Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-05-06 / 18. szám
“"Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ELET 2007. május 6. Egyház és állam kapcsolata a posztkommunista Magyarországon ► Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen (EHE) került sor április 27-én Az egyház és állam kapcsolata a posztkommunista Magyarországon című kurzushoz kapcsolódó rendezvényre, melynek házigazdája dr. Orosz Gábor Viktor, az EHE adjunktusa volt, előadói pedig dr. Csepregi András, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Egyházi Kapcsolatok Titkárságának vezetője, Donátit László országgyűlési képviselő (mindketten evangélikus lelkészek) és dr. Köbei Szilvia alkotmányjogász voltak. A vendégek előadásaikban arra keresték a választ, hogy miként alakult a magyar állam egyházpolitikája az utóbbi tizenhét évben. Dr. Köbei Szilvia az egyházak közjogi helyzetét vizsgálta a rendszer- változás utáni Magyarországon. Kiemelte: míg az állam és egyház szétválasztása a pártállami rendszerben „ellenséges elválasztási” modell szerint valósult meg, addig A Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék közötti megállapodást Donáth László határozottan és élesen bírálta előadásában. Véleménye szerint a római egyház Nagy Constantinus kora óta eszközévé akarja tenni a mindenkori államot. A Szentszék nemzetközi szerződésekkel próbálja érvényesíteni érdekeit abban az Európában, amely évszázadok óta nem kér többé a trón és az oltár szövetségéből. Donáth László nem kerülte meg azt a kérdéskört sem, hogy politizáljon-e a lelkész. Úgy látja, nem az a kérdés: politizál-e a lelkész, vagy sem, hanem az a fontos, hogy ezzel épít-e vagy rombol. Ugyanakkor rámutatott arra is, hogy; a politikusoknak szükségük van minden eszközre, mellyel hatást gyakorolhatnak a tömegre, így az egyházakra is. Ilyesformán azonban az egyházak könnyen valamely párt ideológiájának eszközévé válhatnak. Dr. Csepregi András - párhuzamot vonva egyház és állam között - hangsúlyozta, hogy mindkettő felemás módon modernizálódik, valamint a politihogy a civil szférának alig van saját hangja, a közpolitikát a pártok dominálják. Az egyházak üzenete természeténél fogva közéleti töltésű, s ha konkrétan fogalmaznak, a mi körülményeink között óhatatlanul közel kerülnek valamelyik párt véleményéhez, jó, ha minden politikai oldal tudomásul veszi ezt a helyzetet, ha pedig kialakul a nyilvános beszédnek az a szabad tere, ahol az egyházak saját hangjukon szólalnak meg, akkor ezzel ők is erősíthetik a puszta pártpolitikával szemben a közpolitikát. Előadása végén ismét rámutatott arra, hogy állam és egyház Magyarországon a rendszerváltásig nem volt egymástól független, és az új szerep begyakorlása mindkét fél számára nagy feladatot jelent. A három előadás után a hallgatóság - melynek jelentős része a Sola Scriptura Teológiai Főiskoláról és az Eötvös Loránd Tudományegyetemről érkezett - kérdéseire válaszoltak a vendégek. Bár nem volt minden kérdésben teljes egyetértés hallgatók és előadók között, a délután jó hangulatban telt. Az Orosz Dr. Csepregi András, Donáth László és dr. Köbei Szilvia a rendszerváltás után „jóindulatú elválasztási” modellről beszélünk. Ez utóbbi mindenekelőtt az egyház szabad működését szavatolja, melynek garanciája az állam ideológiai semlegessége. kai pártok és az egyházak belső „egyensúlytalanságban” szenvednek, a félutas polgárosodás révén is egy cipőben járnak. Ám „az okos gyengék összefognak” - mondta. Előadásában kifejtette, Gábor Viktor által moderált eszmecseréről, amely a beszélgetés hevében valódi konferenciává vált, mindenki értékes gondolatokkal távozhatott. ■ Liszka Viktor Evangélikus hívek forintjaiból Adomány a Tolna megyei kórház sürgó'sségi osztályának ágyaira ► Miközben napjainkban az emberek egyre távolodnak egymástól, sokan mégis fontosnak tartják az olyan értékeket, mint az önzetlenség, a mások gondjaiban való osztozás. Még akkor is, ha maguk sem a feleslegből adnak - mondta bevezetőjében dr. Muth Lajos főigazgató főorvos április 18-án, a Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórháza Sürgősségi Betegellátó Osztályának átadásán. A szekszárdi kórház vezetője köszönetét