Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)

2007-05-13 / 19. szám

12 2007- május 13. ‘Evangélikus ÉletS MENNYBEMENETEL ÜNNEPE - Mk 16,14-20 Isten jobbjára ült... A húsvét utáni Krisztus-megjelenések mindegyike magán viseli annak jelét, hogy a feltámadt Jézus nem része ennek a világnak, többé nem érvényesek rá a természet törvényei. Az egyes megjele­nések között nem lehet megadni Jézus tartózkodási helyét. Ha megjelenik, nem látják, hogy valamilyen irányból köze­ledne. A húsvétvasámap este zárt ajtók mögött ülő tanítványoktól nem kér be­bocsátást, hanem egyszerűen csak megáll közöttük. Ott terem! Láthatóvá lesz. A teológia nyelvén: kinyilatkoztatja magát. Mint aki addig is ott volt, csak láthatatla­nul. Rögtön felveszi az asztal körül folyó beszélgetés fonalát, hiszen hallott min­den szót, ami elhangzott. Jelen volt egész idő alatt, csak a földi érzékek szá­mára felismerhetetlenül. Hogy Jézus az Isten jobbjára ült, ép­pen ezt jelenti: láthatatlanul mindenütt jelenvalóvá vált. És ez nem passzív je­lenlét, mert - mint az Ótestamentum is­mételten állítja - az Úr jobbja szüntelenül munkálkodik. A Márk által leírt utolsó Krisztus­megjelenés annyiban különbözik az elő­zőektől, hogy amíg a korábbi megjele­nések végén a feltámadt Jézus egyszerű­en csak eltűnt a tanítványok szeme elől, addig most láthatóan Isten jobbjára emeltetett. Ezzel kezdetét vette az a ma is tartó világkorszak, amelyben Jézus ta­nítványainak és követőinek látás híján kell bizonyosságot nyerniük arról, hogy Mesterük nem hagyta magukra őket, ha­nem - mint ígérte - velük van minden­nap, a világ végezetéig. A csődöt mondó öt érzékszerven túl a hit az embernek az a hatodik megismerő szerve, mellyel mindig megbizonyosodhat Jézus jelenlétének valóságáról. Jézus tudta, hogy övéinek a látás híján való hit már akkor sem volt erősségük, amikor még testben közöttük volt. Tud­ta azt is, hogy mennybemenetele után olyan idők jönnek, amikor övéi hite számtalan megpróbáltatásnak lesz kité­ve. Ezért előre gondoskodott mankók­ról, amelyekben hitük minden időben megfogódzhat. Ilyen mankó a hirdetett evangélium, amelyben a hit mindig felismeri annak a jó Pásztornak a hangját, aki övéit újra meg újra nevükön szólítja. De mankó az imádság is. Aki Jézus nevében, hittel imádkozik, azért Jézus közbenjár, hogy felismerje Istenben a szerető mennyei Atyát, akit nemcsak retorikai okból szó­líthatunk meg így: Mi Atyánk... És nem utolsósorban mankók a szentségek. Mankó a keresztség, amely­ben hitünk főleg olyankor találhat tá­maszra, amikor elbizonytalanodunk Is­ten szándéka felől. Amikor az élet ne­hézségei, kudarcai láttán felmerül ben­nünk a kérdés: Isten vajon gyermekének tekint-e még bennünket? De mankó a keresztség olyankor is, amikor mások közlik velünk „csalatkozhatatlan” ítéle­tüket: „Te nem vagy Isten gyermeke! Túl nagyok hozzá a bűneid!” Valahányszor ilyen gondolataink támadnak, vagy ilyet hallunk, bátran hárítsuk el, és feleljünk így: „Meg vagyok keresztelve!” Ezt senki sem teheti meg nem történtté! A ke­resztség eltörölhetetlen jele annak, hogy Isten mellettem kötelezte el magát. O biztosan hűséges, és életem végéig gyer­mekének tekint! Luther is így vall hitének legnehezebb próbatételéről: „Azokban a napokban hitem a keresztség szentsé­gén kopogtatott, mígnem megtapasztal­ta, hogy aki állhatatosan zörget, annak valóban ajtót nyitnak.” Mankó az úrvacsora is. Ha nem kétel­kedünk abban, hogy az oltár elé térdel­ve valóban Krisztus testében és vérében A VASÁRNAP IGÉJE részesülünk, akkor - így mondja Luther - Isten Krisztus testével és vérével kiált­ja bele a torkunkba: „O a te bűneid bo­csánatáért halt meg a kereszten, a te bű­neid bocsánatára adta kínokra a testét, a te bűneid bocsánatára ontotta vérét.” De mankó az úrvacsora olyankor is, amikor magunkra hagyva vergődünk az élet elénk tornyosuló gondjaival, ta­lán egy aggasztó betegséggel vagy egyenesen a halállal küzdve. Ilyenkor hitünkkel kopogtassunk bátran Jézus igéin: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne” (Jn 6,56), és „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, és én föl­támasztom őt az utolsó napon." (Jn 6,54) Aki hitével kitartóan kopogtat ezeken az igéken, nem csalódhat, mert meg­nyílik előtte „megváltásunk szent tit­ka”: megtapasztalja, hogy nincs egye­dül, mert Krisztus vívja győztes harcát benne, vele és érte. Ezt jelenti, hogy „Is­ten gyermekei sohasem elhagyottak!” (Luther). Jézus azért emeltetett a mennybe a húsvét utáni negyvenedik napon, hogy az Isten szüntelenül munkálkodó hatal­mas jobbja által mindennap részese le­hessen övéi életének, életük minden ese­ményében ő maga munkálkodjék, és övéi valóságos közösségben élhessenek vele a világ végezetéig. ■ Véghelyi Antal Imádkozzunk! Urunk, te jól látod egyházad hitben való elesettségét, jól látod a mi kicsiny- hitűségünket is. Kérünk, add Szentlelkedet, hogy hit által minden nyomorúságban felis­merjük szent jelenlétedet, és mindhalálig hűek maradjunk hozzád, hogy dicsőséges eljöveteled napján te is magadénak vallhass minket. Amen. VASÁRNAPTÓL VASÁRNAPIG Ajánló a rádió és a televízió műsoraiból május 13-tól május 20-ig Új nap - új kegyelem Vasárnap A bölcsek elindultak, és íme, a csillag, amelyet láttak feltűnésekor, előttük ment, amíg meg nem ér­keztek, és akkor megállt afölött a hely fölött, ahol a gyermek volt. Mt 2,9 (4MÓZ 24,17b: Jn i6,23b-28/29-32/33; iTim 2,i-óa; Zsolt 100) A bölcsek, bár nem találták a királyi palo­tában a királyi gyermeket, nem tértek haza dolgukvégezetlenül. Komolyan vették a Heródes udvari prófétáitól hallott régi próféciát és a jelet: a csillagot is. Jel és ige ada­tott számukra, és ez elég volt nekik. Örömmel érkeztek célba, majd átadták a királynak szóló ajándékokat. Ott találták meg a királyi gyermeket, ahol maguktól a legkevésbé keresték volna. Mi is ott találjuk a Föltámadottat, ahol sokan egyáltalán nem keresik: a jelben és az igében. Az úrvacsora szent jegyeiben, valamint az írott és hangzó igében. Hétfő Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. iMóz 1,1 (Kol 1,16; iKir 3,5-15: Fii 1,1—11) Az ember a már meglévő elemekből, anyagokból tud alkotni - de a nem létezőből léte­zőt teremteni csak Isten tud. így történik ez az újjászületéskor is: a bennünk lévő hi­tetlenség (Isten iránti bizalmatlanság) helyébe Isten teremt igéjével a Szentlélek által hitet (bizalmat) a szívünkbe. Ez az ige azt is egyértelművé teszi, hogy nem örök kör­forgás az élet, nincs reinkarnáció. Volt kezdet, és lesz vége is a teremtettség jelenlegi formájának. Jöjj, teremtő Szentlélek! Kedd Pál írja: Ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Fii 3,7-8 (Péld 1,7; 2MÓZ 17,8-13: Fii i,i2-i8a) Mindennek a mértéke és értéke viszonylagos. A Mátra igen magas az al­földi körgáthoz mérve, de dombocska a Himalájához képest. Ha Krisztust és a vele való közösség páratlan ajándékát, nagyságát látjuk és éljük a legnagyobb kincsnek, akkor kerülnek igazán a maguk helyére életünk egyéb, valóban fontos dolgai. Az iga­zi érték- és mértékrend bölcsességéért imádkozzunk! Szerda Rám figyeljetek a föld legvégéről is, és megszabadultok, mert én vagyok az Isten, nincs más! Ézs 45,22 (Mt 3,8: Lk 11,1-4; Fű 1,18b—26) Isten csak egy van. Őt senki és semmi nem he­lyettesítheti. Isten-pótlékok sokasága kísért minket nap mint nap, hogy inkább ben­nük bízzunk, mint az egyetlen Istenben: a Krisztusban megismert Atyában. Egy mon­dás szerint mindannyiunk lelkén Isten formájú lyuk tátong. Ezt csak Istennel lehet ki­tölteni. Megannyi fájdalmas kudarc és hamis istenekben való csalódás után végre az egyetlen Istenre figyeljünk, mert csak ő a mi szabadítónk! Csütörtök Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet. Péld 3,5-6 (ApCsel 1,10-n; Lk 24,(44-49/50-53; ApCsel 1,3-4/5-7/8-11; Zsolt no) Az ige nem azt mondja, hogy ne használjuk Istentől kapott értelmünket. De óv attól, hogy saját értelmünk belátása, emberi esélylatolgatásaink legyenek a kapaszkodók életünk krízishelyzeteiben. Isten a kanyaron túl is látja éle­tünk útját, és akkor is tud cselekedni, mikor értelmünk az összes kapaszkodót elvesz­ti. Ilyenkor is támaszkodhatunk Istenre hittel, bizalommal - és nem fogunk csalódni! Péntek Hatalmas dolgot tett velünk az Úr, ezért örvendezünk. Zsolt 126,3 (Zsid 1,3; Jn 18,33-38; Fii 1,27-2,4) Akkor örvendezik az ember, ha oka van rá. De ha oka van rá, el sem lehet némítani az örvendezést, az örvendezőt. A keresztény örvendezés oka nem ben­nünk, emberekben van, hanem Istennél. Abból fakad, hogy hatalmas dolgokat cse­lekszik velünk, bennünk és közöttünk ma is az élő Úr. Aki ezt megtapasztalja, annak szívéből szól az idézett zsoltárvers. VASÁRNAP 8.30 / Civil rádió Evangélikus félóra az Evangélikus Missziói Központ szerkesztésében 9.55 / mtv Örömhír. Az evangélikus egyház műsora (ism.: m2., 12.55) (26') to.oo / Duna Tv Református istentiszteletet közvetí­tése Szatmárnémetiből (60') 10.04 / Kossuth rádió Evangélikus istentisztelet közvetítése Érdről, az evangélikus templomból. Igét hirdet: Ittzés István lelkész (56') 10.20 / mtv Evangélikus ifjúsági műsor (ism.: m2,13.20) (10') 13.05 / Kossuth rádió Névjegy. Bánffy György színművész (50') CSÜTÖRTÖK 8.20 / Duna Tv Élő egyház (ism.) (26') 10.10 / Filmmúzeum Lila ákác (magyar vígjáték, 1934) (72') 13.28 / Bartók rádió II. Fischer Annie előadó-művészeti ösztöndíjasok hangversenye (32') 14.30 / Duna Tv Harc, vigasság, remény - Elet a kuruc korban 4/4. rész: Elmúlás (magyar ismeretterjesztő sorozat, 2007) (28') 15.30 / Duna II. Autonómia Tükör. Péterfalvi zenészek Ukrajna - Kárpátalja 1999 (27') 17.45 / Duna II. Autonómia A lomha jószág (magyar ismeretterjesztőfilm, 2002) (íT) HÉTFŐ 13.30 / Kossuth rádió Erős vár a mi Istenünk! Az evan­gélikus egyház félórája 14.20 / Duna II. Autonómia Cimbora Egyetem. Komoly­zenéről könnyedén - Kamarazene Mácsai János zenetörténész előadása (magyar ismeretterjesztő magazin, 2007) (57') 18.55 / Duna II. Autonómia Talentum. Radnóti Miklós (magyar dokumentumfilm, 1999) (30') 20.00 / PAX Mit ér az ember, ha elnök? Nádas Pál, a Magyar Paralim- piai Bizottság elnöke (39') 20.20 / Duna Tv Vámos Miklós Klub toló. rész, vendég: Tarján Tamás (50') PÉNTEK 9.25 / Duna II. Autonómia Hasított évgyűrűk (magyar dokumentumfilm, 1998) (12') 10.45 / Duna II. Autonómia Hímfi és a szarvas - Lükő Gábor vall elfelejtett mítoszainkról (magyar dokumentumfilm, 2004) (59') 15.05 / PAX Az anyaméh gyümölcse jutalom Családtervező sorozat 4. rész (ZMC - 50') 15.15 / Duna Tv Calvário Húngaro (magyar dokumentumfilm, 1995) (24') 15.25 / Duna II. Autonómia Tükör. Magyar képzőművész­nők (2000) (31') 20.05 / mtv Dániel Deronda (angol tévéfilm­sorozat, 2003) 1. rész (55') KEDD 5.20 / mtv és m2 A Hajnali gondolatok mai adásá­ban Bencéné Szabó Márta evangélikus lelkészt hallhatjuk. 8.20 / Duna Tv Isten kezében (ism.) (26') 13.30 / Kossuth rádió Tanúim lesztek! A római katolikus egyház félórája 19.00 / Bartók rádió Zenés látogatás Benyus Sándoréknál (30') 19.45 / HBO Gospel (amerikai zenés filmdráma, 2 005) (105') 20.20 / Duna Tv Úton a halállal. Portréfilm Polcz Alaine-ről (magyar doku- mentumfilm-sorozat, 1996) 1. és 2. rész (56' + 53') SZOMBAT 5.20 / mtv és m2 A Hajnali gondolatok mai adá­sában Balicza Iván evangélikus lelkészt hallhatjuk. 6.03 / Petőfi rádió A szeretet közösségei (27') 7.30 / Rádió C (FM 88,8) Evangélikus félóra az Evangélikus Missziói Központ szerkesztésébe« 9.45 / Duna II. Autonómia Magyar elsők Az első magyar szerzetesrend (magyar ismeretterjesztő sorozat, 2004) (i6') 12.15 / Duna Tv Isten kezében Együtt Európáért (26') 18.00 / mtv Századfordító magyarok Dsida Jenő (58') SZERDA 11.20 / Kossuth rádió Tetten ért szavak (13') 13.20 / tV2 Napsugárfiúk (amerikai vígjáték, 1975) (107') 13.30 / Kossuth rádió „Tebenned bíztunk eleitől fogva..." A református egyház félórája 14.00 / Duna Tv Navigátor. Alternatív pedagó­giák. Hasznos haszontalansá- gok - Óvodai nevelés játékkal, mesével (magyar dokumentumfilm­sorozat, 2004) I. rész (60') 20.00 / PAX Mit ér az ember, ha televíziós? Pálfíy István (40') 20.20 / Duna Tv Kivert kutyák (francia-iráni játék­film, 2004) (89') VASÁRNAP 8.25 / Kossuth rádió Édes anyanyelvűnk (5') 9.35 / Duna Tv Érintsd meg a napot - Kate hercegnő (ausztrál tévéfilm, 1988) (96') 9.50 / mtv Örömhír. A református egyház műsora (26') 10.15 / mtv Református ifjúsági műsor (ioj 12.15 / Duna Tv Élő egyház (26') 13.05 / Kossuth rádió Névjegy. Gyurgyonovics Gyula juhász, fafaragó (50') 15.05 / Bartók rádió Beszélgetés az egyházzenéről Az új evangélikus agendáról Hafenscher Károllyal beszél­get Déri Balázs. (6o') Szombat Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az ő útjai! Róm 11,33 (Zsolt 77,14a; Ef 6,18-20/21-22/ 23-24; Fii 2,5-11) A múlandó ember nem képes befogadni a végtelen Örökkévalót. Neki azonban hatalmában állt emberré lenni Krisztusban. Megfoghatatlan ítéleteinek és kikutathatatlan útjainak igazi célját viszont nem rejtette el előlünk: ez nem más, mint örök életünk, üdvösségünk. A Krisztussal való közösségben az örök élet böl­csességében és mélységében részesülhetünk. ■ Kovács László ‘Evangélikus Élet®? A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja E-mail: evelet@lutheran.hu EvElet on-line: www.evelet.hu Hirdetésfelvétel: hirdetes@evelet.hu Szerkesztőség: 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 1/317-1108; 20/824-5519, fax: 1/486-1195. Szerkesztő­ségvezető: Boda Zsuzsa (zsuzsa.boda@lutheran.hu). Szerkesztőségi titkár (előfizetési és hirdetési ügyek referense): Vitális Judit (judit.vitalis@lutheran.hu). Főszerkesztő: T. Pintér Károly (karoly.pinter@lu- theran.hu). Olvasószerkesztő: Dobsonyi Sándor (sandor.dobsonyi@lutheran.hu). Korrektor: Huszár Mariann (mariann.huszar@lutheran.hu). Tervező- szerkesztő / EvElet on-line: Nagy Bence (bence.nagy@lutheran.hu). Főmunkatárs: Gazdag Zsuzsanna (zsuzsa.gazdag@lutheran.hu). Rovatvezetők: dr. Ecsedi Zsuzsanna - Cantate (ezsu@lutheran.hu), Kendeh K. Péter - Oratio oecu- menica (peter.kendeh@lutheran.hu), Kőháti Do­rottya - Új nap - új kegyelem (dora.kohati@luthe- ran.hu), Véghelyi Antal - A vasárnap igéje (an- tal.veghelyi@lutheran.hu). Árusítja a kiadó és a Magyar Posta Rt. (ÜLK) INDEX 25 211, ISSN 0133-1302 Kiadja a Luther Kiadó (kiado@lutheran.hu) 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 1/317-5478,1/486- 1228; 20/824-5518, fax: 1/486-1229. Felelős kiadó: Kendeh K. Péter (peter.kendeh@lutheran.hu). Nyomdai előállítás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Máthé Sándor vezérigazgató E-mail: szikra.kervigh@szikralapnyomda.hu Előfizethető közvetlenül a kiadónál vagy postautal­ványon. Az előfizetési díj belföldön negyed évre 2340 Ft, fél évre 4680 Ft, egy évre 9360 Ft, szomszé­dos országba egy évre 31 900 Ft (123 euró), egyéb külföldi országba egy évre 37 200 Ft (143 euró). Csak a minden hónap 15-ig beérkező lemondásokat tudjuk az azt követő hónap elsejével töröltetni, el­lenkező esetben még egy hónapig jár az újság. Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem kül­dünk vissza. Az adott lapszámba szánt kéziratokat a megelőző hét csütörtökéig kérjük leadni! A hétfő dél­utáni lapzártakor kizárólag a hétvégi eseményekkel összefüggő (és a szerkesztőséggel előzetesen egyezte­tett) írásokat tudjuk figyelembe venni. Az e-mailben küldendő kéziratokat az evelet@lutheran.hu, a hirdetéseket a hirdetes@evelet.hu címre várjuk.

Next

/
Thumbnails
Contents