljenek. Az Óbudai Társaskör galériájában január 9-én megnyílt Vizsolyi-tárlat azonban nem ezért adott maradandó élményt. A Holdfázisok, a Portré, a Hajlí­tott hasáb és még sok jeles munka mel­lett ott állt a néhány évvel korábban keletkezett Corpus (képünkön). Hosszan néztem az egyes kompozíciókat, de amikor megérkeztem ehhez az alko­táshoz, földbe gyökerezett a lábam, s hosszú percekig nem tudtam mozdul­ni. S amikor sikerült továbbindulnom, azon vettem észre magam, hogy ismét visszaléptem, s ott állok a töredék ke­reszt előtt, imádkozom szavak és gon­dolatok nélkül, abban a nagyszerű fel­oldódásban, ahogyan az ember csak az Isten tenyerén, az Atya közelségében tud meglenni. Látszólag egy töredékes keresztről van szó. Az alkotás címét adó corpust, az­az Krisztus testét alig lehet azonosítani. És mégis... Rég láttam ilyen sokatmon­dó keresztábrázolást. A torzó nem is torz, hanem tisztán mutatja a lényeget. A kereszt - Vizsolyi János nyelvét ismer­ve - két hasábból, egy vízszintesből és egy függőlegesből áll. De a nagypénteki esemény, Krisztus halálos szeretete szét­robbantotta a tér és az idő koordináta- rendszerét, széthasadt, széttört minden, ami a régihez, a világhoz, a bűnhöz, az embertelen emberihez tartozott. Szétol­vadt, sőt szétfolyt a büszke, fényes bronz, s az isteni szeretetet hordozó Krisztus-test beleolvadt a keresztbe, ki­égetve a corpus helyét. S a kereszt, ez az első pillantásra torz alak, prédikálni kezdett arról a szeretet- ről, amely minden dimenziót robbant, és mégis mindent átfog és átjár. S amely ugyan égető és fájdalmas, de már le is ve­tette a szenvedést, nincs itt, mert vele el­kezdődött az új, a feltámadás, a már nem térhez és időhöz kötött. A szeretetmorzsákra éhező, azokat keresgélő ember e kereszt előtt állva rá­döbben a határokat nem ismerő isteni szerelem magasságára, mélységére és hőfokára. Amely emésztő tűz, de ha fel­lobbant, akkor alakot formál, s újjáte­remt. Vizsolyi János így vált igehirdető­vé ezen a kiállításon, s hiszem, a prédi­kációja a lényegre tapintott. M - harkály­Vizsolyi János szobrai február 4-ig tekinthetők meg az Óbudai Társaskörgalériájában (Buda­pest HL, Kis Korona utca 7.) hétfő kivételével naponta 14-től 18 óráig. Tanulmányi kiránduláson a szabadegyetem résztvevői

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents