Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-05-13 / 19. szám
"Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2007. május 13. ifi' 3 A békesség ünnepe A folyó partján ülünk mindannyian, tekintetünkkel a. lassan hömpölygő hatalmas víz szürkés-ezüstös fényjátékát figyeljük. A túlsó partot véges-végig dús lombú fák szegélyezik. Emlékezetünkbe idézzük egy régen élt próféta, Ezékiel döbbenetes látomását. O azt hirdette egykor, hogy a templom küszöbe alól forrás fakad, s a víz egyre csak árad majd, a keskeny érből patakká duzzad, majd folyóvá szélesedik. Beleömlik a sóssá vált tengerbe, és meggyógyítja. A folyó partján mindenütt fák nőnek, sarjad az élet a sivatagban. Lombjuk nem hervad el, havonta termő gyümölcsük eledel lesz, levelük pedig orvosság. Halak nyüzsögnek a folyóban, partjainál halászok állnak hálóikkal... A folyó partján ülünk. Tekintetünket magához vonzza az uszály közepén felállított nagy kereszt a ráerősített hálókkal. Jézusra gondolunk. Emlékezetünkbe idézzük az evangéliumot, amikor a hajóból tanította a sokaságot, a nagy halfogást, a halászok elhívását. Azt is, hogyan ismerték föl őt tanítványai a parton húsvét után. És közben újraéljük a régi történeteket. Mi vagyunk, akik igére vágyunk, életújító üzenetre. Mi vagyunk, akik letesszük terhűnket ott, „ahol elfárad a folyó". És mi vagyunk azok is, akik átéljük a csodát: a hit születését. Mi vagyunk, akik - hajón vagy parton - együtt lehetünk Jézussal. Mert ő velünk marad. Néhány csepp víz érinti homlokunkat. Emlékeztet ke- resztségünkre: arra, hogy hozzá tartozunk. Az élő víz tisztít, éltet, megújít mindnyájunkat... Nézzük az oltárt ott az uszályon. Jézus testére, vérére, életajándékára tekintünk. Arra, ami békességet szerzett Isten világa és az embervilág között. A hajóhídon át most majd elér hozzánk: mindannyian részesülünk a békesség ajándékából. „Test-vér”-ré válunk magunk is: béketeremtőkké. Egymás kezét fogjuk. Összetartozunk, egy nagy közösségként. Talán ez az a pillanat, amely majd sokáig elkísér, amelyre jó lesz majd visszaemlékezni. Folyó, hajó, part, híd: Isten szeretetének képei velünk maradnak. És velünk marad ő, amint megígérte. A béke ereje indít. Visszavezet oda, ahonnan jöttünk, ahol a helyünk van, ahol várnak ránk. Azokhoz, akik között küldetésünk van. Talán kicsit másképp érkezünk meg, mint amikor elindultunk. A béke ereje indít. Testvéreim! Menjetek el, és hirdessétek az Úr halálát és feltámadását! Hirdessétek, hogy Jézus Krisztus az élet vize, aki megtisztít és megújít mindnyájunkat. Hirdessétek, hogy ő az, aki mindenkit követésére hív, és népét - az egyház hajóját - céljához segíti. Hirdessétek, hogy Jézus Krisztus a mi teljes békességünk. O az, aki halála és feltámadása által hidat teremtett ég és föld között, ember és embertársa között. Megtapasztaltátok a kegyelem, a bűn- bocsánat örömét. Legyetek hát ti is a békesség követei és Isten szeretetének eszközei az emberek között! H Varga Gyöngyi A paksi találkozó honlapja most máj- zavartalanul működik a http://talalkozo.luthe- ran.hu/ címen. Az eddigi késésért mindenkitől elnézést kérünk. A szervezők „Testvéri szó” egyházunk püspökeihez Tisztelt Püspök Urak! Itt a tavasz, itt a konfirmációk ideje, amikor évről évre sok fiatalt búcsúztatnak el a gyülekezetek. Természetesen hangsúlyozzuk, hogy a konfirmáció nem befejezés, hanem inkább kezdet. Sok erőfeszítést is tesznek a lelkészek azért, hogy ez így legyen, ennek ellenére a konfirmáció a jelenlegi egyházi gyakorlatban a legtöbb fiatal számára nem más, mint jó néhány évre búcsú a gyülekezettől az istentisztelettől. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, radikális lépésre lenne szükség, hiszen a sok éve tartó igyekezet nem vezetett eredményre. Vannak dolgok, melyeket jó akarattal nem lehet megjavítani, mert alapjában rosszak. Nem lehet ugyanis elvárni, hogy tizen- két-tiz enhárom éves fiatalok egy vagy két év oktatás után felnőtt, tudatos keresztényekké és egyháztagokká váljanak. Ez hosszabb időt vesz igénybe, tulajdonképpen egész életre szóló feladat, amelyet nem szabad egy ünnepélyes aktussal befejezni. A jövőben úgy kellene kezdeni a konfirmációi oktatást, hogy tudatosodjon a fiatalokban: amit most elkezdenek, az egy folyamat. Nem lesz ünnepélyes befejezés egy vagy két év múlva, mert a hívő ember számára minden vasárnap konfirmáció, amikor az ige és a szentségek megerősítenek bennünket, és amikor mi igent mondunk, és megerősítjük, hogy életünket Istennel akarjuk élni. Ezt nem lehet egyetlen vasárnapon „elintézni”. Igaz ugyan, amit az idősebbek sokszor elmondanak, hogy nekik milyen sokat jelentett a konfirmációi ünnep, de az harminc-negyven, esetleg még több évvel ezelőtt történt. Más világ volt, és annak vége. Ebben a kérdésben szemléletváltásra van szükség, mert nem az oktatás az egyetlen és a legfontosabb feladat. A lelkészeknek nem kátékra van szükségük, hiszen nagyon jól tudják, hogy miként és mit kell tanítani, hanem abban kell nekik segítséget nyújtani, hogy miként lehet vonzóbbá tenni az isten tiszteletet fiataljaink számára is, és miként lehet egyéb alkalmak segítségével - játék, zene vagy talán a leckében való segítség által - elérni, hogy a fiatalok örömmel jöjjenek hozzánk. Ezen a ponton nagy a gyülekezeti tagok felelőssége is. Sok az ügyes fiatal lelkész, akinek van érzéke a fiatalokkal való beszélgetéshez; itt kell egymást segíteni, hogy ne folytatódjon a rossz a gyakorlat, még akkor se, ha egyesek bizonygatják is, hogy a konfirmáció számukra nagy élmény volt. A gyakorlat azt mutatja, hogy a legtöbb fiatal számára ennek az élménynek ma nincs folytatása. Természetesen vannak kivételek, de a helyzet általánosságban lehangoló. Álmodjunk nagyot és merészet, legyen bátorságunk megszüntetni azt, ami rossz, megszüntetni az egyszeri konfirmációt, és elindítani azt az életre szóló folyamatot, amely konfirmáció vasárnapról vasárnapra! jöhetnek a jó ötletek arról, hogy ezt miként lehet elindítani és megvalósítani, miként befolyásolhatja ez az istentiszteletet, miként lehet a gyülekezetei ráhangolni az új elképzelésre, hogy ősszel talán már így kezdhessünk. a Szilas Attila Nagyocska képzés, avagy mennyit ér a félvezető? ► Mi történik fiataljaink többségével a konfirmáció után? Vélhetően kikonfirmálkodnak a gyülekezetekből. Véget ér a hitoktatás, nem látogatják már kötelező szorgalommal az istentiszteleteket sem, és a nyári táborozás után lassan elmaradnak gyülekezeteinkből. A továbbtanulás és a felnőtté válás lépései egyre távolabb viszik őket közösségeinktől. Két bakonyi gyülekezet szakítani kívánt e rossz hagyománnyal... Igényesen berendezett új gyülekezeti házában a súri gyülekezet adott helyet az elmúlt hét végén a Magyarországon első ízben megrendezett Nagyocska képzésnek. A „nagyocska” kifejezés - éppen úgy, mint a képzés alapötlete és programja - Finnországból származik. Északi testvéreinknél a konfirmációs oktatás java része nyári és őszi táborokban történik. E táborokban a már konfirmálko- dott fiatalok is részt vehetnek mint idősebb testvérek. Ok megfelelő válogatás és egy tanfolyam elvégzése után a táborvezetők munkáját segítik. A súri és a bakonycsernyei gyülekezet testvér-gyülekezeti kapcsolatok révén értesült e programról. A jó példán fellelkesülve 2000 óta tá- boroztatnak konfirmandusokat. A konfirmandustábor gyakorlatilag egy tanulmányi kirándulás, mely a közösségépítésen túl az egyháztörténeti és egyházismereti tudásra helyezi a fő hangsúlyokat. Az első tábor sikerét követően a fiatalokban természetes módon jelentkezett a tábor megismétlése iránti igény. Szorgalmas ifjúsági munkájuk jutalmaként már a következő évben „idősebb” testvérként vehettek részt a konfirmandustáborban. Ok - ahogy mondják - amolyan „félvezetők”. Egykor majd értékes segítők lehetnek; egyelőre félig- meddig maguk is vezetésre szorulnak. A rendszeres testvér-gyülekezeti kapcsolatok kiváló lehetőséget kínálnak a szakmai tapasztalatcseréhez. A legutóbbi finnországi kirándulás alkalmával An- na-Maija Viljanen, a nivalai gyülekezetből elszármazott lelkész testvérünk ajánlotta fel kedves segítségét a magyarországi Nagyocska képzéshez. így került sor a pályázati pénzből szépen berendezett gyülekezeti ház felső szintjén a nyolcfőnyi kis csoport bentlakásos képzésére. A tanfolyam intenzitása, magas színvonala e sorok - konferenciákban járatos - szerzőjét is meglepte. A másfél órás blokkokba sűrített foglalkozásokat húszperces szünetek tarkították. A munka olykor komoly figyelmet igényelt, máskor fergeteges jókedvben haladt. Az előadások hat témakört - játékos ismerkedés, imádság, egyház-, bibliaismeret, lelkigondozási alapok, csoportvezetés és -elmélet - jártak körül. A csatkai zarándokhely felkeresése közben közösségformáló, jó beszélgetés alakult ki a kirándulók között. Az idő úgy repült, mint jóízű nevetés a szélben. így talán nem csoda, ha a hétvége kiértékelése során csak a képzés rövidségét rótták fel hiányosságként a szervezőknek.... A diplomás „nagyocskák” és az őket képző gyülekezeti közösségek valójában a soron következő táborokban és gyülekezeti rendezvényeken vizsgáznak majd le. Vajon kapnak-e lehetőséget a fiatalok a gyülekezeti szolgálatra? ■ Szarka István Egymásnak létrafokai lehetünk G yülekezetek meglátogatása során gyakran tapasztalom: a templomon nincs feltüntetve, hogy evangélikus, valamint az arra járók arról sem értesülhetnek, hogy mikor tartanak ott istentiszteletet. Olykor az is valóságos nyomozó munkát igényel, hogy hol lakik és mikor érhető el a lelkész. (Még olyanról is hallottam, hogy a lelkipásztornak, Isten nagyobb dicsőségére, titkos telefonszáma van.) Attól tartok, hogy mindez nem az őskeresztényeknek a nyilvánosság elől elrejtett katakombavilágát idézi fel, sokkal inkább önmaga leépüléséről és bezárkózásáról állít ki dicstelen bizonyítványt az adott evangélikus közösség. Azt is megfigyeltem, hogy a templomokból sokszor hiányzik az iratterjesztés, de még csak a hirdetésekben sem hívják föl a figyelmet példának okáért az Evangélikus Életre. Egyik püspökelődöm ironikusan azt szokta mondani, hogy amit az egyház titkosítani akar, közreadja püspöki körlevélben, azt ugyanis nem olvassák a lelkészek... Mi lehet az oka az érdektelenségnek és a mai világban oly sokat emlegetett PR ilyen mértékű elhanyagolásának? Az adott gyülekezetekben ettől eltekintve még folyhat nagyon szép munka, engem azonban továbbgondolásra késztet mindez. Egy ilyen arculatú közösség lelkészi vagy világi vezetője valami ilyesmit sugall: az én (egy)házam az én váram! Ezért aztán jól be is zárkózom, szellemi-lelki vizesárokkal veszem körbe magamat, szilárdnak hitt meggyőződésem bástyái mögül szemlélem a külvilágot. Néha azért kipillantok a lőré- sen, sőt őseimtől örökölt karabélyomból olykor ki is lövöm az elégedetlenség vagy a kritika lövedékeit. Nem jó ez így. Le kellene tennünk a rozsdás fegyvereket, és rá kellene döbbennünk: összetartozunk. Mély igazság rejlik Luther Márton 1522. november 9-én elmondott prédikációjában, amelyben a következőképpen bátorította a fájdalmasan megosztott wittenbergi gyülekezetét: „Nem egyedül vagyunk hivatottak a mennybe jutni, hanem azokat a testvéreinket is magunkkal kell vinnünk, akiket most nem tartunk barátainknak.” Nem idézhetjük elégszer Csoóri Sándort sem, aki Vendégeim című prózaverse végén így ír: „Látnunk kell egymást, hogy láthatók legyünk. / Hallanunk egymást, hogy hallhatók.” A hatékony missziói munka és az érdemi társadalmi jelenlét feltétele, hogy a különféle egyházi munkaágak összeérjenek, sőt fogaskerékszerűen egymásba kapaszkodjanak. Gyülekezeti szolgálat, egyházi iskolák, sajtómunka, külkap- csolatok, lelkész- és munkatársképzés: ÉGTÁJOLÓ mind-mind egy-egy fogaskerék. Ezek ne önmagukban forogjanak, hanem egymásba illeszkedve kölcsönösen hajtsák is egymást! A gyülekezeti életben jó lenne bátrabban hasznosítani például az Evangélikus Hittudományi Egyetemen végzett kutatások eredményeit vagy felhasználni az egyházunk által kiadott könyveket és folyóiratokat. A sajtómunkától ugyanakkor joggal várható el, hogy az a szó legjobb értelmében kiszolgálja a gyülekezetek és az intézmények igényeit. Nem elég, ha valaki a saját munkaterületén áll helyt, hanem jó, ha kitekintéssel van mások szolgálatára is. A hatékonyság alapfeltétele ez. Tarthatatlan, hogy a gyülekezetek ne támogassák érdemi módon az egyházi iskolákat és szeretetintézményeket, de az is, hogy azok munkatársai ne tájékozódjanak rendszeresen egyházi lapjainkból. Egymásra vagyunk utalva. Miért várjuk el, hogy az i%-os adófelajánlásokkal kapcsolatos felhívást közérdekű közleményként sugározza a rádió és a televízió, ha faliújságjainkra nem tesszük ki a róla tájékoztató plakátot? Miként szeretnénk széles körben ismertté tenni a kiadónk által megjelentetett könyveket, ha saját periodikánkban nem közlünk róluk recenziót? Hogyan mennének el híveink egy missziói napra vagy egyházkerületi találkozóra, ha a lelkipásztor nem bátorítja őket rá? Hol hívhatnák fel az emberek figyelmét egy-egy vallási műsorra, ha nem a szószéki hirdetésben? Persze, „a szél arra fúj, amerre akar” (Jn 3,8), ám ha magunk megrestülünk, miként várhatjuk el mások segítségét? Ahogy a lelkészeket és presbitereket arra kérem: lássanak túl gyülekezetük határán, úgy fordulok most a közegyházban dolgozó munkatársakhoz is: soha ne felejtsék el, hogy szolgálatuk értelmét azok a hívek jelentik, akik soha nem válhatnak puszta számmá vagy kartotékadattá. Az egyház: Krisztus teste (iKor 12,12). Mozgásunk esetlen lesz, ha nem hangoljuk össze az egyes testrészek tevékenységét. Az apostoli ige fényében nem lehet kétséges, hogy az egyes szervek tevékenységét bizony össze kell hangolnunk. Egyik a másikat még erősítheti is. Apró, de szép példát kaptam erre a minap. Egyik lelkészünk elhatározta, hogy szolgálati autója hátsó szélvédőjén, amolyan mozgó hirdetésként, egyházunk elérhetőségét és technikai számát jeleníti meg. Nem várt központi utasításra, hanem ötletesen megvalósított egy jó gondolatot. Összetartozunk. Együttműködésre ítéltettünk. Sütő András Káin és Ábel című drámájának végén a testvérét féltékenységből megölő Káin így kesereg: „Nem akartalak sohase megölni. Egymásnak létrafokai lehettünk volna. Magam szakítottam ki e létrafokot az Éden fái alatt...” Vigyázzunk egymásra. Őrizkedjünk attól, hogy - hasonlóan az első testvérpárhoz - éppen az oltár körül támadjon köztünk gyűlölség. Talán még nem késő. Egymásnak létrafokai lehetünk. Ha ez megvalósul, akkor nem zuhanó vagy süllyedő, hanem emelkedő egyház leszünk. Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület
