Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-04-22 / 16. szám
2 -4J 2007. április 22. FORRÁS ‘Evangélikus Élet®? ÉLŐ VÍZ HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 2. VASÁRNAP (MISERICORDIA DOMINI) - ift 2,21-25 Akkor is Krisztus példája! Erkélyen Kint ülök az erkélyen. Rám süt a tavaszi napsugár. Szinte cirógatja az arcomat. De olykor jön a hűvös szél lehelete - ez kijózanít, nem mindig kellemes... Közben az életre gondolok. Az életben is váltakozik meleg és hideg, derű és ború, édes és keserű... Olyan ez, mint a főzés. A jó szakács tudja az arányokat: mennyi zöldség, mennyi fűszer kell. Életünk is valakinek a kezében van. Milyen jó, hogy ő tudja az arányokat, és aszerint irányítja sorsunkat! így ad hol jó, hol rossz napokat, édeset és keserűt, sikert vagy csalódást... A Biblia is tele van ítélettel és kegyelemmel. Olykor lesújt, máskor felemel. Mi szeretnénk mindig a napos oldalon járni, pedig a keserű, nehéz napokon sokszor közelebb jutunk Istenhez és a csendhez, és jobban megértjük, hogy „mind jó, amit Isten tészen”. Ilyenkor sokszor új szemet kapunk, más látást, és másként látjuk magunkat is. Áttérünk az igények hangoztatása helyett a dolgok hálás elfogadására. Tudatosul bennünk, hogy minden kegyelem! És amikor Isten elvesz valamit, azért teszi, hogy sokkal többet, valami sokkal értékesebbet adjon helyette. Aki már tudja ezt, annak szilárd belső békessége van, és hálás azért, hogy az életünket nem mi irányítjuk, keverjük, adagoljuk... Leteszem a tollat. Miközben ezen gondolkodom, a nap tovább ragyog, a madarak csivitelnek, hirdetik a tavaszt és az életet. És minden • ezt harsogja: ....nap és paizs az Úr Isten; kegy elmet és dicsőséget ád az Úr..." (Zsolt 84,12: Károli-fordítás) ■ Gáncs Aladár s. o. s. „...amint [Péter],süllyedni kezdett, felkiáltott: »Uram, ments meg!«" (Mt 1430b) Az élet hullámverésében sokan fuldokolnak. Ki a jólétben, ki a napi gondok között, ki a feladatok áradatában, ki az erkölcstelenség mocsarában, ki a céltalanság örvényeiben. Péter egyszer majdnem belefulladt a tenger tajtékzó hullámaiba. Jézus meghallotta S. O. S. kiáltását, megfogta a kezét, és kimentette őt. Jézus „parti őrsége" ma is jól működik. „Siess segítségünkre! Válts meg minket irgalmadból!" (Zsolt 44,27) Lehet-e Krisztust olyan nagynak látni, hogy egy kicsit se akarjunk felnőni hozzá? Magyarul: istenfiúsága adhat-e bármiféle felmentést életének, cselekedeteinek követése alól? Tudjuk, hogy a válasz és a választás alól nem lehet kibújni, de a kereszténység története jelentős részben erről szól. Az apostol pedig éppen ettől akar megóvni. Már azzal is, hogy mostani igénk utalás Ézs 53-ra, az Úr szenvedő szolgájára, arra a próféciára, amelyet már a Megváltó is magára vonatkoztatott földi életében. Az apostol pedig nem kevesebbet kíván többnyire alacsony társadalmi helyzetű, (rab)szolga olvasóitól, mint azt, hogy ennek a Szolgának a példáját kövessék. (A „példa” az írás tanulására, a betűk „utánzására”, pontos leírására vonatkozott. Krisztust sem érdemes tehát másképp, mint teljes figyelemmel követni.) Persze magától adódik a kérdés: mi van akkor, ha csak kevesen találják vonzónak Krisztus példáját? Hiszen ő csak szektásnak, tévtanítást hirdetőnek nevezhető közösségek szerint ígér gyors sikert, felfelé ívelő földi pályát, az anyagiakban való gyarapodásról nem is beszélve. Az apostol azonban nem igazította az igehirdetés tartalmát az olvasók várakozásaihoz a nagyobb siker reményében. [Gyülekezet:] Mennyei Atyánk! Felénk forduló jóságod nyomaira lépten-nyomon rácsodálkozhatunk Szereteted mélysége és titka igazán Jézus keresztje és diadalmas feltámadása által tárul föl előttünk. Elő Urunk, Jézus nevében fordulunk hozzád mindenkor, és kérünk: [Lelkész:] Vezess hivatásunk hűséges betöltésében! Tanácsolj és erősíts Szent- lelkeddel a Krisztus-követés útján! [Gyülekezet:] Jó Pásztorunk téríts utaidra! Vezesd lépteinket Jézushoz és egymás felé, hogy önzetlen szeretet ben járjunk! [Lektor:] Ajándékozz, Urunk, életes és éltető szavakat azoknak, akik szent igéd üzenetét továbbadják, hogy - erőt merítve belőle - maguk is pásztorolják a rájuk bízottakat! [Gyülekezet:] Jó Pásztorunk, téríts utaidra! Vezesd lépteinket Jézushoz és egymás felé, hogy önzetlen szeretetben járjunk! [Lelkész:] Urunk, a megváltás helyévé tetted ezt a bolygót, otthonunkul adtad hazánkat, a falvakat és városokat. Ne enAz igét sokféleképpen lehet és kell is hirdetni, de ez semmiféle engedményt nem jelenthet a példaként állított Úrra vonatkozóan. Vagyis a Megváltó nem egyszerűen bölcs tanító és példakép, akinek életét és tanítását személyétől el lehetne választani. Ő Isten Fiaként, bűntelenül, minden egykori, mai és jövendő ember bűnének hordozójaként tanító és példakép. De ne szépítsük: példája, „írásmintája” első olvasásra, első hallásra sokaknak kezdettől fogva riasztónak tűnt és tűnhet ma is. Hogyhogy nem viszonozta legalább egy kicsit a gyalázást? Hogyhogy nem fenyegette meg legalább egyszer, még ha finoman is, szenvedéseinek okozóit? Hogyhogy volt türelme kivárni a ki tudja, mikor sorra kerülő igazságos isteni ítéletet? Éppen ezért volt Krisztus, ezért az Isten Fia, ezért tanító és példakép. Ezen az sem változtat, ha ellenfelei gyengeséget láttak ebben a magatartásban. Végül mégis a kivégzést irányító százados nevezte igaznak, Isten Fiának. Sok ember, aki pedig nem vallja magát követőjének, a lelke mélyén érzi, hogy neki van igaza. Sok ember pedig, aki követőjének vallja magát, úgy tesz, mintha nem tudná, hogy neki van igaza. Ez utóbbi gyakorlat azt mutatná, hogy az apostol lehetetlent gedd, hogy hatalom és pénzéhség, felelőtlen önzés tönkretegye mindazt, amit szépnek és jónak teremtettél! [Lektor:] Ébreszd mindannyiunk érzékenységét, hogy megtegyünk mindent a víz, a levegő, a föld tisztaságáért! Védjük, őrizzük a tőled kapott kincseket, mások és a magunk testi-lelki egészségét! [Gyülekezet:] Jó Pásztorunk, téríts utaidra! Vezesd lépteinket Jézushoz és egymás felé, hogy önzetlen szeretetben járjunk! [Lelkész:] Urunk, eléd visszük hazánk minden nyomorúságát, gondját, jóra való restségét. [Lektor:] Urunk, formálj minket igaz emberséggel, pásztori lelkülettel megáldott emberekké, s ajándékozz vezetőül is ilyeneket! [Gyülekezet:] Jó Pásztorunk téríts utaidra! Vezesd lépteinket Jézushoz és egymás felé, hogy önzetlen szeretetben járjunk! [Lelkész:] Urunk, gyülekezetünkre tekívánt, kíván? Hiányzik belőle az empátia az akkori és mai olvasók iránt, mert elfelejtette volna, hogy ő is háromszor tagadta meg Jézust? Éppen ellenkezőleg. Az apostol nagyon is tudatosan hivatkozik Krisztus példájára az oly sokszor igazságtalanul szenvedő, alacsony társadalmi helyzetű olvasóknak és a későbbi, bármilyen helyzetű olvasóknak. Hiszen az Úr nemcsak beszélt a szabadulásról, nem csupán bölcs tanácsokat adott (különösen nem ellenszolgáltatás reményében), hanem elhordozta az emberek bűnét. Azért, hogy tanítványai erőt meríthessenek szenvedéséből, hiszen tudta: ők sem fogják tudni elkerülni az igazságtalanságot. Luther így foglalja össze mai igénk mondanivalóját: „O az a személy, aki testén hordozza és magára vette minden ember minden bűnét az egész világon, azokét, akik valaha voltak, azokét is, akik még vannak és lesznek.” Milyen egyszerű, túlságosan is nyilvánvaló - ezért kell minden korban így tudatosítani! Ezt jelenti, hogy pásztora és gondviselője (az eredetiben episzkoposz, ebből származik püspök szavunk) minden tanítványnak minden szenvedésben. De nemcsak akkor, hanem a szenvedések kintve bőséges okunk van hálaadásra - gyermekek születéséért, konfirmációra készülőkért, az Úrban elhunytakért, áldásoddal közös útra indulókért. Hiányainkat és erőtlenségeinket sem rejthetjük el előled! [Lektor:] Segíts, hogy őszintén és nyíltan forduljunk egymáshoz! Tégy minket önkritikussá és bátran tanácsolóvá, együtt érzővé, a jóban egyetértővé! Tégy örök ellenállóvá a szeretetlen, hitetlen, reménytelen életgyakorlattal szemben, amely rossz és rombol! [Gyülekezet:] Jó Pásztorunk téríts utaidra! Vezesd lépteinket Jézushoz és egymás felé, hogy önzetlen szeretetben járjunk! [Lelkész:] Urunk, több a szavunk, mint kellene, s kevesebb a tettünk. Nagy a hangunk, s kicsi a hatása. Komolyság helyett komorak vagyunk, mosolygás helyett sokat morgunk. [Lektor:] Urunk, hányszor téblábo- lunk ahelyett, hogy a Krisztus által készíA VASÁRNAP IGÉJE előtti, utáni, közötti időben is, amikor pedig a tanítványok hajlamosabbak a tévelygésre, idegen, veszélyes tanítások, ideológiák követésére. Az apostol pedig már levele elején megadja az indoklást, hogy az egykor szenvedő Jézus nem az e világi bölcsekhez hasonlóan, hanem istenfiúi minőségében tanító és példakép: .Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által, élő reménységre...” (iPt 1,3) Ezért adott gyakorlati tanácsokat, hiszen a kívülállók mindig is nagyon hamar észrevették a keresztények hite és példamutatása között húzódó kisebb-nagyobb szakadékot. ■ SZENTPÉTERY PÉTER Imádkozzunk! Úr Jézus Krisztus! Oly sokszor olyan szépen beszélünk arról, hogy mit tettél értünk. Még többször elfeledkezünk rólad, amikor pedig példádat kellene követnünk Könyörülj rajtunk pásztorunk és gondviselőnk! Csak veled akarunk maradni, nemcsak szemlélni téged és műved, hanem veled élni most és mindörökké. Ámen. tett jó cselekedetekben járnánk, s virágba borulna körülöttünk az élet! fGyülekezet:] Jó Pásztorunk téríts utaidra! Vezesd lépteinket Jézushoz és egymás felé, hogy önzetlen szeretetben járjunk! [Lelkész:] Urunk, mindenek Gondviselője! Különösen is eléd visszük a családokat; nyájad legkisebbjeit, a gyermekeket; szenvedő, rászoruló testvéreinket idehaza s szerte a világban, valamint az útkereső fiatalokat. [Lektor:] Urunk, kérünk, kitartó szere- tetet, tántoríthatatlan hitet adj, hogy mindent megtegyünk értük, ami rajtunk áll! [Gyülekezet:] Urunk Jézus! Légy Pásztorunk új, ismeretlen és úttalan utakon is, s ha végóránk halni hív, adj békét! Ámen. Az imádság szokatlan formája miatt javasoljuk, hogy - ahol lehetőség van rá - sokszorosítsuk a szöveget, és adjuk a gyülekezeti tagok kezébe. Oratio cecumenica »SORSFAGGATÓ« Elfogadtál és elhívtál József Attila (1905-1937): A város peremén (részlet) lm itt vagyunk, gyanakvón s együtt az anyag gyermekei. Emeljétek föl szivünket! Azé, aki fölemeli. Ilyen erős csak az lehet, ki velünk van teli. ■ Madocsai Miklós SEMPER REFORMANDA „Ezért nézd, milyen kegyelmes Istenünk és Atyánk van nekünk, aki nemcsak ígéri bűneink bocsánatát, de meg is parancsolja a legsúlyosabb bűn terhe alatt, hogy higgyük el neki, hogy azok megbocsáttatnak. Ugyanezzel a parancsával örvendező lelkiismerethez juttat, míg a legszörnyűbb bűn képével a bűnöktől és a rossz lelkiismerettől akar megszabadítani.” H Luther Márton: A bűnbánat szentségéről (Kozma Éva Mária fordítása) ► Folytatjuk a vallomások sorát: ezúttal egy óvónőből lett kántor írását olvashatják arról, mit jelent számára ez a szolgálat. (E. Zs.) 1998 óta vagyok az orosházi gyülekezet főállású kántora. Mint lelkészgyerek kicsi koromtól részt vettem a pilisi gyülekezet életében, tízéves koromban pedig szüleim elküldték a fóti kántorképzőbe. A tanfolyam légköre azonnal megragadott; Kis János bácsi áhítataira ma is emlékszem. Az egyik ilyen tanfolyamon éltem át a megtérést, szinte még gyerekfejjel. A gimnázium befejezése előtt sikeresen kántori oklevelet szereztem. Majd „mint aki jól végezte dolgát”, fiókomban az oklevéllel, elkezdtem készülni „igazi” hivatásomra: óvónőképzőbe felvételiztem. Sok-sok év múlva, óvónőként, két kisfiú édesanyjaként visszakerültem szeretett szülőfalumba, Pilisre. Ott lelkesen részt vettem a gyülekezet életében, de orgonához nem ültem soha: túl kevésnek éreztem tudásomat. Húsz év telt el a fóti vizsga óta, amikor' 1998 nyarán hívást kaptam Orosházáról: a gyülekezet kántort keresett. Már az is „véletlen” volt, hogy Ribár János esperes megtudta rólam: kántori oklevelem van. Az első reakcióm a tiltakozás volt. Nem is tudtam, hol van Orosháza, nem akartam újra feldúlni az életünket, meggyőzni kamasz fiaimat, hogy kezdjenek velem új életet: ez sok! De valahogy azonnal megszólalt a szívem mélyén egy másik hang: ez hívás, sőt elhívatás. Mindössze néhány napom volt dönteni. Természetesen családommal, barátaimmal is megbeszéltem, de főleg Istentől vártam útmutatást, és ahogy telt az idő, egyre inkább az elásott talentumokról szóló példázat került elém. Úgy éreztem, ideje előásni a rég megszerzett tudást, mert most ezzel kell tovább foglalkoznom: döntöttem és jöttem. Az orosházi gyülekezet kántora lettem tehát, és az első hónapokban minden szabadidőmet az orgona mellett töltöttem. Mivel sok időre volt szükségem a felkészüléshez, nemritkán már kedden megbeszéltem a lelkésszel az énekszámokat. Ezt a jó szokásomat megtartottam, és ajánlom minden kántortársamnak! Ugyanis például nem mindig sikerül azonnal könnyen játszható előjátékot találni a főénekhez, vagy azonos hangnemben kimenőt a záróének után. Ez komoly felkészülést igényel, és komolyan is kell venni! Orosházán évi százhúsz-százhar- minc temetés van; a kántor feladata, hogy mindegyiken részt vegyen és énekeljen. Ezenkívül van reggeli áhítat, esti bibliaóra és istentisztelet, vasárnap gyér-, mek-istentisztelet, idősek otthonában istentisztelet, iskolai áhítat és mindenféle rendkívüli alkalom. Nagy örömmel kamatoztatom óvónői tudásomat: a városban rengeteg a „világi” óvoda, ahol sok szülő igényli a hitoktatást; ezeket a csoportokat idővel átvehettem. A gyerekek rengeteg örömet szereznek, és most végre azt taníthatom nekik, amit igazán fontosnak tartok. Nagyszerű kezdeményezésnek tartom a szolgáló kántorok számára meghirdetett kántortovábbképző tanfolyamot Foton! Magam is részt vettem már rajta két alkalommal. Módot ad arra, hogy tudásunkat a saját tempónkban fejlesszük, beszerezzünk darabokat, lehetőséget teremt a tapasztalatcserére, a hitbeli épülésre, kikapcsolódásra, feltöl- tődésre. Ajánlom mindenkinek! El kell mondanom: sajnos folyamatosan küszködöm azzal, hogy kevés a zenei tudásom, mivel nem erre a pályára CANTATE Íttnfrílí bnrg i)f vufVr<E5oít készültem. Ezért azt javaslom a kántori szolgálat iránt érdeklődő fiataloknak, ha tehetik, jelentkezzenek az Evangélikus Hittudományi Egyetemen most induló kántor szakra! A szolgálat nem könnyű; gondolok itt a hideg templomokra, a rengeteg temetésre és arra, hogy nekünk az ünnepek is folyamatos munkával telnek. Ehhez megértő család kell. De az erőt kapjuk, felülről! Nekem sok erőt ad a gyerekek csillogó szeme, a sok őszinte kérdés is. Vagy ha valaki azt mondja az isten- tisztelet végén: „Szépen játszottál ma.” Vagy amikor a temetés után könnyes szemmel, de szeretettel szorítja meg a kezem a gyászoló, és azt mondja: „Köszönöm, szép volt." Fontos, hogy a gyülekezet minden rétegével legyen személyes kapcsolatom; hogy úgy éljek, járjak a városban, hogy tudják rólam, hová tartozom, kiről teszek bizonyságot! A címben idézett ének összefoglalja a leírtakat: „Elfogadtál és elhívtál, élő Jézus, Mesterünk. / Kegyelem, hogy veled járó tanítványok lehetünk. // Szolgálatra, tettre készen ma is útnak indulunk. / Erőt, áldást tőled kérünk, tőled várunk, hű Urunk.” (EÉ 475,1-2) ■ Keveházi Márta