fejezte ki a Tolna- Baranyai Evangélikus Egyházmegye lelkészeinek és híveinek azért a 770 ezer forint adományért, amelyet az újonnan létrehozott sürgősségi osztály berendezéséhez gyűjtöttek össze. Az összesen mintegy 66 millió forint értékű beruházáshoz az intézmény pályázat útján 50 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott az Egészség- ügyi Minisztériumtól, a többit saját erőből kellett finanszíroznia. A 16 millió forintnyi önerőből az osztály építészeti átalakítására, orvostechnikai eszközöknek és a bútorzat egy részének a beszerzésére, illetve elkészítésére futotta. Ágyakra, éjjeliszekrényekre azonban már nem maradt pénz. Ezért a főigazgató - aki maga is evangélikus, a szekszárdi gyülekezet felügyelője - az egyházmegyéhez fordult segítségért. Az ügy mellé azonnal odaállt Andor- ka Árpád egyházmegyei felügyelő - egyben a kórházi felügyelő tanács elnöke - és Szabó Vilmos Béla, az egyházmegye esperese is. A lelkészek közreműködésével így hamarosan elkezdődött a gyűjtés, és bár olyan gyülekezet is akad, amelyben a villanyszámla kifizetése is gondot jelent, nemsokára megérkeztek az átutalások a lebonyolításban közreműködő kórházi „Betegápolásért” Alapítvány számlájára. Az alapítvány a pénzből hidraulikus ágyakat vásárolt a súlyos anyagi gondokkal küzdő intézmény számára, az Alisca Bau Kft., illetve a Mölnlycke Health Care által felajánlott száz-százezer forintot saját forrásból kiegészítve pedig további négyszázezer forintért éjjeliszekrényeket szerzett be. Szabó Vilmos Béla esperes az adományozó levél átadásakor mély tiszteletét fejezte ki mindazok - orvosok, ápolók, egyéb szakemberek - iránt, akik részt tályvezető a korai, gyors diagnózis, a „bűvös tizenöt perc” jelentőségét hangsúlyozta. Erre nyújt lehetőséget az új osztály, ahonnan. a különböző panaszokkal, fájdalmakkal érkező betegeket alapos kivizsgálás és megfigyelés után huszonnégy órán belül a megfelelő osztályra vagy az ambuláns ellátásba irányítják a szakemberek. vesznek a beteg emberek gyógyításában. Máté evangéliumát idézte, majd az irgalmas samaritánus cselekedeteire emlékeztette a jelenlévőket.- Ez az adomány csupán egy csepp a tengerben, de üzenetértéke van. Nem pusztán beteg embereknek való segítségnyújtás, hanem 9 reménység üzenete is - mondta. - Bízom abban, hogy akik a sürgősségi osztály ágyain fekszenek majd, átélhetik, mit jelent a humánus emberi magatartás, és kívánom, hogy a kórház egyúttal a reménység háza legyen. Andorka Árpád felidézte az adománygyűjtés történetét, és külön is kiemelte a lelkészek szerepét a jótékonysági akcióban. Dr. Józan-jilling Mihály oszA főorvos az esperes szavait megerősítve úgy vélte, a mai, pénz uralta világban és a - világ- viszonylatban is - ellentmondásos egészségügyi ágazatban minden egészségügyi dolgozó az irgalmas samaritánus szellemében végzi áldozatos munkáját. A kórház ezúton is köszönetét mond minden jó szándékú adományozónak, név szerint is az adományozó gyülekezeteknek: Bonyhád-Hidas, Dombó- vár-Kaposszekcső-Csikóstőt- tős, Egyházaskozár és környéke, Gyönk és környéke, Györköny- Bikács, Paks, Szekszárd, Tamási és környéke, Váralja-Nagymá- nyok, illetve megköszöni a támogatást egy kölesdi magánadományozónak. ■ Cser Ildikó Bizony, őrizője vagy testvérednek! M élységesen mély bibliai igazság ez. Annak ellenére igaz ez az állítás, hogy mondatunk így, ahogy a címben szerepel, sehol sem található a Szentírásban. De ha ebben a formában nem olvasható is a könyvek könyvének lapjain, azt, amit mond, inkább riadt, mint jó lelkiismerettel nagyon is biblikusnak ismerjük fel. Mert szívünk mélyén jól tudjuk: valóban őri- zői vagyunk testvéreinknek. Az egészen korrekt - a helyzetre és a körülményekre is tekintettel lévő - megfogalmazásnak így kellene hangzania: bizony, testvéreink őrizőjévé kellene lennünk, mert ez a jó Pásztor akarata, ő bízta ránk testvéreinket. Tehát, sajnos, nem életünk gyakorlata, hanem a megbízatás felől nézve bizonyul igaznak ez a mondat. A kérdést - „Hol van Ábel, a testvéred?” - Isten teszi fel (iMóz 4,9). És mi vagyunk a válaszra kötelezettek. Püspökök, lelkészek, gyülekezeti tisztségviselők, az egyházban bármilyen rendű, rangú tisztséggel megbízottak, ifjak és idősek, szülők és keresztszülők, pedagógusok - mindazok, akik azt állítják magukról, hogy közük van Jézus Krisztushoz és az ő egyházához. Jól tudom, tapasztalom is napról napra, az elhárítási reflex nálunk is azonnal működésbe tép. Magyarázkodunk, kifogásokat keresünk, és kikérjük magunknak. Micsoda lehetetlen ötlet ez: Istennek a testvérgyilkos Káint sarokba szorító kérdésével nyugtalanítani bennünket? Különben is: „Talán őrzője vagyok én a testvéremnek?"-hangzik az ősrégi (és mindig hamis) érvelés. Nem elég a magunk gondja, a ^megélhetésért folytatott napi küzdelem, a családunkért, gyermekeinkért hordozott felelősség terhe? Meg egyébként is: a hit mindenkinek a személyes ügye, abba nem lehet beleszólni, mindenki a maga bőrét viszi a vásárra... Kedves Testvéreim! Azt remélem, egyre kevesebbeket téveszt meg ez a divatos - és sokak szemében még mindig tetszetősnek tűnő - érvelés, amely valójában még arra sem jó, hogy nyugtalan lelkiismeretünket megbékítse. Mert pontosan tudjuk: testvéreink ránk vannak bízva, és őket Isten rajtunk is számon kéri. Legalább két oka van annak, hogy ezt a kérdést most a kedves Olvasók - és remélem, rajtuk keresztül még sok hittestvérem - szívére is helyezem. Feltételezem, kedves Olvasóink mindannyian tudják, hogy ilyenkor, az első negyedév vége, a második negyedév kezdete táján tartjuk egyházunkban azokat ÉGTÁJOLO <+ a gyűléseket, amelyeken a tisztségviselők beszámolnak az elmúlt esztendőről. Egyházkerületünkben április 28-án, vagyis e sorok írása előtt egy nappal tartottuk közgyűlésünket. Püspöki jelentésemben - a március 23-24-i zsinati ülésszakon elhangzott elnök-püspöki beszámolómmal összhangban - hosszabb részt szenteltem az egyházunk lélekszá- mára vonatkozó kérdéseknek. A 2001-ben közzétett népszámlálási és a gyülekezeteinkben számon tartott nyugtalanító adatok szerint a helyzet a következő: a magukat evangélikusnak vallóknak csak a kétharmada szerepel a gyülekezeti nyilvántartásokban, és csak egyharmaduk vesz részt felelősen közösségeink életében. És akkor még a többkevesebb rendszerességgel istentiszteletre, gyülekezeti alkalmakra járók sokkal kisebb arányát nem is említettem. Az Isten irgalmára kérem minden testvéremet - lelkészeket, gyülekezeti tisztségviselőket, szülőket és keresztszülőket, időseket és fiatalokat -, ne hárítsák át másra, másokra (de a körülményekre, a mai kedvezőtlen helyzetre se) a felelősséget, amelyet Isten egy-egy lélekért, kisebb vagy nagyobb közösségért szívükre helyezett! Egyházkerületünkben sokszor hallották tőlem a gyülekezetek a mondatot, amelyet most minden hittestvéremnek a szívére szeretnék helyezni: nincs közöttünk olyan, akire legalább egy testvért ne bízott volna az egyház Ura! A másik ok, amely miatt hangsúlyosan szólok ezekről a kérdésekről, szintén kézenfekvő. Közelednek egyházunk jelentős missziói alkalmai: május 19-én mindhárom egyházkerületünkben a missziói nap, június 22-23-án pedig a paksi országos evangélikus találkozó. Nincs kétségem afelől, hogy emberileg nézve ezeknek az alkalmaknak a sikere mindnyájunkon múlik. Ezekre nézve is hangzik majd a kérdés: „Hol van a te testvéred?” Egymásnak feszülő érzések és gondolatok kavarognak bennem. Miközben Istennek adok hálát hűséges lelkészeinkért és egyháztagjainkért, nyugtalan szívvel és mélységes szomorúsággal gondolok azokra a szolgatársaimra, akik méltatlan élettel és önző haszonleséssel megbotránkoztatják és szétzüllesztik a rájuk bízott közösséget. És ugyanígy fáj a szívem azokért a gyülekezeteinkért, amelyeknek életét a közömbösség és nemtörődömség sorvasztja, és amelyekben - úgy tűnik - még ha az Úr angyala szólná is az evangéliumot, az is csak falra hányt borsó lenne. (Csak nem annak van itt az ideje, hogy megrettent szívvel feltegyem a kérdést: vajon nem annak a jele ez, hogy már elkezdődött az ítélet az Úr háza népén?) Kedves Hittestvérem, Isten színe előtt és a tőle kapott felhatalmazás alapján kérdezem meg tőled: hol van a te testvéred? Kérlek, vigyázz, mert te is őrizője vagy testvéreidnek, és őket rajtad is számon kéri egyházunk Ura, a jó Pásztor. Ittzés János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület