Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-05-13 / 19. szám
2 2007. május ÍJ. FORRÁS ‘Evangélikus EletS lnl IÍMMWaMMMWMWMMMMMBWM»BMB*lffllMW^IIIÍ*~i'BBMMMWWMWII*i1WIWWWÍI(llirii1íMiBIWÍii~ T' '~ li'dlHT' 'flllMMMMHWMMHMMHMHMMMWMMMWIlf HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 5. VASÁRNAP (ROGATE) - jaki,22-27 Istenarc, emberarc ÉLŐ VÍZ Rogate: imádkozzatok! „Imádkozni azt jelenti, hogy Istenre tekintek, és hagyom, hogy ő énrám tekintsen" - vallotta Gerhard Tersteegen. Az idézett mondat is jelzi, hogy Tersteegen milyen mélyen ragadta meg az imádkozás jelentőségét. Az ismert énekszerző a 18. században élt. Gyakran használt és kedvelt éneke: „Itt az Isten köztünk...” (EÉ 280) Az imádság vasárnapján az ebből a Tersteegen-énekből vett idézetekhez kapcsolom mondanivalómat (az eredeti német szöveg alapján). Tersteegen először az imádatra szólít fel. Talán sokan vannak, akik nem tudják, hogy mi az az imádat. Azt tudjuk, hogy van hálaadó, bűnvalló és kérő ima. De mindezeknél fontosabb az imádat. Az imádat lényege az, hogy nem Isten ajándékaiért adunk hálát, hanem érte, önmagáért, mert ő jó, kegyelmes, és bármit ad, az a javunkra van. Imádkozás közben minden hallgasson el bennünk. Ez meglepő. Nem azt mondja, hogy öntsük ki a szívünket, mondjuk el a kéréseinket. Mert gondoljuk meg, mi is lakik bennünk, és mit kell elnémítani: önteltség, önsajnálat, panasz, vádaskodás, kritika, zúgolódás... Imádkozás közben bensőleg hajoljunk meg Isten előtt. Ha ez nincs, akkor csak szavakban közeledem, de a szívem távol van Istentől. Igazi ima, Istennel való igazi beszélgetés nincs benső meghajlás nélkül. A 46. zsoltár n. verse ezt így mondja: „Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!" (Károli-fordítás) Ez az elismerés - a meghajlás! Isten nagyságának, szentségének, cselekedeteinek, vezetésének bizalommal való elfogadása. Ha az imádkozásban megtapasztaltuk, átéltük a csendet, akkor nem érezzük csupán külsőségnek azt, amit énekünk német szövegének első versszakában olvasunk: lehunyt szemmel áldásos az imádkozás. Persze ezt nem mint külsőséget ajánljuk, hanem azért, mert tudjuk, hogy a szemünkön keresztül jönnek hozzánk a világ hol csábító, hol ijesztő kísértései. Mennyire tapasztaljuk ezt a templomban, az istentiszteleten! Prédikáció vagy imádság közben késve bejön valaki, és eszembe jut mindaz, amit tudok róla... Vagy nézem a ruháját, a kalapját... Ha engedjük, a környezetünk, a „világ” uralkodik rajtunk. Ima közben különösen nagy szükségünk van arra, amit a zsoltá- ros így fejez ki: „Szemem állandóan az Úrra néz...” (25,15a) Ez segít kizárni mindazt, ami Istentől el akar választani minket. Befejezésül még annyit: imádkozni nemcsak Rogate vasárnapján, nemcsak istentiszteleten vagy otthon a csendes perceinkben lehet, hanem bármikor, bárhol. Munka közben, közlekedés közben is „beszélgethetünk” Istennel, elmondhatjuk neki gondolatainkat. Mert Isten mindenütt jelen van. Ha szólunk hozzá, ő meghallja. És jegyezzük meg azt is jól, hogy meg nem hallgatott imádság nincs. m Gáncs Aladár SEMPER REFORMANDA „Aki nem imádkozik Istenhez, s nem hívja segítségül szükségében, az bizony nem tartja őt Istennek, nem adja meg neki isteni dicsőségét.” H Luther Márton: így imádkozzál! (Balikó Zoltán fordítása) www.evelet.hu Mint ismeretes, az Evangélikus Életben megjelenő írások egy hét késleltetéssel kerülnek az EvÉlet on-line adatbázisába. A nyomtatott szám második oldalának rovatai azonban a megjelenéssel egyidejűleg teljes terjedelmükben elolvashatok, illetőleg letölthetők. Olyan világban élni, ahol minden tükör torzít, rettenetes lenne. Az elvarázsolt kastélyban persze jó poén, és tetszik is mindenkinek, hogy az egyik tükörben dagadt, alacsony és tömzsi álvalója, míg a másikban sudár, karcsú, filigrán alakja köszön vissza. Ám az ilyen kép hazug. El is felejthetjük hamar. Arra sem gondolunk sokat, hogy reggel milyen arc nézett ránk a tükörből. Pedig ennek már lenne értelme, hiszen ilyenkor tetten érhetők a még nem megfegyelmezett, nem kikozmetikázott, azaz a valódi érzelmek, a megélt dolgok nyomai, a fény vagy hiánya a tekintetünkben és így tovább. Emberarcúnkat, a valódit - amely lelki, belső „vonások” bonyolult rajzolata - az ige tükrében látni még kevésbé vidám dolog... Jó lenne, ha Isten, aki teremtett bennünket, s akinek minden pillanatban rajtunk nyugszik a tekintete, valamint embertársaink, életünk útitársai ezt a valódi arcot látva gyönyörködhetnének bennünk... De hogyan lehetséges ez, lehetséges egyáltalán? Luther sommás, szókimondó kritikával szólt Jakab leveléről: az ítélet tüzének próbáját ki nem álló szalmalevélnek nevezte a megigazulás Pálétól eltérő értelmezése miatt, illetve azért, mert egyszer sem hivatkozik Jézus Krisztus személyére, megváltó halálára és feltámadására. Jakab és Pál apostol teológiájának összevetése hallatlanul izgalmas feladat, hi► Ez alkalommal egy művészettörténész írását olvashatják arról, hogy mit jelent számára az egyházzene és a kántori szolgálat. A „Sorsfaggató” felcím alatt megjelent három cikk jól mutatja, mennyire különböző előzmények után juthatnak el emberek ugyanahhoz a szolgálathoz. (E. Zs.) Csak baráti beszélgetésekből tudom, milyen ma Magyarországon evangélikus kántornak lenni. Tapasztalataim csupán egy gyülekezetről, a budapest-fasoriról vannak. Ebben a gyülekezetben kereszteltek meg, itt konfirmáltam. Mint zongorázni tanuló kisfiút egy szeretetvendégségen való harmóniumozás után vett rá a lelkészünk, Muntag Andomé, hogy menjek el a fóti kántorképző tanfolyamra. Nem gondoltam akkor, hogy milyen életre szóló kapcsolat veszi ezzel kezdetét. Főt karizmatikus lelkisége rabul ejtett, azóta sem telt el úgy nyár, hogy valamennyi időt ott ne töltöttem volna. Másik elindítóm a kántori pályán lelkész-orgonistánk, Gáncs Aladár volt. Mai szén nem kevesebbről, mint életünkről, üdvösségünkről van szó! S ezért fontos, hogy értsük, jól értsük mindkettőjüket, jelen esetben Jakabot, akinek soraiban a figyelmeztetés lüktet: „...be ne csapjátok magatokat." (21. vers) Igen, ilyenek vagyunk: halljuk az igét, de a szívünk kemény, és tetteinkkel vétkezünk Isten és ember ellen. Közben mégis hívőnek hisszük, valljuk magunkat. Becsapjuk önmagunkat és a világot is, mert nem cselekedjük az igét, noha erre kaptunk Istentől esélyt, lehetőséget, küldetést és mindenekfelett erőt - tőle magától! Végeredményben boldogtalanok vagyunk - vö. Lk 11,28. Az ige teremtő szó. Nem statikus és néma, hanem élet, mozgás, lüktetés, a szeretet kreativitása bennünk. Naponként megújuló mozdulat, tett, gesztus, amely örömmel tölti be azt is, aki kapja, s azt is, aki adja (25. vers). Hozzánk Istentől érkezik: a belőle fakadó hit átmelegít, szétárad, s megszépíti vonásainkat. Krisztus igéjével „odúkat és kriptákat pattant” (Ady Endre), élővé tesz lelki holtakat... Higgyük el - vagy mert az élet nagy dolgaiban másodkézből véve semmi sem jó: inkább próbáljuk ki! A kegyesség (27. vers) ma talán ódivatú fogalom, noha naponként szembesülünk a kegyetlenség (nem csak a szójáték juttatja eszembe) megannyi formájával. Jakab a konkrét tennivalók példáján át mutat utat. Nem hagyható ki közülük a fejjel alig értem, hogyan engedhetett ti- zen-egynéhány éves gyermekként gyakorolni az orgonáján, vagy hogyan merte rám bízni az istentiszteleten az orgonajátékot. Hamarosan mindig én játszottam, ha ő prédikált - néhány igehirdetésére több mint húsz év távolából is emlékszem. Az orgona és Bach zenéje iránti lelkesedése elfelejtette velem tehetségem korlátáit. Hihetetlen erejű példakép volt számomra. A harmadik lelkesítőm nem személy, hanem tárgy: a fasori orgona. Külső szemlélő számára talán tökéletlen hangszer. Huszonegy regiszterével nem nagy, átépítései miatt nem eredeti, elektromos traktúrája sem ideális. De hangja, amely tökéletes összhangban van a jó akusztikájú templomtérrel, ma is lenyűgöz. A hihetetlen finomságtól a magasztos erőig minden megtalálható benne. Egy kántori életre elég ez a hangszer. Ez a templom és ez a hangszer igényességre szorítja az embert. Nem lettem muzsikus, de az egyetemi latin- és művészet- történeti tanulmányok mellett folytattam az orgonálást. Egy ösztöndíj segítségével felsőfokú egyházzenei végzettséget szerezhettem Németországban. Ma is kétlaki életet élek: hét közben múzeumi munkát nyelv megfegyelmezésére való utalás sem: Rogate vasárnapján ajkunk ugyan kér, de hányszor szalad ki rajta indulatból, gyűlöletből kimondott szó, amely sebez! Nem, nem a cselekedet üdvözít. Krisztus nélkül semmik vagyunk. Általa, az Isten szeretetének és üdvözítő akaratának az ő arcán való megismerése által mégis azzá lehetünk, akinek ő szán bennünket. S ez felszabadító hír: a Megváltóhoz kötöttség maga a teljes szabadság, amelyet senki és semmi nem vehet már el tőlünk. Hogy Isten szeret, és Krisztust értünk adta - tény. Ebből kiindulva a hála mozdít tettre, a befogadott ige akar tagjainkon át Istenről prédikálni. Sok riportalannyal hozott már össze a munkám, s a cselekvő hit megannyi példáját láttam sorsukon keresztül. Ami közös ezekben az emberekben, az egyfajta kisugárzás volt, amely harmóniát vont köréjük: összhangja a mélyen megélt hitnek és az Istenről tanúskodó életnek. Szépek voltak, vonzóak, követésre méltók. Emberek, akik egy istenarcot látva felismerték küldetésüket. Ez nekünk is megadatik. Saját erőnkkel, képességeinkkel - korlátáik miatt - nem jutnánk messzire... A törvény megmutatja igazi valónkat, mint a reggeli tükör a nem kozmetikázott arcot. De Isten nem elveszíteni, hanem megmenteni akar minket, és ez örömünk forrása. Az evangélium felszabadít! Ki más tehetne erről biCANTATE S3111é§I fítfi bnrg ifi vnfct'OSo« végzek, a vasárnap a kántorságé. És ez nem könnyű feladat. Szakmai karrieremet bizony gátolja ez a szétforgácsoló- dás. Ugyanakkor nem tudom kántorság nélkül elképzelni az életemet. Olykor nehezen megyek el vasárnap orgonálni, de ha a munkám miatt egy-egy vasárnap külföldi templomban ér, nagyon hiányzik az orgonám és a gyülekezetem. A gyülekezet közössége hihetetlen erő. A mai fasori gyülekezet nem a múlt hatalmas gyülekezete. De ez a kicsiny közösség családias, és nagy szeretettel vesz körül. A kicsinység azért néha fáj. Sok istentiszteleten egyedül vagyok a karzaton, és ez a magány nem kellemes. Hálás lehetek azonban lelkészeimért. Szirmai Zoltán, majd Aradi György megbecsülte a kántori munkát, és tudta: a hangszerre is áldozni kell, hogy méltó módon végezhesse szolgálatát. Nagyon ritka, hogy egy istentiszteleten nem én ülök az orgonánál. Nem félA VASÁRNAP IGÉJE zonyságot, mint mi, akik megtapasztaltuk? Mert amikor halljuk az igét, amikor vesszük a szentséget - amikor a gyermeket a keresztségben Isten magához ölelő szeretetében tudjuk, az úrvacsorában pedig magát Krisztust vesszük magukhoz -, nem rabokká, hanem Isten igazi szabadságának részesévé válunk. A hála és a szeretet belőle fakad, és így terem tetteket, mert nem is lehet másként... , „Egy istenarc van eltemetve bennem, / S most ásót, kapát, csákányt ragadok, / Testvéreim, jertek, segítsetek, / Egy kapavágást ti is tegyetek, / Mert az az arc igazán én vagyok.” (Reményik Sándor: Istenarc) m Kőháti Dóra Imádkozzunk! Úr Jézus, támassz bennem cselekvő hitet. Megvallom, sokszor vagyok lusta, kényelmes vagy önző, és nem teszem azt, amire te küldtél engem. Sok rossz szó, méltatlan tett terheli lelkiismeretemet. Bár méltatlan vagyok jóságodra, mégis, kérlek, ne fordulj el tőlem! Imádságomat fogadd úgy, amint azt hozzád küldöm: benned teljes szívből bízva és téged kérve, hogy gyermeked, tanítványod lehessek, maradhassak mindörökre. Amen. tékenység ez, és nem is bizalmatlanság. De akárkijátszik helyettem, még ha jobban is, mint én, gyakran kapok megjegyzést a gyülekezet tagjaitól, hogy észrevették: nem én orgonáltam. A kántori szolgálat számomra rendet és állandóságot jelent. Az ének akkor szól szépen, ha a gyülekezet és kántora összeszokott párost alkot. Alig hiszem, hogy ma egy fővárosi ember a templomon kívül bárhol is énekelne. Ezért is vagyok nagyon boldog, hogy hallom a gyülekezetemet énekelni. Természetes, hogy együtt is éneklek velük minden versszakot. Ha például torokfájás miatt ez nem megy, a gyülekezetét is nehezebb vezetnem. A változatosságról az istentiszteleten hallható orgonaművek gondoskodnak. Ritkán használok közkézen forgó gyűjteményeket, szeretem kevésbé ismert szerzők darabjait játszani. Sok kincset fedezhetek fel így magam és a gyülekezet számára. Szerencsés helyzetben vagyok: a korai barokktól a romantikáig sok minden jól szól a hangszeremen. És szerencsés a helyzetem egyébként is. Amikor máshol orgonáié barátaimmal beszélgetek, gyakran elámulok, milyen jó dolgom van. ■ Gálos Miklós Oratio oecumenica [Lelkész:] Mennyei Atyánk, hallgasd meg gyermekeid könyörgését. Fogadd hálánkat gondoskodásodért, melyet nap mint nap megtapasztalunk. Ne fordítsd el tőlünk orcádat bűneink miatt, hanem Krisztus érdeméért figyelj ránk, és taníts minket imádkozni akaratod szerint most, mikor színed elé visszük kéréseinket. [Lektor:] Mindenekelőtt arra van szükségünk, hogy útmutatásod szerint éljünk, ezért add Szentlelkedet, hogy hitünket erősítse, és lábunkat a jó útra térítse. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Egyházunkért, gyülekezetünkért érzett felelősségünk arra indít, hogy miként Mózes esedezett előtted, mi is kérjünk téged arra, hogy bűneink ellenére ne hagyj el minket, növeld hitünket és összetartásunkat. Ne tévesszük soha szem elől, hogy te azért küldtél minket a világba, hogy rólad tanúskodjunk. Támogass minket Szentlelkeddel, hogy felismerjük ezt a lehetőséget, és éljünk is vele - mindenki a maga helyén - nagyobb és kisebb közösségeinkben egyaránt. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Adj felelősséget a vezetőknek, hogy ne csak a maguk hasznát, hanem egész magyar népünk előbbre jutását tartsák szem előtt. Láttasd meg velünk feladatainkat, hogy megtehessük azt, amit reánk bíztál a magunk épülésére és embertársaink javára. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk az elesettekért, a hitükben ingadozókért. Te adj jó napokat és kitartást a nehézségek között is! Betegséggel, nehézségekkel és a gyász fájdalmával küzdő testvéreinknek adj enyhülést és reményt. Mindannyiunk hitét erősítsd igéddel, hogy ne feledékeny hallgatói, hanem tevékeny megtartói legyünk akaratodnak, és megtapasztaljuk, hogy érdemes benned bíznunk, mert soha nem hagyod el a tieidet. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Urunk, te ismered örömünket, bánatunkat, gondolatainkat és szándékainkat, ezért bizalommal visszük eléd kéréseinket, mert megígérted, hogy meghallgatod híveidet. Add, hogy tudjunk az örök élet felől közelíteni a földi élet nehézségeihez. Kérünk téged, hogy a körülöttünk lévők is megtapasztalhassák, hogy akik Krisztusban bíznak, azoknak minden a javukra van. Tedd teljessé örömünket, erősítsd hitünket, és add szívünkbe a te békédet. Jézus Krisztus, a mi Urunk és Megváltónk nevében kérünk: hallgass meg minket. [Gyülekezet:] Ámen. »SORSFAGGATO« Egy kántor a Fasorból
